40.Rész - Kezdődik

Sziasztok! Igen, új rész van, ami immár a negyvenedik :) Tudom, hogy rettentő sokat késtem a fejezettel, és nagyon sajnálom, ahogy azt is, hogy mostanában csak ilyen rövideket kaptok. Ígérem, változtatok rajta. Szerintem magasan ez lett az eddigi legjobb fejezetem, tehát most már joggal mondhatom: "Visszatértem". Most viszont a fejezetről elöljáróban: Feltűnik egy "új" szereplő a rész végén, akit majd később fedek majd fel :P Melindát és a kutyust (: D) most háttérbe szorítottam, és nagyobb figyelmet adtam a Kira+Tommy párosunknak. Ja, és beleszerettem abba a cipőbe, amit Dorka kapott Adamtől *-* Jó olvasást!   

UI: Új dizi van készülőben (: Megírhatjátok kommiban, hogy milyen színeket látnátok szívesen vissza a blogon.

Dóra Szemszöge

F

elszisszentem, és gyorsan letettem a bögrét a TV előtt heverő üveg asztalra. Az ujjaimat a felsőmbe töröltem, és igyekeztem nem felhorkanni a fájdalomtól. Utálok egyedül maradni ebben a nagy házban. Oké, én egyeztem bele abba, hogy inkább itthon maradok, és nem kísérem el Adamet, aki pillanatnyilag boltkóros hírében áll. Nem kísérgethetem őt mindenhová, még ha nagyon is ezt akarom. Most jöhetne a duma a személyes szabadságról, vagy arról hogyan sikerült megégetnem az ujjaimat egy bögre gőzölgő tea segítségével, netán pedig elgondolkozhatnék azon, miért beszélek magamban. Felsóhajtottam, és leültem a kanapéra, ölembe véve a laptopomat. Itt az idő, hogy egy kicsikét kutakodjak a youtube-os videókban. Beütöttem a youtube keresőjébe a legutóbbi koncert helyszínét és dátumát, és elindítottam az első videót. Lejjebb tekertem, és a kommentárokat kezdtem el olvasgatni. Most az egyszer kíváncsi voltam az idegen emberek véleményére.

„Szerintem borzasztó ez az új csaj. Hatalmas hírverés van körülötte, pedig csak egy kiégett egyetemista, Adam pedig volt olyan hülye, hogy bevegye őt a háttérzenekarba. Teljességgel katasztrofális, amit ez a Dora csinál. Azt hiszem több millió rajongó, és a háttérzenekar+Adam nevében beszélhetek: Mindenkinek jobb lenne, ha visszamenne Magyarországra, és ott folytatná a kornyikálást.”

Nagyot nyelve még egyszer végigolvastam a hozzászólást. A betűk nem változtak, csak az agyam homályosodott el. Ökölbe szorított ujjakkal nyeltem le a sírást. Lecsaptam a laptop tetejét, és félredobva azt felálltam és a konyhába siettem. Összepréselt ajkakkal elővettem egy sörös üveget a hűtőből. Felbontva azt megráztam a fejemet. Nem. Mire Adam hazaér, egy holtrészeg lányt talál a lakásában? Nem készülhetek ki fél perc alatt, pár mondat miatt. Visszaraktam a sörös üveget a hűtőbe, majd előkapartam a mobilomat a zsebemből. Az anyám számát tárcsáztam. „Ha magányos vagy, rám mindig számíthatsz”-kántálta anyám a fejemben szüntelenül. Nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon miattam, de berúgni sem szeretnék. Vagy beszélek, vagy iszom.-állapítottam meg anya számát tárcsázva.
Első csörgés. Semmi. Második csörgés. Semmi. Harmadik csörgés. Ismételten semmi. Negyedik csörgés. Semmi. Még egy csörgést várok, aztán kinyomom a telefont. Ötödik csörgés. A vonal recsegni kezdett.

-Igen?-szólt bele egy finom, női hang. Nem anyu volt.

-Natasha?-kérdeztem vissza meglepetten. Pár másodperc csöndben eltelt.

-TE?-ordibált Natasha. Már tudtam, mire készül.

-Hé, várj! Ne nyomd ki!-kérleltem őt magyarul.-Add oda nekem anyut, oké?-óvatosan beszéltem vele.

-Én nem vagyok jó?-morogta megvetéssel a hangjában.-Fulladj meg te örömlány!-sziszegte dühösen, majd kinyomta a telefont, ami kiesett a kezemből, a padlóra zuhanva. Hátrább lépkedtem, mikor beleütköztem a falba. Üveges tekintettel leültem a földre, úgy hogy a hátam továbbra is a falhoz érjen. Percekig ülhettem ott, sőt, talán órákig. A fejemet a térdemre hajtva ócsároltam magamat. A fejemben tomboló káosz egyre nagyobb volt. Beletúrtam a hajamba, így hátrafésülve azt. Sóhajtottam egyet, majd felálltam. A földön heverő telefonomat a konyhapultra raktam, majd visszaültem a kanapéra.

Adam Szemszöge

Izgatottan néztem körbe, miközben megpróbáltam eldönteni, hogy melyik boltba menjek be elsőnek. Egy boltban képes vagyok órákat tölteni, amit most az egyszer el akarok kerülni. Végül betértem az első férfi ruhaboltba, és megajándékoztam magamat pár új farmerrel. Ennyi elég is lesz mára-mormogtam összeszorított fogakkal, mikor elhaladtam egy női cipőbolt mellett. Egy farmerkabátos barna hajú lány próbálgatta bárgyú mosollyal a cipőket, mellette pedig egy szőke hajú, vékony fiú állt unott arckifejezéssel. De hiszen az Tommy! És akkor a lány… az pedig Kira. Összepréselt ajkakkal fordítottam el a fejemet, és úgy próbáltam elossoni a kitámasztott bejárat előtt.

- Adam!-kiáltott fel Kira lelkesen, mire én összerezzentem. Nem, képtelenség hogy hátulról kiszúrjon. Mintha mi sem történt volna, zsebre vágtam a kezemet, és tovább sétáltam.

-Adam! Tudom, hogy te vagy az.-kiáltotta nekem újra. Ismét összerezzentem, majd egy lemondó sóhaj kíséretében beléptem a boltba.

-Hogy szúrtál ki?-túrtam bele a hajamba, miközben körülnéztem a boltban. Cipők és polcok ezrei mindenütt. Árcédulák nélkül is tudtam, hogy mennyibe kerül egy pár cipő ebből a boltból.

-Ó, tudod éppen egy divatszakértőért imádkoztam.-nézett Kira szúrósan Tommyra, mire az grimaszolni kezdett. Felnevettem. Annyira jellemző Kirára, hogy nem a kérdésemre válaszol.

-Miért, mi a gond?-vettem szemügyre a lány melletti cipős dobozok százait, mikor egy magas nő két cipős dobozt cipelve Kira elé lépett. Kira oldalra húzott szájjal, és felhúzott szemöldökkel jelezte a nőnek, hogy leléphet.

-Nem tudok dönteni.-mormolta Kira, miközben nekiesett a dobozoknak.-Magassarkú, szanda, balerinacipő, telitalpú…-sorolta megzavarodva.-Ez annyira…fusztrál.-sóhajtva bújtatta bele a lábát egy fekete-fehér Chanel cipőbe.

-Fusztrál az, hogy nem tudsz cipőt választani?-sandítottam Tommyra, aki bólintott.-Miért nem veszel inkább…Táskát? Vagy fülbevalókat?-tanácsoltam Kirának, aki megrázta a fejét.

-Táskám és fülbevalóm rengeteg van.-fújtatta szemügyre véve a magas sarkút a lábán.

-Apropó, ki fogja ezt fizetni?-böktem a cipő felé Kira lábán, aki ismét bárgyú mosolyt vetett Tommyra.

-Én.-harapta be Tommy az alsó ajkát, mikor Kira egy újabb pár cipőt emelt ki az egyik dobozból.

-Ez lesz az!-visította Kira izgatottan, majd felvette a narancssárga magas sarkút. Tommy megkönnyebbülten felállt.

-Remek, akkor mehetünk is.-ült ki elégedett mosoly Tommy arcára. Kira levette a cipőket, visszarakta a cipősdobozba, és a pénztárhoz lökdöste Tommyt.

-Megvárlak titeket a bejáratnál.-kacsintottam Kiráékra, és a bejárathoz sétáltam. Nekidőltem a falnak, amikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem, hogy Dóri telefonált rám, de tévedtem. John volt az.

-Hali.-köszöntöttem őt derűsen.

-Adam, hol vagy most?-mondta elhaló hangon, köszönés nélkül.

-Egy cipőboltban, miért?-válaszoltam felhúzott szemöldökkel.

-Le tudsz ülni?- faggatózott tovább.

-John, kezdessz…megijeszteni.-suttogóra fogtam a beszédet, ugyanis a pénztáros nő újra és újra felemelte a fejét.

-Baszd meg, Adam!-sipítozta John, aminek hatására a telefon majdnem kiesett a kezemből.

-John, mit szívtál?-fordultam el a pénztárosnő elől. John kezd…megőrülni.

-Adam, téged Grammyre jelöltek! G-R-A-M-M-Y-re!!-kiabálta a telefonba. Megráztam a fejemet, és megkapaszkodtam a falba, nehogy elessek.

-Asszem’ tényleg le kellett volna ülnöm.-mormogtam magam elé.-Biztos, hogy ez nem egy..tévedés?-kérdeztem bizonytalanul. Nem tudom, hogy milyen választ várjak. Ha John megbizonyosodik arról, hogy ez egy tévedés, furcsán csalódott leszek. Viszont ha nem tévedés, akkor sikítani fogok.

-Adam, a Whataya Want From Me mától Grammyre jelölt dal!-hangzott az egyértelmű válasz.

OMG. Oh My God. Ó, istenem. Te jó ég. Mi van még? Izgatottan kinyomtam a telefont, és zsebre vágtam azt. Megfordultam, majd feltűnt, hogy Tommy és Kira mögöttem állnak.

-Srácok…-haraptam az ajkamba, hogy elfojtsam a vigyorgást-engem Grammyre jelöltek!

Tommy elvigyorodott, Kira pedig ugrálni és kiabálni kezdett, amit nem bántam. Ugyanis én is csatlakoztam hozzá. Ez egyszer ugyanis nem érdekelt, mit gondolnak mások.

Dóra Szemszöge

-Megjöttem!-hallatszott Adam vidám hangja az előszobából. Én a laptopot szó szerint rádobtam az asztalra, és az előszobába rohantam. Adam éppen néhány méretes szatyrot helyezett a földre, mikor szó szerint a nyakába ugrottam. Először átöleltem, vállába fúrva a fejemet, aztán pedig megcsókoltam.

-Hiányoztál.-öleltem meg őt újra.

-Másfél órát voltam távol.-szabadkozott vigyorogva, mire megvontam a vállamat.

-Mit vettél?-fixíroztam a szatyrokat.

-Öhm, apróságokat.-válaszolt habozva, mire én felvontam a szemöldökömet.

-Egy Louise Goldin cipő nem számít apróságnak.-szúrtam ki az egyik kilógó cipős doboz logóját.

-Na igen, erről akartam veled beszélni.-préselte össze az ajkait, majd megfogta a szatyrokat, és a kanapéhoz cipelte őket.

-Adam, ne ijesztgess, rendben?-rogytam le a kanapéra, majd belekortyoltam a bögrében pihenő teámba.

-Grammyre jelöltek.-jelentette ki Adam vigyorogva, én pedig kis híján félrenyeltem. Fulladozva tettem vissza a bögrét a helyére.

-Úristen.-préseltem ki magamból a fulladozás után.-Sikíthatok?-villantottam Adamre a kislányos mosolyomat, mire ő bólintott.

-ÚRISTEN!-ismételtem meg magamat immár kiabálva. Felálltam, és megöleltem Adamet. Ő magához szorított, majd leültetett a kanapéra. Megfogta az egyik fekete szatyrot, majd a kezembe nyomta a benne lévő cipős dobozt.

-Ez a tiéd.-mosolyodott el, mikor kihámoztam a cipőket a csomágolásból. Alig hittem a szememnek. A cipő fekete volt, ezüst kövekkel kirakva, a sarkán pedig tüskék. Megfordítottam azt, hogy lássam a számozását: Pont az én méretem.

-Nagyon szép.-állapítottam meg mikor felhúztam a lábamra őket.-Köszönöm.-léptem hozzá közelebb, egy csókot nyomva a szájára.-De miért kapom?-ültem vissza a kanapéra, ugyanis kissé nehézkes volt benne a járás. Vigyáztam, hogy a tüskékkel ne szakítsam ki a kanapé huzatát.

-Mert te fogsz engem elkísérni a díjátadóra.-jelentette ki vigyorogva.

-Én? Tessék?-döbbentem le teljesen.-Úgy értem hogy…Nem fognak…?

-Nem.-rázta meg a fejét.-Csak mint barát, tudod. Nincs ebben semmi rossz.-tájékoztatott Adam. Elmosolyodtam. Hányszor akartam én ott lenni, akár egy kisebb díjátadón? Nagyon sokszor. És most, az ölembe hullik, nem is akárhogyan. Izgatottság fogott el. Az ilyen díjátadókon olyan hírességek fordulnak meg, és lépnek fel, mint például Katy Perry, Rihanna, vagy Lady Gaga. És most én is idekeveredem?

-Jó buli lesz.-kérlelt Adam finoman.

-Persze hogy elkísérlek!-vettem le a cipőket.-És egy Grammy díjjal jövünk majd haza.-nevettem fel.

-Imádlak, te kis hülye.-borzolta össze a hajamat Adam, mire én felháborodást színleltem.

-Bonnie fejét borzogasd.-igazítottam vissza a hajtincseimet, mire Adam felnevetett.

-Apropó, hol is van?-nézett körül Adam mániákus vigyorral az arcán. Felnevettem.

-Nem tudom.-vettem fel ártatlan arckifejezést, majd sóhajtottam.-Ezek szerint ma nem lesz kutya terrorizálás.-állapítottam meg vigyorogva, mire Adam felmorgott.

E/3

Los Angeles repülőtere, LAX

A szőkésbarna lány elveszetten sétált a repülőtéren. A méretes fekete napszemüvege annak ellenére is rajta volt, hogy december végén járunk. Két hatalmas fekete bőröndöt cipelt maga után, a kezében egy papírkát szorongatva. A papíron egy cím állt, ahová sürgősen el kellene jutnia. Nehéz volt kivívni az ide utat, megegyezni a szüleivel, és stb. Nem ronthat el semmit. Jól tudja, hogy mit akar. Talán hiba volt hazudni-mormogta magában, amikor hatodjára járta végig a repülőteret, a kijáratot keresve. Lehet, hogy külsőleg megváltozott, de belül ugyanaz marad. Ez volt az a mondat, amit a lány képtelen volt beismerni. De talán jobban irtózott attól, hogy keresztülhúzzák a számításait. Meg kell mutatnia neki azt, hogy ő sokkal jobb Dóránál. Beharapva alsó ajkát levette a napszemüvegét, és körülnézett. Kiszúrt egy kijárat feliratú táblát, majd magát dicsérve visszahelyezte a napszemüvegét, majd dobott egy SMS-t otthonra.

„Megérkeztem.”

A lány feltekintett. Egy újabb fejezet kezdődik, mormolta magában angolul. 

39.Rész - Földönkívüli

Dorka Szemszöge

-Egyszerűen fantasztikus voltál!-lelkendezett Adam újból, és újból.-És az amikor...
-Adam, elég lesz.-állítottam őt le, mielőtt újra rákezdett volna.-Sosem leszek olyan jó, mint te.-világosítottam fel, mire ő bólintott.
-Lehet, de...-kezdett volna rá újból, amikor meglátta, hogy nem az autó anyós ülésének ajtajához közeledek, hanem a vezetőjéhez, elhallgatott.
-Biztos?-kérdezte bizonytalankodva.-Még nem nagyon vezettél.-emlékeztettet rá 'biztosvagyebenne' hangnemben.
-Adam?-szólítottam őt meg.
-Igen?-válaszolt lassan, tagolva.
-Kérem a kulcsot.-nyújtottam ki a kezemet. Adam belenyúlt a zsebébe, és odadobta a kocsi kulcsot.
-Köszi.-sziszegtem, és nyelvet nyújtottam Adamre.
Ő csak felhúzott szemöldökkel beült a kocsiba, és becsatolta a biztonsági övét.
-Előre szólok, ha bármi baja lesz a kocsimnak, ne számíts könyörületes estére.-fenyegetőzött mosolyogva.
-16 hónap után most kezdesz kételkedni bennem?-bedugtam a kulcsot, majd elfordítottam.
-Ki tudsz parkolni innen?-nézett Adam a visszapillantó tükörbe.-Szűk a hely.
Mérgesen összecsikorgattam a fogamat, és a gázba tapostam. Az autó hatalmas sebességgel megindult hátra, mire ijedten fékeztem. Az autó nyikorgott egyet, Adam pedig felhorkant. Enyhítettem a kormány szorításán, majd csalódottan hátradőltem.
-Inkább vezess te.-mormogtam, mire Adam kárörvendően elmosolyodott, és kiszállt, hogy helyet cseréljünk.

***

Melinda Szemszöge

Őszintén szólva nem tudom, mit keresek itt. Jó, oké, végül is rá tudnék fogni ezer dolgot, amiatt most a stúdió ajtaja előtt állok napszemüvegben, de mind-mind hülyeség lenne. Szóval most nagy levegőt veszek, és valahogy beosonok az egyébként kihalt épületbe -biztattam magamat félhangosan. Az önbizalmam bárhogy is, de kezd elfogyni. Csak találok valamit, amit fel tudok használni. Nekifeszültem a forgó-ajtónak, és beléptem a stúdióba. A várt dolog fogadott: Csak a recepciós lány ücsörgött a pultja mögött, az mp4-esét hallgatva. Ő tuti nem fog észrevenni. Felvihogtam, és magabiztos léptekkel elsétáltam a lány előtt. Felsétáltam az emeletre, majd megálltam John irodája előtt. A kilincsre helyeztem a kezemet, amikor az ajtó magától kinyitódott, majd megpillantottam egy ajtóban álló férfit. Nekem háttal állt, és telefonált.Vettem az adást, és szinte beugrottam az ajtó mögé. 

-Ühüm, készen van.-mormogta a férfi, és kilépett az ajtón. Erősebben hozzápréseltem magamat a falhoz, és lélegzet visszafojtva hallgatóztam.
-Most csinálta meg, a felvétel az irodámban van.-Felismervén a hangot, óvatosan balra léptem egyet. Úgy három lépésnyire lehet egy másik ajtó, amit most vettem észre. Ha elég gyors és halk vagyok, az John irodájának az ajtajának becsukása előtt be tudok oda rohanni, így John nem vesz majd észre. Mert ez John hangja.
-Nem, nem adhatjuk ki. Dóra megparancsolta Adamnek, hogy csak azzal a feltétellel énekli fel a dalt, ha az nem kerül nyilvánosság elé, Adam pedig megígérte neki.-horkant fel John óvatosan, én pedig ismét oldalra léptem egyet. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam az esetleges "Nyertem" és "Király vagyok" felkiáltásaimat.
-Oké. Majd holnap látlak.-John kinyomta a telefont, majd kulcsokkal kezdett el zörögni. Úgy döntöttem nem kockáztatok. Utoljára léptem egyet, és feltéptem a másik ajtót,  becsuktam magam után. Egy raktár helyiségben találtam magamat. Az ajtóhoz tapasztottam a fülemet, és zsebre vágtam a napszemüvegemet. Hamarosan John lépteinek zaja járta át a folyosót. Akkor már biztos voltam benne, hogy kijöhetek. Leporoltam a ruhámat, majd megálltam John irodájának ajtaja előtt. Nekifeszültem annak, de nem nyílt ki. Tudhattam volna. Most mi a fenét csináljak? Nekem most kell az a felvétel. Most! A lábammal dobbantottam egyet, és beletúrtam a hajamba. A kezem egy fém dologba ütközött. Mosolyogva kiszedtem a hajamból a hajtűt, majd beledugtam azt a zárba. Elfordítottam, majd összeszorított fogakkal lenyomtam a kilincset. Mikor az ajtó kinyílt az arcomon bujkáló mosoly még szélesebb lett. Rutinosan a kis fekete komódhoz rohantam, és véletlenszerűen kinyitottam a fiókokat. Már feltúrtam az összes fiók tartalmát, amikor megakadt a szemem egy fehér tokban lévő kék CD-n. Óvatosan kiszedtem a tokból a CD-t, és elolvastam a feliratot.

"Dóra Carter - E.T."

E.T.? Micsoda hülye dal cím ez! Magamban fortyogva rendet tettem a fiókokban, és zsebre tettem a CD-t. Az irodához csak John-nak, és Adamnek van hozzáférése. S ha véletlenül publikálásra kerül a dal, nem John lesz majd a hibás, ha a befolyásom is közrejátszik a dologban. Felnevettem, és kisiettem az irodából, zsebre dugott kézzel. Ugyanis a zsebemben több van egy elcseszett dalnál. A sorsom van benne.
Hazaérve azonnal beraktam a korongot a lemez lejátszóba. Csak tudnom kell, mit dobok fel a netre. De mielőtt túlságosan is beleélném magamat: Az ilyen illegális feltöltések nem hosszú életűek. Az a szajha tapsol egyet, és a dal lekerül a youtube-ról. De talán okozok vele egy jó kis összezördülést. Benyomtam a "Play"-t, és flegmán hallgatni kezdtem a dalt.

A dal felénél megállítottam a lejátszást. Ennyi bőven elég volt. Hátralendítve a hajamat eltorzított hanggal énekeltem a dal refrénjét. Jó kis paródia lehetne belőle. Kivettem a lejátszóból a CD-t, rátöltöttem a dalt a gépre, és felraktam a Youtube-ra.

Dorka Szemszöge

Végignéztem a házon. Vagyis, mondhatni a villán. A ház tört fehér falai és a hatalmas ablakok mindig is pompásan mutattak. Amikor először megláttam ezt a házat, egy fojtogató csapdának éreztem. De most már több, mint az otthonom. 

-Mit nézel ilyen feltűnően?-simogatta meg Adam finoman a combomat, és aztán kikapcsolta a biztonsági övét. 

-Csak a...házat. Gyönyörű.-kiszálltam a kocsiból, és becsuktam az ajtót.

-Fele annyira sem az, mint te.-kacsintott rám Adam.-Bent vár rád valami meglepetés.

Gyanakodva Adamre néztem, ő pedig felnevetett. 

-Nyugodj meg, eszméi értéke van, nem pedig vagyoni.
Egy csöppet megnyugodtam. Kíváncsian indultam be a házba, Adam pedig követett. Ahogy beléptem a nappaliba, egy kutya szaladt oda hozzám. Fehér kutya volt, fekete foltokkal.
-De édes vagy!-guggoltam le a kutyushoz, és megsimogattam a fejét.
-Gondoltam hogy értékelni fogod.-nyomott egy puszit Adam a homlokomra.
-Clyde lesz a neve.-jelentettem ki, miközben az ölembe vettem a kutyát, aki farkat csóválva ugatott egyet, mintha tiltakozna.
-Édes, ő kislány.-nevetett fel Adam, mire én felhúzott szemöldökkel korrigáltam a hibán.
-Akkor Bonnie lesz.-vigyorogtam.-Tudod, mint a rabló páros.
Adam vigyorogva bólintott.
-Köszönöm.-súgtam oda neki, majd hálából megcsókoltam.

38.Rész - Los Angeles

Sziasztok ^-^ Új rész. Mérlegeltem magamban egy csomót, és emésztettem magamat. Végül is arra jutottam, hogy a befejező epizódot kitöröltem. Rajtatok kívül ennek még volt egy fontos oka. Rájöttem, hogy nem a tényezők a fontosak, hanem az, amit én akarok. Én mélyen, nagyon mélyen nagyon nem akartam befejezni. És nem is fogom ;) Úgyhogy sikerült összehoznom nektek egy ugyan rövid, de új részt. Remélem senkit sem kavarok majd meg túlságosan az ugrálással az időben. :) 

Dóra Szemszöge

[Négy hónappal később]

-Jó reggelt.-nyomtam egy sietős puszit Adam arcára, majd egy hirtelen mozdulattal felkaptam a kabátomat, és a táskámat.- Máris késésben vagy, drágám.-világosítottam őt fel, miközben végignéztem ahogy pizsamában végigcsoszog a konyhán. 

Felmordult, majd nyugodtan kinyitotta a konyhaszekrény ajtaját. Kivett belőle egy narancssárga bögrét, majd töltött magának egy kevés kávét. 

-Ha én késésben vagyok, akkor te is, Drágám.- a szájához emelte a bögrét, mire én letámasztottam a könyökömet a pultra, a másik kezemmel pedig feszültem kopogtam a körmeimmel. 

-Ezt fejezd be.-nézett rám szúrósan, majd elmosolyodott.-Így nem tudom meginni.

Felhorkantam, majd igyekeztem kitúrni a telefonomat a táskámból. Mikor tapasztaltam, hogy az Iphone-omnak hűlt helye van, ijedten nyúltam bele a kabátzsebembe, ahol egy nagy téglalap szerű valamit tapintottam ki. Elégedett arckifejezéssel halásztam ki a zsebemből. Az első fizetésem gyümölcse, hála Adamnek. Sosem egyeztem volna bele abba, hogy valamikor is rám költse a pénzét, ezért gondosan kivártam a fizetés napját. Igaz nem kevés kellemetlenséget okozott az, hogy másfél hónapig nem volt telefonom, eléggé megnehezítette a 'karrieremet'. Adam csak annyit kért, ha nem vehet nekem telefont, legalább ő válassza ki azt. Nehezen, de beleegyeztem. Őszintén szólva fura ezt kimondani azt hogy karrier. Igaz, Hollywood kislány koromban is vonzott, de akkor teljesen más okok miatt. Két hónappal ezelőtt ugyanis megírtam az első... dalomat? Elég sok harc után megmutattam Adamnek, akit természetesen nem hagyott nyugodni a dolog. Addig küzdött, míg fel nem éneklem. Hát, ezt ma reggel kellett volna megtennem, de valószínűleg elkésünk. John szerint ezzel a dallal berobbanhatnék. De nem azért, mert jó a dal; hanem mert manapság egy semmit mondó 'Frájdééj'-el is világhírnévre lehet szert tenni. Oké, azt senki sem mondta, hogy rossz a dal, de John a hallgatásával erre enged következtetni. Márpedig én hiszem, hogy ez a dal több mindennél. A saját Adam iránt táplált érzelmeim ihlették. Valójában az eredeti dalból egy-két sort ki kellett szednem, a populáris dolgok miatt. Apropó, Popular. Gondolom, mindenkit érdekel, mi lett Ericel. 

Nemsokkal a dal megírása előtt rájöttem, hogy mit akarok. Adamet. Önző voltam Ericel, de talán ez vezetett el odáig, hogy  Eric jelenleg Svédországban van, aminek nem örülök. Nélkülöznöm kell   a vagány és vakmerő legjobb barátomat. Mert igen, közel kerültünk egymáshoz, de végül mindketten rájöttünk, hogy kit is szeretünk igazán. Én Adamet, Eric pedig Svédországot, a hazáját, a rajongóit. Kirának ki kellett hevernie a dolgot, de mi mellette álltunk, mindenben. Adammel szerveztünk nekik egy vak randit, ami nem éppen úgy sült el, ahogy kellett volna.

Adam Szemszöge

Két hónappal ezelőtt

-Jajj, gyere már!-taszigáltam Tommyt a karjánál fogva a lépcsőkön.

-Figyu, szerintem ez még korai. Csak most szakítottam Kirával, és...-szabadkozott, majd egy óvatlan pillanatban kirántotta a karját a kezeim közül.

-Tommy. Nézz rám.-indultam felé a hipnotizáló nézésemmel.-Mit veszíthetsz?

-Semmit.-sóhajtott lemondóan.-Utállak.-rúgott bele a földbe, miután egy kivilágított teherautó elszáguldott mellette.

-Imádom Los Angelest este.-nevettem fel, mikor Tommy ijedten összerezzent a teherautót hallván. 

Dóra Szemszöge
Jelen

Adam belekortyolt a kávéjába, majd elfintorodott.
-Ez nagyon rossz.-hadonászott a bögrével, majd gyorsan beleöntötte a lefolyóba.
-Adam, ha megkérhetlek rá, akkor...-kezdtem bele negédesen.- ODATOLNÁD A SEGGEDET A HÁLÓBA, ÉS VOLNÁL SZÍVES FELÖLTÖZNI?-ordibáltam eszelősen. Adam felhúzta a szemöldökét, majd határozatlanul kinyögött egy "Nyugi"-t. Az öklömmel az asztalra csapva jeleztem, hogy jobban teszi ha engedelmeskedik.

***

-Jól van, sajnálom amiért ordibáltam.-morogtam a biztonsági övemet piszkálva.-De eléggé feszült vagyok a dal miatt.
-Nincs okod aggódni.-simogatta meg Adam a combomat.-Te vagy a legjobb.-mondta biztatóan, mire elmosolyodtam.
-Tudom.-nevettem fel, majd Adam szótlanul bekanyarodott a stúdióhoz.

***

-Éééés felvétel!-sipítozott John, ami egyre gyakrabban előfordult mostanság. Bólintottam, és elkezdtem énekelni a dalt. Nyilvánvalóan nem ez lesz majd az eredeti változat. A dal átmegy még egy csomó dolgon, magyarul javítanak majd a hangomon. Remélem.

-Álljunk meg, oké?-hagytam abba az éneklést a refrén előtt.-Mindjárt jövök.-siettem kifelé az ajtón a szemrehányó tekintetek megbámulása nélkül. Kisiettem a friss levegőre, és leültem a járda szegélyre. Pár másodpercig csak ültem ott, mozdulat nélkül, mikor Adam megjelent, és leült mellém. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, majd becsukta. Aztán ugyanezt még egyszer.
-Ha okosat tudnék mondani, akkor nem énekesnek mentem volna.-magyarázta az előbbi gyenge próbálkozásait. Savanyúan felnevettem.
-Nem akarom hogy kiadják a dalt.-fordultam Adam felé.
-Rendben.-bólintott nehézkesen.
-Tudom, hogy nem értesz egyet.-néztem rá szemrehányó, de mégis kedves arccal. Ilyet is tudnék? Hm.

-Nem rendelkezek feledted, sajnos.-tápászkodott fel a földről.-De megígérem, hogy nem adjuk ki a dalt. Csak énekeld fel, rendben?-porolta le a farmerját.
-Áll az alku.-álltam fel én is, és kezet nyújtottam Adamnek. Ő elfogadta a kéz fogást, majd visszatessékelt a stúdióba.

Melinda Szemszöge

-Vajon mennyi az idő?-vihorásztam enyhén kétség beesett hanggal, és kissé oldalra hajoltam, hogy előszedjem a kabátom zsebéből a mobilomat. A jobb kezemmel a kabát zsebében matattam, a bal kezemmel pedig a poharamat szorítottam. Valami selejtes lötty volt benne, de az alkohol tartalma igen magas volt. Pontosan ezért rendeltem. Ok nélkül újra felröhögtem. Tulajdonképpen hány napja vagyok itt? Milyen nap van ma? Végre megragadtam a mobilomat. Vagyis akartam, ugyanis túlságosan is elszámítottam az oldalra hajolást. Lezuhantam a székről.
-Rohadt élet.-mormogtam, majd megkapaszkodtam az asztal szélébe, és igyekeztem újra felülni a székemre. Mikor sikerült, egy büszke mosoly féleséggel az arcomon kikotortam a telefonomat. Semmi sem változott rajta, lassan három hónapja. Senki sem keress. Mert szánalmas vagyok. "Szánalmas vagy!"-ordibáltam magammal, a kocsma kellős közepén. Páran felemelték a fejüket, de egyébként semmi reakció. Senkit sem érdeklek."Kibaszottul szánalmas!" ordibáltam továbbra is. Nem igaz, hogy egy los angelesi kocsmában megszokott az ilyesmi. Itt mindenki olyan...mű. Senki sem engedné meg magának a lassan második itt töltött éjszaka után(mely leginkább a boros és a sörös üvegek társaságában telt el) egyszer csak trágár szavakat kiáltozzon. Az ordibálásom egyre hangosabb lett. A pincér sóhajtott egyet, mire én ledobtam a poharamat a földre. Nem tudom, hogy összetört-e. Elővettem a tárcámat, és sietve kiemeltem belőle 40 dollárt. Csak azután jutott az eszembe, hogy már fizettem, mikor felálltam. Mindegy, mérlegeltem. Lassú és bizonytalan léptekkel a kijárat felé vettem az irányt. Mikor odaértem, mintha mi sem történt volna, kinyögtem egy "Viszlát!"-ot, és kiléptem az utcára. A tátongó, fájó és mély sebeimet a város zaja tompította, egy kicsit. Nem tudtam nem Adamre gondolni. Már biztosan az esküvőt tervezgetik, és nyilvánosan, kézen fogva járkálnak mindenhová. És az újság is tele van velük.-szemeztem az egyik kukában heverő tegnapi újsággal. Odalépkedtem, mintha kiakartam volna valamit dobni, de e helyett megragadtam az újságot. A legnagyobb meglepetésemre, minden felesleges dologról szó volt, csak Adamről nem. Lehetséges, hogy úgy döntöttek nem élnek a lehetőséggel, amit John kínált fel nekik? Lehetetlen.
Felnéztem az újságból, és hanyagul a kukába dobtam. Egy pillanatra megdermedtem, hogy felmérjem a helyzetet. A lehetőségeim már sokkal jobban festettek. Sokkal jobban. "Nem is vagyok olyan szánalmas!" kiabáltam fel az ég felé, és szinte éreztem magamon a szúrós tekinteteket. Élveztem hallgatni a "Pofa Be!" és a "Kussolj!" okat. Visszatipegtem a kocsmába, és eltettem az asztalomon heverő pénzt. Újra a régi önmagam voltam.