33.Rész-Just For Fun

Sziasztok! Meghoztam az új részt ^^ Egy kisebb írói válságon estem túl, de végül is sikerült. Három szereplő szemszögéből olvashatok, és az események általában párhuzamosan játszódnak. Kedveljétek a blogot facebookon(lennt), és komizzatok. Nagyon elszomorított az előző fejezethez érkezett három kommentár. Úgy gondolom, ha napokig szenvedek a fejezettel, ennél többet is érdemelnék :\ Jó olvasást nektek ^v^

-Jézusom!-sipítoztam, és a fejemre húztam a takarót. Hát borzongató zene szűrődött át rajta, hiába fogtam be a fülemet. Összeszorítottam a szememet, majd valaki határozottan lerántotta rólam a takarót.
-Már meghalt az összes, előjöhetsz.-simogatta meg a hajamat Adam.-Vagyis, az egyik csaj még él. Elrohant.-javította ki magát, majd újra a képernyőre szegezte a szemét. Én pedig lassan felnéztem. A vörös hajú lány az erdő felé rohant. A sok fa hát borzongatóan meredt a távolban, és a lány lélegzete is felgyorsult. Lihegve tolta el magától a faágakat, amik az útját állták. Közelebb húzódtam Adamhez, a fejemet a mellkasára helyeztem. Ő teljesen bele volt mélyedve a filmbe. Olykor-olykor egy mosoly jelent meg az arcán. Hogy lehet mosolyogni egy horror film közben? Ez természet ellenes.
-Mi lenne, ha kikapcsolnánk a tv-t?-ültem fel, és ravaszul Adamre villantottam a mosolyomat.
-És mit csinálnánk helyette?-húzta fel az egyik szemöldökét, majd végre leválasztotta szemét a TV-ről.
-Hát...-pislogtam butuskán, közben pedig a mutatóujjammal köröztem a mellkasán. Ő egy hirtelen mozdulattal a hasára ültetett, és elmosolyodott. Gyengéden magához húzott, olyannyira, hogy az ajkunk csak pár centire volt egymástól. Az egész testem elgyengült, és a szívem mintha ki akart volna esni a helyéről. A gyomrom összefacsarodott, és...A következő pillanatban Adam márvány sima ajka az enyémre tapadt, és lassan játszadozni kezdett az enyémmel. A szívverésem felgyorsult, és egyre nehezebben kaptam levegőt. Adam végül lassan, és kimértem elválasztotta ajkait tőlem, és a fülem mögé simította a hajamat.
-Majd a film után.-suttogta gúnyosan, idióta vigyorral az arcán. Én dünnyögve és sértődötten lemásztam Adamről, és morogva megigazítottam topáz színű felsőmet.
-Utállak.-motyogtam, és egy ugrással leszálltam az ágyról.
-Hová mész?-meg sem hallotta, mit mondtam az előbb; vagy csak nem akarta meghallani.
-El.-megvontam a vállamat.-Majd szólj, ha vége a filmnek.-zsörtölődtem, majd egy kis magyar motyogással zártam a párbeszédet. Adam felhúzta a szemöldökét, és a kezével a távirányítót kezdte keresni. Mikor megtalálta, lenyomta a Stop gombot.
-Hiszen 10 óra van, sötét, és szakad az eső!-a Hangjában felfedezni véltem valami bársonyosságot, és határozottságot. Mintha egy vadász lenne, én pedig a zsákmánya. A vadász biztos abban, hogy a zsákmány a karjaiban fog heverni, de előtte még játszik vele egy kicsit. Azért csak vigyázzon, nehogy a zsákmány kapja el a vadászt.
-Hát, drágám, nem fogok a karodba repülni, pont akkor amikor te mondod.-tettem karba a kezemet, és mindnél gyorsabban beszéltem, magyarul. Látván Adam értetlen arcát, elégedett mosoly ült az arcomra.-Kimegyek levegőzni.-suttogtam angolul, és az ajtó felé indultam. Vagyis, indultam volna, mert Adam a karomnál fogva visszahúzott. Összeszorítottam a fogamat, várva, hogy ugyanúgy megszorít majd, mint délután. De nem ez történt. Finoman az ágyra ültetett, maga mellé.
-Nem mész te sehová.-rázta meg a fejét, miközben szája alig láthatóan megvonaglott. Kezeit az enyémre helyezte. Ugyanebben a pillanatban valami furcsa bizsergés járta végig a testemet, és megremegtem. Ennyi idő alatt még mindig nem szoktam ehhez hozzá. Minden érintése, csókja, vagy akár lélegzet vétele újat tudott nekem mutatni, én pedig mindig, akarva-akaratlanul beleremegtem. Egy idő után biztosan megfogom ezt szokni, de azt tudom, hogy nem fogok, és nem is akarok soha nélküle élni.
-Egy olyan estét akarok, ahol csak ketten vagyunk, és csupa olyan dolgokat csinálunk, mint a normális emberek.-szorította meg ujjaimat.
-Adam.-itt mély levegőt vettem, és oldalra húztam a számat.-Mit korántsem vagyunk normálisak. És amúgy is: a normális emberek nem görcsölnek azon, hogyan legyenek normálisak.-pislogtam nyugtalanul.
-Van benne valami.-Láttam Adam arcán, hogy eljátszott azzal a gondolattal, mit csinálna, ha nem lenne ismert, szinte az egész világon. Már majdnem csalódottság öntötte el az az arcot, amit én a világon legjobban szerettem. Azt az arcot, ami szinte mindig ragyog, ha a közelében vagyok.
-De,-kapálóztam a kezemmel, mielőtt még Adam arcát utolérte volna a csalódottság-ha nem lennél sztár, sosem találkoztunk volna.-mosolyodtam el, mire Adam némán és félénken bólintott, és megcsókolt. A csók gyors és szenvedélyes volt, olyannyira, hogy szinte öt másodperc múlva már az ágyon hátradőlve folytattuk. Zihálva kapcsoltam ki végleg a tv-t, amit Adam türelmetlenül várt ki. Elmosolyodtam, és a pólójánál fogva újra magamra rántottam őt. Felröhögött, és közelebb hajolt a fülemhez.
-Finom vagy ma.-súgta oda, miután beletúrtam a hajába.
-Jó érzés kóstolgatni?-ujjaim végigszántották Adam haját, aztán a hüvelyk ujjammal megsimogattam a halántékát.
-Nem akarok csúnyán beszélni,-pislogott gyerekesen-de máshogy nem lehetne elmondani.-csókolt meg újra, és újra.-Szeretlek.
Némán visszacsókoltam, és a lélegzet vételem is kezdett visszaállni a normális formájába. Mintha a testem előre tudta volna, ennek az eksztázisnak is hamarosan vége lett; méghozzá egy telefon csörgés miatt. Adam egy pillanatra lefagyott, és mérgesen felnevetett. Lehajtotta a fejét, és morogva lemászott rólam.
-Egy másodperc drágám.-nyúlt a telefonjáért. Lefeküdt mellém, és megfogta a kezemet.
-Igen?-szólt bele a telefonba nyersen. Pár másodpercig hallgatott, aztán bólintott.
-Ma biztosan nem.-szögezte le határozottan. Felemeltem a fejemet hogy jobban halljam a vonal túlsó végén lévő személy hangját.
-Igen, olyasmit.-röhögött Adam.-Otthon vagyunk, igen.-bólintott újra.-Ha nem haragszol, most le is teszem. Szia!-csapta le a telefont rögtön, miközben magában nevetett.
-Ki volt az?-dörzsöltem meg a szememet.
-Cam, tudni akarta, bemegyünk-e ma próbálni, vagy csak valahová a városba.-mászott újból rám.-Mi lenne, ha folytatnánk?-Simított végig a hajamon.
-Mindig te vagy felül.-morogtam, és összeszorítottam ajkaimat.
-Grr, azért nem ettem olyan sok rántottát.-röhögött.-Csak te főzöd olyan...olyan...-forgatta szemeit, míg a legmegfelelőbb szón gondolkozott. Én harciasan felpattantam.
-Én igenis jól főzök.-szólaltam meg érdes hangon, és karba tettem a kezemet.
-Hát persze, senki sem mondta, hogy ez nem így van.-hebegte.
-Többet nem főzök neked semmit.-megrántottam a vállamat, és kinyújtóztattam elzsibbadt lábamat.
-Amúgy fura, hogy a mi "dolgunkat" is telefonnal szakították félbe, mint én Kiráékét. A karma visszaüt, ezek szerint.-mutatta ujjaival az idéző jelet. Kiegyenesedtem, és elégedetten mosolyra húztam ajkaimat.
-Tehát ők...?-túrtam bele a hajamba, és az elől lévő haj tincseimet hátrafésültem.
-Ja.-helyezte kezeit a csípőmre.-Szerintem szép pár lenne belőlük.
-Kétségkívül.-bólintottam.-Bár bennem inkább a "dolgunk" félreszakítása jobban megmaradt.-hajoltam közelebb Adamhez. A szemei felcsillantak, majd könyörgő arc kifejezést vett fel.
-Lehetek én felül?-felnevetett, úgy, mintha ezer csengő szólalt volna meg a fülemben.

(...)

Melinda szemszöge, eközben:

-Mégis mi a fenét képzelsz?!-emelte feljebb a hangját, én pedig a szememet forgattam. Dús, fekete hajamat unalmasan csavargattam ujjaim köré, és igyekeztem idegesítően rágcsálni a rágógumimat.

-Felhívom őket, és rájuk hozzuk a frászt.-sóhajtottam, mintha ez nyilván való lenne.-Erick, Erick.-csóváltam a fejemet lassan.-Hát te nem veszed észre, hogy az a lány szarik rád?-sóhajtottam újból.-Már réges-régen Adam ágyában pihenhetnék, ha nem tartanál fel. Majd te ápolgatod a fruska lelkét, ha szétválasztjuk őket.-húztam ki magamat, és kitoltam a mellkasomat. Erick mormolt valami olyasmit hogy: "Éppen ez a baj, én csak lélek ápolásra vagyok jó", én pedig érdektelenül tárcsáztam Adam számát.

-És mégis mit fogsz neki mondani? És mi lesz számoddal? Fel fogja ismerni.-bökött a telefonomra.

-Megkérdezem mit csinálnak. A számom titkosítva van, a hangom pedig Camillás.-összeborzongtam mikor kiejtettem a lány nevét. Többször is összeszólalkoztunk már, valahogy nem pálya a hangneme. Nem akarok örökre John kutyája lenni, de miután Adam dobta Dórát, John is ejti majd őt, és egyszerre átveszem a helyét a társadalomban. Erick vette az adást, mire célzok ezzel. Istenem, de elegem van már belőle. Az a lány cseppet sem épeszű, ha hozzá menekül majd. De ezt ő nem veszi észre, szóval addig jó mindössze egy kis kelléknek, a vég tervem elérésében. Még a telefon kicsöngött, Erick felhúzott szemöldökkel megszólalt.

-És mégis hogy ijesszük majd meg őket? Rúzzsal a tükörre írjuk azt hogy "Figyelünk Titeket" vagy mi?-nevetett fel gúnyosan.

-Akár.-rántottam meg a vállamat, majd megigazítottam felsőm lecsúszó pántjait. A vonal recsegni kezdett, én pedig ösztönösen megszólaltam.

-Szia Adam! Cam vagyok. Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, ráértek-e ma este mondjuk kiruccanni valahová.-a mondat végét alig hallhatóan elharaptam, majd krákogni kezdtem. A válasz kielégítő volt, ezért ujjaimat ökölbe szorítva emeltem fel, és ugrottam egyet. Oké, óvodás szokás,  de máshogyan nem hiszem, hogy jelezni tudnék Ericknek.

-Szóval afféle otthoni randit tartotok?-kérdeztem vissza, és fél szemmel Erickre sandítottam, aki hanyagul a falnak dőlt, és hüvelyk ujjait zsebre dugta. Bólintottam, majd válaszra nyitottam a számat, de a következő pillanatban Adam már le is csapta a telefont. Mérgesen dobtam bele hófehér louis vuitton táskámba a telefont, és szó nélkül elindultam a folyosón. Narancs sárga magassarkú szandálom után hagyott kopogásom szinte már megszokottnak számított a részemről. Mérgesen kapkodtam lábaimat egy más után, miközben a táskám ütemre billegetett a karomon. Hogy merte lecsapni? Mielőtt jelenetet rendeztem volna a stúdió kellős közepén, megálltam, és csendben elszámoltam háromig. Addigra Erick is utolért.

-És mégis hogy fogjuk megijeszteni őket?-a hangja száraz és unalmas volt.

-Ezt a részét bízd rám, édesem.-simítottam végig Erick ajkán. Összerázkódott, és megfogta a kezemet, majd ugyanazzal a lendülettel eldobta magától. Elnevettem magamat, és hátradobtam fürtjeimet. Lassan átöleltem Ericket, de vigyáztam hogy a táskám még Erick közelébe se kerülne.

-Ha magányos vagy, én bármikor itt leszek neked, szívem. Akár most is, csak most dolgunk van.-suttogtam a fülébe. Ennek a szövegnek, és a barack színű száj fényemnek még egyetlen férfi sem tudott ellenállni, egy ilyen kuka kisfiú pedig pláne. Alig hallhatóan, de felgyorsult a lélegzete.

-Jaj, érzelmek nélkül sokkal izgalmasabb lenne.-morogtam mikor elváltam Ericktől. Hajajj, Melinda. Tisztában vagy vele, mit csinálsz most tulajdonképpen? Még több gondot magadnak, azt. De még sosem voltam ennyire vágyra éhes, és ez az eltévedt óvodás feeling egészt vonzóvá teszi őt. Megráztam a fejemet. Te jó ég! Mit gondolok én? Adamet szeretem, a fenébe is. 

-Induljunk.-szólaltam meg hidegen, és újra sietni kezdtem.

(...)

Adam háza előtt, 0:45

-Fel fogjuk őket kelteni, a fenébe is.-szabadkozott.
-Szerintem nem alszanak.-hónom alá fogtam az elem lámpát, hogy feltudjam csatolni a hajamat. A hangom most meglepően rossz indulatú volt. Wow, Oscart érdemlek. Erick nagyot nyelt, majd sóhajtott.
-Neki összejött, ami neked nem.-folytattam tovább száraz hanggal, majd hangosan felnevettem. Erre Erick közelebb lépett hozzám, és a nyakamnál fogva a falhoz szorított. Az arca elborult, és a szemei kidülledtek. Én próbáltam kiszabadulni erős fogásából, majd mikor rájöttem, képtelenség szabadulnom, felnyögtem.
-Ide figyelj rám!-rázott meg. A hangja erőteljes volt, határozott, bár az arcán még mindig meglátszott, az az áldott jóindulat. Bólintottam. A torkom égett, nem tudtam megszólalni.-Majd akkor oktass ki, ha te ágyba vitted a lovagodat, rendben?!-rúgott a falba.-Senkitől sem tűröm el ezt a hangnemet. Bezzeg most meg sem tudsz szólalni. Soha életemben nem ismertem még ennyire sunyi és körmönfont nőt. Vigyázz, nehogy eláruljak valamit Adamnek a kis "terveidről".-a szorítása erősebb lett. Én kapálózni kezdtem, feleslegesen.-Megértetted?-emelte feljebb a hangját. Ismét bólintottam. Összeszorította ajkait, és leengedte a karjait rólam. Én gyorsan a nyakamhoz kaptam, levegő után kapkodva. Fájdalmasan néztem rá, máj a következő pillanatban elejtettem az elem lámpát. Az tompa puffanással ért földet. A lélegzet vételem egyre gyorsabb lett. Közelebb hajolt hozzám, és...Te jó isten! Megcsókolt. És én vissza csókoltam. Gépiesen átkarolt, és megszorított, gyengéden. Mintha úgy érezné, porcelánból vagyok. Óvatosan volt, hogy ne törjek össze, de kemény is, hogy ne szakadjak el tőle. Belerúgtam a zseblámpába. Tiltakozni próbáltam, de nem ment. Vége a tervemnek. Vége mindennek. És én mégis örülök?

(...)

Adam Szemszöge, 11:45

-Aww.-morogtam, mikor jobb oldalamra fordulva megpillantottam a napot.

-Mennyi az idő?-Dorka felült, és beletúrt a hajába.

-Uhh. Éppen annyi, hogy az ebédről is lemaradunk.-dörzsöltem meg a szemeimet.

-Kit érdekel az ebéd, ha velem vagy?-simított végig a takaróján, majd a fejét a vállamra billentette. Egy puszit nyomtam a hajára, majd behunytam a szememet. A sötétítők ugyan el voltak húzva, de egy kis résen keresztül a napfény beért a szobába, amit a szemem nem nagyon viselt el, hiszen még csak két perce ha ébren vagyok.

-És amúgy sincs kedvem felkelni.-tette hozzá nyavalyogva.

-Pedig muszáj lesz, mert egykönnyen nem úszod meg ezt a háttér énekes dolgot. Tegnap felhívtam Allisont, és szívesen átjön neked segíteni, persze csak ha akarod.-nyújtózkodtam.

-Nem!-vágta rá sipítozva, majd zavartan elfordította a fejét.-Mármint szeretem Allisont, de...Taníts te, kérlek!-suttogta.

-Szerintem én túl jó vagyok neked.-egy önelégült mosoly jelent meg az arcomon, mire Dóri finoman meglökött.

-Ne rombold le a nagy nehezen összekapargatott önbizalmamat, légyszíves.-felállt, és leugrott az ágyról. A gardrób sietett. Kinyitotta az ajtaját, és találomra kiráncigált belőle egy levendula színű felsőt, és egy farmer nadrágot.

-Azt hittem, nem akarsz felkelni.-ásítottam egyet. A következő pillanatban egy póló landolt mellettem.

-Tanulni akarok. Most!-felemelte mutatóujját, majd azzal a lendülettel le mutatott.

-Akkor kemény tanár leszek.-csaptam bele tenyerembe az öklömmel.-10 percet kapsz mindenféle emberi teendők elvégzésére. 10 perc múlva ott állsz majd a zongoránál.-tréfálkoztam, majd az ajtó felé intettem.

-Igenis kapitány.-a vállára helyezte a ruháit, és az ajtó felé indult, majd hirtelen megfordult.-Valamit elfelejtettem.-leguggolt, és megcsókolt. Amint meglátta hogy az arcomat elhagyta a szigorúság, elégedetten pislogott.

-Kilenc perc.-kiabáltam, amikor Dorka eltűnt az ajtóban.

(...)

Dorka szemszöge

A zongorára könyököltem, a másik kezemmel pedig a fejemet támasztottam. Mikor lépések zaját hallottam, felkaptam a fejemet.
-9 percet mondtál, én pedig itt is voltam, már jóval előtte. De te...-néztem a falon függő piros órára.
-A tanár késhet. A diák nem.-huppant le mellém. Megropogtatta ujjait, és végignyomkodta a zongora billentyűit.
-Mivel kezdünk?-felegyenesedtem, és közelebb csúsztam Adamhez.
-Egy dallal.-elvette a zongora tetején pihenő mappát, majd előhúzott belőle egy papír lapot.-Ezt eltudod játszani?-lebbentette meg előttem, én pedig kikaptam a kezéből. Az ujjammal kísértem a szememet, és próbáltam magam elé képzelni a billentyűket. Azon kaptam magam, hogy a jobb kezem szinte magától lassan, óvatosan játszani kezd. A második sornál megadtam magam.
-Nem megy.-vakartam meg a fejemet, és csalódottan vissza adtam a kottát Adamnek.
-Amúgy sem lett volna valami testhez álló dal.-dobta gyorsan le a kottát. Felvontam a szemöldökömet, hogy kifejezzem kíváncsiságomat, de Adam csak biccentett, és hangtalanul hozzátette: Mindegy.
-Rendben. Az eddigi tapasztalataim alapján remekül formálod a hangokat, tisztán, és természetesen énekelsz.-hadarta unottan, komor arc kifejezéssel, majd megrázta a fejét.-De ennyi nem elég. Még ha csak a háttérben is  leszel, a közönségnek éreznie kell a jelenlétedet. Éreznie, nem látnia. A kisugárzás néha fontosabb, mint a tehetség.-bólintottam. Láttam, ahogy kinyitja a száját, és azt is, ahogy bizonytalanul becsukta.
-"És egy ilyen háttér embernél pedig pláne."-fejeztem be Adam mondatát a plafonra szegezett tekintetemmel. Adam sértődötten elfordult, majd egy mélyet sóhajtott.
-Csak egy stílus kell, ami...-nehezen találta meg a szavakat, de végül kibökte.-A színpadon legyél magabiztos,  erős jellem. Legyél teljesen más, mint az életben. Legyél kétszínű.-a mondat végén Adam csettintett a nyelvével.-Ha egy síkban mozogsz, egy idő után unalmas leszel. De csak egy idő után.-a zongorának támaszkodott, és tovább folytatta az okításomat. Én mohón ittam minden szavát, szinte bevésődtek az agyamba.
-Másrészt viszont legyél irigy...a színpadon, természetesen.-láttam az arcán azt a pillanatnyi pánikot, amit az "irigy" szó húzott maga után.-Sose mutass magadból eleget. Legyenek mindig kíváncsiak rá. Ha rögtön az első alkalommal megmutatsz mindet a világnak, nem lesz következő alkalom.
Mintha a saját lexikonjából olvasna nekem, mintha a saját szabályait örökölném tőle. Az arcán viszont semmi kényszer nem volt, teljesen önként, és boldogan tanított. Nála jobb tanárom nem is lehetne. Bár őszintén szólva félek attól, hogy az érzései befolyásolják a gondolatait. Rettegek tőle, hogy csak azért dicsér, mert szeret. Egyetlen egy olyan ember, sem hallotta még a hangomat, akit nem ismerek. Szerintem már tudom, mivel fogom elütni az időmet a fellépés után.
-Van olyan dal, amihez kötődsz, vagy többet jelent számodra, mint az összes többi?-a hangja negédes, és bársonyos volt,-újra.
Egyszerre több dal is beugrott. Hogyan tudnék kiválasztani egyet, a rengeteg emlék közül?
-Ha nem gond, a te számaiddal meg sem próbálkozom, egyelőre. Olyan kell, amit el is tudok játszani, ugye?-tűrtem fel a pólóm ujját. Adam bólintott, nekem pedig bevillant egy dal. Sose bírtam ki a Firework-öt sírás nélkül. Rejtett érzelmeket hozz elő belőlem, amik egy idő után túlcsordulnak és... utat engednek a könnyeimnek. A másik ok, amiért ez a számot választottam: A klipje Budapesten került forgatásra, és egy csomó magyar tini is szerepelt benne. Rendes volt Katytől, bár ennek a Katicának akkora az IQ-ja, mint a láb mérete. Halkan felröhögtem, majd a zongora billentyűit kezdtem el ütögetni. Katy Perry dalt akarok énekelni? Vesztett ügy. Eldőlt, mielőtt elkezdődött volna. De azért is megpróbálkozok vele. Ahogyan sikerül, úgy illek majd én ebbe az egész énekes dologba. Utoljára határozottan leütöttem egy billentyűt, majd Adam kíváncsi arcára szegeztem a tekintetemet.
-Katy Perry-Firework.-Igyekeztem hangosan és magabiztosan beszélni, ami nem hiszem hogy sikerült, ugyanis a remegő hangom aligha magabiztosnak hangzott. Adam elismerően bólintott, és egy puszit nyomott az egészen kipirosodott arcomra. Nagy levegőt vettem, majd leütöttem az első hangot.

(...)

Melinda szemszöge

Alighogy felpattant a szemhéjam, ijedten felugrottam. Halvány zöld falak, barna virágos tapétával, selyem függöny, baldahimes francia ágy,  és egy látszólag méregdrágának tűnő szekrény sor: Halvány barna színe tökéletesen passzolt a szobához. A szekrény sor utolsó darabja mellett egy pofás éjjeli szekrény állt, faragásokkal díszítve. Hogy őszinte legyek, először inkább a rajta álló pezsgős-üveg hegyek ragadták meg a figyelmemet. Istenem, add hogy ne ő legyen mellettem!-hajtogattam magamban, miközben lassan felemeltem a mellettem lévő személy takaróját. Ugyan, ki is lehetne más, ha nem ő? Annyira egyértelmű. Az aggodalmam életre kelt. Mellettem Erick feküdt, alsógatyában. Felsikoltottam, majd lendületet vettem, hogy felkeljek, de a kezemmel leütöttem az egyik üres üveget. Az csörömpölve nekidőlt a többi üvegnek. Gyorsan felpattantam, és megfogtam őket, mielőtt leestek volna, de késő: Erick már felébredt.

-Melinda.-ásított, és a másik oldalára fordult, hogy jobban szem ügyre vegyen. Én mozdulatlanná dermedtem, mikor meghallottam a nevemet. Reménykedtem, hogy csak álmában motyog, és még nincsen teljesen ébren. El kell tűnöm innen. De hát azt sem tudom, hogy hol vagyok! Arról viszont van egy pár sejtésem, mi történt az éjjel.
-Psszt, aludj.-suttogtam, és visszaszökkentem az ágyba. A takarosan megigazítottam a párnámat, mintha tovább akarnék aludni. Miután újból elalszik, elhúzok innét a fenébe. A kezemmel megtámasztottam a fejemet, és úgy vártam, hogy Erick elaludjon. Vágyakozva néztem dús ajkait. Neeeeeem. Marha lennék, ha megakarnám csókolni őt. Múúúúúúú! Nincs mit tenni, az egész már veszve van. Előre hajoltam, és megcsókoltam. Mámorító volt, annyira, hogy nem tudtam tőle elszakadni. Őszintén szólva nem is akartam. A szívem, és az agyam összetűzésbe került. A csók után Erick megmozdult, és felnyögött. A kezemet ökölbe szorítva vártam, hogy felébred. De nem tette, csak aludt tovább. Az alsó ajkamat szívogatva próbáltam felidézni a csók izét, miközben igyekeztem magamra rángatni az összes ruhámat.

-Te...mit csinálsz?-Abba hagytam a sminkelést, és az ajtó felé fordítottam a fejemet. Erick állt a küszöbön, nekidőlve az ajtófélfának. Csak egy gyűrött ing, és egy alsógatya volt rajta.
-Öltözök. Nem látod?-feleltem hidegen. Újra beleestem(önkéntelenül) a szerepembe. Újra belebújtam a nevetséges álarcba, ami lassan rám olvad.-Miután elcseszted azt, hogy én elcsesszem Adamék estéjét, én is elcseszem a te reggeledet.-Újra a szem ceruzáért nyúltam.
-Este nem így vélekedtél.-kacsintott rám.-Ne legyél mindig ilyen rideg mindenkivel.-mögém lépett, hogy kezével átfogja a derekamat, de én kitértem előle.
-Nekem ott van John. Hogy magyarázom ki, hogy eltűntem egy teljes estére?-idegesen pakoltam vissza a púdert és a rúzst a táskámba.
-Mondd meg neki, hogy utálod, és kész. Neked én kellek, nem Adam, vagy John.-A szeme felcsillant, bár a hangja érdektelenül csengett. Én elnevettem magamat.
-Te?! Te jó ég.-nevettem még mindig.-Hát nem emlékszel? Mindketten szörnyen éhesek voltunk, ezért felhasználtuk a legközelebb lévő élelmiszert. Az életünk megy tovább, ez csak egy kis kaland volt.-Erick el sápadt, és a tekintetétől arcomra fagyott a mosoly.-Nekem A-D-A-M kell, neked meg az a szerencsétlen. Mindketten megkapjuk amit akarunk, úgy mint az este. Neked én kellettem, nekem pedig egy kis...-gondolkoztam, mivel tudnám befejezni a mondatot, de Erick ezt nem várta meg.
-Ribanc.-becsapta az ajtót. Még csak utána sem néztem. A célom nem változott. Én akarok az egyetlen nő lenni, aki joggal mondhatja azt Adamnek, hogy Szeretlek.

(...)

Dóra szemszöge

-Tulajdonképpen nem is olyan rossz ötlet, ez a tűzijáték dolog.-gondolkozott Adam hangosan.-Csak a móka kedvéért: Csókolóznál velem tűzijáték alatt?-Nevetett, és a lábfejével megsimogatta az enyémet.

-Hmm, jól hangzik.-sóhajtottam.-Holnap jelenésünk lesz.-Tegnap óta kattog az óra az agyamban: Minden egyes másodperccel közelebb kerülök a holnaphoz. Adamet nem rég hívta fel John, hogy elmondja, holnap féltetlen be kell mennünk.
-Sztorit majd egyeztetünk később, ráér.-próbált megnyugtatni.-Visszatérhetnénk a tűzijátékos csókolózásunkra?-megszorította a kezemet, én pedig szokás szerint megremegtem.
-Térjünk.-suttogtam, és elmosolyodtam.