32.Rész - Mikor Rád Nézek

Huh, meghoztam az új részt. Nehezen írtam meg, ez egyrészt az idő és az ichlet hiány miatt van, másrészt pedig valamiért elment tőle a kedvem, de ezt a problémát már kiküszöböltem, szóval szóra sem érdemes. A fejezet közepén hallhatjátok Dorka hangját, és mostantól a fejezetek elején egy rövid idézetet fogok írni, mint amolyan bevezetőt. Köszönöm a segítséget Kirának, és előre köszönöm az összes kommentározónak is.(elég kevesen vagytok :S) Ezt a részt Zsófimnak, Kirámnak, És Fancsimnak/Cukimnak ajánlom fel, a lelki támogatásomért ;) Ha egyáltalán összejön, egy kisebb meglepetésben lesz majd részetek, hogy mikor, az is meglepetés :P

-< Lájkold az oldalt a facebookon :D

"Két szem nézésének találkozása nem más, mint két lélek érintkezése."

-Magyarázatot szeretnék, és hatásos legyen.-Ropogtatta meg az ujjait, és az újság címlapjára mutatott.Én közönyösen ujjaim köré tekertem a hajamat, és érdektelenül megszólaltam.

-Buliztam.-megvontam a vállamat. Ezt a számonkérést már sokadszorra érem meg, és a magam megvédése iránti vágyam igen lecsökkent. 

Adamnek parancsolhat, mert ő neki dolgozik. De én, én Adamnek dolgozom. Vele pedig már lerendeztük ezt a dolgot. Cam nyúzottan felült az asztalra, aminek John nekitámaszkodott. 

-Próbálhatnánk?-mormogta, majd leszűrte John reakciójából, hogy még várnai kell. Türelmetlenül sóhajtott, majd ásított egyet. Tommyra nézett, aki bambán maga elé bámult, a falnak támaszkodva. Fáradtak voltak, ugyanis tegnap egy igen görbe estét tartottak. Isaac szavaival élve: 180°-os fordulatot tettek. Ráadásul John már vagy másfél órája a havi programot ismertette, pedig elvileg ma próba lenne. Vészesen közeledik az első hivatalos nyilvános szereplésem. Délután három órakor, már nem lesznek kétségek. Legalábbis remélem, hogy sikerül majd eloszlatnunk őket. Még a fedő sztoriban sem egyeztünk meg. 

-Üdv Hollywoodban.-kacsintott rám John, mire Adam elmosolyodott. Nem lepte meg a dolog.

-Ezt velem is megcsinálta.-súgta oda, amolyan fél vállról.-Akkor leszel igazán "sztár", ha a tudtod nélkül máris a címlapon vagy, figyelnek rád. Legyen az akármi, a lényeg az, hogy nem felejtenek el.-simított végig kócos haján.
-Sipirc próbálni!-fordította John az ajtó felé a fejét, mi pedig engedelmesen a próba terembe sétáltunk.

                 

(...)

-Lassabban!-kiabált a terem túlsó végéből John. Én bólintottam, és igyekeztem elnyújtani az ütemeket. Éneklés közben sok dolog járt a fejemben. Készítettem egy képzeletbeli listát, melyik problémámat oldjam meg először, és hogyan. De miután John sokadjára is rám ordított, megráztam a fejemet, és próbáltam csak egy felé koncentrálni, de már későn.
-A fenébe! Alig 6 óra múlva interjút adtok. Addigra ezeknek T-Ö-K-É-L-E-T-E-S-E-N mennie kéne!-szótagolta a "tökéletesen" szót.-És addig még egyeztetni is kéne.-John idegesen megtámasztotta a fejét a kezével, és a tollával játszadozott.-Rendben, szünet.-húzta fel John az ingujját, és egy pillantást vetett kar órájára.-Pontosan 15 perc múlva ismét itt, és addigra mindenki szedje össze magát.-adta ki az utasítást, majd szinte kilökte maga alól a széket, és elviharzott.
-Ezt kissé elcsesztem.-dörzsöltem meg a szememet.-Összeszedem magam, srácok.-ígérgettem, majd lettem a mikrofonomat.
-Szerintem kezelésbe kellene hogy vegyek.-karolt át Adam lazán.-Ti menjetek, mi pedig gyakorlunk egy kicsikét.-Fordult a bandához, ők pedig lassan távoztak a helyiségből.
-Szóval, mi a gond?-ült le Adam a színpad szélére.
-Izé...Nem tudom.-vontam meg a vállamat.-Normális, ha úgy érzem, hogy nem találom magamat?-szégyenlősen leültem Adam mellé, ő pedig megfogta a kezemet.
-Ez nem normális. Ez természetes.-Megkönnyebbültem. Ezek szerint ő is átesett ezen. Bizonyára észrevette, hogyan vélekedek erről, vagy csak megérezte, a lényeg az, hogy egy kis idő múlva újra megszólalt, miután kényelmesen hátradőlt, és lefeküdt a színpadra.
-Én is éreztem ilyet, de az az Idol előtt volt. Ott már magabiztosan csináltam azt, amit csináltam. Tudtam hogy ezt akarom, és senki se állíthat meg ebben. Ráadásul bármeddig is eljutok, én megpróbáltam, és igen is hős vagyok...-Magyarázta lelkesen. Láttam, ahogy elmerül az emlékekben, és egy aprócska mosoly futott át ajkain.
-Sokat gyakorlunk.-jegyeztem meg ironikusan, mire Adam felmordult, és a karomnál fogva lehúzott a földre. Nem ellenkeztem, felesleges volna.
-Két perc, és énekelni fogunk. Csak adj két percet, még felállok.-lehunyta a szemét. Pár másodpercig némán feküdtünk egymás mellett.

(...)

A szám végén végig simítottam a zongora billentyűin, majd Adamre néztem. A próba után Adam parancsára birtokba vettem a zongorát, és kis segítség után már minden rendben ment. Adam előtt sokat játszottam, de valamiért elment a kedvem tőle. Talán anya érvelései miatt, vagy mert meguntam. Miután visszamentem Magyarországra, teljesen magányosnak éreztem magamat. Sokszor pizsamában, az este közepén sétáltam le a földszintre, és egészen halkan játszottam, nehogy felébresszek valakit. 

-Milyen volt?-Paráztam, hogy Adam majd hozzáértő szemmel a fejemhez vág egy rettenetes kritikát.

-Gyönyörű.-jelentette ki Adam határozatlanul, pocsék magyarsággal.

-Sokat kell még tanulnod a magyar nyelvről.-gúnyolódtam vele, mire ő oldalba bökött.

-Ez fájt.-kapta jobb kezét a szívéhez.

-Ne haragudj.-sóhajtottam.-Hogyan tudnálak meggyógyítani?-szóltam negédesem, és a a fejemet Adam vállára helyeztem. Finom, férfias illata volt, amit mélyen beszippantottam. Adam megsimogatta a hajamat.
-Mit is mondunk majd az interjún?-ásítottam egyet. Adam megvonta a vállát, és az Iphone-jára nézett.
-A fenébe!-sziszegte, mire én felemeltem a fejemet.
-Késésben vagyunk, igaz?-csuktam le a billentyű fedőt.
-Kissé.-túrt bele a hajába.-Oké, akkor te menj zuhanyozni, én addig előkészítem a sminkes holmikat.-utasított, majd eltűnt az ajtóban.
Én gyorsan betopogtam a fürdőszobába, karomon a ruhámmal. Egy sárgás selyem felsőt választottam, aminek csak a jobb oldalán van ujja. Megengedtem a vizet, és beledugtam a kezemet. A víz kellemes volt. Gyorsan ledobáltam a ruháimat, és fürödni kezdtem.

(...)

-Hogy haladsz, kicsim?-bújt bele Adam fekete bőr kabátjába.
-Remekül.-húztam le a vállamra a felsőmet, és felkaptam a táskámat.-Gyalog megyünk?
-Nem, kocsival. Ahhoz túl messze van, és amúgy is késésben vagyunk. Bár lehet, hogy Ellen is késik majd.
Ellen? Az az Ellen? Ellen Degeneres? Na erre mondják az amerikaiak, hogy Oh my god! Szinte az összes részt megnéztem a műsorából, és jókat derültem a poénjait. Most pedig ő fog engem kifaggatni az életemről? Ez már súrolja a Hihetetlen határ vonalát. Nem mintha nem lenne az hihetetlen, hogy egy meleg szupersztárral járok, miközben a világ úgy tudja ő meleg, és én pedig csak a háttér énekese vagyok.
-Mehetünk?-dugta bele a kulcsot az autó zárjába.Már majdnem elfordította, amikor hirtelen a fejéhez kapott.-A fenébe! Bent hagytam az Iphonom.-kiabált oda, amikor már a bejárati ajtónál állt. Én egy kicsit sem gondolkoztam, elfordítom a zárban a kulcsot, és beültem az autóba. Lehúztam a dzsekim cipzárját, és bekapcsoltam a lég kondit. Augusztus vége van, kánikula. Pedig hűlhetne  az idő, már kezd elegem lenni a folyamatos hőségtől. Letekertem az ablakot, és kihajoltam, hátha egy kis szellőt kap majd a melegtől kipirosodott arcom, de ehelyett farkas szemet néztem azzal a fényes, sárga, kerek izével. A kesztyű tartóban kezdtem kutakodni, valami füzet szerűség után, amivel legyezni tudom magamat, miután  megtapasztaltam a lég kondiciánló legmagasabb funkcióját. Csak egy papírt találtam, amire pár sor volt ráfirkantva. A szemem megragadt egy mondaton, és úgy gondoltam, muszáj elolvasnom. Nagyot sóhajtottam. Adam holmija, és nem az enyém. Csúnya dolog lenne tőlem, ha elolvasnám. Heh, kár hogy ezt akkor mondom, mikor már az első sorokat futom át. Eleresztettem egy ravasz mosolyt, ami igen hamar le is hervadt.

Melinda.

Nem tudom tovább titkolni. Nem megy. Én...szeretlek. Próbálok hazudni magamnak, de nem megy. Már halálra vagyok ítélve, ha nem lehetsz az enyém. Akárhányszor rád gondolok, rájövök, mekkora baromságot követtem el, mikor hagytam, hogy a kapcsolatunk egy éjszakából álljon. És tudom, hogy te is vágysz rám. Bármikor eldobnék mindent érted. Az életem üres és értelmetlen nélküled. Próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de nincs.

Elolvastam még egyszer. Aztán megint. A papíron ugyanaz fog állni, akárhányszor olvasom el. Éreztem, ahogy remeg a kezem, és a gyomrom összefacsarodik. Nem lehet! De hiszen ide van írva. Oké, lehet, hogy nem Adam írta. De akkor hogy került a kocsiba? Minden normális ember a kézírást nézné, de a düh, és a szomorúság együtt teljesen más emberré tett. Kivágtam az ajtót, és kiszálltam a kocsiból. Halkan és lassan bezártam az ajtókat, és a papír összegyűrése közben beszálltam a már régen használt saját autómba. A papírt ledobtam az anyós ülésre, és beindítottam a motort. Mindnél hamarabb el kell tűnnöm, egy jó darabig most nem akarok vele találkozni. Egy kövér könnycsepp talált otthont magának az arcomon, végigfolyt rajta, majd alig hallható koppanással a szoknyámra zuhant. A kezemet a könnycsepphez kaptam, majd mohón megdörzsöltem a szememet. Merre is van a stúdió? Beletapostam a gázba, és a kormányt markolásztam. Nem lesz ez így jó. Nem tehetek úgy, mint akit nem is érdekel. Érdekel, mert szeretem őt. Meg kell beszélnünk. Kell lennie épeszű magyarázatnak. Kissé úgy érzem magam,a kinek két énje van: Az egyik vakon megbízik Adamben, a másik viszont kételkedik benne, és már elege van. Hirtelen fékeznem kellett, ugyanis pirost kaptam. Csak most vettem észre, hogy nincsen bekapcsolva az övem. Gyorsan bekapcsoltam, és egy újabb könnycsepp hagyta el a szememet. A lábammal ütemre topogtam, türelmetlenkedve vártam a zöld színt. Miért csinálta?-fésültem ki egy tincset az arcomból, és nagy levegőt vettem. Le kell nyugodnom, mindjárt interjú. Csak tudnám hol az a rohadt stúdió. Mikor a lámpa zöldre váltott, mint a villám elindultam egy véletlen választott útvonalon. A fenébe már, háromnegyed órám van odaérni, átöltözni, és elpróbálni ezt az egészet. Biztosan tudja valaki, merre van. 

(...)

(Adam Szemszöge, ugyanebben az időben)

-Hol a fészkes fenébe tűntél?-ordítoztam a hang postával, majd mérgesen kinyomtam a telefont, és ledobtam az ülésre. Nyilván való, hogy elment, ugyanis a kocsija nem áll bent a garázsban. De hová? És miért? A fenébe, semmit sem értek. A műsor producerei totál ki fognak akadni. Beletapostam, majd idegesen felnevettem. Ugyan, hol lehetne? Megint felönt a garatra Kira barát nőnkkel? Ugyan már, felnőtt nő. Biztosan van annyi...Ajkaim oldalra húzásával jeleztem kételkedésemet. Ezek a nevetséges találgatásaim nem is olyan lehetetlenek. Ettől a nőtől minden kitelik. Én pedig vakon követem minden hova. De legalább nem unatkozom. Megrántottam a vállamat, és újra betárcsáztam Dorka telefon számát. Vedd fel!-ütögettem az öklömmel a kormányt. Kinyomta. A telefon ismét az ülésen landolt. És már megint piros lámpát kaptam. Hogy rohadna meg! A jobb lábammal dobbantottam. Kira! Heuréka, vagy mi a tököm. Újra a telefon után nyúltam, és immár Kira számát tárcsáztam be, közben pedig fel-fel néztem, mert telefonálva vezetni nem valami előnyös dolog.
-Halló?-szólt bele a telefonba Kira, mély sóhajok közt.
-Adam vagyok.-kezdtem bele a mondandómba, de egy kéjes férfi kacagás félbeszakított.
-Na...Hagy békén!-suttogta Kira, majd a telefon recsegni kezdett.
-Izé...csak azt akartam kérdezni, hogy Dóri nincs-e veled. De most már...
-Várj, megnézzük a takaró alatt!-kiáltotta egy ismerős hang a háttérben, mire Kira nevetni kezdett.
-Az ott Tommy?-húztam fel a szemöldökömet, majd felnevettem.-Gondolom rosszkor telefonáltam-szűrtem át a fogaim közt.
-Egy kicsikét.-Kira lassan, artikulálva beszélt, és nem spórolt a sóhajtásokkal sem.
Szégyenlősen az ajkamat harapdáltam. Várjunk csak!
-Tommynak nem a stúdióba kellene lennie?-felháborodásomban egy kis humorérzék is vegyült.
-Mi? Milyen stúdió?-újabb recsegés, majd semmi.-Most le kell tennem! Szia, majd ezt..majd ezt Tommyval megbeszélitek, már ha odaér a drágám.-Kira szinte fortyogott a méregtől. Nem tudom, hogy miattam, vagy Tommy miatt, de inkább köszönés nélkül kinyomtam a telefont.

(...)

(Dóra szemszöge, 10 perccel később)

Huh, nagy nehezen megtaláltam a stúdiót, miután pár embert végigkérdezgettem ez ügyben, és sikerült beparkolnom is, a pocsék navigációs képességeim ellenére is. Nagy levegőt vettem, és lejjebb húztam felcsúszott felsőmet. Lassan, kimérten kiszálltam a kocsiból, és egy napszemüveggel hátrafogtam a hajamat. Bezártam a kocsit, majd merészen rámosolyogtam egy ott álló fiúra. Alig lehetett több 18-nál, gondoltam magamban. Egy kis játék senkinek sem fog ártani, csak annak, akinek szól majd. Elmosolyodtam, mire a fiú viszonozta a gesztusomat.

-Segíthetek valamit, hölgyem?-mért alaposan végig, majd egy mellette álló magas, baseball sapkás fiú finoman meglökte őt. Erre ő felhorkant, én pedig lekezelően és unottan levettem a napszemüveget.

-Igen, az most jól jönne.-helyeseltem negédesen, aztán hátradobtam a barna fürtjeim. A nap szépen megcsillant rajtuk, és már meg is bántam, hogy levettem a napszemüvegemet.-Tudjátok, mi a járás oda bent?-mutattam az ajtó felé, mire a magas srác felröhögött.

-Persze.-A srác hevesen bólintott, olyannyira hogy szőkés-barna ápolt hajszálai szinte beleremegtek.-A szép hölgyekért bármit.-harapott az ajkába, majd intett a másik srácnak, aki helytelenül csóválta a fejét, majd a falnak dőlt. 

-Szuper.-Néztem hálásan a fiúra, majd belekaroltam, és a napszemüvegem végét kezdtem el rágcsálni.

Az épület belülről pont olyan volt, mint aminek képzeltem. Sürgő-forgó emberek szaladgáltak, és szinte minden második lépés egy új irodába vezetett. Az öltöző az emeleten lehet, tippeltem meg. Igaz, elég könnyű volt, ugyanis az öltözőt jelző tábla a lépcső előtti falra volt felfüggesztve. A fiú hablatyolt egy darabig, én pedig csak bólintottam, és helyeseltem. Alig ismertem két perce, már az agyamra megy. Ennek ellenére végig csábosan mosolyogtam rá, és látszólag ittam minden szavát. Gyorsan körülnéztem, és ismerős arcokat találtam. A lépcsővel szemben lévő falnak támaszkodva Adam és John állt. Gyorsan elfordultam, de már késő. Adam észre vett, és elindult felém.

-Szóval, ha bármikor kedved lenne hozzá, én itt leszek, baby.-kacsintott rám a fiú. 

-Nem, köszönjük, semmihez sincsen kedvünk.-lökte félre őt félre Adam.-Elárulnád hogy hová a francba tűntél?-fogta meg a karomat, és magához húzott.

Ki kell találnom valami hülyeséget. 

-Büdös volt a kocsidban, és nem akartam több időt tölteni a házad előtt.-Hangsúlyoztam ki a kocsidban, és a házad szót.-És amúgy is, nem látod, hogy fiúval jöttem?-villantottam a fiúkra a mosolyomat. Adam pedig fal fehér lett., és megszorította a karomat.

-Tűnj innen!-sziszegte a fiúnak.

-Na de...-lépett közelebb hozzánk.

Még egy lépés, és találkozni fog Adam öklével.

-Menj, én majd megoldom.-intettem a fejemmel, majd ásítottam egyet.

Miután a srác távozott, Adam még jobban megszorította a karomat.

-Engedj el! Ez fáj!-visítottam, és a karomat kezdtem el rángatni.

-Elárulnád, hogy most mi bajod van?!-húzott a karomnál fogva, és tajtékzott a méregtől.

-Engedj el! Ez nagyon fáj!-ismételtem meg, és lassan összecsuklottam a fájdalomtól. Könnyes szemekkel felnéztem Adamre, akinek mint egy villám csapásra megenyhült az arca. A szemöldökei közötti kis ránc eltűnt, és körülnézett: Mindenki minket bámult, szörnyülködve. Szegény kislány!-hápogta egy viszonylag idős nő. Nem néztem oda, Adamre néztem. Miután elengedte a karomat, elviharzott.

(...)

Szipogva próbáltam rendbe hozni magamat. Remegve nyúltam az alapozós pamacsomért, amikor valaki kopogott az öltözőm ajtaján. Összerázkódtam, és letöröltem egy könnycseppet az arcomról.

-Nyitva.-kiabáltam, és folytattam a sminkelést. A nagy, barna ajtó lassan és nyikorogva kinyílt. Először a virág csokrot láttam meg, és csak aztán azt, aki fogta.

-Milyen kellemes meglepetés.-morogtam, és a be lilult karomat nézegettem.-Melinda örülni fog a virágodnak.-a pamacsot beledörzsöltem  a porba, és a lila folt felé irányítottam.

-Nem érdekel Melinda.-jelentette ki, és becsukta az ajtót, és közelebb lépett hozzám.

-Engem pedig te nem érdekelsz.-hazudtam könnyedén. Wow, egyre jobban megy. A pamacsot a lila foltra helyeztem, és elkezdtem egyenesen elkenni a bőrömön.

-Tudom, hogy hazudsz.-Itt megállt, és letette a virágot mellém.- Ne haragudj rám, kérlek.-sóhajtott.-Nagyon túlreagáltam a dolgokat.

Még csak a szemem se rebbent, folytattam a pepecselést. 

-Te vagy nekem a legfontosabb a világon. Nem akartam fájdalmat okozni.-rázta meg a fejét, és megdörzsölte a szemét. Még mindig nem néztem oda, csak a szeme sarkából.

-Nem tudom, hogy mit tettem, hogy ezt érdemlem tőled. De én... nem akartam, a fenébe is! Tudod milyen érzés, amikor a szerelmed mással flörtöl, az orrod előtt?!-emelte feljebb a hangját, mire szinte felpattantam a helyemről.

-Nem tudod mit tettél?!-dühömben majdnem megpofoztam.-Tessék.-nyomtam a kezébe a papírkát.-Elég fájdalmat okoztál már nekem.-fordultam el, és újból letöröltem egy könnycseppet az arcomról. 

Sok érzelmet láttam már az arcán, de ilyet, mint most, még sohasem. Egyszerre láttam rajta örömöt, dühöt, csalódottságot, és szomorúságot is. Már nem tudtam eltitkolni hogy sírok. Felnézett a papírból, és lesütötte a szemét. Higgadtan leült a kanapéra.

-Szerinted ez az én írásom?-kérdezte nyugodtan.

-Nem tudom. Én már semmit sem tudok.-ráztam meg a fejemet, mire a könnyeim potyogni kezdtek, és leroskadtam a földre. A tenyerembe temettem az arcomat, és sírtam. Összegyűrte a papírt, és csak úgy elhajította.

-Tényleg elhitted hogy ez az én írásom?-csóválta a fejét. Én nem válaszoltam. Teljesen más reakciót vártam tőle.-Folyton ez a mese megy. Te nem bízol bennem. Felesleges lenne így folytatnunk.-kulcsolta össze ujjait, mire én újra sírásban törtem ki.-Pokollá teszünk egymás életét. Az sem jó, ha együtt vagyunk, és az sem, ha külön. Talán jobb lett volna, ha nem is ismerjük meg egymást.-a Hangja megremegett.

-Tényleg így gondolod?-Lassan leemeltem égő és nedves arcomról a kezemet.

Adam felállt, és lassan odasétált hozzám, és leguggolt.

-Ha szerinted tényleg így gondolnám, már nem szakítottam volna?-emelte fel államnál fogva az arcomat.

Megvontam a vállamat.

-Szeretlek, te hülye.-ölelt át mosolyogva. Az ölelése békét, és szeretetet sugárzott. Mélyen beszívta magamba Adam ész vesztő illatát, és mindnél közelebb húzódtam bársonyos bőréhez.-Nem írtam levelet Melindának soha. Te pedig soha ne higgy el semmit vele kapcsolatban, amíg meg nem kérdeztél róla. Szörnyen érzem magam, amiért bántottalak.-duruzsolta a fülembe.

-Rendben van.-bólintottam, majd elváltam Adam karjaitól.

Néhány másodpercig némán kutakodtunk egymás szemében. A csendet végül Adam törte meg.

-Ja, és most jött a hír, hogy Ellen beteg lett, így a show-t el kellett halasztani. Ha minden jól megy, akkor holnap délután lesz, de majd értesítenek a részletekről.-legyintett.

-Gondolom helyette próbálunk, vagy vásárolni megyünk...-forgattam a szememet, miközben zsebkendőért kutattam a táskámban.

-Nem. Kivettem a videó-kölcsönzőből egy jó kis horror filmet, és vettem pop-cornt is.-Simított végig éj fekete haján. Én felnevettem, majd rájöttem: Adam ezt komolyan gondolja.-Csak nem félsz?-lepődött meg Adam arckifejezésemen. Már majdnem rávágtam, hogy Dehogyis, de most kivételesen a szívem előbb szólalt meg, mint az eszem.

-Egy kicsit.-emeltem fel diadalmasan a papír zsebkendőmet.

-Mehetünk haza?-nyomta meg a Haza szót.

-Menjünk haza.-helyeseltem, és szintén megnyomtam a Haza szót.