30.Rész-12 hónap

Itt az új rész. kissé rövid lett, mint a többi, de ilyen is kell, nem? :) Köszönöm az ötletet annie-nak,és Iraknak, nélkülük talán meg se született volna a fejezet. Sok kommit kérek :)

30.Rész


12.hónap

Alszik, vagyis azt hiszem. Lassan levakarom magamról a kezét, és felülök. Megigazítom a takarót. Hajnali egy van, mi pedig viszonylag korán aludni tértünk, ahogy szinte mindenki egy kemény munkanap után Los Angelesben. Továbbra sem mondtam el, mi nyomaszt. Van elég gondja, és ha elmondanám azt amit Erick mondott, semmi jó sem történne. Ezért csendben kilopóztam a szobából, de előtte lefényképeztem az éjjeliszekrényen heverő telefonommal Adamet. Édesen aludt, és mosolygott, mint valami jóllakott óvodás. Óvatosan kihátráltam a szobából, és rendbe tettem magamat. Megmostam az arcomat hideg vízzel, amitől az egész arcom elzsibbadt. Gyorsan végigfutottam az arcomat, valami oda nem való dolgot kerestem. Pattanás, ráncok stb. Megvontam a vállamat, és összekötöttem kócos hajamat. Elvégre kémkedni megyek, nem pedig bálba.(Próbáltam elszínészkedni a semmi sem érdekel szituációt, és jó messzire elraktam a fésűt)  Oké, mégiscsak utcára megyek. Gyorsan a fésűhöz nyúltam, és nagyjából végig keféltem a hajamat. A hajvégeim töredezettek, és szálkásak voltak. A festéstől teljesen tönkre mentek. Nagyot sóhajtottam, és belebújtam fehér bőujjú felsőmbe, megigazítottam fekete térdnadrágomat. Alaposan szemügyre vettem magamat, majd felvettem fekete flitteres sapkámat, úgy hogy a hajam ne látszódjon ki. Felcsatoltam a fekete lakk szíjas órámat, és holmikat dobáltam bele fekete táskámba. Fél kettőre elkészültem mindennel, ráadásul reggelit is csináltam Adamnek. Kettőkor aztán egy csésze kávé társaságával belebújtam vékony fekete dzsekimbe, és negyed háromkor elindultam.


                          (...)

-Na végre, lassan fel kell a nap.-forgatta Kira szemeit, mikor végre kiszúrt a tömegben. Egy forgalmas útkereszteződésben találkoztunk, de akármennyire is forgalmas, nehezen találtam oda. Egy fehér mappa volt a kezében, azzal legyezte magát. Forró este volt, annak ellenére hogy augusztus vége van, lassan le kéne hűlnie az időnek. Egy mosollyal válaszoltam.-Mit derítettél ki róla?-váltottam át hirtelen magyarra. Így a csevegés jobban megy, és senki sem érti, miről beszélgetünk. Afféle titkos nyelv.
-Felmenői vannak Olaszországban, valahol Nápoly körül. Pár évesen költözött ide a családjával. Az apja támogatta a lemezcéget, ezért Melinda egyre többet találkozott Johnnal. Mivel elég kevés figyelmet kapott a családjától,-Itt megállt.-Olyan lett, amilyen.-megrántotta a vállát.-Elég szegény családból származik, és csak a gimit végezte el.-A többi már tiszta. De valamit látnod kell.-A kezembe adta a mappát.
A mappa elején rögtön egy kisbaba fotó díszelgett. Tündéri kisbaba volt, kissé sötét bőrrel. Értetlenül felnéztem, majd Kira intett, Látszott rajta hogy tudja, hogy az új infótól megfog lepni. Elvettem a kisbaba fotót, és egy újabb fénykép tárult elém. Melinda volt rajta, és egy fekete hajú férfi. Látszólag elég boldogok voltak. Már egy pillantásból felismertem a férfit. Adam az.
-Mi...mi ez?-lobogtattam meg a fényképet.
-Ők...Jártak.-mondta, de nem nézett a szemembe.
Egyszerre hatvanféle dolgot éreztem, mindet negatív oldalban. A fotó az Idol előtt készült, a dátum szerint. Tehát régen, ami elegendő idő arra, hogy elfelejtsék egymást. De a képen olyan boldognak tűnnek. És Adam miért nem mondta, hogy jártak? A sok új miértek lassan kikészítenek. Miért nem lehetne egyszerűbb az életem?
-Rendben vagy?-bökött Kira a fényképre, amit már vagy két perce folyamatosan bámultam.
-Igen.-adtam neki vissza a mappát. Most kell, hogy erős legyek.-Sima ügy. Te lefoglalod Melindát, én pedig addig körülnézek nála.-intettem le egy taxit.-Hol is lakik?-mosolyodtam el, Kira pedig rosszat sejtően a fejét rázta.
Az egész úton gondolkoztam, majd egy dologra jutottam. Szemtől szembe megkérdezem tőle, és elmondom mi a bajom. Szeretem, nem? Ez az egész titkolózás nem ér annyit, hogy elveszítsem.
-Nincsen itthon.-méregette Kira az üres garázst.-Hogy menjünk be?-támaszkodott rá a postaládára.
-Hitelkártyával.-körülnéztem, sehol senki. Az utca kihalt, csak a Los Angelesi fények világították meg a levegőben lévő szmogot. Az ajtóhoz sétáltam, a hitelkártyával a kezemben. Végighúztam zár mellett. A filmekben ilyenkor mindig hangosan kattog valami, de itt csak egy valami adott ki hangot: A szomszédban ugató kutya. A kutya felé fordultam, és alaposan ledorgáltam, mire az abbahagyta az ugatást. Mint az ésszerű, az idő le is hűlt, olyannyira, hogy Kira remegve húzta össze dzsekije cipzárját.
-Add már ide!-utasított Kira, majd kivette a kezemből a hitelkártyát. Két perc múlva az ajtó tárva nyitva volt.
-Ezt meg hol tanultad?-néztem rá elismerően, majd beljebb néztem.
-Majd egyszer elmondom.-mosolyodott el, és egy villanyt próbált keresni. Mikor megtalálta, felkapcsolta, és behajtotta az ajtót.
-Te őrt állsz, én pedig körülnézek.-parancsoltam, majd kutatni kezdtem a nappaliban lévő komód fijókjában. Számlák, papírok, füzetek, stb. Két perc után elegem lett, és felhagytam a nappalival. Végig ügyeltem arra, hogy mindent ugyanoda rakjak vissza, ahonnan elvettem. A nappaliból a konyha nyílt. Pár lépés volt az egész,
a pulton valami olasz nyelvű receptkönyvvel. Tovább indultam, és a hálóban találtam magamat. A falak rózsaszínen ragyogtak, és egy kristály csillár világította be a szobát. Az ágyon lévő ezüst takaró összehajtva, gyűrődések nélkül. Rögtön leguggoltam, és az ágy alatt kezdtem kutakodni. Gyorsan egy dobozba botlottam. Egy kidíszített cipős doboz volt. A tetején a "Emlékek" felírat állt. Felnyitottam. Tele volt fotókkal, koncertjegyekkel és ilyesmikkel. Be kell vallanom, tényleg aranyosak voltak. És egy csomó fotó van róluk. Kettőnkről mikor csináltunk fotót? Kettő, ha van. A doboz sarkában egy ékszeres doboz pihent. Lassan felnyitottam. Egy nyaklánc volt gondosan belehelyezve. Egy gyémánt(ugye nem igazi?) medál szívecske díszelgett rajta. Egy kissé drága lehetett. Mindent visszapakoltam, és visszamentem Kirához.
-Na, találtál valamit?-ugrált Kira az izgalomtól, és a kíváncsiskodástól.
-Épp eleget.-bólintottam.-Menjünk.
                          (...)


-Biztos vagy ebben?-kérdezett vissza Kira, majd felhajtottam még egy pohár whiskyt.
-Igen.-bólintottam, majd könnyezni kezdett a szemem. Nem tudom miért iszok.
-Akkor sem kéne leinnod magad.-rázta a fejét vészjóslóan.
-Azt csinálok amit akarok.-intettem a pincérnek, aki visszatért egy újabb teli üveggel.
-Miből fogod ezt kifizetni? Egy vasad sincs!-csapott az asztalra.-Nem fogom hagyni hogy elhagyd magad.-vette ki a kezemből az üveget, mire én nagy kapálózások között kikaptam a kezéből.
-Majd te kifizeted.-vihogtam, majd a szemem akaratlanul is Kira nyakláncára néztem. Egy T betű lógott a nyakában.-T mint transzvesztita?-ittam bele az üvegbe. Kira zavartan próbálta elrejteni a medált.
-Az első randi után nyaklánc. Hűha! Haladtok.-Most lassan és méltóságteljesen távoznom kéne. Megfordultam, és le akartam szállni a székről, de ehelyett leestem a székről, persze hogy pofára. Nagy nehezen feltápászkodtam. A világ körülöttem forgott, már csak azért is, mert kissé többet ittam a kelleténél, és mert a bárban mindenki engem figyelt. Kira leugrott a székről, és a pulton felejtett táskámat a kezembe nyomta.
-Menjünk haza, rendben?-tárcsázta Adam számát, mire én kivettem a kezéből a mobilt.
-Nem kell.-nyomtam meg határozottan a "Vissza" gombot.-Itt akarok maradni.-vettem le a pultról a félig üres üveget.
-Akkor kimegyünk levegőzni. Oké?-tolt az ajtó felé. vagyis csak akart, mert meg sem mozdultam.
-Segítsek?-lépett oda hozzánk egy magas, barna hajú férfi. Férfi? Miket beszélek? Alig lehet velem egyidős. Felnéztem, de nem sokat láttam. Gondoltam az, hogy sűrűn pislogok, még nem fogja megoldani a homályos látásomat. Egyedül két nagy barna szemet tudtam kiszűrni a nagy foltból, amit láttam magam fölött. Kira zavartan bólintott, mire én tiltakozóan előre léptem egyet.
-Nem kell, köszönjük.-próbáltam leplezni, mennyire be vagyok tépve.-Gyere Kira.-intettem a fejemmel, és most már igyekeztem a saját lábamon kimenni az utcára.
-Hívom Adamet, rendben?-tárcsázta Adam számát.
-Nem.-visítottam.
-Akkor mi a fenét akarsz?-visított vissza. Szerintem sikerült kikészítenem. Pár másodperc, és itt fog hagyni, ahogy mindenki más. Kinyitottam a számát, hogy kiabáljak, de ehelyett...Tudjátok. Az eszméletlen mennyiségű alkohol, amit megittam, most mind hányás formájában távozott belőlem.
-Na szuper.-panaszkodott Kira, majd elfordult, és megvárta még befejezem. Újra elővette telefonját.
-Helló Adam. Igen, itt van. Nem!...Vagyis...valami bárnál.-fordult meg, hogy szemügyre vegye kívülről is a bárt.-Igen! Ott.-bólintott.-Siess.
Elrakta telefonját, de én már nem voltam sehol. Már ha sehol-nak számít egy sötét és szemetes utca. Gyorsan eliszkoltam, amilyen gyorsan csak tudtam. Leültem a földre, és próbáltam visszatartani a hányást. Az alkohol még mindig hatása alatt tartott.
-Rendben vagy?-lépett oda hozzám ugyanaz a fiú. Nem válaszoltam, csak a szememet forgattam. Eléggé szét vagyok esve, nem kell mások sajnálata.
-Már megint maga?-morogtam.
Nagyos sóhajtott, mintha azt várná, hogy most sikítozva autó grammot kérjek tőle.
-Igen. És látom kissé...Felöntöttél a garatra.-nézett rajtam végig.
-Nem akarom hogy tegezzen.-tápászkodtam fel.-Egyáltalán ki maga? És mit akar?
-Öhm..izé...Eric.-vakarta meg zavartan a fejét.
Remek, pazar, pompás! Elegem van.
-Király!-háborodtam fel.-Tudom, hogy direkt kiszemeltél magadnak!-kiabáltam az ég felé.-Miért pont az én életemet kell tönkre tenned? Hm?-dobbantottam egyet.-Rohadj meg.-belerúgtam a falba.
Nevetett rajtam, én pedig újra visszaültem a földre. 
-Haza akarok menni.-töröltem ki egy könnycseppet a szememből.
-Megoldhatjuk.-ült le mellém.-Ha megtudom a nevedet, és azt hogy hol laksz.
-Már van barátom.-dörmögtem.-És miért áruljam el a nevemet, amikor a tiédet sem tudom?
-Eric Saade.-sóhajtott.
-Pedig kicsit se hasonlítasz az ex pasimra.-sóhajtottam.-Dóra Smith.-hadartam el.
-Olyan ismerős vagy nekem.-méregetett.
Pff, kezdődik. Nem elég, hogy a nevemet is alig tudtam kimondani, adjam elő, hogy a nagy Adam Lambert háttérénekese vagyok?
-Te is nekem.-hazudtam.-Talán láttalak valamelyik meleg bárban.-humorizáltam. Oké, nem én voltam, hanem a pia.
Elnevette magát, majd felkapart a földről. Alig ismerem 10 perce, mégis úgy érzem, mintha régi ismerős lenne. Ez is az alkohol miatt van?
-Elég fura lány vagy.-állapította meg.
-Nem. Csak piás, és magyar.-tiltakoztam. Éreztem ahogy a fáradság, és az alkohol együttesen hat. A fejem émelyegni kezdett, majd...Elájultam, szerintem.

                  (...)

A nap már feljövőben volt, mikor a kocsi, amiben már lassan háromnegyed órája fekszem, lefékezett. Ajtócsapódás, majd két erős kar megfog, és kiemel a kocsiból. Sétál velem egy darabig, majd megáll, és bekopog.
-Te vagy...Adam Lambert?-kérdezte az a férfi, aki karjaiban tartott.-Öhm, izé...Gondolom gond, hogy ide hoztam, de mivel a személyi szerint Magyarországon él, nem tudtam hogy pontosan hol is lakik, csak annyit az újságokból, hogy...-magyarázkodott.
-Te jó ég.-aggodalmaskodott Adam.-Mi...hogyan...?-dadogott értetlenül, majd kinyújtotta a karját, jelezve hogy azt akarja, hogy Eric átadjon neki. Mint egy rongybaba. Eric hátralépett egyet.
-Honnan tudom, hogy biztonságban lesz?-nézett szúrósan Adamre, mire ő elröhögte magát.
-Higgyen nekem.-tépett ki Eric karjaiból, majd becsapta az ajtót. Pár másodperc múlva autózúgást hallottam. Amint megéreztem Adam illatát, önkéntelenül közelebb húzódtam hozzá. Felsétált velem a lépcsőn, lerakott az ágyra, és betakart. Nyűgösen magamra húztam a takarót, ő pedig leült az ágy szélére.
-Ne haragudj.-suttogtam.
Ő nagyot sóhajtott.
-Van is miért bocsánatot kérned.-felállt, és az ajtóból odasúgta.-Boldog első évfordulót neked is.-csendben behajtotta az ajtót.
Milyen nap van ma? Augusztus 21. NEM, NEM, NEM! HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE! Borzasztó vagyok. Szemétbe való alak. És ez nem az első alkalom, hogy úgy érzem magam, ha valaki most rögtön felkínálná, hogy ingyen megöl, tapsolva egyeznék bele.