2011. február 20., vasárnap

31.Rész-Fekete és Fehér

31.Rész

Fekete és fehér

Nehezen hunytam le a szememet. Pedig aludni akartam, hogy legalább egy kis időre elfelejtsem azt, ami a valóságban történik. És valójában érdekes: Mindenki egy álomban akar élni, mert ott nincsenek gondok. De az álmokat nem te irányítod. Vagyis lehet, de nem tudsz róla. A valóság pedig általában tőled függ, és te teszed jóvá, vagy rosszá. Nálam az utóbbi többször fordul elő. Elalvás előtt ez a dolog még foglalkoztatott egy darabig, de aztán úgy éreztem, mint több kiló súly lenne a szemhéjamon. Becsuktam a szememet, és csak egy kis időre is, de elaludtam. Fogalmam sincs, hogyan fogom ezt kimagyarázni. Holnapra össze kell szednem magamat, elvégre akkor lesz az első hivatalos megjelenésem Adam mellett. Egy jó fél órát aludhattam, mikor újra felébredtem. Hol van?-kérdezgettem magamtól, és becsukott szemmel a mellettem lévő takarót tapogattam. Felültem és az órára néztem. Nyolc óra van, ami azt jelenti, hogy otthon 6 óra körül van. Haza telefonáljak? 
Nem gondolkoztam sokat, rögtön a telefon után nyúltam.
-Igen?-szólt bele egy vékony, megtört hang.
-Én vagyok.-suttogtam.
-Dóri?! Te jó ég!-csodálkozott anya, és most már több lelkesedéssel újra megszólalt.-Ne haragudj rám.-hebegte.-Én...-itt a hangja elcsuklott. Talán sírt, vagy a vonal szakadozott.
-Te ne haragudj.-ráztam meg a fejem, mintha látná.
-Én annyira aggódtam...Már majdnem...-megállt, és gondolkozott azon, tulajdonképpen mit is mondhatna.-Láttuk az újságokat. Háttér énekes?-A hangvételéből nem igazán derült ki, ezt most hogyan érti. Szemre hányás, elismerés, csodálkozás. A lehetőségek tárháza elég nagy.
-Igen.-bólintottam.-Igazából még nem tudom, mit akarok. Azért hívtalak, hogy tanácsot kérjek, és hogy megnyugtassalak.-mosolyodtam el. Egyszerre elszállt minden haragom, és dacom.
-Rám mindig számíthatsz, kicsim.-próbált nyugtatni. Hallotta a hangomon, hogy eléggé fel vagyok zaklatva.
-Tengernyi gondom van.-babráltam ujjaimmal.-Először is van egy nő, akivel nagyon nem szimpatizálok. És ugyan eleinte nem mutatta ki, de most már egyre jobban: Szemet vetett Adamre. Mindenben jobb nálam. Kis erőfeszítésébe se kerülne, és Adam már rögtön feleségül veszi. Mit csináljak?-estem kétségbe. Mindig ez van, ha felidézem a gondjaimat.
-Annak oka van, hogy Adam veled marad, és nem enged a csábításnak.-magyarázta.-Mutasd meg annak a nőnek, hogy te is vasból vagy!-emelte följebb a hangját.
-Az nem olyan könnyű. Összevesztünk.-tájékoztattam.
-Mesélj.-utasított anya. Én nagy levegőt vettem, ami sóhajtásnak is beillet volna. Elmeséltem neki mindent töviről hegyire, és közben félkézzel felöltözni próbáltam. Egy mell alatt vágott ruhát vettem fel. A vágás alatti rész halvány kék, a vágás alatt pedig hófehér. A fehér részt virágok hosszították meg. Úgy éreztem, ez a legmegfelelőbb ruha amit ma felvehetek. Jobb az összehányt, gyűrött, büdös ruhámnál, amiben aludtam. Ez említett ruhadarabokat megfogtam, és a szennyes tartóba dobtam.
-Ez így elég bonyolult.-szólt bele anya egy kis csöndet követően a telefonba.-Először is békülj ki Adammel. Kérj tőle tanácsokat az énekléssel kapcsolatosan. Így egy gond megoldva. Ami Melindát és Ericet illeti...Eric-cel ne foglalkozz! Egy csomószor összetört téged. Gyakorolj be egy hatásos szöveget, amit ha elmondasz neki megbékél, és hazajön. Itt összehozom Natashával és minden rendben.
Egy pillanatra igen csak meglepődtem. Natasha és Eric?!
-Igen kicsim.-helyeselt anya, én pedig észre sem vettem, hogy az előző mondatomat hangosan kimondtam.-Vagyis jó lenne.
-Kiheverte már Adamet?-pattantam fel az ágyról, és belebújtam flitteres, fekete lábujjas papucsomba. Nem a legkényelmesebb viselet, de per pillanat nincs kedvem mezítláb járkálni.
-Hát...-habozott.-Nem tudom. A poszterei lekerültek a falról, és más zenére váltott, de szerintem még mindig szerelmes belé.-fogta magát suttogóra.
Zajt hallottam a földszintről. Gyorsan elköszöntem anyától, letettem a telefont, és lesétáltam a lépcsőn. A zaj a nappaliból jött. Adam a TV előtt ült, és valami elfuserált filmet nézett, egy doboz sörrel a kezében. Közelebb akartam menni hozzá, de aztán tétováztam. Mit mondhatnék neki? Végül is nagy levegőt vettem, és elhatároztam magamat. Lassú, megfontolt lépésekkel behuppantam mellé a kanapéra.
-Jó reggelt.-szóltam negédesen, de meg sem mozdult, tovább bámulta a TV-t. A kanapé fekete bőr huzatát kezdtem tépkedni.
-A kanapé drága volt.-sziszegte, és eltolta a kezemet.
-A kanapé fontosabb mint én.-állapítottam meg, mire Adam nevetni kezdett.
-Ez a csodálatos ülő garnitúra hűséges, és azt teszi, amit én akarok, mellesleg nem okoz csalódást.-világosított  fel, olyan arccal, mintha ez természetes lenne.
-A kanapé mikor főz neked ennivalót? Mikor beszélgethetsz vele?-pattantam fel, és belerúgtam e csodálatos teremtménybe.-Senkit se mozgathatsz úgy, ahogy kedved tartja. Lehet hogy megszoktad, hogy a munka helyeden parancsolgatsz, de ez nálam másképp megy. Sajnálom, elfelejtettem az évfordulónkat. De te elfelejtetted a születésnapomat, és minden fontos ünnep napot. És volt okom rá, amiért nem jöttem haza.-fakadt ki belőlem.
-Miről beszélsz?-nézett végre a szemembe. Ijedten a hajába túrt, és kikapcsolta TV-t. A kék szem párja érdeklődve méregetett.
Az ajkamba haraptam, és mohón kijelentettem.
-Tudom hogy jártál Melindával.-hátradobtam a hajamat, és magam elé bámultam. Adam pár másodpercig figyelt, majd megszólalt, igen hűvösen.
-Sejtettem hogy ide fogunk kilyukadni.
-Ennyi?-lepődtem meg.-Őszintén szólva azt hittem...-nem várta meg, míg indulatokkal mentes mondatomat befejezem. A kezét a számra tapasztotta, én pedig a dühtől fortyogva eldobtam magamtól a kezét.
-Az Idol előtt találkoztunk-magyarázta, de továbbra sem vette le számról a kezét.-Azt hiszem, valami bárban láthatott meg. Elmentünk együtt bulizni, és kissé közelebb kerültünk egymáshoz a kelleténél.-hátradőlt és folytatta.-Nem nagyon emlékszem már rá.-tette hozzá érdektelenül.-Mikor John bemutatta őt, mint barát nőt egymásra ismertünk, és megvolt az a szokásos "Nem te voltál az a lány?" párbeszéd. Ennyi. Ha tudnád, hány ilyen futó kapcsolatom volt.-vigyorgott, és lassan leemelte számról a kezét.
-Ennyi?-képedtem el.-Nekem teljesen más jött le. A fotó...a nyaklánc.-idéztem fel magamban a "bizonyítékokat". Adam megvonta a vállát, és újra bekapcsolta a TV-t.
-Ne haragudj.-csúsztam egy kicsit közelebb hozzá, alig észrevehetően.-Elrontottam mindent. Tudom hogy nem így képzelted el az évfordulónkat.-Görcsösen rágni kezdtem a jobb mutatóujjam körmét. A fekete lakk egy része szinte levált a körmömről, és a felsőmre esett. Nem bántam, mert a lakk fele már így is lekopott és megviselt volt. Adam pár másodpercig gondolkodott, majd lassan felállt. A legrosszabbra is fel voltam készülve. Lehet hogy most elmegy, ki tudja hova. És érzem, hogy nem tudok majd utána menni. Egy kicsit habozott, és bizonytalan volt, de végül leguggolt velem szemben, és kezeit a térdemre helyezte. A jobb kezével határozottan ellökte a kezemet a számtól, és a térdemre helyezte, most már kicsit sem kezemet. Megszorította, majd gyengéden nézett rám.
-Hát, az évfordulónk lényegéről már valaki gondoskodott. Már bírod az alkoholt.-gúnyolódott, majd átölelt.-Mellesleg ki volt az a pasi aki hazahozott?-duruzsolta a fülembe.
-Őszintén? Fogalmam sincs.-vontam meg a vállamat, miután teljes erőmből emlékezni próbáltam a tegnap estére, de felesleges volt. Azért remélem hamarosan újra látom, hogy megköszönjem neki.


                  (Eric szemszöge)


Tíz óra van. A lusta amerikai népség fele ilyenkor kezdi kinyitni a csipákkal teli szemét, velem egyetemben. Tegnap pedig azt hiszem, eljött az, amire várok. Azért jöttem Amerikába, hogy kitörjek a megszokott dolgokból.Valami többre vágyom, valami megfoghatatlanra. Egyelőre mindenemet odaadnám egy szem Aspirin-ért. Pedig igazán nincsen sok mindenem. A kopott albérletemben pár könyvön és személyes holmin kívül szinte minden a főbérlőé. Kábultan ledobtam magamról a kifakult dohos takarót, és lassan kinyitottam a szememet. Ijedten a fejemhez kaptam a kezemet. Az előbbinél gyorsabban felpattantam az ágyból, és örült gyorsasággal kutatni kezdtem a komódban. Elégedetten elmosolyodtam, és bevettem a talált pirulákat. Tudtam, hogy valahol találok majd Aspirint, ugyanis a főbérlőm már előre berendezgette nekem a szobát, ugyanis nagyjából tudta, mire számítson. A költözésem előtt már tájékozódott. Egy bukott sztár, aki tulajdonképpen nem is tudja miért jött Amerikába. Nappal főleg alszom, vagy az utcán zenélek, hogy legyen miből ki fizetnem a lakbért. Hirtelen bevillant a tegnap este. Gyorsan kinyitottam a szobaajtót, és a lábtörlőn heverő újságra néztem. Összeszorítottam a szememet, majd újra kinyitottam. Nem képzelődtem. Villámgyorsan felkaptam az újságot, elhúztam a függönyt, és immár a nap fényénél olvastam azt a cikket, (ami mellesleg a címlapon is szerepel) amihez az én nevem is kapcsolódik.

                "Titokzatos Csábító, avagy ki ez a lány?


Szótlanul halad a szupersztár, Adam Lambert mellett, miután leszállt a Magyarországról jövő repülőgépről. Köztudott, hogy Adam ez előtt eltűnt egy darabig. Csak nem a lánnyal volt?
Újságírók hada követi őket. Adam kedvesen integet, a lány* pedig igyekszik elbújni mögötte, de a vakuk villanása elől nem menekülhet. Egymásra pillantanak, amiből látszik, talán sokkal több van köztük, ami szinte lehetetlen, ugyanis Adam meleg. Pár perccel később már nem mint egy titokzatos lány, hanem mint Adam Lambert háttérénekeseként távozik a reptérről. Nem sokat hallottunk felőle, egészen tegnapelőttig. Adam és a lány vidáman reggeliztek az utcákon, és cseppet sem zavartatták magukat. Végül lassan elindultak, amit Adam egy mosollyal jelzett az újságíróknak. A lány egyáltalán nem sztár alkat, nehezen boldogul a kamerákkal. Most, hogy véget ért a leány álomnak hitt történet, nézzünk egy másik esetet. A főhősnőnk kissé spicces állapotban kisétál egy bárból. Kis idő múlva, a svéd énekes, Eric Saade követi őt. A lány leül a földre, és önmagát sajnáltató arccal maga elé bambul. Eric odalép hozzá, majd beszélgetni kezdenek. Mindketten zavarban vannak, és láthatólag élvezik egymás jelenlétét, nevetgélnek, bólogatnak. Végül a lány előre esik, vagy elájult, kitudja. A lényeg az, hogy Eric együtt érzően, és talán szerelmesen felkapta a lányt, beültette a kocsiba, és elindult valamerre. Hogy hová, a kétséges. Úgy mint a lány kiléte.

*= A hölgy neve eddig nem ismert.



-Mi a fene?-túrtam bele a hajamba feszülten a hajamba.-Hogy képzelik? És...-Hirtelen le kellett ülnöm. Az a lány...Gyönyörű volt. Kissé hóbortos, iszákos, és magyar. De...Ő kell nekem!-Határozottan dobbantottam egyet. Miután beperelem ezt az újságot.-Egy huncut mosoly hagyta el a számat, és elkezdtem felöltözni.

               (Pár óra múlva, a város túlsó felén)


                            Dóri szemszöge


-Nagyon hülyének, és felelőtlennek érzem magamat.-Piszkáltam meg a gyorsan összeütött ételt a tányéromban.
-Elindultál az igazság útján.-nevetett Adam.-Én is hibás vagyok.-próbált megnyugtatni.
-Ebben muszáj egyetértenem.-futott át egy gonosz vigyor az arcomon, majd felálltam.-Behozom az újságot.-Adam bólintott. Gyorsan kiszaladtam az utcára, és kivettem a postaládába bedobott újságot, és számlákat. Jó, valójában azért rohantam ki ilyen hirtelen, hogy Adam ne kezdjen kérdezősködni. Bár, egyszer túl kell esnem rajta. Gyorsan visszaszaladtam a házba, nehogy meglásson valaki. A mezítelen lábamat hozzácsaptam a már kevésbé forró betonhoz. Nehezen, de be kell ismernem: Nem kéne mezítláb kijárkálnom az utcára, augusztus végén. Igaz, Los Angelesben a telek sem olyan hidegek, mint otthon. Mikor beérte, az említett számlákat leraktam a pultra. Az újsággal a kezemben leültem  Adammel szemben, aki egy cetlit csúsztatott a tányérom mellé.
-Ez a táskádban volt. Telefon szám.-tájékoztatott.-Gondolom, azé a pasié, aki hazahozott.-a Hazahozott szónál megremegett a hangja. Nagyot sóhajtottam, és magyarázkodni kezdtem.
-Már elmondtam, hogy nem emlékszem a tegnap estére.-Adam hitetlenkedve felhúzta  a szemöldökét, mire én  pajkosan elmosolyodtam.-Jó, rendben. Halványan emlékszem rá, de nem érdekel. Ma...vagyis tegnap évfordulónk volt. Ha a tegnapot elrontottam, enged meg hogy a mát jóvátegyem. Még ebédet is főztem neked.-Néztem a tányéromba. Nem a legfinomabb amit valaha ettem, de megteszi.-Már ezerszer megbántam.     Te vagy a legfontosabb ember számomra, és tudom, hogy biztosan valami csodálatosat varázsoltál nekem tegnap ide, én pedig elmentem Kirával kémkedni Melinda után, aztán jól berúgtam, és egy tök idegen srác hozott haza, akiről azt sem tudom ki az.-csúszott ki a számon, mire Adam az ajkába harapott.
-Ha őszinte akarok lenni...-pár másodpercig tétovázott, hogy megossza-e velem az új infót.-Nem készültem semmivel.-lefelé nézett, hogy ne lássa a reakcióm. Vegyes érzelmek öntöttek el. Ezért hisztizett?
-Nagyon.... szemét alak vagy.-ráztam meg a fejemet.
-De szeretsz, nem?-vigyorgott.
-Sajnos igen.-válaszoltam ironikusan, majd lassan és finoman közelebb húztam magamhoz a fejét. Megcsókoltam, ő pedig fülem mögé simította a hajamat. Boldog voltam, ékszerek, édességek, plüssmacik és minden más nélkül. Igazság szerint, ha mindketten egy kicsikét többet foglalkoztunk volna az évfordulónkkal, akkor is ugyanez a szitu lenne. Annyira hihetetlen, hogy egy éve ismerem Adamet. Annyi minden történt e 12 hónap alatt. És tudom, hogy ennél sokkal több fog még történni. Ugyanis most már bátrán állíthatom: Adammel borzasztóan különbözünk. Igaz, az ellentétek vonzzák egymást, de nem tudom, mikor fogunk átalakulni fekete-fehérből szürkévé.
Adam az újságot kezdte kémlelni, majd hirtelen elborult az arca. A vészjósló csengő megszólalt a fejemben.
-Mi az?-fordultam oda aggodalmaskodva. A kezét ökölbe szorította, majd felmordult. Ledobta elém az újságot, én pedig kapkodva az újság után nyúltam. Ugyan különbözünk Adammel, de most egy véleményen voltunk: Ki ez a srác?!
-Adam...Én nem...-mentegetőztem, mert tudom, Adam mire gondol. Vagyis, sejtem.
-Psszt.-hallgattatott el.-Tudom, tudom, hogy nem történt köztetek semmi. Vagyis remélem. De John nagyon ki fog rád akadni, remélem sejted.

2011. február 5., szombat

30.Rész-12 hónap


Itt az új rész. kissé rövid lett, mint a többi, de ilyen is kell, nem? :) Köszönöm az ötletet annie-nak,és Iraknak, nélkülük talán meg se született volna a fejezet. Sok kommit kérek :)

30.Rész


12.hónap


Alszik, vagyis azt hiszem. Lassan levakarom magamról a kezét, és felülök. Megigazítom a takarót. Hajnali egy van, mi pedig viszonylag korán aludni tértünk, ahogy szinte mindenki egy kemény munkanap után Los Angelesben. Továbbra sem mondtam el, mi nyomaszt. Van elég gondja, és ha elmondanám azt amit Erick mondott, semmi jó sem történne. Ezért csendben kilopóztam a szobából, de előtte lefényképeztem az éjjeliszekrényen heverő telefonommal Adamet. Édesen aludt, és mosolygott, mint valami jóllakott óvodás. Óvatosan kihátráltam a szobából, és rendbe tettem magamat. Megmostam az arcomat hideg vízzel, amitől az egész arcom elzsibbadt. Gyorsan végigfutottam az arcomat, valami oda nem való dolgot kerestem. Pattanás, ráncok stb. Megvontam a vállamat, és összekötöttem kócos hajamat. Elvégre kémkedni megyek, nem pedig bálba.(Próbáltam elszínészkedni a semmi sem érdekel szituációt, és jó messzire elraktam a fésűt)  Oké, mégiscsak utcára megyek. Gyorsan a fésűhöz nyúltam, és nagyjából végig keféltem a hajamat. A hajvégeim töredezettek, és szálkásak voltak. A festéstől teljesen tönkre mentek. Nagyot sóhajtottam, és belebújtam fehér bőujjú felsőmbe, megigazítottam fekete térdnadrágomat. Alaposan szemügyre vettem magamat, majd felvettem fekete flitteres sapkámat, úgy hogy a hajam ne látszódjon ki. Felcsatoltam a fekete lakk szíjas órámat, és holmikat dobáltam bele fekete táskámba. Fél kettőre elkészültem mindennel, ráadásul reggelit is csináltam Adamnek. Kettőkor aztán egy csésze kávé társaságával belebújtam vékony fekete dzsekimbe, és negyed háromkor elindultam.


                          (...)

-Na végre, lassan fel kell a nap.-forgatta Kira szemeit, mikor végre kiszúrt a tömegben. Egy forgalmas útkereszteződésben találkoztunk, de akármennyire is forgalmas, nehezen találtam oda. Egy fehér mappa volt a kezében, azzal legyezte magát. Forró este volt, annak ellenére hogy augusztus vége van, lassan le kéne hűlnie az időnek. Egy mosollyal válaszoltam.-Mit derítettél ki róla?-váltottam át hirtelen magyarra. Így a csevegés jobban megy, és senki sem érti, miről beszélgetünk. Afféle titkos nyelv.
-Felmenői vannak Olaszországban, valahol Nápoly körül. Pár évesen költözött ide a családjával. Az apja támogatta a lemezcéget, ezért Melinda egyre többet találkozott Johnnal. Mivel elég kevés figyelmet kapott a családjától,-Itt megállt.-Olyan lett, amilyen.-megrántotta a vállát.-Elég szegény családból származik, és csak a gimit végezte el.-A többi már tiszta. De valamit látnod kell.-A kezembe adta a mappát.
A mappa elején rögtön egy kisbaba fotó díszelgett. Tündéri kisbaba volt, kissé sötét bőrrel. Értetlenül felnéztem, majd Kira intett, Látszott rajta hogy tudja, hogy az új infótól megfog lepni. Elvettem a kisbaba fotót, és egy újabb fénykép tárult elém. Melinda volt rajta, és egy fekete hajú férfi. Látszólag elég boldogok voltak. Már egy pillantásból felismertem a férfit. Adam az.
-Mi...mi ez?-lobogtattam meg a fényképet.
-Ők...Jártak.-mondta, de nem nézett a szemembe.
Egyszerre hatvanféle dolgot éreztem, mindet negatív oldalban. A fotó az Idol előtt készült, a dátum szerint. Tehát régen, ami elegendő idő arra, hogy elfelejtsék egymást. De a képen olyan boldognak tűnnek. És Adam miért nem mondta, hogy jártak? A sok új miértek lassan kikészítenek. Miért nem lehetne egyszerűbb az életem?
-Rendben vagy?-bökött Kira a fényképre, amit már vagy két perce folyamatosan bámultam.
-Igen.-adtam neki vissza a mappát. Most kell, hogy erős legyek.-Sima ügy. Te lefoglalod Melindát, én pedig addig körülnézek nála.-intettem le egy taxit.-Hol is lakik?-mosolyodtam el, Kira pedig rosszat sejtően a fejét rázta.
Az egész úton gondolkoztam, majd egy dologra jutottam. Szemtől szembe megkérdezem tőle, és elmondom mi a bajom. Szeretem, nem? Ez az egész titkolózás nem ér annyit, hogy elveszítsem.
-Nincsen itthon.-méregette Kira az üres garázst.-Hogy menjünk be?-támaszkodott rá a postaládára.
-Hitelkártyával.-körülnéztem, sehol senki. Az utca kihalt, csak a Los Angelesi fények világították meg a levegőben lévő szmogot. Az ajtóhoz sétáltam, a hitelkártyával a kezemben. Végighúztam zár mellett. A filmekben ilyenkor mindig hangosan kattog valami, de itt csak egy valami adott ki hangot: A szomszédban ugató kutya. A kutya felé fordultam, és alaposan ledorgáltam, mire az abbahagyta az ugatást. Mint az ésszerű, az idő le is hűlt, olyannyira, hogy Kira remegve húzta össze dzsekije cipzárját.
-Add már ide!-utasított Kira, majd kivette a kezemből a hitelkártyát. Két perc múlva az ajtó tárva nyitva volt.
-Ezt meg hol tanultad?-néztem rá elismerően, majd beljebb néztem.
-Majd egyszer elmondom.-mosolyodott el, és egy villanyt próbált keresni. Mikor megtalálta, felkapcsolta, és behajtotta az ajtót.
-Te őrt állsz, én pedig körülnézek.-parancsoltam, majd kutatni kezdtem a nappaliban lévő komód fijókjában. Számlák, papírok, füzetek, stb. Két perc után elegem lett, és felhagytam a nappalival. Végig ügyeltem arra, hogy mindent ugyanoda rakjak vissza, ahonnan elvettem. A nappaliból a konyha nyílt. Pár lépés volt az egész,
a pulton valami olasz nyelvű receptkönyvvel. Tovább indultam, és a hálóban találtam magamat. A falak rózsaszínen ragyogtak, és egy kristály csillár világította be a szobát. Az ágyon lévő ezüst takaró összehajtva, gyűrődések nélkül. Rögtön leguggoltam, és az ágy alatt kezdtem kutakodni. Gyorsan egy dobozba botlottam. Egy kidíszített cipős doboz volt. A tetején a "Emlékek" felírat állt. Felnyitottam. Tele volt fotókkal, koncertjegyekkel és ilyesmikkel. Be kell vallanom, tényleg aranyosak voltak. És egy csomó fotó van róluk. Kettőnkről mikor csináltunk fotót? Kettő, ha van. A doboz sarkában egy ékszeres doboz pihent. Lassan felnyitottam. Egy nyaklánc volt gondosan belehelyezve. Egy gyémánt(ugye nem igazi?) medál szívecske díszelgett rajta. Egy kissé drága lehetett. Mindent visszapakoltam, és visszamentem Kirához.
-Na, találtál valamit?-ugrált Kira az izgalomtól, és a kíváncsiskodástól.
-Épp eleget.-bólintottam.-Menjünk.
                          (...)


-Biztos vagy ebben?-kérdezett vissza Kira, majd felhajtottam még egy pohár whiskyt.
-Igen.-bólintottam, majd könnyezni kezdett a szemem. Nem tudom miért iszok.
-Akkor sem kéne leinnod magad.-rázta a fejét vészjóslóan.
-Azt csinálok amit akarok.-intettem a pincérnek, aki visszatért egy újabb teli üveggel.
-Miből fogod ezt kifizetni? Egy vasad sincs!-csapott az asztalra.-Nem fogom hagyni hogy elhagyd magad.-vette ki a kezemből az üveget, mire én nagy kapálózások között kikaptam a kezéből.
-Majd te kifizeted.-vihogtam, majd a szemem akaratlanul is Kira nyakláncára néztem. Egy T betű lógott a nyakában.-T mint transzvesztita?-ittam bele az üvegbe. Kira zavartan próbálta elrejteni a medált.
-Az első randi után nyaklánc. Hűha! Haladtok.-Most lassan és méltóságteljesen távoznom kéne. Megfordultam, és le akartam szállni a székről, de ehelyett leestem a székről, persze hogy pofára. Nagy nehezen feltápászkodtam. A világ körülöttem forgott, már csak azért is, mert kissé többet ittam a kelleténél, és mert a bárban mindenki engem figyelt. Kira leugrott a székről, és a pulton felejtett táskámat a kezembe nyomta.
-Menjünk haza, rendben?-tárcsázta Adam számát, mire én kivettem a kezéből a mobilt.
-Nem kell.-nyomtam meg határozottan a "Vissza" gombot.-Itt akarok maradni.-vettem le a pultról a félig üres üveget.
-Akkor kimegyünk levegőzni. Oké?-tolt az ajtó felé. vagyis csak akart, mert meg sem mozdultam.
-Segítsek?-lépett oda hozzánk egy magas, barna hajú férfi. Férfi? Miket beszélek? Alig lehet velem egyidős. Felnéztem, de nem sokat láttam. Gondoltam az, hogy sűrűn pislogok, még nem fogja megoldani a homályos látásomat. Egyedül két nagy barna szemet tudtam kiszűrni a nagy foltból, amit láttam magam fölött. Kira zavartan bólintott, mire én tiltakozóan előre léptem egyet.
-Nem kell, köszönjük.-próbáltam leplezni, mennyire be vagyok tépve.-Gyere Kira.-intettem a fejemmel, és most már igyekeztem a saját lábamon kimenni az utcára.
-Hívom Adamet, rendben?-tárcsázta Adam számát.
-Nem.-visítottam.
-Akkor mi a fenét akarsz?-visított vissza. Szerintem sikerült kikészítenem. Pár másodperc, és itt fog hagyni, ahogy mindenki más. Kinyitottam a számát, hogy kiabáljak, de ehelyett...Tudjátok. Az eszméletlen mennyiségű alkohol, amit megittam, most mind hányás formájában távozott belőlem.
-Na szuper.-panaszkodott Kira, majd elfordult, és megvárta még befejezem. Újra elővette telefonját.
-Helló Adam. Igen, itt van. Nem!...Vagyis...valami bárnál.-fordult meg, hogy szemügyre vegye kívülről is a bárt.-Igen! Ott.-bólintott.-Siess.
Elrakta telefonját, de én már nem voltam sehol. Már ha sehol-nak számít egy sötét és szemetes utca. Gyorsan eliszkoltam, amilyen gyorsan csak tudtam. Leültem a földre, és próbáltam visszatartani a hányást. Az alkohol még mindig hatása alatt tartott.
-Rendben vagy?-lépett oda hozzám ugyanaz a fiú. Nem válaszoltam, csak a szememet forgattam. Eléggé szét vagyok esve, nem kell mások sajnálata.
-Már megint maga?-morogtam.
Nagyos sóhajtott, mintha azt várná, hogy most sikítozva autó grammot kérjek tőle.
-Igen. És látom kissé...Felöntöttél a garatra.-nézett rajtam végig.
-Nem akarom hogy tegezzen.-tápászkodtam fel.-Egyáltalán ki maga? És mit akar?
-Öhm..izé...Eric.-vakarta meg zavartan a fejét.
Remek, pazar, pompás! Elegem van.
-Király!-háborodtam fel.-Tudom, hogy direkt kiszemeltél magadnak!-kiabáltam az ég felé.-Miért pont az én életemet kell tönkre tenned? Hm?-dobbantottam egyet.-Rohadj meg.-belerúgtam a falba.
Nevetett rajtam, én pedig újra visszaültem a földre. 
-Haza akarok menni.-töröltem ki egy könnycseppet a szememből.
-Megoldhatjuk.-ült le mellém.-Ha megtudom a nevedet, és azt hogy hol laksz.
-Már van barátom.-dörmögtem.-És miért áruljam el a nevemet, amikor a tiédet sem tudom?
-Eric Saade.-sóhajtott.
-Pedig kicsit se hasonlítasz az ex pasimra.-sóhajtottam.-Dóra Smith.-hadartam el.
-Olyan ismerős vagy nekem.-méregetett.
Pff, kezdődik. Nem elég, hogy a nevemet is alig tudtam kimondani, adjam elő, hogy a nagy Adam Lambert háttérénekese vagyok?
-Te is nekem.-hazudtam.-Talán láttalak valamelyik meleg bárban.-humorizáltam. Oké, nem én voltam, hanem a pia.
Elnevette magát, majd felkapart a földről. Alig ismerem 10 perce, mégis úgy érzem, mintha régi ismerős lenne. Ez is az alkohol miatt van?
-Elég fura lány vagy.-állapította meg.
-Nem. Csak piás, és magyar.-tiltakoztam. Éreztem ahogy a fáradság, és az alkohol együttesen hat. A fejem émelyegni kezdett, majd...Elájultam, szerintem.

                  (...)

A nap már feljövőben volt, mikor a kocsi, amiben már lassan háromnegyed órája fekszem, lefékezett. Ajtócsapódás, majd két erős kar megfog, és kiemel a kocsiból. Sétál velem egy darabig, majd megáll, és bekopog.
-Te vagy...Adam Lambert?-kérdezte az a férfi, aki karjaiban tartott.-Öhm, izé...Gondolom gond, hogy ide hoztam, de mivel a személyi szerint Magyarországon él, nem tudtam hogy pontosan hol is lakik, csak annyit az újságokból, hogy...-magyarázkodott.
-Te jó ég.-aggodalmaskodott Adam.-Mi...hogyan...?-dadogott értetlenül, majd kinyújtotta a karját, jelezve hogy azt akarja, hogy Eric átadjon neki. Mint egy rongybaba. Eric hátralépett egyet.
-Honnan tudom, hogy biztonságban lesz?-nézett szúrósan Adamre, mire ő elröhögte magát.
-Higgyen nekem.-tépett ki Eric karjaiból, majd becsapta az ajtót. Pár másodperc múlva autózúgást hallottam. Amint megéreztem Adam illatát, önkéntelenül közelebb húzódtam hozzá. Felsétált velem a lépcsőn, lerakott az ágyra, és betakart. Nyűgösen magamra húztam a takarót, ő pedig leült az ágy szélére.
-Ne haragudj.-suttogtam.
Ő nagyot sóhajtott.
-Van is miért bocsánatot kérned.-felállt, és az ajtóból odasúgta.-Boldog első évfordulót neked is.-csendben behajtotta az ajtót.
Milyen nap van ma? Augusztus 21. NEM, NEM, NEM! HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE! Borzasztó vagyok. Szemétbe való alak. És ez nem az első alkalom, hogy úgy érzem magam, ha valaki most rögtön felkínálná, hogy ingyen megöl, tapsolva egyeznék bele.

2011. február 1., kedd

29.Rész-Dupla Csavar

29.Rész


Dupla Csavar


-Már csak 99 kell.-bontogattam nagy cukortartalmú csokimat, úgy hogy Adam lábán ültem. Javában tornázott, hogy miért arról gőzöm sincs. Most a hátizom erősítésnél tartott, ezért megkért, hogy üljek rá a lábára. Fel-le emelgette felső testét, és próbálta mindnél több ideig fent tartani magát.-Tulajdonképpen miért is csinálod ezt?-haraptam bele a kezemben lévő édességbe. Igazából csak heccelésből csináltam, amit Adam észre is vett.
-Tudom hogy nem a legjobb reggeli program.-sóhajtott Adam, majd levegőt vet, hogy folytassa, de közbeszóltam. 
-Miről beszélsz? Életem vágya, hogy minden reggelem úgy töltsem, hogy a lábadon ülök, és undorító csokit zabálok, normális reggeli helyett.-humorizáltam, majd felálltam. Muszáj volt, ugyanis éreztem, ahogy Adam fárad. Az izmai egyre gyengébben feszültek meg. Amúgy is így lenne, mivel lassan fél órája csücsülök rajta.
-Keresd meg a sapkát amit tegnap vettünk, és vegyél fel napszemüveget.-utasított, és lassan felállt.-Megmutatom hogy reggeliznek az amerikaiak.-hangvételéből hallatszott, hogy valami rosszban sántikál.
                        
                                  (...)
Megigazítottam a fejemen a kék sapkámat. A vége lelógott hátul. Amolyan kukás sapka volt, ahogy régebben neveztem. Elnevettem magam a szánalmamon, és a tükörbe néztem. Akár egy zombi. Előre raktam barna fürtjeimet. Így az összkép nem volt olyan rossz. 
-Fura vagy így.-állapította meg Adam, miután alaposan végignézett rajtam.-Tegnap olyan...olyan komolyan festettél.-kapott be egy fehér rágógumit. Messziről éreztem a mentolos illatát. A gyomrom megkordult, elvégre ma a félig megrágott csokimon kívül nem ettem semmit. Eltorzult arccal a hasamra tettem a kezem.
-Mikor jön az amerikai reggelim? Az éhenhalás szélén állok.-nyafogtam.
Nem szólt semmit, csak közelebb lépett, és hirtelen megcsókolt. Gyors és nyálas csók volt, ezért utána rögtön letöröltem a számat a kezemmel.
-Ezt mire véljem?-harapdáltam ajkaimat, hogy tudja, mire gondolok.
-Reggeli.-röhögte el magát, mire én oldalba böktem.-Menjünk.

                               (...)
                  Los Angeles utcái, E/3 

Minden tökéletesen rendben van. Legalábbis ezt szűri le az a járókelő, aki elsétál Adamék mellett. A fiú sugárzó arccal integet a fotósoknak, miközben a lány igyekszik elbújni mögötte. Óvatosan, lassan lépkednek. Adam úgy tesz, mintha ráérnének, de valójában késésben vannak. A próba 10:30-kor kezdődik, most pedig 10:26 van. Mindenesetre nyugodtan sétálnak oda az egyik hot-dogos bódéhoz, majd két hatalmas becsomagolt valamivel ülnek le az egyik szemközti park padjára. A fotósok majd' fellökik egymást, hogy a legjobb szemszögből örökítsék meg a történteket. Minden rendben megy addig, még valaki elkiáltja magát. Adam összerezzen a neve hallatán, és igyekszik jó gyorsan elpucolni az említett helyről, de hiába, hiszen már régen körbevették őt.

                            E/1
                (Dóri szemszöge)

Csendesen autó grammokat osztogat, és minden második mondata a "Thank You". Megbizonyosodtam  róla, hogy nem nézz ide, majd egy gyors mozdulattal kidobtam az ételt a kukába. Végül a tömeg eloszlik, és Adam zavartan odasétál hozzám.
-Ne haragudj, csak..-magyarázkodott.
-Mindegy.-legyintettem.-Mellesleg cuki vagy autó gramm osztás közben.-mosolyogtam rá.-Emiatt ne érezd magad rosszul.
-Nem is érzem rosszul magam.-szeme sarkából a hot-dogját nézte.-Te már végeztél?-tekintette mintha égetett volna, és valami furcsa szurkálást éreztem. Bűntudat. Egy hot-dog miatt. Én sem vagyok normális.
-Igen. Persze.-vágtam rá gyorsan.-Jó volt.-bólogattam, mint az a kutya a kocsiban. Emlékszek rá, hogy kisebb koromban mindig elszórakoztam vele egy-egy hosszú autóút közben, ameddig le nem esett a feje. Elég nagy csalódás volt számomra, mert mindig azt hittem, hogy valami különös dolog miatt bólogat egyfolytában, nem pedig a fej végére szerelt csavartól.
-Mi az?-csettintett a szemem előtt Adam.-Eléggé elgondolkoztál.
-Ja...Semmi.-ráztam meg a fejem, mintha így elrepültek volna gyerekes gondolataim. Pedig még mindig jobb a szexnél. Adam szinte minden második pillanatban arra gondol. Hogy ezt honnan tudom? Ha az övcsatjához nyúl, általában az jár a fejében. Már megint elgondolkoztam. Adam elindult előre, én pedig észbe kaptam, és utána indultam.
-Nem vagyunk késésben?-néztem körbe, valami óra után kutatva.
-Nem.-vágta rá egyből, úgy hogy szinte be sem fejeztem a mondatomat.
Pár perc múlva beértünk a stúdióba. Ma szokatlanul csöndes volt, egyetlen egy ember mászkált a márványköves folyosón, méghozzá egy 60 év körüli takarítónő. Úgy tettem, mint aki tudja merre kell menni, és tartottam a tempót Adammel. Olykor azért kicsit lemaradtam, hogy megbizonyosodjak Adam oda megy be, ahová én is beakarnék. Gyorsan beértünk a próbaterembe. A hangszerek mögött a zenekar állt. Tommy és Monte idegesen dobogtak cipőjükkel, majd összenéztem mikor megláttak. A hatalmas fekete színpad előtt egy pár szék volt elhelyezve. Az egyiken John ült, a másikon pár nő, akik egy hatalmas mappát  tartottak a kezükben. John mellett Melinda ült. Melinda?! Mit keres ő itt?-megrángattam Adam dzsekijének a végét, és a fejemmel Melinda felé böktem.
-Sziasztok.-körülnézett, és mindenfelé eleresztett egy mosolyt. Az első sorban ülő hölgyek elpirultak, és az egyik a mappájával legyezte magát.
-Gráciák.-suttogta Adam.
-Hol a fenében voltatok? Már régen el kellett volna kezdeni a próbát.-támadt le minket Cam, majd öklét a másik tenyerébe csapta.
Szúrósan néztem Adamre, aki intett, hogy kövessem őt. Felmentünk a színpad oldalán lévő lépcsőn, és már a színpad jobb oldalán találtuk magunkat. Egy kis rész(ami tele volt ruhákkal, táskákkal és egyéb személyes dolgokkal)teljes fedettséget élvezet a nézőtéren ülő emberek tekintetétől, de a színpadon lévő emberek mindent láthattak.
-John azért van itt, hogy meglássa mit tudsz. Vakon nem fog beleegyezni.-magyarázta.-És csak azt akartam hogy normálisan megreggelizz, ahogy mindenki más ezen a rohadt bolygón.-emelte följebb a hangját.
-Nem érdekel az hogy John itt van. De Melinda...Ő mit keress itt?-nehezen találtam a kifejezéseket. Ha dühös vagyok, legszívesebben magyarul káromkodnék.
-Azt szeretném én is megtudni.-szemében láttam a düh-t, és azt hogy hamarosan letámadja Johnt. Kezével körbefogta az arcom, hogy megnyugtasson.
-Szépen elénekled valamelyik dalomat, és minden rendben.-fújta ki lassan a levegőt. Tommy kezével jelezte, hogy ideje jönnünk. Bólintottam, és négy lépéssel a színpad látható részében megálltam. Nem tudom hova kéne állnom.
-Cam mellé.-súgta oda Tommy a fogai közt, hogy ne látszódjon hogy kisegített. Gyorsan és zavartan a helyemre álltam, és a mikrofonnal bénáztam.
-Szóval, ha jól tudom, három nap múlva egy talk-showban kell beszélned a 2011-es terveidről, és elő kell adnod pár számot.-magyarázta John, majd elővett egy fekete füzetet.-Én az If I Had You-ra, a Down The Rabbit Hole-ra, és a Soaked-re gondoltam.-hadarta. Adam megakart szólalni, de John már lejegyezte a számokat. Adam lesütötte a szemét.
-Szerintem ezek nem jók.-szólta közbe gyorsan.John meglepetten felnézett, Melinda pedig unottan a telefonjával babrált.
-Ugyan miért nem?-John hangneméből hallatszott, hogy mennyire lekezel.
-Mert szerintem három szám nem elég. Adam énekes, nem? És a Soaked sem jó annyira. Valami pörgős lendület kéne, elvégre nyár van. Lehetne helyette a Fever, Sure Fire Winners, Srut.-egyre elbizonytalanodtam. Talán mégsem volt olyan jó ötlet szembeszállni Johnnal.-És az...If I had you-val sem értek egyet. Mindenkinek elege van már a folytonos slágerekből, mert az összes énekes azt adja elő. Én nagyon szeretem az If I Had You-t, de most az egyszer, nem lehetne más?
Pár másodperc néma csönd következett. Tommy csóválta a fejét, John pedig gondolkozott. Csak Adam állt ott meglepetten. 
-Nem lehetne.-ejtette bele táskájába telefonját hirtelen Melinda.-Ne te döntsd már el, drágám.-Jó pofizott.
-Szerintem szavazzunk.-állapította meg Isaac.-Ki szavaz Dóri verziójára?-lazán letette a dobverőket.
Határozottan feltettem a kezemet. Cam és Monte követett. John úgy tekintett rájuk, mint árulókra. Végül Isaac is feltette a kezét.
-Ki szavaz ez ellen?-tette le mindenki a kezét. Melinda a magasba lendítette a kezét. A lila műkörme már messziről is látszott.
Körülnézett, majd öntelt arcot vágott.
-Megbeszéltük.-bólintott John, majd ismét elővette azt a határidőnaplót, amibe lejegyezte a számokat. A toll hangjából ki lehetett találni.-John lehúzta a saját ötletét, és oda firkantotta az enyémet.
-Kezdjük el.-utasította Adam a többieket. Most már nem csak a magánéletemben, a munkámban is irányít. Összenéztünk Cammel, aki könnyed arckifejezéssel jelezte, hogy ne is törődjek ezzel, mivel ez megszokott dolog. Őszintén szólva nem tudtam, melyik dallal kezdünk, és hogy melyik résznél kell majd énekelnem. Persze, már a zenéből felismertem a Music Again-t. A refrénnél halkan énekeltem(Megjegyzem hol késve, hol gyorsabban), és ott, ahol úgy éreztem passzolna a "hangom" Adaméhez. Igazából nem tudom mit keresek itt. Egyszer énekeltem, és mindenki holt biztos abban, hogy jó háttérénekes lesz belőlem. De én nem érzem magam annak. 10 perc múlva annyira kiszáradt a torkom, hogy nyelni is alig tudtam. Gyorsan két dal között egy kis szünetet kértem. John vonakodva, de beleegyezett, Melinda pedig ellenezte. Furcsa, hogy John hogyan viselkedik velem.
-Addig legalább a többiek is pihennek.-sóhajtott.
-Nem értek ezzel egyet! Ha nem bírja a strapát, 10 perc után, akkor mit fog csinálni a koncerteken? Percenként pisilni jár majd?-csavarta Melinda fekete haját az ujja köré, és hangosan rágcsálta a rágógumit. A többiek elnevették magukat, ami nem esett annyira jól. Adam is nevetett. Letettem a mikrofont, és felemelt fejjel, cseppet sem zavartan a táskámhoz sétáltam. Kivettem a pénztárcámat, és kimentem a teremből. Lábujjhegyre álltam, hogy körülnézze. Valami büfé féleséget kerestem. Találomra elindultam előre, majd összetalálkoztam egy ital-automatával. Palackozott üdítőket dobott ki a gép, mindössze pár dollárért. Bedobtam a pénzt, és kiválasztottam a legolcsóbbat. A gép nagy zúgással válaszolt, majd semmi. Újra megnyomtam a gombot. Ismét zúgás, aztán semmi.
-Nem úgy kell.-hallatszott mögöttem egy ismerős férfi hang, majd mellém lépett, és belerúgott a képbe, ami hamarosan kiadta az ásványvizes flakont. Elismerően bólintottam.
-Mit akarsz, Erick?-vettem ki a flakont, és lecsavartam a kupakot.
-Csak beszélgetni. Mint...régi jó barátok-mosolygott rám.
-Már régen nem vagyunk barátok.-emlékeztettem rá unottan, majd beleittam az ásványvízbe.
-Pont ezért.-tördelte ujjait.
-Mondj három ésszerű érvet, ami szerint veled kéne lennem, és nem Adammel.-parancsoltam rá.-Most rögtön. Ha az egyik érved is jó, meggondolom...tudod mit.-váltottam át magyarra. Itt még a falnak is füle van.
-Azt javaslom üljünk le.-mutatott a büfé előtti székekre. Engedelmesen odasétáltam, és leültem.
-Első érvem következik.-figyelmeztetett-Avagy a miért hagyott el dilemma.-unott arcot vágtam, és menni készültem, de elkezdte a mondandóját. Képtelen voltam kihagyni.-Szóval elhagyott. Mind egy rongybabát. Nem volt rád szüksége. Fél éven át elvolt nélküled. Akkor miért pont most kellenél neki?-nem hagyta hogy válaszoljak, ironikus kérdés volt.-Megmondom. Megunta ezt az állapotot is, ahogy téged annak idején. És te repültél újra a karjaiba. És tudom, hogy még egyszer megfogja csinálni. Nem törődik veled, vedd már észre. Nem kéri ki semmiről a véleményed. Fogadjunk, hogy nem kérdezte meg, tetszik-e sztárosdi. Ha annyira szeretne, amennyire mondja, feladna érted mindent. Ahogy én tettem.-húzta ki magát.
Nem szólaltam meg. Tulajdonképpen igaza volt.
-Miből gondolod, hogy különbül bánnál velem?-kérdeztem halkan, szinte suttogva.
-Ki kérném mindenben a véleményedet, és törődnék veled. Nem járnék el este bulizni.-sorolt még el ezernyi hülyeséget. Csöndben ültem, de belül ordítottam. Legszívesebben felálltam volna, és kiordítottam volna hogy Elég! , de nem tettem. Tudom mit fogok csinálni, és ebbe belerángatom majd drága Kira barátnőmet is.
-Hát, szia.-álltam fel, és visszaindultam a terembe.
Mikor benyitottam, éles hangzavar ütötte meg a fülemet. Melinda egy asztalnál ült, és Cam ült vele szemben. Szkandereztek. Cam az utolsó pillanatban lenyomta Melindát, aki megrázta a kezét. A műkörme ide oda repült.
-Óh, hali.-integetett.-Jössz te is?-bólintottam, és helyet cseréltem Cammel.-A nyertes megcsókolthatja Adamet.-jelentette ki. John szeme elkerekedett, Adam pedig feszülten rám nézett. A jókedv mintha elillant volna a teremből.
Bólintottam. Ismét. Lehet hogy hagyom magam. Adamet nem érdekli. Ha kéne, rögtön ágyba vinné a kicsikét. Tommy elindította menetet. A kezem szinte pehely könnyű volt, Melinda majdnem elsőre lenyomta az asztalra. De az utolsó pillanatban erőt vettem magamon, és próbáltam lenyomni a kezét. Jó öt perce lehetett, amikor végre fölényben voltam. Pár centi kellett volna. A legutolsó erőmből végleg lenyomtam az asztalra Melinda kezét. A műkörme megkarcolta a karomat. A többiek éljeneztek, és tapsoltak. Adam elégedetten mosolygott rám, és átölelt. Szomorúan magamba szívtam az illatát. Pont mint félévvel ezelőtt. 
-Ha ő nyert volna, egy ujjal se nyúltam volna hozzá.-nyugtatott meg, és szorosabban ölelt át.
-Tudom.-hazudtam.-Bízok benned.-ez viszont nem hazugság volt.
-Csókot!-visították a többiek. Melinda durcásan visszaült a helyére. Adam megrántotta a vállát, és rám mosolygott.
-Szeretnéd?-kérdezte meg. Őszintén szólva megnyugodtam. Ilyen téren kikéri a véleményemet.
-Igen.-suttogtam, és megcsókoltam. Kicsit keserű, és erőltetett volt, de valamennyire megnyugodtam.
-Mi megyünk.-szólt oda Johnnak Adam, majd átkarolt.-Jó voltál.-súgta oda, és egy puszit nyomott az arcomra. Megint égni kezdett az arcom. Bűntudat. A telefonom pittyegni kezdett, én meg elővettem.


1 új SMS érkezett. Szövege:
Szia. Ne haragudj rám. Tudom, hogy nagyon megbántottalak az előbb. Meg tudsz nekem a többiért is valaha megbocsájtani? E.


-Nem tudom mit képzel ez magáról.-mérgelődött Adam, miután megmutattam neki az SMS-st.-Ti beszéltetek az előbb?-mutatott az ajtóra.
-Igen. Nem lényeg.-legyintettem, és elküldtem a választ Ericknek.

"Nem, soha. D."