31.Rész-Fekete és Fehér

31.Rész

Fekete és fehér

Nehezen hunytam le a szememet. Pedig aludni akartam, hogy legalább egy kis időre elfelejtsem azt, ami a valóságban történik. És valójában érdekes: Mindenki egy álomban akar élni, mert ott nincsenek gondok. De az álmokat nem te irányítod. Vagyis lehet, de nem tudsz róla. A valóság pedig általában tőled függ, és te teszed jóvá, vagy rosszá. Nálam az utóbbi többször fordul elő. Elalvás előtt ez a dolog még foglalkoztatott egy darabig, de aztán úgy éreztem, mint több kiló súly lenne a szemhéjamon. Becsuktam a szememet, és csak egy kis időre is, de elaludtam. Fogalmam sincs, hogyan fogom ezt kimagyarázni. Holnapra össze kell szednem magamat, elvégre akkor lesz az első hivatalos megjelenésem Adam mellett. Egy jó fél órát aludhattam, mikor újra felébredtem. Hol van?-kérdezgettem magamtól, és becsukott szemmel a mellettem lévő takarót tapogattam. Felültem és az órára néztem. Nyolc óra van, ami azt jelenti, hogy otthon 6 óra körül van. Haza telefonáljak? 

Nem gondolkoztam sokat, rögtön a telefon után nyúltam.

-Igen?-szólt bele egy vékony, megtört hang.

-Én vagyok.-suttogtam.

-Dóri?! Te jó ég!-csodálkozott anya, és most már több lelkesedéssel újra megszólalt.-Ne haragudj rám.-hebegte.-Én...-itt a hangja elcsuklott. Talán sírt, vagy a vonal szakadozott.

-Te ne haragudj.-ráztam meg a fejem, mintha látná.

-Én annyira aggódtam...Már majdnem...-megállt, és gondolkozott azon, tulajdonképpen mit is mondhatna.-Láttuk az újságokat. Háttér énekes?-A hangvételéből nem igazán derült ki, ezt most hogyan érti. Szemre hányás, elismerés, csodálkozás. A lehetőségek tárháza elég nagy.

-Igen.-bólintottam.-Igazából még nem tudom, mit akarok. Azért hívtalak, hogy tanácsot kérjek, és hogy megnyugtassalak.-mosolyodtam el. Egyszerre elszállt minden haragom, és dacom.

-Rám mindig számíthatsz, kicsim.-próbált nyugtatni. Hallotta a hangomon, hogy eléggé fel vagyok zaklatva.

-Tengernyi gondom van.-babráltam ujjaimmal.-Először is van egy nő, akivel nagyon nem szimpatizálok. És ugyan eleinte nem mutatta ki, de most már egyre jobban: Szemet vetett Adamre. Mindenben jobb nálam. Kis erőfeszítésébe se kerülne, és Adam már rögtön feleségül veszi. Mit csináljak?-estem kétségbe. Mindig ez van, ha felidézem a gondjaimat.

-Annak oka van, hogy Adam veled marad, és nem enged a csábításnak.-magyarázta.-Mutasd meg annak a nőnek, hogy te is vasból vagy!-emelte följebb a hangját.
-Az nem olyan könnyű. Összevesztünk.-tájékoztattam.
-Mesélj.-utasított anya. Én nagy levegőt vettem, ami sóhajtásnak is beillet volna. Elmeséltem neki mindent töviről hegyire, és közben félkézzel felöltözni próbáltam. Egy mell alatt vágott ruhát vettem fel. A vágás alatti rész halvány kék, a vágás alatt pedig hófehér. A fehér részt virágok hosszították meg. Úgy éreztem, ez a legmegfelelőbb ruha amit ma felvehetek. Jobb az összehányt, gyűrött, büdös ruhámnál, amiben aludtam. Ez említett ruhadarabokat megfogtam, és a szennyes tartóba dobtam.
-Ez így elég bonyolult.-szólt bele anya egy kis csöndet követően a telefonba.-Először is békülj ki Adammel. Kérj tőle tanácsokat az énekléssel kapcsolatosan. Így egy gond megoldva. Ami Melindát és Ericet illeti...Eric-cel ne foglalkozz! Egy csomószor összetört téged. Gyakorolj be egy hatásos szöveget, amit ha elmondasz neki megbékél, és hazajön. Itt összehozom Natashával és minden rendben.
Egy pillanatra igen csak meglepődtem. Natasha és Eric?!
-Igen kicsim.-helyeselt anya, én pedig észre sem vettem, hogy az előző mondatomat hangosan kimondtam.-Vagyis jó lenne.
-Kiheverte már Adamet?-pattantam fel az ágyról, és belebújtam flitteres, fekete lábujjas papucsomba. Nem a legkényelmesebb viselet, de per pillanat nincs kedvem mezítláb járkálni.
-Hát...-habozott.-Nem tudom. A poszterei lekerültek a falról, és más zenére váltott, de szerintem még mindig szerelmes belé.-fogta magát suttogóra.
Zajt hallottam a földszintről. Gyorsan elköszöntem anyától, letettem a telefont, és lesétáltam a lépcsőn. A zaj a nappaliból jött. Adam a TV előtt ült, és valami elfuserált filmet nézett, egy doboz sörrel a kezében. Közelebb akartam menni hozzá, de aztán tétováztam. Mit mondhatnék neki? Végül is nagy levegőt vettem, és elhatároztam magamat. Lassú, megfontolt lépésekkel behuppantam mellé a kanapéra.
-Jó reggelt.-szóltam negédesen, de meg sem mozdult, tovább bámulta a TV-t. A kanapé fekete bőr huzatát kezdtem tépkedni.
-A kanapé drága volt.-sziszegte, és eltolta a kezemet.
-A kanapé fontosabb mint én.-állapítottam meg, mire Adam nevetni kezdett.
-Ez a csodálatos ülő garnitúra hűséges, és azt teszi, amit én akarok, mellesleg nem okoz csalódást.-világosított  fel, olyan arccal, mintha ez természetes lenne.
-A kanapé mikor főz neked ennivalót? Mikor beszélgethetsz vele?-pattantam fel, és belerúgtam e csodálatos teremtménybe.-Senkit se mozgathatsz úgy, ahogy kedved tartja. Lehet hogy megszoktad, hogy a munka helyeden parancsolgatsz, de ez nálam másképp megy. Sajnálom, elfelejtettem az évfordulónkat. De te elfelejtetted a születésnapomat, és minden fontos ünnep napot. És volt okom rá, amiért nem jöttem haza.-fakadt ki belőlem.
-Miről beszélsz?-nézett végre a szemembe. Ijedten a hajába túrt, és kikapcsolta TV-t. A kék szem párja érdeklődve méregetett.
Az ajkamba haraptam, és mohón kijelentettem.
-Tudom hogy jártál Melindával.-hátradobtam a hajamat, és magam elé bámultam. Adam pár másodpercig figyelt, majd megszólalt, igen hűvösen.
-Sejtettem hogy ide fogunk kilyukadni.
-Ennyi?-lepődtem meg.-Őszintén szólva azt hittem...-nem várta meg, míg indulatokkal mentes mondatomat befejezem. A kezét a számra tapasztotta, én pedig a dühtől fortyogva eldobtam magamtól a kezét.
-Az Idol előtt találkoztunk-magyarázta, de továbbra sem vette le számról a kezét.-Azt hiszem, valami bárban láthatott meg. Elmentünk együtt bulizni, és kissé közelebb kerültünk egymáshoz a kelleténél.-hátradőlt és folytatta.-Nem nagyon emlékszem már rá.-tette hozzá érdektelenül.-Mikor John bemutatta őt, mint barát nőt egymásra ismertünk, és megvolt az a szokásos "Nem te voltál az a lány?" párbeszéd. Ennyi. Ha tudnád, hány ilyen futó kapcsolatom volt.-vigyorgott, és lassan leemelte számról a kezét.
-Ennyi?-képedtem el.-Nekem teljesen más jött le. A fotó...a nyaklánc.-idéztem fel magamban a "bizonyítékokat". Adam megvonta a vállát, és újra bekapcsolta a TV-t.
-Ne haragudj.-csúsztam egy kicsit közelebb hozzá, alig észrevehetően.-Elrontottam mindent. Tudom hogy nem így képzelted el az évfordulónkat.-Görcsösen rágni kezdtem a jobb mutatóujjam körmét. A fekete lakk egy része szinte levált a körmömről, és a felsőmre esett. Nem bántam, mert a lakk fele már így is lekopott és megviselt volt. Adam pár másodpercig gondolkodott, majd lassan felállt. A legrosszabbra is fel voltam készülve. Lehet hogy most elmegy, ki tudja hova. És érzem, hogy nem tudok majd utána menni. Egy kicsit habozott, és bizonytalan volt, de végül leguggolt velem szemben, és kezeit a térdemre helyezte. A jobb kezével határozottan ellökte a kezemet a számtól, és a térdemre helyezte, most már kicsit sem kezemet. Megszorította, majd gyengéden nézett rám.
-Hát, az évfordulónk lényegéről már valaki gondoskodott. Már bírod az alkoholt.-gúnyolódott, majd átölelt.-Mellesleg ki volt az a pasi aki hazahozott?-duruzsolta a fülembe.
-Őszintén? Fogalmam sincs.-vontam meg a vállamat, miután teljes erőmből emlékezni próbáltam a tegnap estére, de felesleges volt. Azért remélem hamarosan újra látom, hogy megköszönjem neki.


                  (Eric szemszöge)


Tíz óra van. A lusta amerikai népség fele ilyenkor kezdi kinyitni a csipákkal teli szemét, velem egyetemben. Tegnap pedig azt hiszem, eljött az, amire várok. Azért jöttem Amerikába, hogy kitörjek a megszokott dolgokból.Valami többre vágyom, valami megfoghatatlanra. Egyelőre mindenemet odaadnám egy szem Aspirin-ért. Pedig igazán nincsen sok mindenem. A kopott albérletemben pár könyvön és személyes holmin kívül szinte minden a főbérlőé. Kábultan ledobtam magamról a kifakult dohos takarót, és lassan kinyitottam a szememet. Ijedten a fejemhez kaptam a kezemet. Az előbbinél gyorsabban felpattantam az ágyból, és örült gyorsasággal kutatni kezdtem a komódban. Elégedetten elmosolyodtam, és bevettem a talált pirulákat. Tudtam, hogy valahol találok majd Aspirint, ugyanis a főbérlőm már előre berendezgette nekem a szobát, ugyanis nagyjából tudta, mire számítson. A költözésem előtt már tájékozódott. Egy bukott sztár, aki tulajdonképpen nem is tudja miért jött Amerikába. Nappal főleg alszom, vagy az utcán zenélek, hogy legyen miből ki fizetnem a lakbért. Hirtelen bevillant a tegnap este. Gyorsan kinyitottam a szobaajtót, és a lábtörlőn heverő újságra néztem. Összeszorítottam a szememet, majd újra kinyitottam. Nem képzelődtem. Villámgyorsan felkaptam az újságot, elhúztam a függönyt, és immár a nap fényénél olvastam azt a cikket, (ami mellesleg a címlapon is szerepel) amihez az én nevem is kapcsolódik.

                "Titokzatos Csábító, avagy ki ez a lány?


Szótlanul halad a szupersztár, Adam Lambert mellett, miután leszállt a Magyarországról jövő repülőgépről. Köztudott, hogy Adam ez előtt eltűnt egy darabig. Csak nem a lánnyal volt?
Újságírók hada követi őket. Adam kedvesen integet, a lány* pedig igyekszik elbújni mögötte, de a vakuk villanása elől nem menekülhet. Egymásra pillantanak, amiből látszik, talán sokkal több van köztük, ami szinte lehetetlen, ugyanis Adam meleg. Pár perccel később már nem mint egy titokzatos lány, hanem mint Adam Lambert háttérénekeseként távozik a reptérről. Nem sokat hallottunk felőle, egészen tegnapelőttig. Adam és a lány vidáman reggeliztek az utcákon, és cseppet sem zavartatták magukat. Végül lassan elindultak, amit Adam egy mosollyal jelzett az újságíróknak. A lány egyáltalán nem sztár alkat, nehezen boldogul a kamerákkal. Most, hogy véget ért a leány álomnak hitt történet, nézzünk egy másik esetet. A főhősnőnk kissé spicces állapotban kisétál egy bárból. Kis idő múlva, a svéd énekes, Eric Saade követi őt. A lány leül a földre, és önmagát sajnáltató arccal maga elé bambul. Eric odalép hozzá, majd beszélgetni kezdenek. Mindketten zavarban vannak, és láthatólag élvezik egymás jelenlétét, nevetgélnek, bólogatnak. Végül a lány előre esik, vagy elájult, kitudja. A lényeg az, hogy Eric együtt érzően, és talán szerelmesen felkapta a lányt, beültette a kocsiba, és elindult valamerre. Hogy hová, a kétséges. Úgy mint a lány kiléte.

*= A hölgy neve eddig nem ismert.


-Mi a fene?-túrtam bele a hajamba feszülten a hajamba.-Hogy képzelik? És...-Hirtelen le kellett ülnöm. Az a lány...Gyönyörű volt. Kissé hóbortos, iszákos, és magyar. De...Ő kell nekem!-Határozottan dobbantottam egyet. Miután beperelem ezt az újságot.-Egy huncut mosoly hagyta el a számat, és elkezdtem felöltözni.

               (Pár óra múlva, a város túlsó felén)


                            Dóri szemszöge


-Nagyon hülyének, és felelőtlennek érzem magamat.-Piszkáltam meg a gyorsan összeütött ételt a tányéromban.
-Elindultál az igazság útján.-nevetett Adam.-Én is hibás vagyok.-próbált megnyugtatni.
-Ebben muszáj egyetértenem.-futott át egy gonosz vigyor az arcomon, majd felálltam.-Behozom az újságot.-Adam bólintott. Gyorsan kiszaladtam az utcára, és kivettem a postaládába bedobott újságot, és számlákat. Jó, valójában azért rohantam ki ilyen hirtelen, hogy Adam ne kezdjen kérdezősködni. Bár, egyszer túl kell esnem rajta. Gyorsan visszaszaladtam a házba, nehogy meglásson valaki. A mezítelen lábamat hozzácsaptam a már kevésbé forró betonhoz. Nehezen, de be kell ismernem: Nem kéne mezítláb kijárkálnom az utcára, augusztus végén. Igaz, Los Angelesben a telek sem olyan hidegek, mint otthon. Mikor beérte, az említett számlákat leraktam a pultra. Az újsággal a kezemben leültem  Adammel szemben, aki egy cetlit csúsztatott a tányérom mellé.
-Ez a táskádban volt. Telefon szám.-tájékoztatott.-Gondolom, azé a pasié, aki hazahozott.-a Hazahozott szónál megremegett a hangja. Nagyot sóhajtottam, és magyarázkodni kezdtem.
-Már elmondtam, hogy nem emlékszem a tegnap estére.-Adam hitetlenkedve felhúzta  a szemöldökét, mire én  pajkosan elmosolyodtam.-Jó, rendben. Halványan emlékszem rá, de nem érdekel. Ma...vagyis tegnap évfordulónk volt. Ha a tegnapot elrontottam, enged meg hogy a mát jóvátegyem. Még ebédet is főztem neked.-Néztem a tányéromba. Nem a legfinomabb amit valaha ettem, de megteszi.-Már ezerszer megbántam.     Te vagy a legfontosabb ember számomra, és tudom, hogy biztosan valami csodálatosat varázsoltál nekem tegnap ide, én pedig elmentem Kirával kémkedni Melinda után, aztán jól berúgtam, és egy tök idegen srác hozott haza, akiről azt sem tudom ki az.-csúszott ki a számon, mire Adam az ajkába harapott.
-Ha őszinte akarok lenni...-pár másodpercig tétovázott, hogy megossza-e velem az új infót.-Nem készültem semmivel.-lefelé nézett, hogy ne lássa a reakcióm. Vegyes érzelmek öntöttek el. Ezért hisztizett?
-Nagyon.... szemét alak vagy.-ráztam meg a fejemet.
-De szeretsz, nem?-vigyorgott.
-Sajnos igen.-válaszoltam ironikusan, majd lassan és finoman közelebb húztam magamhoz a fejét. Megcsókoltam, ő pedig fülem mögé simította a hajamat. Boldog voltam, ékszerek, édességek, plüssmacik és minden más nélkül. Igazság szerint, ha mindketten egy kicsikét többet foglalkoztunk volna az évfordulónkkal, akkor is ugyanez a szitu lenne. Annyira hihetetlen, hogy egy éve ismerem Adamet. Annyi minden történt e 12 hónap alatt. És tudom, hogy ennél sokkal több fog még történni. Ugyanis most már bátrán állíthatom: Adammel borzasztóan különbözünk. Igaz, az ellentétek vonzzák egymást, de nem tudom, mikor fogunk átalakulni fekete-fehérből szürkévé.
Adam az újságot kezdte kémlelni, majd hirtelen elborult az arca. A vészjósló csengő megszólalt a fejemben.
-Mi az?-fordultam oda aggodalmaskodva. A kezét ökölbe szorította, majd felmordult. Ledobta elém az újságot, én pedig kapkodva az újság után nyúltam. Ugyan különbözünk Adammel, de most egy véleményen voltunk: Ki ez a srác?!
-Adam...Én nem...-mentegetőztem, mert tudom, Adam mire gondol. Vagyis, sejtem.
-Psszt.-hallgattatott el.-Tudom, tudom, hogy nem történt köztetek semmi. Vagyis remélem. De John nagyon ki fog rád akadni, remélem sejted.