2011. április 14., csütörtök

34.Rész-Árulás

Hali^^ Véégre megírtam az új részt. Kellemes olvasást, kommizzatok, az ötleteket pedig ismét köszönöm Kirának (: A következő fejezetet nem tudom mikor fogom felrakni, valószínűleg többet fogok vele késni, mint ezekkel(ami már így is túl sok), mert rengeteg tánc próbám lesz ezen, és a jövő héten is, de azért majd igyekszem. x.x




Melinda Szemszöge, 05:16

Az eső zuhogott, amit lassan muszáj megszoknom. Lassacskán beköszönt a nedves ősz, Kaliforniában is. Az eső cseppek mohón kopogtak az ablakon. Mintha a sötét égbolt hullatná könnyeit-gondoltam, mikor elhúztam a függönyt. Iszonyat korán keltem fel, bár mondhatnám azt is, hogy egyáltalán nem aludtam semmit. Ericen, és Adamen járt az eszem. Adam annyira el érhetetlennek tűnik, Eric pedig olyan közel van. Egy kar nyújtásnyira. Mindent újra kezdhetnék vele, talán még boldog is lehetnék mellette. De könyörgöm, megérné? Nem akarok többet szűkölködni. 20 másodperces telefon hívásban lezártam a John-al folytatott afféromat, tehát hivatalosan is szingli vagyok. Hiába minden: Ericet beláthatatlanul megsértettem. Hosszú idők óta ő volt az első, aki ugyan csak egy kis időre, és titokban, de leszedte rólam az álarcot, amit már hosszú ideje viselek. Az íróasztalomon heverő laptopomért nyúltam, és remegő kézzel bekapcsoltam. Elég hideg lett a szobában, ezért a hónom alá csaptam a fekete, vékony laptopomat, és bebújtam az ágyamba. Magamra húztam ezüst takarómat. Sietve beírtam a keresőbe, hogy: Adam Lambert Háttér énekese.
Az harmadik találaton megakadt a szemem. Összeszorított ajkakkal vártam, hogy betöltsön a gép. Lássuk, ki vagy, te cafka! Az ujjaim idegesen kopogtak a laptop klaviatúráján. Mikor végre beadta a lapot, kárörvendően sóhajtottam, és olvasni kezdtem a cikket.


Fényt derítettünk Adam Lambert rejtélyes háttér énekesére! 

Amerika eddig csak találgatásokba tudott burkolózni. Eddig. Ugyanis mi kiderítettük a legfontosabb tudnivalókat Adam új "munka társáról", és betekintést nyerhetnek a lány nem éppen makulátlan múltjába is.

Tudni illik, hogy Adam eltűnt egy kis időre, a magyarországi koncert után. A sajtó erre még nem kapta fel a fejét, de arra mindnél inkább, amikor Adam egy fiatal hölggyel szállt le a repülőjével. A lány látszólag akkor zavarban volt, ezért Tommy válaszolt helyette: A lány Adam háttér énekese lesz. Egy kis ideig nem hallottunk felőlük, majd szárnyra kaptak azok a pletykák, hogy a lány Adamnél lakik. Hogy őszinte legyek, ezek a pletykák cseppet sem alaptalanok:  Adam szinte el sem mozdul a titokzatos hölgyemény mellől, olykor még reggelizni is elviszi. Látszólag nagyon jóban lehetnek, annyira, hogy a lány olykor-olykor szemtelenül flörtöl más férfiakkal. Legutóbb a svéd származású énekessel, Eric Saade-val kapták lencse végre. Bár, mivel Adam meleg, szinte biztos, hogy nem fűzi semmilyen érzelem a lányhoz, ez a kis viszony még megbocsájtható.
Szerkesztőségünk alaposan áttanulmányozta Adam magyarországi koncertjét, ahol hatalmas meglepetés fogadott minket. Adam a szünet előtte utolsó számához felhívott három, helyesen mosolygó lányt. A bökkenő itt az, hogy a harmadik lány, a mi titokzatos hölgyeményünk is egyben. Vonakodva ment fel a színpadra, ahol voltaképp elkápráztatta a közönséget a táncával. Itt újabb bökkenőhöz érünk: A hölgy Emmaként mutatkozott be, és rövid, szőke frizurája volt, akárcsak a másik lánynak, aki kísérte őt. Ezek után Adam felkarolta a 20 (!!!!) éves lányt, aki egy művészeti Egyetemre járt Magyarországon, de a Hollywoodi álomért mindent feladott. Az unoka húga, aki elkísérte őt a koncertre, és szeretne névtelen maradni, mindenről kitálalt, csak éppen a lány és Adam kapcsolatáról nem volt hajlandó elárulni semmit. Többek között kiderült a lány igazi neve, Dóra. 
Úgy egy évvel ezelőtt ment ki Amerikába, az iskolájával hogy Adamnek dolgozzon. Betanult egy koreográfiát, amit aztán nem adott elő.-kezdte el lelkesen a mesélést Dóra unoka húga.-Teljesen elvette az eszét.-óvakodva megrázta a fejét, nehogy több is kicsússzon a száján-Hazajött, és élte tovább az életét. Majd a koncert után ismét összemelegedett Adammel, olyannyira, hogy képes volt itt hagyni mindent. A családját, az iskoláját, és az országot is, ígéretekkel cserébe. Azóta egyszer ha haza telefonált. Annyira Adam befolyása alatt áll, hogy az már...egyenesen rémisztő. Tudom, hogy magától sosem csinálna ilyet.
Rákérdeztünk, Dóra hogyan viszonyul az énekesi pályához:
~nevet~ Amikor megtudtam, mire készül, először viccnek hittem az egészet: Ő? Énekelni? Na ne már. Gyűlöli a nyilvánosságot, és egyáltalán nem magabiztos: Adam előtt meg sem fordult a fejében ilyesmi. Aggódom Dóriért, és szeretném, ha mindnél hamarabb haza kerülne onnan. Mindezek ellenére a családja természetesen mellette áll, és szinte biztosra veszem, hogy holnap az egész família a TV előtt fog majd ücsörögni, hogy az első vele készített interjút megnézhessék.
És hogy hogyan került a hölgyemény Los Angelesbe? Egy újabb meglepő válasz:
-Mikor ismertette, mire készül, mi rögtön tiltakozni kezdtünk. Aztán másnap üresen találjuk a szobáját; mindössze egy levélből tudtuk meg, hogy Dóra már valószínűleg a repülőn ül, Adammel. Az édesanyja teljesen összetört a hír miatt. Nem olyasfajta lány, aki tud magára vigyázni: Pasi faló, és a rossz baráti társaságával itthon is meggyűlt a baja. Hajlandó belemenni őrültségekbe, és a reggelig tartó vad bulikra sem mond nemet.


Olvasás közben egyre szélesebbre szaladt a mosoly az arcomon. Unokahúg?! Pasi faló?!-gúnyosan kacarászni kezdtem, és a telefonomért nyúltam. Benyomtam a kettes gyors hívót, ami rögtön Adamet tárcsáztam be. Csak akkor jutott eszembe, hány óra van, amikor Adam hangos recsegések közepette felvette a telefont.
-Mit akarsz?-förmedt rám rögtön. Valószínűleg már nincsen titkosítva a számom.
-Ne haragudj, hogy ilyenkor telefonálok, de...valamit meg kell néznetek. Muszáj tudnotok róla, ezért is hívtalak fel.-a hangom egy kicsikét szomorkásan hatott, és rejtélyesnek. Adam unottan sóhajtott, amit én biztatásnak vettem.
-Egy elég fura cikk jelent meg...Dóráról egy internetes oldalon.-a hangom megremegett a Dóra szónál. Nem tudom gúny és utálat nélkül kiejteni a nevét. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Gondoltam szólok.-hadartam el, és gyorsan, köszönés nélkül kinyomtam a telefont. Csak akkor hallottam meg, hogy valaki hangosan kopog az ajtómon. Félretettem a telefont és a laptopot, majd mentem kinyitni az ajtót. Pizsamában voltam, ami nem éppen a legmegfelelőbb öltözék, de ez már csak akkor jutott eszembe, amikor feltéptem az ajtót. A küszöbön Eric állt. Mellette két hatalmas barna bőrönd. Egy szintén barna dzsekit viselt, és egy koptatott farmert. Látván meglepődésemet fanyarul elmosolyodott, és az arcomat fürkészte.
-Búcsúzni jöttem.-lesütötte a szemét, és közelebb lépett hozzám.-Elmegyek, vissza Magyarországra. Nincs itt több keresni valóm.
Elöntött a kétségbe esés. Nem mehet el! Nem engedhetem el, nem!
-Kérlek, mondd el Dórinak is.-a hangja nyugodt, és könnyed volt, mint a szellő. Én megráztam a fejemet, és a kezemmel a pizsama nadrágomat markolásztam. Ő bólintott, és megfordult, hogy elmenjen, de én a keze után kaptam.
-Ne!-szorítottam meg a kezét.-Könyörgöm, ne menj el!-megpróbáltam őt visszaráncigálni, majd egy szemrehányó pillantást vettet rám, én pedig elengedtem a kezét.
-Most könyörögsz, de tegnap meg...kibaszottul nem érdekeltelek. Döntsd már el, mit akarsz.-válaszra nyitottam a számát, de Eric félbeszakított.
-Nem akarok hisztizni, hogy "Ó, most elhagylak, brühühühü!"-savanyúan elmosolyodott.-Nem miattad jöttem ide, és nem is miattad fogok elmenni. Azért jöttem, hogy szeressenek, és azért megyek el, mert szeretlek. És tudod mit? Nem fáj annyira  hogy kimondom azt, amit érzek. Viszont annál fájdalmasabb az, hogy ez el is jut a tudatomig.
Hirtelen valami semmihez sem fogható gyengeség fogott el. Ha nem kapaszkodom az ajtóba görcsösen, talán össze is csuklom. Biccentett a fejével, és újra megfordult.
-Tudod mit?! Menj csak! Nincs rád szükségem, mert megállok a lábamon. Menj csak nyalogatni a sebeidet, te...-egyre jobban felemeltem a hangomat, és éppen trágárkodni készültem, amikor szem ügyre vettem a szomszéd házak előtti embereket, akik döbbenten figyeltek engem, és a titokzatos idegent, Ericet. Zavartan intettem a szomszédaim felé, majd újra Erichez fordultam. Éles morgás tört fel a mellkasomból, majd befordultam a házba, és becsaptam az ajtót magam mögött.

(...)
Adam Szemszöge


Meglepetten letettem a telefonomat az éjjeli szekrényre. Pár másodpercig némán Dórit figyeltem, aki még csak meg se rezzent a csengő hangom hallatán. Tovább aludt, talán mélyebben, mint azelőtt. Fáradtan húzogattam az arcomat. Legszívesebben aludtam volna még egy aprócskát, de felesleges lenne: biztosra veszem, hogy az új infó mellék hatásai között a forgolódás, és az álomtalanság is ott van. Így hát újra a telefonomért nyúltam, és szokásommal ellentétben most lassan és kimérten bepötyögtem a google-be a szavakat. A tekintettem szinte rohant: kapásból át ugrotta a kép találatokat. Végül kilyukadtam azon a bizonyos oldalon, és a dühtől remegő testtel olvastam el a cikket. A kezem minden egyes szónál erősebben szorította az éjjeli szekrény szélét. Natasha-szűrtem át a fogam között, és egyre csak ezt hajtogattam magamban. A cikk szerencsére újnak mondható: Tegnap délben posztolták. Sietve beléptem a twitter felhasználómra, és a rajongói levelekkel mit sem törődve(ami nem éppen a szokásom), rögtön egy új tweet-et kezdtem el írni.





Rövid, és lényegre törő. Egoista mosolyra húzódott a szám. Ez a tweet a kedvenceim közé tartozik; mostantól. Praktikus: Eloszlatom vele a hülye pletykákat, és szerzek egy kis nézettséget is Ellen-nek. Hogy azért se legyen igazam: Ezek nem tekinthetők "hülye pletykák"-nak. Igaz, az is van benne, de a cikk zöme megtörtént dolog, a fenébe is. Most, hogy szembesültem vele, mit is művelek én Dórival...Maga mögött hagyta a szüleit, a barátait, és a hazáját, M-I-A-T-T-A-M. Ha belegondolom magamat a helyébe, lehet, hogy ugyanúgy döntöttem volna, mint ő. Nekem mindegy, hogy hol vagyok, csak vele legyek. Bár a nőknél ez másképpen működik. Mindenkiben van valami szeszély, ami izgalmassá teszi az emberek személyiségét. A nőknél ez a szeszély duplán van adagolva, ezért hajlamosak túl bonyolítani a létüket, és a dolgaikat. Talán pontosan ezért, mi férfiak nem tudunk nélkülük élni. Halkan felröhögtem. Ha másfél évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, őrülten szerelmes leszek egy LÁNY-ba, szerintem jót nevettem volna. Dóri túl fontos számomra, hogy fájdalmat okozzak neki. Igyekszem elterelni a gondolatait mindenről, és ha lehet, az internet közelébe se engedem majd. Teljes titok tartást esküdök, ebben a percben. Ámen.
-Min gondolkozol ennyire bőszen?-szakított félbe egy halk, női hang. Összerezzentem, és Dórira néztem.
-Mióta vagy fent?-gyorsan körbenéztem, hogy szembesüljek vele: Menyi ideig bambultam magam elé. Majd mikor megláttam, hogy a nap már régen felkelt, elhúztam a számat.
-Ne kezd el megint.-sziszegte.-Oké, aranyos látvány vagy bambán, de azért ez már ijesztő.-ugratott, és finoman meglökött.
-Látom, cseppet sem izgulsz.-állapítottam meg a nyugodt, kialudt arcát fürkészve.
-Jót álmodtam.-hadarta el, majd gyorsan az ajkába harapott.
-Hmmm.-közelebb csusszantam hozzá, és szinte gondolkodás nélkül kifésültem a haj tincseit az arcából, és megcsókoltam. Ő a vállamra tette a kezét, és lassan magához húzott.
-Elviszlek reggelizni.-jelentettem ki katonásan.-Már rosszul vagyok a négy faltól.-A mondta végét elharaptam, mert eszembe jutott a cikknek az a része, ahol éppen azzal van bajuk, hogy olykor-olykor együtt reggelizzünk.
-Legyen.-megrántotta a vállát. Látszólag nem annyira érdekelte a dolog. Beletúrt a hajába, és az ajkát kezdte harapdálni. Egy gyors mozdulattal az ölemben termett.
-Szóval, most valami disznóságot kéne mondanom, hogy észrevegyél?-méregetett gyanakvóan, mikor meglátta, hogy szinte meg sem mozdulok. Adam, elég rosszul színészkedsz.-Fogadjunk, hogy valami nyomaszt.-felhúzta a szemöldökét, és lemászott rólam.-Mesélj.-dörzsölte meg a combomat.
-Nincs...nincsen semmi bajom.-megráztam a fejemet, és megfogtam Dóri kezét, majd összekulcsoltam ujjainkat.
-Sosem hazudtál valami jól.-hunyorított.
-Nem vagy tisztában, mint mondtál az előbb.-ugrattam.-Például, amikor annak idején azt mondtam, nem vagyok meleg...na, akkor is hazudtam.-pislogtam ravaszul, majd felemeltem a kezemet, hogy egy puszit tudjak nyomni az  kezére.
-Ezt hogy érted?-érdeklődően tekintett rám.
-Csak azért mondtam, hogy felkeltsem az érdeklődésedet.-megvontam a vállamat.-Meséltem már, mit éreztem, amikor először megláttalak?
-Egy párszor.-nevetett fel.-Bár nem bánnám, ha ezt a dolgot is elmesélnéd.-mosolygott kíváncsian, én pedig sóhajtottam, és bele kezdtem a mesélésbe.
-Akkor semmi komolyat nem akartam, csak kíváncsi voltam, hogyan hat ez a dolog rád. Csak...izé...játszani akartam. De amikor megcsókoltalak, én olyan dolgot éreztem, amit eddig még soha. Rögtön tudtam, hogy te olyan dolgokat adhatsz nekem, amiket senki más nem adhat. Nem a lányokat szeretem, hanem téged.

Nem tudom miért mondtam ezt, egyszerűen csak jött. Ő pár másodpercig emésztette az új információt, és összepréselte az ajkait. Általában az arcára ülnek az érzései, de most nem láttam az arcán semmit. A bőre fehérebb volt a szokásosnál, és a hosszú, göndör barna haja lazán a vállára omlott.
-Szóval...én csak játék voltam?-suttogott kétség beesetten.
Felhorkantam, és a fejemet csóváltam.
-Nem erre akartam kilyukadni.-elfordultam, és lelógattam a lábamat a földre, miközben a tenyeremmel a tarkómat masszíroztam.-Benned mindig csak a sztori rossz része marad meg.
-Pesszimista vagyok, ennyi az egész.-mondta, már valamivel élénkebben, mint az előbb. Válaszra nyitottam a számat, de mikor hideg kezeket éreztem a vállamon, becsuktam.
-Szerinted kijutunk még ma a házból?-ölelt át hátulról.
-Ezzel a tempóval talán délben kezdünk majd el öltözködni.-megnyaltam a kiszáradt szám szélét, és megfordultam.-Megcsókolhatlak?-suttogtam lassan, vontatottan.
-Ez nem kérdés.-válaszolt elcsukló hangon, kicsi habozás után.

(...)
Dóri Szemszöge


Öt perc sétálás után elégedetten igazítottam meg a sálamat. Egy kellemes, kicsi étterembe vezetett az utunk. Maga az étterem halvány rózsaszínen pompázott, nagy ablakokkal. Az kilincsre tapasztottam a kezemet, de előtte még egyszer végignéztem az utcán: friss eső szag áradt a talajból, és kopogott a fa levelekről leesett esőcsepp a betonon. Egy gyors zivatar söpört végig a városon. Az ajtóban még izgatottan letöröltem a tornacipőmre kenődött sarat és piszkot, majd kifelé kezdtem húzni az ajtót. Miután az nem nyílt ki, jobban nekifeszültem volna, de Adam röhögve arrébb tolt, majd alighogy meglökte az ajtót. Az egy kis csörgéssel spékelve kinyílt. Adam intett a kezével, hogy menjek előre. Az előbbi incidens miatt eléggé elpirultam, szóval mindenféle gesztus vagy szó nélkül bevágtam Adam elé. A küszöbön felnéztem, hogy megtudjam, honnan jött ez a fura csörömpölés: Az ajtó fölött egy csengő volt felfüggesztve, ami valahányszor kinyílt az ajtó, megszólalt. Az étterem ugyanolyan kellemes és csöndes volt, amint aminek kívülről látszott. Az asztalok piros terítővel voltak lefedve, és mindegyiken ott díszelgett pár szál virág vázában. Odasétáltam ahhoz, ami a legközelebb volt az ablakhoz.
-Ez az asztal szimpatikus nekem.-jegyeztem meg mosolyogva, miközben kihúztam a széket.
-Nekem te vagy szimpatikus.-öltött rám nyelvet, miközben leült.-Héé, egészen elpirultál.-nevetett fel kárörvendően.
-Nem is!-csaptam reflexszerűen az arcomra.
-Most még jobban.-állapította meg nevetve.
-Ezt én miért nem tudom elérni nálad?!-morfondíroztam. Adam összepréselte az ajkait, mintha nagyon gondolkozna valamit. Megmosolyogtam a színlelt erőfeszítését, és intettem a pincérnek, aki rögtön közelebb slattyogott. A lábán fehér papucs billeget, ami hangos cuppanásokat hallatott. A kezében egy jegyzet füzet volt, amit a hóna alá csapot, hogy a fehér kötényébe törölje a kezét. Ahogy közelebb jött, tisztán ki tudtam venni az arcvonásait: gyengéd, női vonások voltak, az orrától egészen a szájáig mély ráncok húzódtak. A haja megviselt kontyban lógott: itt-ott megőszült hajszálak szállingózóak. Körülbelül egy hatvanas éveiben járó asszony lehetett, ugyanis egy vékonyka karika gyűrű billeget az ujján.
-Üdvözlöm önöket!-a hangja érdes, mégis kedves volt.-Mivel szolgálhatok?-lassan mosolyra húzta ajkait.
-Jó napot.-rúgott meg az asztal alatt Adam, miután feltűnt az asszonynak is, hogy hosszasan a gyűrűjét bámulom. Zavartan feltekintettem.
-Tojás rántottát kérünk, narancslével.-trillázta Adam megszokottan.
Az asszony a jegyzet füzete után kapott, de miután Adam elmondta a rendelést, bólintott, és zsebre rakta a füzetet.
-Mi volt ez?-suttogta Adam, miután a nő elballagott.
-Nagyon emlékeztetett a nagymamámra.-magyaráztam.-De ez csak amolyan hisztérikus képzelgés.-vállat vontam.
-Hát, oké...-forgatta a szemeit.-Érdekes, hogy most híre sincs a fotósoknak.-nézett körbe feszülten.
-Igen. Bár hogy őszinte legyek, ez már hiányzott.-mosolyodtam el, és megszokottan közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Az utolsó pillanatban Adam elhúzódott, én pedig az ököllel az asztalra csaptam.
-Ne haragudj.-könyököltem az asztalra durcásan.
-Viccelsz? Ezért sosem fogok megharagudni.-gyorsan a pohár után nyúlt, ami az ütésem hatására remegve megindult a föld felé. Én is megfogtam(pont ott, ahol ő), és közelebb húztam magamhoz, úgy, hogy közben összeértek az ujjaink. Adam elengedte azt, én pedig egy lökéssel a helyére teremtettem; meg az evőeszközöket a földre. Pillanatnyi kétség beesésemben  a tenyerembe temettem az arcomat, majd éles morgás tört fel a mellkasomból. Lehajoltam, hogy felvegyem őket, de ekkor megláttam valakit, a szomszéd asztalnál.
Egy csésze előtt ült, párhuzamosan velünk. Lázasan telefonált. A barna haja kócosan meredt a homlokára, és bőr kesztyűt viselt. Bő farmer nadrág, és mintás póló: A stílusa tiszta Adam, bár sem az arc karaktere, sem a viselkedése nem hasonlított Adamére. Az arca kisfiús, de mégis érettségről tanúskodott. Ismerős volt: a hangja, az arca, a gesztusai...Valahol már láttam.
Beugrott a görbe estém, amire tulajdonképpen nem is emlékszem már.
-Te ismered azt a hapsit ott?-böktem oda a fejemmel, a fiú felé. Adam a szeme sarkából odasandított.
-Héé! Igen. Vele voltál a címlapokon,és ő hozott haza aznap.-felet gúnyos hangnemben. Megpróbáltam nem figyelni a reakciójára, kisebb nagyobb sikerekkel.
-Muszáj őt bámulod?-csattant fel, én pedig gyorsan levettem a szememet a fiúról.
-Bámuljalak téged?-háborodtam fel. Folytattam volna, de immár egy fiatal, csinos, szőke pincér nő meghozta a reggelinket.
-Ha bármiben a segítségedre lehetek, akkor csak szólj.-fordult Adamhez, miután letette az asztalra a tányérokat. Mintha ott sem lennék kacsintott, és a szemeivel majdnem...felfalta Adamet.
-Szerintem Adam annak örülne a legjobban, ha szem orvoshoz fordulnál a kényszeres pislogásoddal.-jegyeztem meg fennhangon, mosolyogva. A nő finnyásan elfordult, és távozott. Örök időkre belém égett, az a tekintet, amivel Adam bámulta a távolodó...lányt.
-Muszáj őt bámulnod?-ismételtem őt dühösen.
-Bámuljalak téged?-ismételt engem tréfálkozva.
Enni kezdtünk, én pedig néha, lopva a fiúra néztem. Egy alkalommal visszanézett, és mosolygott is. Adam mérgesen köhécselni kezdett, mire én mintha mi sem történt volna, visszafordultam hozzá.
-Oké, tapló voltam. Ne haragudj.-sóhajtott, és a hajába túrt.
-Nem haragszom rád, Adam.-ráztam meg a fejemet.-Tudod, ez a csipkelődés egész vicces.-letettem a villát, és megtöröltem a szám szélét a szalvétával.
-Nem erre céloztam.-feszülten a körmét tépkedte.-Én nem mondtam el neked valamit, amit el kellett volna.-nyelt egy nagyot. Bűnbánó arc kifejezéssel meredt az üres tányérokra. Kérdően néztem rá, mire ő folytatta.
-Natasha interjút adott egy web lapnak, ami megjelentetett egy cikket...rólad.-nyögte ki. A Natasha szónál összeszorította a fogait.
-CSÖND!-pattantam fel a helyemről sipítozva. Miután rájöttem, hogy mindenki engem figyelt, elpirulva ültem vissza a helyemre.-Tudom, hogy csak jót akartál, Adam.-fogtam suttogásra a dolgot.-Ne rontsd el a reggelemet. Majd délután megnézem, és este kimagyarázom magamat, rendben?-hadartam el, mire ő bólintott.
-De attól ugye nem gond, ha bűntudatom lesz?
-Nem kell, hogy az legyen. Egyszerűen csak nem akarok előre gondolkodni. Nem akarok a holnapra gondolni. Élvezni akarom azt, ami most van. Majd szembesülök mindennel, amit tettem, később. Gyáva dolog elrejtőzni a tetteink elől, de ennyi probléma után ennyi jár nekem. Nekünk.-javítottam ki magamat felemelt mutatóujjal.
-Szóval mulassunk úgy, hogy közben le se szarjuk a valóságot?-ferdítette el a szavaimat fintorogva.
-Igen!-tapsikoltam cinikusan.-Amúgy meg épp te magad mondtad, hogy ne adjunk irigy emberek véleményére, mert azzal a kezükbe tesszük a győzelmet.-tettem hozzá gépiesen. Adam felhúzta a szemöldökét, majd elnevette magát.
-A rohadt életbe is, jobban tudod mint mondtam, mint én, saját magam.-kuncogott.-Mellesleg más szájából olyan bölcsen hangzik. Wow!-csapott a térdére. Felnevettem, és hagytam, hogy ez a jó kedv magával ragadjon. Nem, nem fogok mindent túlaggódni. Mostantól nem. Erős nő leszek. Nagyon erős. De hogyan tudnék úgy erős lenni, hogy közben megőrzöm saját magamat is?
Oldalra néztem. A szomszéd asztal székei üresen tátongtak, és azt a békességet, amit éreztem, kezdte elnyelni a város zaja, és a fájdalom, amit éreznem kellett volna akkor, amikor a halasztása mellett döntöttem. Fájt, amiért ennyire elárultak.