37.Rész- Fény

Meghoztam az új "részt", és ezzel együtt közölnöm is kell valamit. Sok vacilláltam a döntéssel, de végül is megszületett, mit akarok. Az utolsó részek közül olvastok most, mert úgy döntöttem befejezem a sztorit. Hogy miért? Nincsen időm: a tanulás mellett a lelki sebeim nyalogatása is rengeteg időmbe telik. Nincs hozzá ötletem: Ha valami jót kigondolok, valami jön, és keresztülhúzza azt. És szinte már kötelezőnek érzem az a blog írását. Kevés a kommentár, mindenki magasról leszarja mi folyik itt. Más részt viszont nem akarom csak így félbe hagyni a sztorit, de sietős befejezést sem akarok. Egy csomó szál a történetben csak most bontakozna ki. Nem tudom, mit kéne most csinálnom, majd lesz valami. Várható volt, hogy a vég is eljön. De hogy így, azt nem vártam volna. Nem terveztem a sztorit ilyen hosszúnak, és már tovább úgysem lenne érdemes húzni. Persze ez még csak a sztori végét jelenti, szerintem hamarosan jelentkezni fogok valami újabb ficel. Ne haragudjatok.
Dorka

Dóra Szemszöge

Körülbelül hajnali három körül lehet, ha nem több.-saccoltam meg a pontos időt. Adammel TV-t néztünk: a legnyájasabb szappan operáktól a durva horror filmeket is megjártuk- az én nagy örömömre. Röviden most éppen itt fekszek a selyem takarókon, és Adam szüntelenül a nyakamat csókolgatta.

-Befejezhetnéd, Adam. Álmos vagyok.-próbáltam eltolni magamtól, de lehetetlen feladatnak bizonyult. Az ajkai újra és újra a nyakamra tapadt. Kezdtem feladni, Adam pedig kezdett kihámozni a pizsamámból. Tiltakozóan visszahúztam a spagetti pántot a vállamra, amikor megcsörrent Adam telefonja. Elégedetten elhúzódtam tőle, ő pedig morogva a telefonjáért nyúlt.

-Még nem végeztünk.-fenyegetőzött, és gyorsan egy csókot nyomott a számra, majd felvette a telefont, anélkül hogy megnézte volna a kijelzőjét, hogy megnézze ki hívja.
-Igen?-morgott bele a telefonba hangosan. Mérgesen az ajkát harapdálva nyújtotta át a telefonját nekem. Értetlenül felültem, és elvettem a telefont.
-Ki az?-szóltam bele a telefonba két ásítás között.
-Kira.-motyogta halkan egy női hang.-Bazd meg, segítened kell.-suttogta kétségbe esetten.
-Mi van?-kérdeztem vissza, és a kezemmel az ágyra csaptam.
-Itt van a szomszéd szobában, félmeztelenül.-vihogta, de még mindig suttogva beszélt.
-Te be vagy rúgva.-állapítottam meg hunyorítva, és csak kevés kellett volna, hogy ráüssek a mellettem ülő Adamre, pusztán feszültség levezetésként. Adam felszisszent mikor meghallotta a reakciómat.
-Az most senkit sem érdekel.-cinikus hangnemben beszélt, majd újra suttogóra fogta.-Szerinted lefeküdjek vele?
Tágra meresztett szemekkel Adamre sandítottam. Ő türelmetlenül a combomra csúsztatta a kezét. Rámosolyogtam, és leszedtem a kezét a combomról. Helyette összefontam az ujjainkat.
-Kivel? Mi van?-értetlenkedtem.-Mesélj el mindent.-fújtam ki a levegőt mérgesen.
-Odajött hozzám, ittunk, beszélgettünk, és aztán egyszer csak az ágyában találom magamat, miközben én magyarul, ő pedig svédül hablatyol. Minden esetre jól elvoltunk, az biztos.-nevetett fel, majd aztán felfogtam: Magyarul beszél.-Aztán tökre bedurvult, és azt mondta hogy valamiért muszáj...szóval érted.-magyarázta már-már félhangosan.-Én pedig azt mondtam, hogy kérek pár női percet.-magyarázta gyorsan és határozatlanul.
-Hát ez...szuper.-Én angolul beszéltem, hogy Adam ne legyen még jobban kirekesztve a beszélgetésből. Igaz szívesen káromkodtam volna magyarul, ugyanis egyszerűen nevetséges volt a helyzet.
-És te felhívsz engem emiatt? Szerinted érdekel engem az a gyerek?-szűrtem át a fogaim között, majd összeszorítottam őket.
-Őszintén szólva...ááh, már azt sem tudom mit akartam mondani.-kacarászott.-Akkor lefekszek vele, és azt mondom, hogy te tanácsoltad.-Negédesen és kedvesen beszélt, már nyoma sem volt annak, hogy alkoholt ivott.
-Várj!-kiáltottam a telefonba, mielőtt még megszakítja a hívást. Késő volt. Sokkos állapotban elemeltem a fülemtől a telefont, és Adam kezébe nyomtam.
Csak ültem ott, mint egy só bálvány. Nem tudtam mi bajom van. Magam elé bámulva próbáltam magam elé képzelni most magamat. Már majdnem felnevettem a képzelt látványtól, amikor Adam aggódóan megpöckölte a karomat.
-Bocs.-gyorsan megráztam a fejemet.-Szerintem sikerült összehoznom őket.-újságoltam Adamnek mű mosollyal az arcomon. Négykézláb átmásztam a másik oldalra, és betakartam magam a takaróval. Közelebb húzódtam Adamhez, aki átkarolta a vállamat.
-Aha.-dünnyögte és a kezét a vállamra csúsztatta.
-Téged nem lehet meggyőzni.-rúgtam le megjátszott hisztivel a takarómat. Az ujjaimmal hátrafésültem a hajamat, és megcsókoltam Adamet. Meglepetten átölelt, aztán pedig félbeszakította a csókot.
-Nem haragszol már rám New York miatt?-sóhajtott.-Bűntudatom van.-A szemében tükröződött az, amit most érezhetett. Szomorkás arccal megráztam a fejemet, és láttam ahogy Adam szája megvonaglik.
-De...-sütötte le a szemét.
-Ó, ne dumálj már.-húztam magamhoz a felsőjénél fogva, és az ajkaimat az övéire tapasztottam. Most már nem tiltakozott.
-Szeretlek.-suttogtam magyarul két csók között. Bár teljesen nem volt tisztában a szó jelentésével,de érezte, mit jelent.

Kira Szemszöge

-Azt hiszem, hogy már kijózanodtam.-kuncogtam, és becsaptam magam mögött az ajtót. Eric kelletlenül felült, és gyorsan belebújt a pólójába.-Te nem engem akarsz.-jelentettem ki, és leültem az ágy szélére. Végignéztem a felsőt testén, aminek egy részét az ing eltakarta. Hibátlan volt, mondhatni tökéletes. Megnyaltam a szám szélét, majd heves ellent mondásba keveredtem. Nem szabad. Nem tehetem. Alig ismerem ezt a srácot, és még Tommyt sem hevertem ki teljesen. Ugyanakkor iszonyúan vágyok valamire. Azt hiszem törődésre.

-Mond el, ki vagy te.-utasítottam őt, mire felhúzta a szemöldökét.

-Egy senki.-suttogta üveges tekintettel.

-Egy senki nem ilyen...-vettem le róla a tekintettem. Felhorkant, én pedig egy elégedett arc kifejezést vettem fel. Tudtam, hogy megadta magát.
-Mire vagy kíváncsi?-nyújtózkodott, és felcsatolta a kar óráját. Pár másodpercig elbabrált a csatjával, majd sikeresen előrébb tolta az órát a karján.
-Mondjuk meséld el azt, hogy miért jöttél ide, mik a terveid, és hogy...Mit akarsz tőlem.-nyeltem egy hatalmasat. Értetlenül rám nézett, én pedig a szemeimet forgattam. Akaratlanul felröhögtem. Ó, az alkohol.
-Más dolgokat akartam itt felfedezni, ennyi az egész. Három hónappal ezelőtt még hittem az amerikai álomban. Őszintén szólva nem értem magamat. Otthon minden összejött, én pedig idejöttem, és vége. Vagyis, még nincsen, Mindnél gyorsabban újra Svédországba kéne utaznom. Vagyis ezt gondoltam pár héttel ezelőtt. A kocsmák elég gyakori vendége voltam, de gyakorlatilag ennek köszönhetem azt, hogy újra van célom.-kinyitottam a számat, hogy megkérdezzem mi az a cél, de ő tudta mit akarok kérdezni, ezért nem zavartatta magát, folytatta a beszédet.
-Egy lányról van szó. Nem ismerem őt, egyáltalán nem. De ha ránézek, úgy érzem hogy már tíz éve csak ő érdekel. Nem tudok enni, se aludni mióta megláttam őt. A sors pedig közrejátszik. Folyton ott bukkan fel, ahol én. Nem hiszek az ilyenekben, de akárhogy is, kell nekem az a lány.-Az ablak felé meredt tekintettel és halkan beszélt. A szemem felcsillant, és gyorsabban vettem a levegőt. A lábam már egészen elzsibbadt, olyan szerencsétlen pózban ültem le, de eszem ágában sem volt megmozdulni, hogy megtörjem a pillanatot. Halványan reménykedni kezdtem, hogy talán énrólam beszél.
-És ki az a lány?-erőltettem egy halvány mosolyt magamra. Eric szája megvonaglott.
-Pontosan ebben kéne a segítséged. Meg kell őt ismernem.-elfilózva a tenyerét figyelte.
Egy pillanat alatt összeomlott bennem minden. Hát persze, Dóri. Elgyengült a már végképp elzsibbadt lábam, és vészesen hátrafelé kezdtem el dőlni. Felemeltem a kezemet, hogy megkapaszkodjak az éjjeli szekrénybe, de ehelyett lerántottam a lámpát. Az csörömpölve összetört, és a szoba teljes sötétségbe borult. Csak Eric alakja rajzolódott ki. Ó, hogy csesszné meg. Fogadok, én nagyobb puffanással értem földet, mint a lámpa. Felnyögtem, amikor éles fájdalom hasított a hátamba. Igazából kevésbé fájt annyira, mint Eric szavai. De sírni nem sírtam. Sosem sírok feleslegesen. Még semmi sem veszett el. Vagyis csak a remény.
-Jól vagy?-Hallatszott egy hang a sötétségből. Bólintottam, bár úgysem látja mit csinálok. Akár be is mutathatnék, nem? Újra felnyögtem, és ellöktem magamtól Eric kezeit.
-Én is feltudok állni. Inkább kapcsolnál villanyt, vagy valami.-morogtam.-Most haza kell mennem.-Négykézlábra álltam, és úgy tapogatóztam a sötétben. Végül megtaláltam a magassarkúmat és a táskámat. Eric elindult valamerre, legalábbis elég lassan. itt az idő, hogy elmenjek. Nem kell szembenéznem vele...egy darabig. Halkan felálltam, és lábujjhegyen kiosontam a szobából. Éppen időben, ugyanis kint az ajtó előtt kiszűrődött a fény.

***