35.Rész-Egyedül

Itt az új rész. Rengeteg esemény történik benne, de muszáj volt egybesűrítenem. Ez egy rövidített verzió, és így is elég hosszú :D Sajnálom a késést, remélem ezzel tudlak titeket kárpótolni. Nagyon el vagyok maradva a blog dolgait illetően, ezért még ma igyekszem az összes új cserémet és díjamat felrakni. Remélem észrevettétek(ha nem, akkor baj van xD) az új kinézetet, aminek három oka is van: A kék szín mostanában nagyon bejön nekem; ideje volt feldobni a blogot valamivel; untam a feketét és a szürkét. Remélem tetszik mindenkinek! Jó olvasást!

Dóra szemszöge

-Oda üljetek le!-intett Ellen egy narancs sárga kanapé felé, majd szinte rögtön eltűnt a nagy tömegben. Adam rutinosan leült a kanapéra, én pedig lassan, feszengve helyezkedtem el rajta.

-Nem mondtad, hogy 50 ember előtt kell majd beszélnem.-súgtam neki oda, és megpróbálkoztam egy bátorító mosollyal a közönség felé, majd alig hallhatóan felnyögtem.

-Bezzeg amikor ketten vagyunk, tudsz beszélni.-panaszkodott mosolyogva.-Amúgy meg Ellen jó fej. Nem lesznek kínos kérdései, a közönség pedig szerintem...szeret téged.-méregette a most csendben ülő tömeget. Felnevetett egy tábla láttán, és odaintett a közönségnek. Felálltam, hogy megnézem mi van a táblára írva.

-"Adam, vegyél feleségül"-dünnyögtem halkan.-Inkább ne...-nyöszörögtem a lányt látván, aki a táblát tartotta. Hééé, most nagyon gonosz voltam.

-Szerintem olyan jópofa.-nevetett.

-Hát persze. Szóval, neked az tetszik, ha egy lány ilyen...akaszkodós?-szegeztem meglepett arcának a kérdést.

-Neem. Egyszerűen csak tetszik.-sóhajtott, de látszott rajta, hogy zavarban van.

Nem tudtam felelni, mert a következő pillanatban Ellen váratlanul befutott. Az öltözőben már letámadtam, és kaptam autó grammot is. Rettentő rendes, és vicces: Igyekszik oldani a hangulatot. Szóval Ellen leült a velünk szemben lévő székbe. Kék kosztümöt viselt, ami nagyszerűen kiemelte a szeme színét.
-Húsz másodperc múlva adásban vagyunk-tájékoztatott minket. Nagyot nyeltem az öt ember látván, akik vészesen közelítettek felém. Mind az öt emberen fekete felső volt, "stáb" felirattal. Az egyik a hajamat vette kezelésbe, a másik pedig az arcomat próbálta rendbe hozni. Nem értettem, minek kell ez: a fodrász és a sminkes eleget nyúzott már az öltözőben. Mikor az egyik kamera mögött álló férfi hangosan, tíztől visszafelé kezdett számolni, kihúztam magamat, és a vállam elé fésültem a hajamat. A kettő-nél már valósággal rosszul lettem. A gyomrom összefacsarodott, és mohón próbálta kidobni magából a reggelimet. A torkomban gombóc nőtt, ami aligha hagyott engem beszélni. A kézfejemmel töröltem le a homlokomon termett izzadság cseppeket.Mind ez egy másodperc alatt történt. Már nem volt visszaút, élő, egyenes adásban vagyok. Idegesen, és remegő kezekkel megigazítottam a farmer szoknyám felgyűrődött végét, amikor Ellen megszólalt.
-Üdvözlöm önöket, újra itt, él egyenes adásban!-mintha olvasna a fejemben. Kinyújtotta a karját, és ránk mutatott.-Ahogy megígértük, a mai vendégeink Adam Lambert, és az ő háttér énekese, Dóra Carter igyekeznek eloszlatni a pletykákat, amik a napok során egyre nevetségesebbek.-Mikor kimondta a nevemet, összerezzentem. Carter? Összeszorított fogakkal Adamre néztem, aki igyekezett a kamerába vigyorogni.
-Szóval, kezdjük is el.-dőlt hátra Ellen.-Rég láttalak Adam. Azóta rengeteg minden változott. Mesélj! Hogy "találtál" rá Dórira?
Adam ficánkolni kezdett. Ha a feszült csend tovább tart, esküszöm megszólalok, és azzal sem fogok törődni, ha nem pont hangok jönnek ki a számból. <Már ha értitek>
-Uhh, ez egy elég hosszúúúú sztori.-vigyorgott rám.-Egyszerűen csak annyi, hogy a Magyarországi koncertemen felhívtam a színpadra, és szinte az egész közönség a tenyeréből evett.-tréfásan a térdére csapott.-Emberek, még én magam is féltékeny voltam! A szünetben megkerestem, és annyival lerendeztük "Fúú, kib*szott jól táncolsz. Nem lenne kedved beszállni a bandába? (Hátha énekelni is tudsz.)-Felröhögtem, és velem együtt a közönség és Ellen is ugyan ezt tette.
-Valójában nem ez történt.-préseltem össze az ajkaimat. Adam biztatóan nézett rám. Be fogok hányni, vagy..hagyjuk.-Adam tényleg megkeresett a színfalak mögött, de akkor még táncról volt szó. Miután tapasztaltam, hogy eléggé nem illek bele ebbe a képbe. De Adam nem adta fel-vigyorodtam el-addig-addig keresgette bennem a tehetséget, ameddig meg nem találta. Még most is elég hamis szoktam lenni, de nagyon örülök annak, hogy Adam tanít, és felkarolt. Semmi többről nincs szó. Nem lakok nála, nem vagyunk szerelmesek.-a hangom megremegett. Ellen az alsó ajkát szívogatva méregetett. Nagy levegőt vettem, és folytattam.-Igen, otthagytam a sulimat: De itt folytatom a tanulmányaimat. Amúgy meg mit gondoltok, Madonnának hány diplomája volt?
A közönség újra felnevetett.
-Természetesen imádom Madonnát, csak példának hoztam fel.-javítottam ki magamat elpirulva.
-Jujj, Dóri, te aztán tudsz beszélni.-bólintott elismerően Ellen.-És mit tudsz mondani erre a...-zavartan körbenézett, majd a hajába túrt.-A "vad" életmódodra, ahogy az unoka húgod mondta annak a netes...
-Nem olvastam el. Még nem.-mosolyodtam el halványan.-Szándékosan. Az unoka húgom féltékeny, ennyi az egész. Ha lenne mit szégyellnem, akkor ő lenne az. Féltékeny arra, ami én saját magam vagyok. Olyan akar lenni, mint én. És most pusztán csak fáj neki, hogy az életben egyszer többet értem el, mint ő.-a szám megvonaglott.-A többi dologhoz nagyon nincs hozzáfűzni valóm: Szerintem minden egyértelmű, most már.-büszkén felszegtem az állam.
-Ez gyors volt!-csettintett a nyelvével Ellen, és megigazította a kosztümét.-Baj lenne, ha azt a hőn áhított ének hangot meghallgathatnánk?
Hatalmasat nyeltem. Adam összeráncolta a homlokát.
-Itt nem én vagyok a főszereplő, hanem Adam.-böktem a fejemmel Adam felé, aki nem nagyon lelkesült a dolog miatt.
-Óó, vagy úgy. Akkor a szünet után elénekeltek nekünk valami szuper dalt?-lelkesedett Ellen.
-Hát persze.-dünnyögte Adam.

(...)

-Azért nem voltam annyira rossz.-csuktam le a púderes dobozom tetejét, miután megcsodáltam magamat az apró tükörben.

Adam hangosan felnyögött.

-Sosem gondoltam, hogy ez lesz belőled, ilyen gyorsan, és még csak észre sem veszed.-csóválta a fejét. Értetlenül néztem rá, mire ő csalódottan motyogott valamit.

-Miről beszélsz?-vágtam bele a púdert a táskámba. Olyan érzésem volt, mintha valaki tüzet gyújtott volna bennem: a lángok magasra csapódtak, és iszonyúan égettek. -Feel the fire within.- Ez a belső tűz nálam inkább a szégyentől lobbant fel.

-A pokolba, hát nem vetted észre, miket beszéltél? Egy egész világ előtt szégyenítetted meg a SAJÁT unoka húgod!-az asztalra csapott, mire én összerezzentem. Az agyam magától visszapörgette az időt, és már szinte hallottam milyen szörnyűségeket mondtam Natasháról.

-Ugyanolyanná váltál, mint ő. És tudod mit? Sokkal rosszabb voltál, vagy vagy nála.-A lángok nem szűntek, a jelen idő pedig csak olaj volt a tűzre. Szó szerint. A szívem készült kiugrani a mellkasomból, próbáltam mélyeket lélegezni. Eszembe jutott az, amikor legutóbb veszekedtünk, amikor az a bizonyos eset történt a karommal. Könny gyűlt a szemembe, és arrébb húzódtam.

-Ne bánts, kérlek!-kaptam a karomhoz ösztönösen. Miért kell folyton bőgnöm a backstage-ben? 

Megdörzsöltem a szememet. Ő nem szólt semmit. Láthatólag most ő szégyellte magát.

-Nem, nem. Soha.-ölelt magához. Nem tudtam mire vélni ezt a reakciót. Az előbb még ordibált...áh, mindegy. Adam nem ilyen ember. Én hozom ki belőle a hülyeséget. Be kell látnom, egyszerűen muszáj.

-Tudod mit? Este elmész és leiszod magad. Mondjuk Tommyval, vagy Neil-el, nekem mindegy.-adtam ki határozottan a parancsot, Adam pedig felröhögött.

-Miért is kéne nekem ezt csinálni?-szorított a mellkasához, és egy puszit nyomott a hajamra.
-Mert tudom, mennyire szeretsz bulizni, és nem akarom hogy miattam bármiből is kimaradj.
Hátrébb  húzódtam, és megcsókoltam Adamet. Tudom, hogy nem kéne: bárki bármelyik pillanatban ránk nyithat. De ki a fenét érdekel? Adam viszonozta a csókot: beletúrt a hajamba, és egyre hevesebben tapadtak egymásra az ajkaink.
-Ne!-téptem ki magamat Adam karjaiból.-Te még mindig haragszol rám.-állapítottam meg, közben pedig megnyaltam az ajkamat.
-Magamra vagyok dühös, mert kiteszlek egy új életnek. Neked is el kell majd viselned azokat a dolgokat, amiket nekem. Miattam fogsz megváltozni. Egy olyan valaki leszel, aki...aki már nem fog szeretni.-Lesütötte a szemét.
-Jajj, olyan hülye vagy!-löktem meg játékosan.-Hányszor mondjam még, hogy szeretlek?-a hüvelykujjammal végigrajzoltam az ajkai körvonalát, aztán újra megcsókoltam.-Sosem fogok megváltozni. Ígérem.-A szívemre helyeztem a jobb kezemet, a balt pedig ünnepélyesen a magasba nyújtottam.
-Annak idején én is megígértem, hogy nem foglak elhagyni, mégis megtettem. Ezek után jogod van megszegni az ígéretedet.-A hangja a szokotthoz képest színtelen volt, ami megrémített.
-Nem élek a jogaimmal.-megráztam a fejemet.-Jut eszembe: Mi ez a Dóra Carter dolog?-játszva felháborodásomat csípőre tettem a kezemet.
-Huh, el is felejtettem.-kapott a fejéhez hirtelen. Felpattant, és a hátizsákjához sietett. Dudorászva elhúzta a cipzárt, és egy fehér lapot húzott ki belőle.
-Holnap kell bemenned, és aláfirkantanod a dolgokat. Ja, és még fotó is kell az iratokhoz.-nyújtotta át a papírt.
Kihajtogattam, és gondosan az asztalra helyeztem. A papír egy új személyi kiállításáról szólt.
-Gondoltam nem árt, ha nem a magyar személyidet használod majd.-mosolyra húzta a száját, én pedig egyenesen a nyakába ugrottam.
-Szeretlek, te hülye.-megint megcsókoltam, és mély levegőt vettem.-Most pedig segíthetsz rendbe hozni a hajamat, amit alaposan összeborzoltál.-összepréseltem az ajkaimat, és beletúrtam a hajamba. Adam fintorogva nézett rajta végig, majd mindketten elnevettük magunkat.

(...)

-Újra itt vagyunk, Adam és Dóra pedig a mikrofonnál! Vehetjük úgy, hogy most debütál a párosunk, már ha lehet őket így nevezni.*  

(*= A háttér énekesek (ez esetben!!!)nem egészen számítanak teljes rangú énekesnek, így jogosan nem lehetne párosként emlegetni őket,mert a párosok általában egyenrangúak. (Dóri hangja csak a háttérben szól)

A közönség lelkesen biztatta Adamet, aki még táncot is mellékelt a produkcióhoz. Elképesztő volt, ahogyan mozgott a színpadon. A lénye betöltötte az egész termet: mintha nem létezne más, csak ő. Elég fura volt így, a színpadról nézni őt: Ez előtt csak a színpad mögött ugráltam, és mindig vigyáznom kellett, nehogy valaki meglásson. Elég hülyén nézett volna ki egy színpad mögött álló lány, aki ugrál, és közben a dalszöveget ordítja(elég hamisan). Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon az, hogy talán ennek a hatalmas tapsnak egy töredéke nekem szól. Miért is ne? Az előbb gyaláztam meg az unoka húgomat, és borzasztó hamis voltam, eddig. A tekintetem végigsiklott a tömegen, majd újra Adamen ragadt. Elképesztően helyes volt. Fehér nadrág volt rajta, amit egy arany színű övvel tartott a "helyén", A barnás-lila selyem ing pedig remekül a testéhez tapadt. Az összhatást pedig a szokásos haj zselével, sminkkel és bőr kesztyűvel dobta fel. Ó, ha kettesben lennénk...
Gyorsan lekaptam róla a tekintetem,(mielőtt kicsordul a nyálam) és nem túl boldogan nyugtáztam: hamarosan újra énekelnem kell.
Már csak fél versszak, és megint bekapcsolódok a dalba. Neeee már! Megköszörültem a torkomat, és remegő kezekkel a mikrofont állítgattam. Mi is a szöveg? And that's why they're solo-solo-solo,How to let it all hang out, Don't wanna be solo? Nem, fordítva! How to let it all... Oké, megvan. Kinyitottam a számat, aztán mintha minden magától ment volna...


-How to let it all hang out
And that's why they're solo-solo-solo
Don't wanna be solo-solo-solo
Don't wanna be solo...

Sikerült! Esküszöm, ha ezt túlélem, leiszom magamat, méghozzá Adam módra. De nem ma; ma ő megy bulizni.

(...)

-Szuper voltál.-ölelt át Adam hátulról, a kezeit a hasamon összekulcsolva. 

-Te sokkal jobb voltál.-hajtottam a vállára a fejemet. Egy nagy lendülettel megfordultam, és megcsókoltam őt.  A karjaimmal átfogtam a nyakát, és lábujjhegyre álltam, hogy jobban felérjem. Sosem voltam valami magas nő, és Adam mellett pedig alacsonyabbnak nézik ki a kelleténél.
-A buli lefújva.-suttogta Adam egy kicsikét csalódottan. Kábultan egy puszit nyomtam az ajkaira, majd meglepetten visszakérdeztem.
-Miért?
Megrázta a fejét.
-Kérek még egy puszit.-savanyúan elmosolyodott, amiből észleltem, hogy baj van. Gyorsan arcon pusziltam, majd kíváncsian pislogtam rá, de a kezemet továbbra sem engedtem le.
-Neil beteg, Tommy pedig...Hát, szakítottak Kirával.-egy pillanatra szorosabban magához húzott. Meglepetten pislogtam, és kényszer éreztem, hogy felhívjam Kirát, ami az igen ritka pillanatok egyike.
-Mondjuk várható volt. Egyszer majdnem lefeküdtek, és ennyi.-A majdnem szót erősen kihangsúlyozta, de az én fülemet a lefeküdtek szó ütötte meg jobban. 
-Szóval szerinted egy jó kapcsolat azon múlik?-összeráncoltam a homlokomat.
-Öhm...izé...ööö...-harapott az ajkába hogy elfojtsa a nevetést. Felszisszentem, majd mosolyra húztam a számát.
-Szerintem egyértelmű választ kaptam.-sóhajtottam.-Szegény Kira.
-Aha.-bólintott bambán. Engem figyelt. Mohón fürkészte az arcvonásaimat. Mikor a tekintetével az ajkaimhoz jutott, makacsul elkaptam a fejemet, és próbáltam kitörni a szorításából. Végül feladtam, és újra megcsókoltam. Ilyenkor annyira szerencsésnek érzem magam. Tulajdonképpen mindig annak érzem magam. Ó te jó ég, ahogyan csókol! Nem kell beszélnie, hogy elmondja, mit akar. A csókja beszél. Legszívesebben sose hagyná abba, általában én szoktam félbeszakítani. Különös dolog a csók. Külön életet él, közlési forma és vad érzelem egyetlen nedves érintésben. Ez egyszer különös íze volt az ajkának: egy ideig nem törődtem vele, de aztán "undorodva" leszakadtam róluk.
-Száj fény?-húztam félre az orromat, és végigcsúsztattam a mutatóujjamat az alsó ajkán.-Fúúúúúúúúúúúúúúúj.-idiótán elhúztam az ú betűt. Adam felmordult, majd a jobb kezével közelebb húzta az arcomat magához. Újra megcsókolt. Borzasztó ez a száj fény - féleség. De nem érdekel.

(...) 

  

Ugyan mit mondhatnék neki? Még sohasem beszélgettünk értelmes dolgokról, és szinte semmit se tudok róla. pedig ő az egyetlen ember, aki emlékeztet arra, honnan jöttem. A telefonomat egyik kezemből a másikba dobáltam, miközben igyekeztem elhatározni magamat. Emlékszem rá, mennyire egyedül éreztem magamat, amikor tavaly télen haza utaztam, mert szakítottunk. Kirának is szüksége van valakire, akinek elmondhatja, mit érez. Magamat ócsárolva tárcsáztam Kira számát, és kényszeresen a hívó gombra nyomtam.
-Szia.-szóltam bele a telefonba, amikor abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán felvette-e.
-Dóri? Szió!-a lelkesedése nem volt olyan nagy, mint amilyen szokott lenni. Kezdhetek aggódni.
-Szia! Mondta Adam, hogy...-Nem tudtam hogy kezdjek hozzá, csak belekezdtem, és kész.-Szóval mondta hogy...
-Hű, bazd meg.-vihogott. A hangja nem kevés alkoholról tanúskodott.-Tehát valakit végre érdekel megdöglöttem-e, vagy sem.-ásított egy hatalmasat.
-Te be vagy rúgva?-tápászkodtam fel a konyha pultról, és egy gyors mozdulattal leugrottam a székről. Semmi sem sikerül úgy, ahogy akarom: A fekete szandálom csatja beleakadt a szék lábába, az pedig feldőlt, és egy hajszál híján magával rántott. Nem fordítva kéne hogy legyen? A szék tompa puffanással földet ért, én pedig a földön kapálózva kaptam magam azon, hogy a telefonom a felismerhetetlenségig összetörve a konyha padlón fekszik, a térdem pedig borzasztóan fáj. Négykézláb a telefonomhoz másztam: ennek annyi. A képernyője szinte darabokra tört. Vicsorogva arrébb dobtam, és a lábamat próbáltam kiszabadítani a szék fogságából, ami hibátlanul feküdt a földön.

(...)

Kira Szemszöge

-Haló? Szólj már bele, basszus!-hangosan káromkodva zsebre vágtam a telefonomat. Idióta. Idióta, idióta. És miért is az?-nyúltam a whiskys üvegért, és letekertem a kupakját. Megvontam a vállamat, és elhajítottam azt. Nem lesz rá szükségem. Sőt, pohárra se lesz szükségem!-földhöz vágtam az apró üvegpoharat, és kiittam az üvegben maradt folyadékot. Megnyaltam a szám szélét, és az üveget is félredobtam. Elterültem az ágyamon, és imádkoztam, hogy a nagybátyám ne nyisson rám. Kit is érdekel, mi van velem? Ő viszont mindent túlreagál,  és a végén még drogelvonóra küld. Az is lehet, hogy elment itthonról. Nincs kedvem megnézni hol van. Legurultam az ágyról, a hifimhez másztam. Benyomtam a play-t, és igyekeztem nem figyelni Los Angeles ablakon beszűrődő forgalmára, fényeire, és a lakóira. Semmire, csak magamra. Bosszút fogok állni ezen a városon. Majd, egyszer. Most éneklek, és ugrálok.-Felugrottam az ágy tetejére, és a dalszöveget kezdtem el kántálni.

Annyira belemerültem ebbe az érzésbe, hogy észre sem vettem, amikor Dóri betopogott a szobámba. A megszámolhatatlan üres üvegeket és poharakat látván hátrahőkölt, majd befogta az orrát. Én úgy tettem, mintha itt se lenne, és tovább folytattam a nevetséges ugrálást. Nyitva hagytam az ajtót?
-Kira!-próbálta túlkiabálni a hangfalakat.-Kira!-dobbantott egyet. A szemével a hifi helyét keresgette. A szobám zsúfolt volt, egy pici ablakkal. Mikor megtalálta, elégedetten elmosolyodott. Az üvegeket kerülgetve odasétált hozzá, és leállította a zenét.
-Ezt meg mi a fenének csináltad?-ugrottam le az ágyról, és jobban szemügyre vettem. Koptatott hosszú farmer volt rajta, és világoskék szilikonpántos felső. A nyakán egy fehér selyem szalag ékeskedett, a hajába pedig egy fehér rózsás csatot tűzött. Annyira magabiztosan festett.
-Te meg mi a fenét csinálsz, ha?-rúgott bele az üvegekbe.-Szedd össze magad, és legyél nő!-a vállamra tette a kezét, és megszorította.-De először mesélj el mindent.-leültetett az ágyra, és megkönnyebbülten lerúgta a cipőjét.
-Megszabja mit csináljak! Ő alakítja az életemet!-visítoztam magom kívül.
-Ki? Tommy?-értetlenkedett.
-Nem akarok erről beszélni!-megráztam a fejemet, és összeszorítottam a fogamat.-Összevesztünk és kész.
-Érthető. Ez csak egy fellángolás volt, te pedig a talpadra álltál, és szakítottál.-dörzsölte meg a térdemet.
-Ő szakított.-sóhajtottam flegmán, és hátradőltem az ágyon.

(...)

Dóra Szemszöge

-Megjöttem!-dobtam le a kulcsomat az asztalra.-És éhes vagyok.-nevettem fel. Adam rögtön az ajtóban termett, és lesegítette a kabátomat.
-Rendelünk valami pizzát.-felakasztotta a fogasra a kabátot, aztán megcsókolt.
-Hiányoztál.-átöleltem, és kibújtam a szandálomból.
-Hívtalak, de...
-A telefonom összetört.-tapasztottam a szájára a hüvelykujjamat.-Szóval mostantól hontalan lettem.-emeltem a mutatóujjamat a szememhez, hogy a nem létező könnycseppeket letöröljem. Adam csilingelően felnevetett, majd az arca újra savanyúvá változott.
-Tommy eléggé ki van.-simított a hátamon. Felhúztam a szemöldökömet, és gúnyosan felnevettem.
-Ez van. Borzasztóan viselkedett Kirával.-sétáltam be a konyhába. A szemem a hűtőn ragadt, ami hívogatva zúgott. Lassan odasétáltam hozzá, és kinyitottam.
-Kira pedig hisztizett.-csökönyösen összefonta karjait a mellkasán, és az asztalnak dőlt.
-Én is szoktam hisztizni.-dobtam hátra a hajamat, és az árválkodó fagyiért nyúltam. A doboza jég hideg volt, ezért gyorsan ledobtam az asztalra. Rutinosan kinyitottam a jobb alsó fiókot, és két műanyag kanalat húztam ki belőle.
-De te jól csinálod.-kapta ki a kezemből a kanalat, és a fagyis dobozt. Elmosolyodott, és levette a doboz tetejét.
-Tudod, ha egyszer-hangsúlyoztam ki jó alaposan az 'egyszer' szót-ha egyszer a feleséged leszek, nem lesz arany életed.-a fejemet kissé jobbra fordítottam, mintha elképzelném, mit is értettem az arany élet alatt.
-Az engedelmesség nem az erősségem, remélem tudod.-harapott az ajkaiba. Elég idegesnek látszott.
-Mondd, mit követél el már megint.-sóhajtottam, és felkészültem a lehető legrosszabbra. Kihúztam egy széket, mert tudtam, amúgy is le kell majd ülnöm, az biztos.Ő feszültem körbenézett, és kifújta a levegőt.
-El kell mennem.-a hangja megremegett, és elcsuklott. Könny szökött a szemembe, pedig még azt sem tudom, miről van szó. Lenyeltem a könnyeket, és értetlenül pislogtam.
-Hová?-szegeztem neki a kérdést, mire sóhajtott. Ennél többet mondóbb választ vártam. Megfogta a kezemet, és megint sóhajtott.