37.Rész- Fény

Meghoztam az új "részt", és ezzel együtt közölnöm is kell valamit. Sok vacilláltam a döntéssel, de végül is megszületett, mit akarok. Az utolsó részek közül olvastok most, mert úgy döntöttem befejezem a sztorit. Hogy miért? Nincsen időm: a tanulás mellett a lelki sebeim nyalogatása is rengeteg időmbe telik. Nincs hozzá ötletem: Ha valami jót kigondolok, valami jön, és keresztülhúzza azt. És szinte már kötelezőnek érzem az a blog írását. Kevés a kommentár, mindenki magasról leszarja mi folyik itt. Más részt viszont nem akarom csak így félbe hagyni a sztorit, de sietős befejezést sem akarok. Egy csomó szál a történetben csak most bontakozna ki. Nem tudom, mit kéne most csinálnom, majd lesz valami. Várható volt, hogy a vég is eljön. De hogy így, azt nem vártam volna. Nem terveztem a sztorit ilyen hosszúnak, és már tovább úgysem lenne érdemes húzni. Persze ez még csak a sztori végét jelenti, szerintem hamarosan jelentkezni fogok valami újabb ficel. Ne haragudjatok.
Dorka

Dóra Szemszöge

Körülbelül hajnali három körül lehet, ha nem több.-saccoltam meg a pontos időt. Adammel TV-t néztünk: a legnyájasabb szappan operáktól a durva horror filmeket is megjártuk- az én nagy örömömre. Röviden most éppen itt fekszek a selyem takarókon, és Adam szüntelenül a nyakamat csókolgatta.

-Befejezhetnéd, Adam. Álmos vagyok.-próbáltam eltolni magamtól, de lehetetlen feladatnak bizonyult. Az ajkai újra és újra a nyakamra tapadt. Kezdtem feladni, Adam pedig kezdett kihámozni a pizsamámból. Tiltakozóan visszahúztam a spagetti pántot a vállamra, amikor megcsörrent Adam telefonja. Elégedetten elhúzódtam tőle, ő pedig morogva a telefonjáért nyúlt.

-Még nem végeztünk.-fenyegetőzött, és gyorsan egy csókot nyomott a számra, majd felvette a telefont, anélkül hogy megnézte volna a kijelzőjét, hogy megnézze ki hívja.
-Igen?-morgott bele a telefonba hangosan. Mérgesen az ajkát harapdálva nyújtotta át a telefonját nekem. Értetlenül felültem, és elvettem a telefont.
-Ki az?-szóltam bele a telefonba két ásítás között.
-Kira.-motyogta halkan egy női hang.-Bazd meg, segítened kell.-suttogta kétségbe esetten.
-Mi van?-kérdeztem vissza, és a kezemmel az ágyra csaptam.
-Itt van a szomszéd szobában, félmeztelenül.-vihogta, de még mindig suttogva beszélt.
-Te be vagy rúgva.-állapítottam meg hunyorítva, és csak kevés kellett volna, hogy ráüssek a mellettem ülő Adamre, pusztán feszültség levezetésként. Adam felszisszent mikor meghallotta a reakciómat.
-Az most senkit sem érdekel.-cinikus hangnemben beszélt, majd újra suttogóra fogta.-Szerinted lefeküdjek vele?
Tágra meresztett szemekkel Adamre sandítottam. Ő türelmetlenül a combomra csúsztatta a kezét. Rámosolyogtam, és leszedtem a kezét a combomról. Helyette összefontam az ujjainkat.
-Kivel? Mi van?-értetlenkedtem.-Mesélj el mindent.-fújtam ki a levegőt mérgesen.
-Odajött hozzám, ittunk, beszélgettünk, és aztán egyszer csak az ágyában találom magamat, miközben én magyarul, ő pedig svédül hablatyol. Minden esetre jól elvoltunk, az biztos.-nevetett fel, majd aztán felfogtam: Magyarul beszél.-Aztán tökre bedurvult, és azt mondta hogy valamiért muszáj...szóval érted.-magyarázta már-már félhangosan.-Én pedig azt mondtam, hogy kérek pár női percet.-magyarázta gyorsan és határozatlanul.
-Hát ez...szuper.-Én angolul beszéltem, hogy Adam ne legyen még jobban kirekesztve a beszélgetésből. Igaz szívesen káromkodtam volna magyarul, ugyanis egyszerűen nevetséges volt a helyzet.
-És te felhívsz engem emiatt? Szerinted érdekel engem az a gyerek?-szűrtem át a fogaim között, majd összeszorítottam őket.
-Őszintén szólva...ááh, már azt sem tudom mit akartam mondani.-kacarászott.-Akkor lefekszek vele, és azt mondom, hogy te tanácsoltad.-Negédesen és kedvesen beszélt, már nyoma sem volt annak, hogy alkoholt ivott.
-Várj!-kiáltottam a telefonba, mielőtt még megszakítja a hívást. Késő volt. Sokkos állapotban elemeltem a fülemtől a telefont, és Adam kezébe nyomtam.
Csak ültem ott, mint egy só bálvány. Nem tudtam mi bajom van. Magam elé bámulva próbáltam magam elé képzelni most magamat. Már majdnem felnevettem a képzelt látványtól, amikor Adam aggódóan megpöckölte a karomat.
-Bocs.-gyorsan megráztam a fejemet.-Szerintem sikerült összehoznom őket.-újságoltam Adamnek mű mosollyal az arcomon. Négykézláb átmásztam a másik oldalra, és betakartam magam a takaróval. Közelebb húzódtam Adamhez, aki átkarolta a vállamat.
-Aha.-dünnyögte és a kezét a vállamra csúsztatta.
-Téged nem lehet meggyőzni.-rúgtam le megjátszott hisztivel a takarómat. Az ujjaimmal hátrafésültem a hajamat, és megcsókoltam Adamet. Meglepetten átölelt, aztán pedig félbeszakította a csókot.
-Nem haragszol már rám New York miatt?-sóhajtott.-Bűntudatom van.-A szemében tükröződött az, amit most érezhetett. Szomorkás arccal megráztam a fejemet, és láttam ahogy Adam szája megvonaglik.
-De...-sütötte le a szemét.
-Ó, ne dumálj már.-húztam magamhoz a felsőjénél fogva, és az ajkaimat az övéire tapasztottam. Most már nem tiltakozott.
-Szeretlek.-suttogtam magyarul két csók között. Bár teljesen nem volt tisztában a szó jelentésével,de érezte, mit jelent.

Kira Szemszöge

-Azt hiszem, hogy már kijózanodtam.-kuncogtam, és becsaptam magam mögött az ajtót. Eric kelletlenül felült, és gyorsan belebújt a pólójába.-Te nem engem akarsz.-jelentettem ki, és leültem az ágy szélére. Végignéztem a felsőt testén, aminek egy részét az ing eltakarta. Hibátlan volt, mondhatni tökéletes. Megnyaltam a szám szélét, majd heves ellent mondásba keveredtem. Nem szabad. Nem tehetem. Alig ismerem ezt a srácot, és még Tommyt sem hevertem ki teljesen. Ugyanakkor iszonyúan vágyok valamire. Azt hiszem törődésre.

-Mond el, ki vagy te.-utasítottam őt, mire felhúzta a szemöldökét.

-Egy senki.-suttogta üveges tekintettel.

-Egy senki nem ilyen...-vettem le róla a tekintettem. Felhorkant, én pedig egy elégedett arc kifejezést vettem fel. Tudtam, hogy megadta magát.
-Mire vagy kíváncsi?-nyújtózkodott, és felcsatolta a kar óráját. Pár másodpercig elbabrált a csatjával, majd sikeresen előrébb tolta az órát a karján.
-Mondjuk meséld el azt, hogy miért jöttél ide, mik a terveid, és hogy...Mit akarsz tőlem.-nyeltem egy hatalmasat. Értetlenül rám nézett, én pedig a szemeimet forgattam. Akaratlanul felröhögtem. Ó, az alkohol.
-Más dolgokat akartam itt felfedezni, ennyi az egész. Három hónappal ezelőtt még hittem az amerikai álomban. Őszintén szólva nem értem magamat. Otthon minden összejött, én pedig idejöttem, és vége. Vagyis, még nincsen, Mindnél gyorsabban újra Svédországba kéne utaznom. Vagyis ezt gondoltam pár héttel ezelőtt. A kocsmák elég gyakori vendége voltam, de gyakorlatilag ennek köszönhetem azt, hogy újra van célom.-kinyitottam a számat, hogy megkérdezzem mi az a cél, de ő tudta mit akarok kérdezni, ezért nem zavartatta magát, folytatta a beszédet.
-Egy lányról van szó. Nem ismerem őt, egyáltalán nem. De ha ránézek, úgy érzem hogy már tíz éve csak ő érdekel. Nem tudok enni, se aludni mióta megláttam őt. A sors pedig közrejátszik. Folyton ott bukkan fel, ahol én. Nem hiszek az ilyenekben, de akárhogy is, kell nekem az a lány.-Az ablak felé meredt tekintettel és halkan beszélt. A szemem felcsillant, és gyorsabban vettem a levegőt. A lábam már egészen elzsibbadt, olyan szerencsétlen pózban ültem le, de eszem ágában sem volt megmozdulni, hogy megtörjem a pillanatot. Halványan reménykedni kezdtem, hogy talán énrólam beszél.
-És ki az a lány?-erőltettem egy halvány mosolyt magamra. Eric szája megvonaglott.
-Pontosan ebben kéne a segítséged. Meg kell őt ismernem.-elfilózva a tenyerét figyelte.
Egy pillanat alatt összeomlott bennem minden. Hát persze, Dóri. Elgyengült a már végképp elzsibbadt lábam, és vészesen hátrafelé kezdtem el dőlni. Felemeltem a kezemet, hogy megkapaszkodjak az éjjeli szekrénybe, de ehelyett lerántottam a lámpát. Az csörömpölve összetört, és a szoba teljes sötétségbe borult. Csak Eric alakja rajzolódott ki. Ó, hogy csesszné meg. Fogadok, én nagyobb puffanással értem földet, mint a lámpa. Felnyögtem, amikor éles fájdalom hasított a hátamba. Igazából kevésbé fájt annyira, mint Eric szavai. De sírni nem sírtam. Sosem sírok feleslegesen. Még semmi sem veszett el. Vagyis csak a remény.
-Jól vagy?-Hallatszott egy hang a sötétségből. Bólintottam, bár úgysem látja mit csinálok. Akár be is mutathatnék, nem? Újra felnyögtem, és ellöktem magamtól Eric kezeit.
-Én is feltudok állni. Inkább kapcsolnál villanyt, vagy valami.-morogtam.-Most haza kell mennem.-Négykézlábra álltam, és úgy tapogatóztam a sötétben. Végül megtaláltam a magassarkúmat és a táskámat. Eric elindult valamerre, legalábbis elég lassan. itt az idő, hogy elmenjek. Nem kell szembenéznem vele...egy darabig. Halkan felálltam, és lábujjhegyen kiosontam a szobából. Éppen időben, ugyanis kint az ajtó előtt kiszűrődött a fény.

***

36.Rész-Telefon

36.Rész

Telefon

-Hová?-szegeztem neki a kérdést, mire sóhajtott. Ennél többet mondóbb választ vártam. Megfogta a kezemet, és megint sóhajtott.
-A kurva életbe, ne sóhajtozz, hanem mondj már valamit, könyörgöm!-csattantam fel, mire Adam összerázkódott. A türelem mostanában nem az erősségem, és Adam az idegeimen táncolt.
-New York-ba.-nyögte ki végül. Értetlen arcomat látván magyarázkodni kezdet.-John szerint jobb lenne, ha egy ideig nem látnának minket együtt. És igaza van.-Akkorát nyelt, hogy még én is hallottam. Totál lefagytam, üveges tekintettel meredtem Adamre. New York? Minek? Mikor? És miért nem mehetek vele?
-És ezért csak úgy elutazol New York-ba?-csuktam össze a döbbenettől nyitva maradt számat. Ökölbe szorított a kezemet, mielőtt az egész asztalt ráborítom, úgy ahogy van.
-Nem csak emiatt. Még jóval előtted beígértem ott egy interjút, és egy fotózást.-kihúzott egy széket magának, és a kanállal a fagyit kezdte piszkálni. Még jóval előttem. 
-De...-megráztam a fejemet, és tovább akartam kíváncsiskodni, de ebben a pillanatra Adam ajkai lecsaptak az enyémre. Hátrahőköltem, és hátrébb csúsztam a széken. Vesztettem.
-Azt hiszed ezzel már el van felejtve? Bővebb sztorit kérek, Adam. Különben...-Kicsusszantam a székből, és kitéptem Adam kezéből a fagyis dobozt. Megjátszott könyörgéssel nézett rám.
-Oké, oké!-kapálózott a dobozért.-Csak négy napról lenne szó. Az első nap az út lenne, és a hotel szoba elfoglalása, természetesen. A második napon fotózás lesz, majd megbeszélés a New York-i asszisztenssel, tudod, a fellépésekről. A harmadik napon a stúdióban leszek, újabb megbeszélés/egyeztetés a várható új album munkáiról. A negyedik nap pedig a visszaút.-magyarázta.
-És...én mit fogok csinálni négy nap alatt?-összenyomtam a dobozt, és ledobtam az asztalra.-Mikor indulsz?
-Holnapután.-beletúrt a hajába, én pedig elfordultam.
-Ott a fagyid.-mormoltam, és villám sebességgel Adam hátizsákjához rohantam. Kivettem belőle a papírokat, amik szükségesek az új személyimhez, és belebújtam a kanári sárga szandálomba.
-Mit csinálsz?-észre sem vettem, hogy Adam mindvégig az ajtóban áll. Vállat vontam, és levettem a kabátomat a fogasról. Bele se bújtam, csak felkaptam a táskámat, és feltéptem a bejárati ajtót. Ő pedig csak ott állt, értetlenül, és bambán figyelt. A küszöbön megtorpantam. Visszasétáltam, és nyomtam egy puszit Adam meglepett ajkaira. Összefonta ujjait az enyémmel. Így még nehezebb volt elmennem. De tudtam, ha itthon eresztem ki a gőzt, (vagy netán bőgök) csak még több fájdalmat okozok majd neki. Óvatosan hátraléptem egyet, és mindenféle magyarázat nélkül elsétáltam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Oldalazva letopogtam a két lépcsőn, és csak úgy elindultam egyenesen a semmi felé. Valahol csak megtalálom majd azt az épületet, ahol alá kéne írnom azt az átkozott papírt.

(...)

Adam Szemszöge

-Nem megyek.-halkan, de határozottan beszéltem, és szerintem elég meggyőző is voltam.
-Mi van?-szólt bele egy meglepett hang a vonal túlsó végéből.
-Nem fogom őt itt hagyni. Vagy jön velem, vagy nem megyek.-elemeltem a fülemtől a telefont, és az ujjamat a piros gombra csúsztattam. Jó ötlet lenne? Egyáltalán gerinces dolog lenne, ha most se szó, se beszéd kinyomnám? Azt hiszem tudom a választ. Fintorogva újra a fülemhez emeltem a telefonomat, és próbáltam elcsípni John mérges monológjának a végét.
-A fenébe, én csak neked akarok jót, fogd már fel végre!-hallottam, ahogy idegesen kopog az asztalon.Ezután egy félénk női hang szólalt meg, amit alig értettem. Halk motyogásnak hallottam, ezért könnyedén elengedtem a fülem mellett. Megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt, mielőtt még elküldöm John-t a büdös francba. Recsegést hallottam, aztán pedig kiabálást, amin elképedtem. John magából kikelve szidalmazott valakit. Szórakozottan felnevettem.
-Öregem, ha legközelebb előre eldöntöm, hogy káromkodni akarok, te leszel az első számú mentorom.-elismerően bólintottam. Azt vártam, hogy a hangulat egy kicsikét oldódni kezd majd, ezért ásítva hátradőltem a kanapén. 
-Adam...-sóhajtott, és úgy ejtette ki a nevemet, mintha egy ovisnak beszélne.-Folyton elvicceled a komoly dolgokat. Nőj fel, és lásd be: Tisztáznunk kell a helyzetet. Mindig kerülöd a témát, de én jó menedzser lévén meg akarom beszélni ezt veled.-Kevesebb düh, és rossz indulat volt a hangjában: Inkább kiegyensúlyozottságra utalt. De ugyanolyan száraz, és érdes volt, mint mindig, amikor ez a téma kerül szóba. 
-Nem értem, miről beszélsz. Talán haaa egy kicsikét jobban utalnál rá...-Lassan, és vontatottan beszéltem, pont, mint egy kisgyerek. John morgott egyet, majd csalódottan sóhajtott.
-Tudod, ez nem igazán telefon téma,- de semmi kép sem akarok felmenni a te nőszagtól bűzlő lakásodba.-Láttam magam előtt, ahogy megborzong.
-A nőknek nem szaguk van, hanem illatuk.-javítottam ki őt morcosan, majd elvigyorodtak. A homlokomat ráncolva eszembe jutott, John miért ilyen cinikus. Melinda csúnyán pofára ejtette a múlt héten. Ha nem lenne nekem is tengernyi gondom, talán hamarabb eszembe jutott volna. Melinda se szó, se beszéd végzett 'Margarettel', és szakított Johnnal. Tetejében pedig megfenyegette, ha kimeri őr rúgni, akkor kitálal a magán életéről. A vigyorom még nagyobb lett, pedig Melinda gerinctelen dolgot művelt. De sosem tudtam volna elképzelni az öltönyben akta kukackodó John ágy jeleneteit. Eléggé messze áll tőle minden ilyen dolog.
-A jobbik esetben.-nevetett fel gúnyosan. Akaratomon kívül én is felnevettem, majd morcosan morogtam egyet a telefonba.-Ne haragudj, de olyan áhítattal ejtetted ki a nő szót, hogy ezt muszáj volt.-magyarázkodott.
Remekül húzom az időt, és terelem a témát, nem? Csönd. John nem szólalt meg, és én sem. Pedig muszáj volt valami témával előrukkolnom, vagy eszébe fog jutni, amiről beszélni akart velem.
-Héé, már majdnem beugrottam neked.-kárörvendően csettintett a nyelvével.
-A francba!-vágtam bele a fejemet a kanapén pihenő párnába.
Megköszörülte a torkát, és a lehető legbölcsebb hangját vette elő.
-Ismerd be, BB. Sehogyan sem jó: Ha a csaj veled van, annyi a karrierednek, és te szinte virágzol-idióta vigyor jelent meg az ajkaimon. Egy pont ide.-Ha nincs veled, akkor neked annyi, és a karriered virágzik.-A vigyorom lehervadt az arcomról. Egy-Egy.
-És ha beismerem, jobb lesz?-suttogtam magam elé.
-Nem beismerned kellene, hanem megértened.-pontosított magán.-Ez egy olyan dolog ami...-nehezen keresgette a szavakat, majd nagy levegőt vett.
-Nézd, Adam. Elegem van már abból, hogy nekem kell ítélkeznem feletted. Hogy én irányítalak. Szinte már te vagy az életem. Többet foglalkozok veled, mint a céggel, és magammal összevéve.-bólintottam. Mire akar kilyukadni?
-Változtatni akarok ezen.-határozottan és lassan beszélt, ahogy már megszokhattam tőle. Minden egyes szót külön-külön fel kellett fognom.
-Mostantól pedig vedd úgy, hogy szabad utat adok.-Összerázkódtam, elsápadtam, és legyengültem egyszerre. A távirányító, amiért az előbb nyúltam hogy bekapcsoljam a Tv-t, a fehér bolyhos szőnyegre zuhant.
-Mi...?-dadogtam a döbbenet eksztázisa alatt állva.
-Bevallhatjátok a világnak, vagy titkolhatjátok a szerelmeteket. Bármikor elmehetsz bármerre, bárkivel. De New York muszáj, Adam. Meg kell értened.
Ijedten és összezavarodottan pislogtam. A döbbenet a gyomromat facsarta, és a szívem a torkomig felszökött. Csalódott, félelemmel teli, és boldog is voltam egyszerre. De a félelem mindent elnyomott, mint a morfium. Teljesen érzéstelenítette a többi érzésemet. A telefon kiesett a kezemből, és tompa puffanással a távirányító mellett landolt, én pedig elmerültem a félelem sötét...Van egyáltalán valamije a félelemnek, ami ennyire a hatalmába kerít? Nincs annak semmije. Semmije, csak úgy létezik. Egyedül. De nekem itt van ő. Ő, akibe kapaszkodhatok. Aki nem engedi, hogy elragadjon ez az érzés. De akkor miért félek ennyire attól, hogy kéz a kézben járkálunk az utcán? Miért félek? Hisz mindig erre vágytam. Félek a vágyaimtól?

Melinda Szemszöge

Magabiztosan járkáltam a folyosón, és szinte biztos voltam benne, hogy a hátam mögött lapuló meglepett arcok száma meghaladja a 10-et, minden lépésemnél. A fekete hajam most kislányosan két copfban omlott a vállamra. Sminkelni nem jutott időm: A főbérlőm követeli a két havi elmaradt pénzt. És mivel a hónap közepe van, legközelebb csak 10 nap múlva kapnék pénzt, és a is kevés összeg lenne hogy kifizessem a tartozást. És mi sem egyszerűbb mint hogy az én drága főnöktől kérjek pénzt? Az iroda felé vettem az irányt. Halkan lenyomtam az arany színű fém kilincset, és még halkabban résnyire kitártam az ajtót. Körülnéztem, van-e valaki a folyosón, s miután megállapítottam, hogy csak egy tarka galamb csücsül az ablakpárkányon hallgatózni kezdtem.

-Nézd, Adam. Elegem van már abból, hogy nekem kell ítélkeznem feletted. Hogy én irányítalak. Szinte már te vagy az életem. Többet foglalkozok veled, mint a céggel, és magammal összevéve.-Hoppá, itt balhé lesz. Elégedett mosollyal az arcomon még közelebb hajoltam.

-Változtatni akarok ezen.-John halkabban beszélt, ezért még több erőfeszítésembe került az, hogy értelmezzem a szavakat.

-Bevallhatjátok a világnak, vagy titkolhatjátok a szerelmeteket. Bármikor elmehetsz bármerre, bárkivel. De New York muszáj, Adam. Meg kell értened.-A szívem kijött a ritmusából: Hatalmasakat dobbant össze-vissza. Meg kellett kapaszkodnom a kilincsben. Ha bevallják...akkor annyi nekem. De talán az a pár nap, amíg Adam New York-ban lesz majd a segítségemre válik. Düh ittasan elrohantam. Nem láttam, hogy merre, minden összefojt előttem. Legszívesebben agyonütöttem volna az a ribancot. De ehelyett azon törtem a fejem, hogyan fogom elintézni a főbérlőt.

Dóra Szemszöge

-Csak egy kávét kérek.-könyökölt Kira az asztalra, és a kezével elküldte a pincért.-Hülyén érzem magam.-végigsimított a homlokán, és egy fehér haj gumival összefogta a haját. Elmosolyodtam, majd illem tudó arc kifejezéssel fejtettem le Kira könyökét az asztalról. A szemeit forgatva ásított egyet.
-Fáradt és másnapos vagyok. Minek rendeltél ide?
-Öhm...elfelejtettem.-felnevettem, mire Kira elkomorult. Összeszorított fogakkal vártam a reakcióját.
-Bazdmeg.-csapott az öklével az asztalra, és újra kinyitotta a száját. De mikor meglátta a két csészével az asztal felé igyekvő pincért zavartan vigyorogva maga alá húzta a székét. A pincér óvatosan, kecsesen letette elénk a kávét, aztán pedig megállt, és várt valamire. Morogva állapította meg, hogy egyáltalán nem kap borravalót. A fehér, makulátlan csészére tapasztottam az ujjamat, majd gyorsan el is húztam: Forró volt.
-Adam New York-ba megy.-nyögtem fel, és a kiskanállal a kávét kavargattam.
-Mi van?-tágra meresztett szemekkel bámult rám, aztán pedig sietve a szájához emelte a csészét, és belekortyolt. Elsápadt, és az ajaki elé kapott.
-Ez forró!-sipítozott. Szórakoztató látvány volt, de én inkább szégyenkezve jobbra néztem.
A szemem találkozott egy másikkal: Őrjítően barna volt. Szinte nem tudtam szabadulni tőle, de valahogy szem ügyre kellett vennem az arcát. Kisfiús vonások, és ismerős gesztusok. Ő volt az, akinek még a nevére sem emlékszek. Izé...azt hiszem jelen pillanatban a sajátomat sem tudom. Ő is az én arcomat fürkészte. Szinte elvesztünk egymásban. Hirtelen erős fájdalmat éreztem a lábamban: Kira belém rúgott. Mérgesen, és kényszeresen Kira felé fordítottam a fejemet.
-Ezt most miért kaptam?-rúgtam vissza dühösen.
-Hét perce bámuljátok egymást, szüntelen.-suttogta.
-Nem tudom miről beszélsz.-motyogtam és újra felé fordítottam a fejemet. Olyan...
-Fejezd már be!-kiáltott rám Kira. A fiú pedig nevetve, és zavartan elfordult.-Ő már le van stippizve. És neked ott van Adam, drága.-emlékeztetett. A szívem összefacsarodott. Adam, hát persze.
-Mi van?! TEGNAP szakítottatok Tommyval.-háborodtam fel, és kilöktem magam mögül a széket.
-Most hová mész?-állt fel kétség beesetten.
-Oda.-böktem a fejemmel a fiú felé.-És életem legmerészebb tette lesz.-fújtam ki a levegőt, és határozott lépésekkel a szomszéd asztal felé indultam, és magam mögött hagytam a meglepett barátnőmet.
-Izé..szia.-köszöntem rá, mire felemelte a fejét. Igyekeztem nem a szemébe nézni.
-Húú, helló.-Köszönt vissza, miután alaposan végigmért. Beletúrt a gesztenye barna hajába, én pedig villám sebességgel leültem vele szemben. Gőzöm sem volt, mit akarok mondani neki. 
-Ha nem tévedek, akkor te vagy az iszákos, földön csücsülős magyar lány.-méregetett mosolyogva.
-Ha nem tévedek, akkor te vagy a józan, haza kocsikázós svéd sztár.-Visszamosolyogtam, és a jobb kezemet nyújtottam felé. Felszisszent, és elfogadta a kéz fogást.
-Dóra Carter.-mondtam fennhangon, és Kirára néztem.
-Ez olyan hivatalos hozzám...-motyogta.-Amúgy Eric Saade.
-Oké, valójában nem azért jöttem, hogy megkérdezzem ki vagy, és miért vagy folyton ott, ahol én.-hadartam el.-Oké, talán mégis ezt akartam kérdezni, de most már...most nem. Látod azt a lányt a szomszéd asztalnál?-Eric arcán szórakozott vigyor egyre nagyobb lett. Már elfordította volna a fejét, amikor újra megszólaltam.-Ne nézz oda!   Szóval odavan érted, és most valószínűleg piszok féltékeny, és élvezem a helyzetet.-egy huncut mosollyal végre a lényegre tértem.-Szóval legyél jó fiú, és hívd el randira.-a táskámban a nem létező telefonom után kezdtem el kutatni, majd eszembe jutott, hogy a telefonom széttört. Na szép.
-Huh, ez sok egyszerre.-nevetve hátradőlt.-Én jobban örülnék ha téged kellene elhívnom randizni.-kacsintott rám komiszul.
Sóhajtottam, már szinte megszokásból.
-Én pedig annak örülnék jobban, ha jó fiú lennél.
-Van egy olyan halvány gondolatom, hogy nem a jó fiúkra buksz.-elgondolkozva belebújt a kabátjába.
-Éppen ezért legyél jó fiú. Foglalt vagyok.-húztam ki magamat büszkén. A csalódottság kiült Eric arcára, bár annyira nem volt meglepve.
-Örültem hogy találkoztunk, Dóra.-összegombolta a fekete bőr dzsekije egyik gombját, és felállt.-Azért ha van kedved, keress rám a youtube-on.-felnevetett.
-Meglesz.-bólintottam, és én is felálltam. Kirára nézve sóhajtottam.
-Meglátom mit tehetek a lány ügyében.-villantotta rám a mosolyát.-Mostantól bőr dzsekis jófiú akarok lenni.-tréfálkozott, én pedig fenyegetően bólintottam, és Kira felé indultam.
-Elintéztem.-súgtam oda neki, és a kijárat felé indulva hallgattam, ahogy a szandálom kopog a padlón.

(...)

Vidáman besettenkedtem az ajtón, és halkan ledobtam a táskámat. A szandámat, mint mindig lerúgtam a legelső helyre, ahová lehetőségem volt. Először a konyhába mentem be, ami az előszobából nyílt. Sehol senki. Megvontam a vállamat, és bekukucskáltam az étkezőbe: Sehol senki. Aztán nappaliba, a vendégszobába, a fürdőszobákba és a hálóba vezetett az utam. Az összes szoba üresen tátongott. Nem mondta, hogy elmegy valahová. Lehuppantam a kanapéra, és a fekete asztali telefonra vándorolt a tekintettem. Betárcsáztam a számot, elég lassan. Sosem volt túl jó az emlékezetem telefonszámok terén, sőt mondhatni: Csak a sajátomat és az Adamét tudom. Hupsz, mínusz egy: Az én telefonom nyugdíjba vonult. Honnan szerezzek egy másikat?

-Igen?-szólt bele egy vékony, női hang. Rögtön felismertem, és büszkén a hasamra fordultam a kanapén.

-Heni!-kiáltottam ösztönösen.

-Wáú, helló!-a hangja meglepetten csengett.

-Hogy vagytok? Hogy van a kicsi? És Josh? Mesélj már!-kíváncsiskodtam magyarul. Meglepődtem, ugyanis szinte ugyan úgy beszéltem magyarul, mint az ideköltözésem előtt. Gondolom elég sokat segít a félig-meddig magyar környezet.

-Jól vagyunk.-a szokásoshoz eltérően egyhangú volt.-Ben is nagyon édes, csak hiányoztok neki.-felnevettem, és újra magam elé képzeltem az apró kisbabát.-Tényleg, Adammel mi van?

Pár másodpercig csöndben maradtam, majd halkan elmeséltem mindent Henriette-nek.

-Normális vagy?-sipítozott.-Négy nap nem egy év, drágám. Elmegy. És? Vidáman teszi? Örül neki? És mit érsz azzal, ha...-a szája szüntelenül járt, és a lehető legjobb okokat hozta fel Adam mellett. Végül már én szégyelltem magamat.

-Találkoztam Eric Saade-val.-újságoltam őt félbeszakítva. Kicsit olyan hangnemet ütöttem meg, mintha tíz éve jó barátok lennénk Ericel, és lenne róla halvány lila gőzöm, ki is ő.

-Mármint...Azzal az Ericel?-kérdezte hitetlenkedve. Melyik Ericel is?

-Azzal.-bólogattam, és telefonnal a kezemben felsiettem a hálóba. Gyorsan megfogtam az asztalon pihenő laptopomat, és újra a nappaliba siettem. Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam azt.

-Az az ember egy élő szexisten!-világosított fel kiabálva.

-Tudom.-bizonygattam nem túl hihetően. Mikor bekapcsolt a gép beléptem a böngészőbe.-Figyelj, most mennem kell. Ha jól mennek a dolgok, akkor talán átmegyek hozzátok. Pápá!-köszöntem el, és félkézzel bepötyögtem a címsorba hogy: youtube.com

-Rendben! Szió.-nyomta ki a telefont.

Letettem a telefont, és beírtam a keresőbe, hogy Eric Saade. 

Már rögtön az első találaton megakadt a szemem. Euróvízió?! Ezek szerint elég híres lehet Európában. A harmadik helyen végzett, huhú. Hééj!

A negyedik találat elég érdekesnek tűnt. Túúúúl közeli kapcsolatba került egy szőke csajjal. Kisebb gondolkodás után rákattintottam.

A videó végén zörgést hallottam az előszobából.
-Adam?-kiáltottam.
-Nem, pizza futár.-szólalt meg elmélyített hangon, mire felnevettem.
Besétált a nappaliba, és leült mellém. Megcsókolt, majd a laptop képernyőjét nézte.
-Ki ez?-emésztgette a nevet, és a szám címét.
-Az a fiú, aki haza hozott, tudod akkor.-magyaráztam. Ő felhúzta a szemöldökét.
-Ááá, a selyem fiú.-gúnyolódott, mire én finoman arrébb löktem.
-Találkoztam vele, és rendes.-durcásan a képernyőre böktem.-Hol voltál?
-Johnnál, New York-al kapcsolatosan.-az ujjával az inge gombjait piszkálta.-Megnézhetném elölről eme csodálatos szerzemény?-nyomott egy puszit az arcomra. Elindítottam a elejéről, és nem a kijelzőt, hanem Adam arcát figyeltem. 
-Ez a stílus kifejezetten jól áll neki.-nevetett Adam,a mikor meglátta Ericet rongyos ruhában. A csókolózós részeknél hangosan felnyögött.Néha néha egy egy hangos gúnyolódó dolgot megjegyzett, majd a klip végén hangos szurkolásba kezdett: Fe-jezd-le!-kiabálta egymás után, majd a klip végén hangos nevetésben tört ki.
-Komoly a pasas.-nevetett.-És fiatal.-elkomorodott.-Annyi idős mint...
-Mint én és Kira.-fejezte be a mondatát.-Jajj, nyugodj már meg.-megfogtam a kezét, majd lecsuktam a laptop tetejét.-Kira már becserkészte.-sóhajtottam.
-Nagyon remélem hogy boldogok lesznek.-ráncolta a homlokát, és megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta gépiesen, de mégis éreztem, hogy őszintén beszél.
-Mikor kapok fizetést?-nevettem fel a gyors témaváltás miatt.-Tudod, kellene egy másik Telefon.
-Hello, hello, baby. You called, I can't hear a thing.-dúdolta halkan, és látszólag elgondolkozott valamin.
-Sok mindent meg tud változtatni egy vacak telefonhívás.-motyogta, és sóhajtott. Nem értettem, miről beszélt. 

-Az én esetemben már nem sok mindent tudna.-nevettem fel, és újra megcsókoltam Adamet. Átölelt, és pár másodpercig még beszélt valamiről, aztán mindketten mély hallgatásba merültünk.

35.Rész-Egyedül

Itt az új rész. Rengeteg esemény történik benne, de muszáj volt egybesűrítenem. Ez egy rövidített verzió, és így is elég hosszú :D Sajnálom a késést, remélem ezzel tudlak titeket kárpótolni. Nagyon el vagyok maradva a blog dolgait illetően, ezért még ma igyekszem az összes új cserémet és díjamat felrakni. Remélem észrevettétek(ha nem, akkor baj van xD) az új kinézetet, aminek három oka is van: A kék szín mostanában nagyon bejön nekem; ideje volt feldobni a blogot valamivel; untam a feketét és a szürkét. Remélem tetszik mindenkinek! Jó olvasást!

Dóra szemszöge

-Oda üljetek le!-intett Ellen egy narancs sárga kanapé felé, majd szinte rögtön eltűnt a nagy tömegben. Adam rutinosan leült a kanapéra, én pedig lassan, feszengve helyezkedtem el rajta.

-Nem mondtad, hogy 50 ember előtt kell majd beszélnem.-súgtam neki oda, és megpróbálkoztam egy bátorító mosollyal a közönség felé, majd alig hallhatóan felnyögtem.

-Bezzeg amikor ketten vagyunk, tudsz beszélni.-panaszkodott mosolyogva.-Amúgy meg Ellen jó fej. Nem lesznek kínos kérdései, a közönség pedig szerintem...szeret téged.-méregette a most csendben ülő tömeget. Felnevetett egy tábla láttán, és odaintett a közönségnek. Felálltam, hogy megnézem mi van a táblára írva.

-"Adam, vegyél feleségül"-dünnyögtem halkan.-Inkább ne...-nyöszörögtem a lányt látván, aki a táblát tartotta. Hééé, most nagyon gonosz voltam.

-Szerintem olyan jópofa.-nevetett.

-Hát persze. Szóval, neked az tetszik, ha egy lány ilyen...akaszkodós?-szegeztem meglepett arcának a kérdést.

-Neem. Egyszerűen csak tetszik.-sóhajtott, de látszott rajta, hogy zavarban van.

Nem tudtam felelni, mert a következő pillanatban Ellen váratlanul befutott. Az öltözőben már letámadtam, és kaptam autó grammot is. Rettentő rendes, és vicces: Igyekszik oldani a hangulatot. Szóval Ellen leült a velünk szemben lévő székbe. Kék kosztümöt viselt, ami nagyszerűen kiemelte a szeme színét.
-Húsz másodperc múlva adásban vagyunk-tájékoztatott minket. Nagyot nyeltem az öt ember látván, akik vészesen közelítettek felém. Mind az öt emberen fekete felső volt, "stáb" felirattal. Az egyik a hajamat vette kezelésbe, a másik pedig az arcomat próbálta rendbe hozni. Nem értettem, minek kell ez: a fodrász és a sminkes eleget nyúzott már az öltözőben. Mikor az egyik kamera mögött álló férfi hangosan, tíztől visszafelé kezdett számolni, kihúztam magamat, és a vállam elé fésültem a hajamat. A kettő-nél már valósággal rosszul lettem. A gyomrom összefacsarodott, és mohón próbálta kidobni magából a reggelimet. A torkomban gombóc nőtt, ami aligha hagyott engem beszélni. A kézfejemmel töröltem le a homlokomon termett izzadság cseppeket.Mind ez egy másodperc alatt történt. Már nem volt visszaút, élő, egyenes adásban vagyok. Idegesen, és remegő kezekkel megigazítottam a farmer szoknyám felgyűrődött végét, amikor Ellen megszólalt.
-Üdvözlöm önöket, újra itt, él egyenes adásban!-mintha olvasna a fejemben. Kinyújtotta a karját, és ránk mutatott.-Ahogy megígértük, a mai vendégeink Adam Lambert, és az ő háttér énekese, Dóra Carter igyekeznek eloszlatni a pletykákat, amik a napok során egyre nevetségesebbek.-Mikor kimondta a nevemet, összerezzentem. Carter? Összeszorított fogakkal Adamre néztem, aki igyekezett a kamerába vigyorogni.
-Szóval, kezdjük is el.-dőlt hátra Ellen.-Rég láttalak Adam. Azóta rengeteg minden változott. Mesélj! Hogy "találtál" rá Dórira?
Adam ficánkolni kezdett. Ha a feszült csend tovább tart, esküszöm megszólalok, és azzal sem fogok törődni, ha nem pont hangok jönnek ki a számból. <Már ha értitek>
-Uhh, ez egy elég hosszúúúú sztori.-vigyorgott rám.-Egyszerűen csak annyi, hogy a Magyarországi koncertemen felhívtam a színpadra, és szinte az egész közönség a tenyeréből evett.-tréfásan a térdére csapott.-Emberek, még én magam is féltékeny voltam! A szünetben megkerestem, és annyival lerendeztük "Fúú, kib*szott jól táncolsz. Nem lenne kedved beszállni a bandába? (Hátha énekelni is tudsz.)-Felröhögtem, és velem együtt a közönség és Ellen is ugyan ezt tette.
-Valójában nem ez történt.-préseltem össze az ajkaimat. Adam biztatóan nézett rám. Be fogok hányni, vagy..hagyjuk.-Adam tényleg megkeresett a színfalak mögött, de akkor még táncról volt szó. Miután tapasztaltam, hogy eléggé nem illek bele ebbe a képbe. De Adam nem adta fel-vigyorodtam el-addig-addig keresgette bennem a tehetséget, ameddig meg nem találta. Még most is elég hamis szoktam lenni, de nagyon örülök annak, hogy Adam tanít, és felkarolt. Semmi többről nincs szó. Nem lakok nála, nem vagyunk szerelmesek.-a hangom megremegett. Ellen az alsó ajkát szívogatva méregetett. Nagy levegőt vettem, és folytattam.-Igen, otthagytam a sulimat: De itt folytatom a tanulmányaimat. Amúgy meg mit gondoltok, Madonnának hány diplomája volt?
A közönség újra felnevetett.
-Természetesen imádom Madonnát, csak példának hoztam fel.-javítottam ki magamat elpirulva.
-Jujj, Dóri, te aztán tudsz beszélni.-bólintott elismerően Ellen.-És mit tudsz mondani erre a...-zavartan körbenézett, majd a hajába túrt.-A "vad" életmódodra, ahogy az unoka húgod mondta annak a netes...
-Nem olvastam el. Még nem.-mosolyodtam el halványan.-Szándékosan. Az unoka húgom féltékeny, ennyi az egész. Ha lenne mit szégyellnem, akkor ő lenne az. Féltékeny arra, ami én saját magam vagyok. Olyan akar lenni, mint én. És most pusztán csak fáj neki, hogy az életben egyszer többet értem el, mint ő.-a szám megvonaglott.-A többi dologhoz nagyon nincs hozzáfűzni valóm: Szerintem minden egyértelmű, most már.-büszkén felszegtem az állam.
-Ez gyors volt!-csettintett a nyelvével Ellen, és megigazította a kosztümét.-Baj lenne, ha azt a hőn áhított ének hangot meghallgathatnánk?
Hatalmasat nyeltem. Adam összeráncolta a homlokát.
-Itt nem én vagyok a főszereplő, hanem Adam.-böktem a fejemmel Adam felé, aki nem nagyon lelkesült a dolog miatt.
-Óó, vagy úgy. Akkor a szünet után elénekeltek nekünk valami szuper dalt?-lelkesedett Ellen.
-Hát persze.-dünnyögte Adam.

(...)

-Azért nem voltam annyira rossz.-csuktam le a púderes dobozom tetejét, miután megcsodáltam magamat az apró tükörben.

Adam hangosan felnyögött.

-Sosem gondoltam, hogy ez lesz belőled, ilyen gyorsan, és még csak észre sem veszed.-csóválta a fejét. Értetlenül néztem rá, mire ő csalódottan motyogott valamit.

-Miről beszélsz?-vágtam bele a púdert a táskámba. Olyan érzésem volt, mintha valaki tüzet gyújtott volna bennem: a lángok magasra csapódtak, és iszonyúan égettek. -Feel the fire within.- Ez a belső tűz nálam inkább a szégyentől lobbant fel.

-A pokolba, hát nem vetted észre, miket beszéltél? Egy egész világ előtt szégyenítetted meg a SAJÁT unoka húgod!-az asztalra csapott, mire én összerezzentem. Az agyam magától visszapörgette az időt, és már szinte hallottam milyen szörnyűségeket mondtam Natasháról.

-Ugyanolyanná váltál, mint ő. És tudod mit? Sokkal rosszabb voltál, vagy vagy nála.-A lángok nem szűntek, a jelen idő pedig csak olaj volt a tűzre. Szó szerint. A szívem készült kiugrani a mellkasomból, próbáltam mélyeket lélegezni. Eszembe jutott az, amikor legutóbb veszekedtünk, amikor az a bizonyos eset történt a karommal. Könny gyűlt a szemembe, és arrébb húzódtam.

-Ne bánts, kérlek!-kaptam a karomhoz ösztönösen. Miért kell folyton bőgnöm a backstage-ben? 

Megdörzsöltem a szememet. Ő nem szólt semmit. Láthatólag most ő szégyellte magát.

-Nem, nem. Soha.-ölelt magához. Nem tudtam mire vélni ezt a reakciót. Az előbb még ordibált...áh, mindegy. Adam nem ilyen ember. Én hozom ki belőle a hülyeséget. Be kell látnom, egyszerűen muszáj.

-Tudod mit? Este elmész és leiszod magad. Mondjuk Tommyval, vagy Neil-el, nekem mindegy.-adtam ki határozottan a parancsot, Adam pedig felröhögött.

-Miért is kéne nekem ezt csinálni?-szorított a mellkasához, és egy puszit nyomott a hajamra.
-Mert tudom, mennyire szeretsz bulizni, és nem akarom hogy miattam bármiből is kimaradj.
Hátrébb  húzódtam, és megcsókoltam Adamet. Tudom, hogy nem kéne: bárki bármelyik pillanatban ránk nyithat. De ki a fenét érdekel? Adam viszonozta a csókot: beletúrt a hajamba, és egyre hevesebben tapadtak egymásra az ajkaink.
-Ne!-téptem ki magamat Adam karjaiból.-Te még mindig haragszol rám.-állapítottam meg, közben pedig megnyaltam az ajkamat.
-Magamra vagyok dühös, mert kiteszlek egy új életnek. Neked is el kell majd viselned azokat a dolgokat, amiket nekem. Miattam fogsz megváltozni. Egy olyan valaki leszel, aki...aki már nem fog szeretni.-Lesütötte a szemét.
-Jajj, olyan hülye vagy!-löktem meg játékosan.-Hányszor mondjam még, hogy szeretlek?-a hüvelykujjammal végigrajzoltam az ajkai körvonalát, aztán újra megcsókoltam.-Sosem fogok megváltozni. Ígérem.-A szívemre helyeztem a jobb kezemet, a balt pedig ünnepélyesen a magasba nyújtottam.
-Annak idején én is megígértem, hogy nem foglak elhagyni, mégis megtettem. Ezek után jogod van megszegni az ígéretedet.-A hangja a szokotthoz képest színtelen volt, ami megrémített.
-Nem élek a jogaimmal.-megráztam a fejemet.-Jut eszembe: Mi ez a Dóra Carter dolog?-játszva felháborodásomat csípőre tettem a kezemet.
-Huh, el is felejtettem.-kapott a fejéhez hirtelen. Felpattant, és a hátizsákjához sietett. Dudorászva elhúzta a cipzárt, és egy fehér lapot húzott ki belőle.
-Holnap kell bemenned, és aláfirkantanod a dolgokat. Ja, és még fotó is kell az iratokhoz.-nyújtotta át a papírt.
Kihajtogattam, és gondosan az asztalra helyeztem. A papír egy új személyi kiállításáról szólt.
-Gondoltam nem árt, ha nem a magyar személyidet használod majd.-mosolyra húzta a száját, én pedig egyenesen a nyakába ugrottam.
-Szeretlek, te hülye.-megint megcsókoltam, és mély levegőt vettem.-Most pedig segíthetsz rendbe hozni a hajamat, amit alaposan összeborzoltál.-összepréseltem az ajkaimat, és beletúrtam a hajamba. Adam fintorogva nézett rajta végig, majd mindketten elnevettük magunkat.

(...)

-Újra itt vagyunk, Adam és Dóra pedig a mikrofonnál! Vehetjük úgy, hogy most debütál a párosunk, már ha lehet őket így nevezni.*  

(*= A háttér énekesek (ez esetben!!!)nem egészen számítanak teljes rangú énekesnek, így jogosan nem lehetne párosként emlegetni őket,mert a párosok általában egyenrangúak. (Dóri hangja csak a háttérben szól)

A közönség lelkesen biztatta Adamet, aki még táncot is mellékelt a produkcióhoz. Elképesztő volt, ahogyan mozgott a színpadon. A lénye betöltötte az egész termet: mintha nem létezne más, csak ő. Elég fura volt így, a színpadról nézni őt: Ez előtt csak a színpad mögött ugráltam, és mindig vigyáznom kellett, nehogy valaki meglásson. Elég hülyén nézett volna ki egy színpad mögött álló lány, aki ugrál, és közben a dalszöveget ordítja(elég hamisan). Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon az, hogy talán ennek a hatalmas tapsnak egy töredéke nekem szól. Miért is ne? Az előbb gyaláztam meg az unoka húgomat, és borzasztó hamis voltam, eddig. A tekintetem végigsiklott a tömegen, majd újra Adamen ragadt. Elképesztően helyes volt. Fehér nadrág volt rajta, amit egy arany színű övvel tartott a "helyén", A barnás-lila selyem ing pedig remekül a testéhez tapadt. Az összhatást pedig a szokásos haj zselével, sminkkel és bőr kesztyűvel dobta fel. Ó, ha kettesben lennénk...
Gyorsan lekaptam róla a tekintetem,(mielőtt kicsordul a nyálam) és nem túl boldogan nyugtáztam: hamarosan újra énekelnem kell.
Már csak fél versszak, és megint bekapcsolódok a dalba. Neeee már! Megköszörültem a torkomat, és remegő kezekkel a mikrofont állítgattam. Mi is a szöveg? And that's why they're solo-solo-solo,How to let it all hang out, Don't wanna be solo? Nem, fordítva! How to let it all... Oké, megvan. Kinyitottam a számat, aztán mintha minden magától ment volna...


-How to let it all hang out
And that's why they're solo-solo-solo
Don't wanna be solo-solo-solo
Don't wanna be solo...

Sikerült! Esküszöm, ha ezt túlélem, leiszom magamat, méghozzá Adam módra. De nem ma; ma ő megy bulizni.

(...)

-Szuper voltál.-ölelt át Adam hátulról, a kezeit a hasamon összekulcsolva. 

-Te sokkal jobb voltál.-hajtottam a vállára a fejemet. Egy nagy lendülettel megfordultam, és megcsókoltam őt.  A karjaimmal átfogtam a nyakát, és lábujjhegyre álltam, hogy jobban felérjem. Sosem voltam valami magas nő, és Adam mellett pedig alacsonyabbnak nézik ki a kelleténél.
-A buli lefújva.-suttogta Adam egy kicsikét csalódottan. Kábultan egy puszit nyomtam az ajkaira, majd meglepetten visszakérdeztem.
-Miért?
Megrázta a fejét.
-Kérek még egy puszit.-savanyúan elmosolyodott, amiből észleltem, hogy baj van. Gyorsan arcon pusziltam, majd kíváncsian pislogtam rá, de a kezemet továbbra sem engedtem le.
-Neil beteg, Tommy pedig...Hát, szakítottak Kirával.-egy pillanatra szorosabban magához húzott. Meglepetten pislogtam, és kényszer éreztem, hogy felhívjam Kirát, ami az igen ritka pillanatok egyike.
-Mondjuk várható volt. Egyszer majdnem lefeküdtek, és ennyi.-A majdnem szót erősen kihangsúlyozta, de az én fülemet a lefeküdtek szó ütötte meg jobban. 
-Szóval szerinted egy jó kapcsolat azon múlik?-összeráncoltam a homlokomat.
-Öhm...izé...ööö...-harapott az ajkába hogy elfojtsa a nevetést. Felszisszentem, majd mosolyra húztam a számát.
-Szerintem egyértelmű választ kaptam.-sóhajtottam.-Szegény Kira.
-Aha.-bólintott bambán. Engem figyelt. Mohón fürkészte az arcvonásaimat. Mikor a tekintetével az ajkaimhoz jutott, makacsul elkaptam a fejemet, és próbáltam kitörni a szorításából. Végül feladtam, és újra megcsókoltam. Ilyenkor annyira szerencsésnek érzem magam. Tulajdonképpen mindig annak érzem magam. Ó te jó ég, ahogyan csókol! Nem kell beszélnie, hogy elmondja, mit akar. A csókja beszél. Legszívesebben sose hagyná abba, általában én szoktam félbeszakítani. Különös dolog a csók. Külön életet él, közlési forma és vad érzelem egyetlen nedves érintésben. Ez egyszer különös íze volt az ajkának: egy ideig nem törődtem vele, de aztán "undorodva" leszakadtam róluk.
-Száj fény?-húztam félre az orromat, és végigcsúsztattam a mutatóujjamat az alsó ajkán.-Fúúúúúúúúúúúúúúúj.-idiótán elhúztam az ú betűt. Adam felmordult, majd a jobb kezével közelebb húzta az arcomat magához. Újra megcsókolt. Borzasztó ez a száj fény - féleség. De nem érdekel.

(...) 

  

Ugyan mit mondhatnék neki? Még sohasem beszélgettünk értelmes dolgokról, és szinte semmit se tudok róla. pedig ő az egyetlen ember, aki emlékeztet arra, honnan jöttem. A telefonomat egyik kezemből a másikba dobáltam, miközben igyekeztem elhatározni magamat. Emlékszem rá, mennyire egyedül éreztem magamat, amikor tavaly télen haza utaztam, mert szakítottunk. Kirának is szüksége van valakire, akinek elmondhatja, mit érez. Magamat ócsárolva tárcsáztam Kira számát, és kényszeresen a hívó gombra nyomtam.
-Szia.-szóltam bele a telefonba, amikor abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán felvette-e.
-Dóri? Szió!-a lelkesedése nem volt olyan nagy, mint amilyen szokott lenni. Kezdhetek aggódni.
-Szia! Mondta Adam, hogy...-Nem tudtam hogy kezdjek hozzá, csak belekezdtem, és kész.-Szóval mondta hogy...
-Hű, bazd meg.-vihogott. A hangja nem kevés alkoholról tanúskodott.-Tehát valakit végre érdekel megdöglöttem-e, vagy sem.-ásított egy hatalmasat.
-Te be vagy rúgva?-tápászkodtam fel a konyha pultról, és egy gyors mozdulattal leugrottam a székről. Semmi sem sikerül úgy, ahogy akarom: A fekete szandálom csatja beleakadt a szék lábába, az pedig feldőlt, és egy hajszál híján magával rántott. Nem fordítva kéne hogy legyen? A szék tompa puffanással földet ért, én pedig a földön kapálózva kaptam magam azon, hogy a telefonom a felismerhetetlenségig összetörve a konyha padlón fekszik, a térdem pedig borzasztóan fáj. Négykézláb a telefonomhoz másztam: ennek annyi. A képernyője szinte darabokra tört. Vicsorogva arrébb dobtam, és a lábamat próbáltam kiszabadítani a szék fogságából, ami hibátlanul feküdt a földön.

(...)

Kira Szemszöge

-Haló? Szólj már bele, basszus!-hangosan káromkodva zsebre vágtam a telefonomat. Idióta. Idióta, idióta. És miért is az?-nyúltam a whiskys üvegért, és letekertem a kupakját. Megvontam a vállamat, és elhajítottam azt. Nem lesz rá szükségem. Sőt, pohárra se lesz szükségem!-földhöz vágtam az apró üvegpoharat, és kiittam az üvegben maradt folyadékot. Megnyaltam a szám szélét, és az üveget is félredobtam. Elterültem az ágyamon, és imádkoztam, hogy a nagybátyám ne nyisson rám. Kit is érdekel, mi van velem? Ő viszont mindent túlreagál,  és a végén még drogelvonóra küld. Az is lehet, hogy elment itthonról. Nincs kedvem megnézni hol van. Legurultam az ágyról, a hifimhez másztam. Benyomtam a play-t, és igyekeztem nem figyelni Los Angeles ablakon beszűrődő forgalmára, fényeire, és a lakóira. Semmire, csak magamra. Bosszút fogok állni ezen a városon. Majd, egyszer. Most éneklek, és ugrálok.-Felugrottam az ágy tetejére, és a dalszöveget kezdtem el kántálni.

Annyira belemerültem ebbe az érzésbe, hogy észre sem vettem, amikor Dóri betopogott a szobámba. A megszámolhatatlan üres üvegeket és poharakat látván hátrahőkölt, majd befogta az orrát. Én úgy tettem, mintha itt se lenne, és tovább folytattam a nevetséges ugrálást. Nyitva hagytam az ajtót?
-Kira!-próbálta túlkiabálni a hangfalakat.-Kira!-dobbantott egyet. A szemével a hifi helyét keresgette. A szobám zsúfolt volt, egy pici ablakkal. Mikor megtalálta, elégedetten elmosolyodott. Az üvegeket kerülgetve odasétált hozzá, és leállította a zenét.
-Ezt meg mi a fenének csináltad?-ugrottam le az ágyról, és jobban szemügyre vettem. Koptatott hosszú farmer volt rajta, és világoskék szilikonpántos felső. A nyakán egy fehér selyem szalag ékeskedett, a hajába pedig egy fehér rózsás csatot tűzött. Annyira magabiztosan festett.
-Te meg mi a fenét csinálsz, ha?-rúgott bele az üvegekbe.-Szedd össze magad, és legyél nő!-a vállamra tette a kezét, és megszorította.-De először mesélj el mindent.-leültetett az ágyra, és megkönnyebbülten lerúgta a cipőjét.
-Megszabja mit csináljak! Ő alakítja az életemet!-visítoztam magom kívül.
-Ki? Tommy?-értetlenkedett.
-Nem akarok erről beszélni!-megráztam a fejemet, és összeszorítottam a fogamat.-Összevesztünk és kész.
-Érthető. Ez csak egy fellángolás volt, te pedig a talpadra álltál, és szakítottál.-dörzsölte meg a térdemet.
-Ő szakított.-sóhajtottam flegmán, és hátradőltem az ágyon.

(...)

Dóra Szemszöge

-Megjöttem!-dobtam le a kulcsomat az asztalra.-És éhes vagyok.-nevettem fel. Adam rögtön az ajtóban termett, és lesegítette a kabátomat.
-Rendelünk valami pizzát.-felakasztotta a fogasra a kabátot, aztán megcsókolt.
-Hiányoztál.-átöleltem, és kibújtam a szandálomból.
-Hívtalak, de...
-A telefonom összetört.-tapasztottam a szájára a hüvelykujjamat.-Szóval mostantól hontalan lettem.-emeltem a mutatóujjamat a szememhez, hogy a nem létező könnycseppeket letöröljem. Adam csilingelően felnevetett, majd az arca újra savanyúvá változott.
-Tommy eléggé ki van.-simított a hátamon. Felhúztam a szemöldökömet, és gúnyosan felnevettem.
-Ez van. Borzasztóan viselkedett Kirával.-sétáltam be a konyhába. A szemem a hűtőn ragadt, ami hívogatva zúgott. Lassan odasétáltam hozzá, és kinyitottam.
-Kira pedig hisztizett.-csökönyösen összefonta karjait a mellkasán, és az asztalnak dőlt.
-Én is szoktam hisztizni.-dobtam hátra a hajamat, és az árválkodó fagyiért nyúltam. A doboza jég hideg volt, ezért gyorsan ledobtam az asztalra. Rutinosan kinyitottam a jobb alsó fiókot, és két műanyag kanalat húztam ki belőle.
-De te jól csinálod.-kapta ki a kezemből a kanalat, és a fagyis dobozt. Elmosolyodott, és levette a doboz tetejét.
-Tudod, ha egyszer-hangsúlyoztam ki jó alaposan az 'egyszer' szót-ha egyszer a feleséged leszek, nem lesz arany életed.-a fejemet kissé jobbra fordítottam, mintha elképzelném, mit is értettem az arany élet alatt.
-Az engedelmesség nem az erősségem, remélem tudod.-harapott az ajkaiba. Elég idegesnek látszott.
-Mondd, mit követél el már megint.-sóhajtottam, és felkészültem a lehető legrosszabbra. Kihúztam egy széket, mert tudtam, amúgy is le kell majd ülnöm, az biztos.Ő feszültem körbenézett, és kifújta a levegőt.
-El kell mennem.-a hangja megremegett, és elcsuklott. Könny szökött a szemembe, pedig még azt sem tudom, miről van szó. Lenyeltem a könnyeket, és értetlenül pislogtam.
-Hová?-szegeztem neki a kérdést, mire sóhajtott. Ennél többet mondóbb választ vártam. Megfogta a kezemet, és megint sóhajtott.