36.Rész
Telefon
-A kurva életbe, ne sóhajtozz, hanem mondj már valamit, könyörgöm!-csattantam fel, mire Adam összerázkódott. A türelem mostanában nem az erősségem, és Adam az idegeimen táncolt.
-New York-ba.-nyögte ki végül. Értetlen arcomat látván magyarázkodni kezdet.-John szerint jobb lenne, ha egy ideig nem látnának minket együtt. És igaza van.-Akkorát nyelt, hogy még én is hallottam. Totál lefagytam, üveges tekintettel meredtem Adamre. New York? Minek? Mikor? És miért nem mehetek vele?
-És ezért csak úgy elutazol New York-ba?-csuktam össze a döbbenettől nyitva maradt számat. Ökölbe szorított a kezemet, mielőtt az egész asztalt ráborítom, úgy ahogy van.
-Nem csak emiatt. Még jóval előtted beígértem ott egy interjút, és egy fotózást.-kihúzott egy széket magának, és a kanállal a fagyit kezdte piszkálni. Még jóval előttem.
-De...-megráztam a fejemet, és tovább akartam kíváncsiskodni, de ebben a pillanatra Adam ajkai lecsaptak az enyémre. Hátrahőköltem, és hátrébb csúsztam a széken. Vesztettem.
-Azt hiszed ezzel már el van felejtve? Bővebb sztorit kérek, Adam. Különben...-Kicsusszantam a székből, és kitéptem Adam kezéből a fagyis dobozt. Megjátszott könyörgéssel nézett rám.
-Oké, oké!-kapálózott a dobozért.-Csak négy napról lenne szó. Az első nap az út lenne, és a hotel szoba elfoglalása, természetesen. A második napon fotózás lesz, majd megbeszélés a New York-i asszisztenssel, tudod, a fellépésekről. A harmadik napon a stúdióban leszek, újabb megbeszélés/egyeztetés a várható új album munkáiról. A negyedik nap pedig a visszaút.-magyarázta.
-És...én mit fogok csinálni négy nap alatt?-összenyomtam a dobozt, és ledobtam az asztalra.-Mikor indulsz?
-Holnapután.-beletúrt a hajába, én pedig elfordultam.
-Ott a fagyid.-mormoltam, és villám sebességgel Adam hátizsákjához rohantam. Kivettem belőle a papírokat, amik szükségesek az új személyimhez, és belebújtam a kanári sárga szandálomba.
-Mit csinálsz?-észre sem vettem, hogy Adam mindvégig az ajtóban áll. Vállat vontam, és levettem a kabátomat a fogasról. Bele se bújtam, csak felkaptam a táskámat, és feltéptem a bejárati ajtót. Ő pedig csak ott állt, értetlenül, és bambán figyelt. A küszöbön megtorpantam. Visszasétáltam, és nyomtam egy puszit Adam meglepett ajkaira. Összefonta ujjait az enyémmel. Így még nehezebb volt elmennem. De tudtam, ha itthon eresztem ki a gőzt, (vagy netán bőgök) csak még több fájdalmat okozok majd neki. Óvatosan hátraléptem egyet, és mindenféle magyarázat nélkül elsétáltam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Oldalazva letopogtam a két lépcsőn, és csak úgy elindultam egyenesen a semmi felé. Valahol csak megtalálom majd azt az épületet, ahol alá kéne írnom azt az átkozott papírt.
(...)
Adam Szemszöge
-Nem megyek.-halkan, de határozottan beszéltem, és szerintem elég meggyőző is voltam.
-Mi van?-szólt bele egy meglepett hang a vonal túlsó végéből.
-Nem fogom őt itt hagyni. Vagy jön velem, vagy nem megyek.-elemeltem a fülemtől a telefont, és az ujjamat a piros gombra csúsztattam. Jó ötlet lenne? Egyáltalán gerinces dolog lenne, ha most se szó, se beszéd kinyomnám? Azt hiszem tudom a választ. Fintorogva újra a fülemhez emeltem a telefonomat, és próbáltam elcsípni John mérges monológjának a végét.
-A fenébe, én csak neked akarok jót, fogd már fel végre!-hallottam, ahogy idegesen kopog az asztalon.Ezután egy félénk női hang szólalt meg, amit alig értettem. Halk motyogásnak hallottam, ezért könnyedén elengedtem a fülem mellett. Megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt, mielőtt még elküldöm John-t a büdös francba. Recsegést hallottam, aztán pedig kiabálást, amin elképedtem. John magából kikelve szidalmazott valakit. Szórakozottan felnevettem.
-Öregem, ha legközelebb előre eldöntöm, hogy káromkodni akarok, te leszel az első számú mentorom.-elismerően bólintottam. Azt vártam, hogy a hangulat egy kicsikét oldódni kezd majd, ezért ásítva hátradőltem a kanapén.
-Adam...-sóhajtott, és úgy ejtette ki a nevemet, mintha egy ovisnak beszélne.-Folyton elvicceled a komoly dolgokat. Nőj fel, és lásd be: Tisztáznunk kell a helyzetet. Mindig kerülöd a témát, de én jó menedzser lévén meg akarom beszélni ezt veled.-Kevesebb düh, és rossz indulat volt a hangjában: Inkább kiegyensúlyozottságra utalt. De ugyanolyan száraz, és érdes volt, mint mindig, amikor ez a téma kerül szóba.
-Nem értem, miről beszélsz. Talán haaa egy kicsikét jobban utalnál rá...-Lassan, és vontatottan beszéltem, pont, mint egy kisgyerek. John morgott egyet, majd csalódottan sóhajtott.
-Tudod, ez nem igazán telefon téma,- de semmi kép sem akarok felmenni a te nőszagtól bűzlő lakásodba.-Láttam magam előtt, ahogy megborzong.
-A nőknek nem szaguk van, hanem illatuk.-javítottam ki őt morcosan, majd elvigyorodtak. A homlokomat ráncolva eszembe jutott, John miért ilyen cinikus. Melinda csúnyán pofára ejtette a múlt héten. Ha nem lenne nekem is tengernyi gondom, talán hamarabb eszembe jutott volna. Melinda se szó, se beszéd végzett 'Margarettel', és szakított Johnnal. Tetejében pedig megfenyegette, ha kimeri őr rúgni, akkor kitálal a magán életéről. A vigyorom még nagyobb lett, pedig Melinda gerinctelen dolgot művelt. De sosem tudtam volna elképzelni az öltönyben akta kukackodó John ágy jeleneteit. Eléggé messze áll tőle minden ilyen dolog.
-A jobbik esetben.-nevetett fel gúnyosan. Akaratomon kívül én is felnevettem, majd morcosan morogtam egyet a telefonba.-Ne haragudj, de olyan áhítattal ejtetted ki a nő szót, hogy ezt muszáj volt.-magyarázkodott.
Remekül húzom az időt, és terelem a témát, nem? Csönd. John nem szólalt meg, és én sem. Pedig muszáj volt valami témával előrukkolnom, vagy eszébe fog jutni, amiről beszélni akart velem.
-Héé, már majdnem beugrottam neked.-kárörvendően csettintett a nyelvével.
-A francba!-vágtam bele a fejemet a kanapén pihenő párnába.
Megköszörülte a torkát, és a lehető legbölcsebb hangját vette elő.
-Ismerd be, BB. Sehogyan sem jó: Ha a csaj veled van, annyi a karrierednek, és te szinte virágzol-idióta vigyor jelent meg az ajkaimon. Egy pont ide.-Ha nincs veled, akkor neked annyi, és a karriered virágzik.-A vigyorom lehervadt az arcomról. Egy-Egy.
-És ha beismerem, jobb lesz?-suttogtam magam elé.
-Nem beismerned kellene, hanem megértened.-pontosított magán.-Ez egy olyan dolog ami...-nehezen keresgette a szavakat, majd nagy levegőt vett.
-Nézd, Adam. Elegem van már abból, hogy nekem kell ítélkeznem feletted. Hogy én irányítalak. Szinte már te vagy az életem. Többet foglalkozok veled, mint a céggel, és magammal összevéve.-bólintottam. Mire akar kilyukadni?
-Változtatni akarok ezen.-határozottan és lassan beszélt, ahogy már megszokhattam tőle. Minden egyes szót külön-külön fel kellett fognom.
-Mostantól pedig vedd úgy, hogy szabad utat adok.-Összerázkódtam, elsápadtam, és legyengültem egyszerre. A távirányító, amiért az előbb nyúltam hogy bekapcsoljam a Tv-t, a fehér bolyhos szőnyegre zuhant.
-Mi...?-dadogtam a döbbenet eksztázisa alatt állva.
-Bevallhatjátok a világnak, vagy titkolhatjátok a szerelmeteket. Bármikor elmehetsz bármerre, bárkivel. De New York muszáj, Adam. Meg kell értened.
Ijedten és összezavarodottan pislogtam. A döbbenet a gyomromat facsarta, és a szívem a torkomig felszökött. Csalódott, félelemmel teli, és boldog is voltam egyszerre. De a félelem mindent elnyomott, mint a morfium. Teljesen érzéstelenítette a többi érzésemet. A telefon kiesett a kezemből, és tompa puffanással a távirányító mellett landolt, én pedig elmerültem a félelem sötét...Van egyáltalán valamije a félelemnek, ami ennyire a hatalmába kerít? Nincs annak semmije. Semmije, csak úgy létezik. Egyedül. De nekem itt van ő. Ő, akibe kapaszkodhatok. Aki nem engedi, hogy elragadjon ez az érzés. De akkor miért félek ennyire attól, hogy kéz a kézben járkálunk az utcán? Miért félek? Hisz mindig erre vágytam. Félek a vágyaimtól?
-Adam?-kiáltottam.
-Nem, pizza futár.-szólalt meg elmélyített hangon, mire felnevettem.
Besétált a nappaliba, és leült mellém. Megcsókolt, majd a laptop képernyőjét nézte.
-Ki ez?-emésztgette a nevet, és a szám címét.
-Az a fiú, aki haza hozott, tudod akkor.-magyaráztam. Ő felhúzta a szemöldökét.
-Ááá, a selyem fiú.-gúnyolódott, mire én finoman arrébb löktem.
-Találkoztam vele, és rendes.-durcásan a képernyőre böktem.-Hol voltál?
-Johnnál, New York-al kapcsolatosan.-az ujjával az inge gombjait piszkálta.-Megnézhetném elölről eme csodálatos szerzemény?-nyomott egy puszit az arcomra. Elindítottam a elejéről, és nem a kijelzőt, hanem Adam arcát figyeltem.
-Ez a stílus kifejezetten jól áll neki.-nevetett Adam,a mikor meglátta Ericet rongyos ruhában. A csókolózós részeknél hangosan felnyögött.Néha néha egy egy hangos gúnyolódó dolgot megjegyzett, majd a klip végén hangos szurkolásba kezdett: Fe-jezd-le!-kiabálta egymás után, majd a klip végén hangos nevetésben tört ki.
-Komoly a pasas.-nevetett.-És fiatal.-elkomorodott.-Annyi idős mint...
-Mint én és Kira.-fejezte be a mondatát.-Jajj, nyugodj már meg.-megfogtam a kezét, majd lecsuktam a laptop tetejét.-Kira már becserkészte.-sóhajtottam.
-Nagyon remélem hogy boldogok lesznek.-ráncolta a homlokát, és megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta gépiesen, de mégis éreztem, hogy őszintén beszél.
-Mikor kapok fizetést?-nevettem fel a gyors témaváltás miatt.-Tudod, kellene egy másik Telefon.
-Hello, hello, baby. You called, I can't hear a thing.-dúdolta halkan, és látszólag elgondolkozott valamin.
-Sok mindent meg tud változtatni egy vacak telefonhívás.-motyogta, és sóhajtott. Nem értettem, miről beszélt.
-Az én esetemben már nem sok mindent tudna.-nevettem fel, és újra megcsókoltam Adamet. Átölelt, és pár másodpercig még beszélt valamiről, aztán mindketten mély hallgatásba merültünk.
-Mi van?-szólt bele egy meglepett hang a vonal túlsó végéből.
-Nem fogom őt itt hagyni. Vagy jön velem, vagy nem megyek.-elemeltem a fülemtől a telefont, és az ujjamat a piros gombra csúsztattam. Jó ötlet lenne? Egyáltalán gerinces dolog lenne, ha most se szó, se beszéd kinyomnám? Azt hiszem tudom a választ. Fintorogva újra a fülemhez emeltem a telefonomat, és próbáltam elcsípni John mérges monológjának a végét.
-A fenébe, én csak neked akarok jót, fogd már fel végre!-hallottam, ahogy idegesen kopog az asztalon.Ezután egy félénk női hang szólalt meg, amit alig értettem. Halk motyogásnak hallottam, ezért könnyedén elengedtem a fülem mellett. Megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt, mielőtt még elküldöm John-t a büdös francba. Recsegést hallottam, aztán pedig kiabálást, amin elképedtem. John magából kikelve szidalmazott valakit. Szórakozottan felnevettem.
-Öregem, ha legközelebb előre eldöntöm, hogy káromkodni akarok, te leszel az első számú mentorom.-elismerően bólintottam. Azt vártam, hogy a hangulat egy kicsikét oldódni kezd majd, ezért ásítva hátradőltem a kanapén.
-Adam...-sóhajtott, és úgy ejtette ki a nevemet, mintha egy ovisnak beszélne.-Folyton elvicceled a komoly dolgokat. Nőj fel, és lásd be: Tisztáznunk kell a helyzetet. Mindig kerülöd a témát, de én jó menedzser lévén meg akarom beszélni ezt veled.-Kevesebb düh, és rossz indulat volt a hangjában: Inkább kiegyensúlyozottságra utalt. De ugyanolyan száraz, és érdes volt, mint mindig, amikor ez a téma kerül szóba.
-Nem értem, miről beszélsz. Talán haaa egy kicsikét jobban utalnál rá...-Lassan, és vontatottan beszéltem, pont, mint egy kisgyerek. John morgott egyet, majd csalódottan sóhajtott.
-Tudod, ez nem igazán telefon téma,- de semmi kép sem akarok felmenni a te nőszagtól bűzlő lakásodba.-Láttam magam előtt, ahogy megborzong.
-A nőknek nem szaguk van, hanem illatuk.-javítottam ki őt morcosan, majd elvigyorodtak. A homlokomat ráncolva eszembe jutott, John miért ilyen cinikus. Melinda csúnyán pofára ejtette a múlt héten. Ha nem lenne nekem is tengernyi gondom, talán hamarabb eszembe jutott volna. Melinda se szó, se beszéd végzett 'Margarettel', és szakított Johnnal. Tetejében pedig megfenyegette, ha kimeri őr rúgni, akkor kitálal a magán életéről. A vigyorom még nagyobb lett, pedig Melinda gerinctelen dolgot művelt. De sosem tudtam volna elképzelni az öltönyben akta kukackodó John ágy jeleneteit. Eléggé messze áll tőle minden ilyen dolog.
-A jobbik esetben.-nevetett fel gúnyosan. Akaratomon kívül én is felnevettem, majd morcosan morogtam egyet a telefonba.-Ne haragudj, de olyan áhítattal ejtetted ki a nő szót, hogy ezt muszáj volt.-magyarázkodott.
Remekül húzom az időt, és terelem a témát, nem? Csönd. John nem szólalt meg, és én sem. Pedig muszáj volt valami témával előrukkolnom, vagy eszébe fog jutni, amiről beszélni akart velem.
-Héé, már majdnem beugrottam neked.-kárörvendően csettintett a nyelvével.
-A francba!-vágtam bele a fejemet a kanapén pihenő párnába.
Megköszörülte a torkát, és a lehető legbölcsebb hangját vette elő.
-Ismerd be, BB. Sehogyan sem jó: Ha a csaj veled van, annyi a karrierednek, és te szinte virágzol-idióta vigyor jelent meg az ajkaimon. Egy pont ide.-Ha nincs veled, akkor neked annyi, és a karriered virágzik.-A vigyorom lehervadt az arcomról. Egy-Egy.
-És ha beismerem, jobb lesz?-suttogtam magam elé.
-Nem beismerned kellene, hanem megértened.-pontosított magán.-Ez egy olyan dolog ami...-nehezen keresgette a szavakat, majd nagy levegőt vett.
-Nézd, Adam. Elegem van már abból, hogy nekem kell ítélkeznem feletted. Hogy én irányítalak. Szinte már te vagy az életem. Többet foglalkozok veled, mint a céggel, és magammal összevéve.-bólintottam. Mire akar kilyukadni?
-Változtatni akarok ezen.-határozottan és lassan beszélt, ahogy már megszokhattam tőle. Minden egyes szót külön-külön fel kellett fognom.
-Mostantól pedig vedd úgy, hogy szabad utat adok.-Összerázkódtam, elsápadtam, és legyengültem egyszerre. A távirányító, amiért az előbb nyúltam hogy bekapcsoljam a Tv-t, a fehér bolyhos szőnyegre zuhant.
-Mi...?-dadogtam a döbbenet eksztázisa alatt állva.
-Bevallhatjátok a világnak, vagy titkolhatjátok a szerelmeteket. Bármikor elmehetsz bármerre, bárkivel. De New York muszáj, Adam. Meg kell értened.
Ijedten és összezavarodottan pislogtam. A döbbenet a gyomromat facsarta, és a szívem a torkomig felszökött. Csalódott, félelemmel teli, és boldog is voltam egyszerre. De a félelem mindent elnyomott, mint a morfium. Teljesen érzéstelenítette a többi érzésemet. A telefon kiesett a kezemből, és tompa puffanással a távirányító mellett landolt, én pedig elmerültem a félelem sötét...Van egyáltalán valamije a félelemnek, ami ennyire a hatalmába kerít? Nincs annak semmije. Semmije, csak úgy létezik. Egyedül. De nekem itt van ő. Ő, akibe kapaszkodhatok. Aki nem engedi, hogy elragadjon ez az érzés. De akkor miért félek ennyire attól, hogy kéz a kézben járkálunk az utcán? Miért félek? Hisz mindig erre vágytam. Félek a vágyaimtól?
Melinda Szemszöge
Magabiztosan járkáltam a folyosón, és szinte biztos voltam benne, hogy a hátam mögött lapuló meglepett arcok száma meghaladja a 10-et, minden lépésemnél. A fekete hajam most kislányosan két copfban omlott a vállamra. Sminkelni nem jutott időm: A főbérlőm követeli a két havi elmaradt pénzt. És mivel a hónap közepe van, legközelebb csak 10 nap múlva kapnék pénzt, és a is kevés összeg lenne hogy kifizessem a tartozást. És mi sem egyszerűbb mint hogy az én drága főnöktől kérjek pénzt? Az iroda felé vettem az irányt. Halkan lenyomtam az arany színű fém kilincset, és még halkabban résnyire kitártam az ajtót. Körülnéztem, van-e valaki a folyosón, s miután megállapítottam, hogy csak egy tarka galamb csücsül az ablakpárkányon hallgatózni kezdtem.
-Nézd, Adam. Elegem van már abból, hogy nekem kell ítélkeznem feletted. Hogy én irányítalak. Szinte már te vagy az életem. Többet foglalkozok veled, mint a céggel, és magammal összevéve.-Hoppá, itt balhé lesz. Elégedett mosollyal az arcomon még közelebb hajoltam.
-Változtatni akarok ezen.-John halkabban beszélt, ezért még több erőfeszítésembe került az, hogy értelmezzem a szavakat.
-Bevallhatjátok a világnak, vagy titkolhatjátok a szerelmeteket. Bármikor elmehetsz bármerre, bárkivel. De New York muszáj, Adam. Meg kell értened.-A szívem kijött a ritmusából: Hatalmasakat dobbant össze-vissza. Meg kellett kapaszkodnom a kilincsben. Ha bevallják...akkor annyi nekem. De talán az a pár nap, amíg Adam New York-ban lesz majd a segítségemre válik. Düh ittasan elrohantam. Nem láttam, hogy merre, minden összefojt előttem. Legszívesebben agyonütöttem volna az a ribancot. De ehelyett azon törtem a fejem, hogyan fogom elintézni a főbérlőt.
Dóra Szemszöge
-Csak egy kávét kérek.-könyökölt Kira az asztalra, és a kezével elküldte a pincért.-Hülyén érzem magam.-végigsimított a homlokán, és egy fehér haj gumival összefogta a haját. Elmosolyodtam, majd illem tudó arc kifejezéssel fejtettem le Kira könyökét az asztalról. A szemeit forgatva ásított egyet.
-Fáradt és másnapos vagyok. Minek rendeltél ide?
-Öhm...elfelejtettem.-felnevettem, mire Kira elkomorult. Összeszorított fogakkal vártam a reakcióját.
-Bazdmeg.-csapott az öklével az asztalra, és újra kinyitotta a száját. De mikor meglátta a két csészével az asztal felé igyekvő pincért zavartan vigyorogva maga alá húzta a székét. A pincér óvatosan, kecsesen letette elénk a kávét, aztán pedig megállt, és várt valamire. Morogva állapította meg, hogy egyáltalán nem kap borravalót. A fehér, makulátlan csészére tapasztottam az ujjamat, majd gyorsan el is húztam: Forró volt.
-Adam New York-ba megy.-nyögtem fel, és a kiskanállal a kávét kavargattam.
-Mi van?-tágra meresztett szemekkel bámult rám, aztán pedig sietve a szájához emelte a csészét, és belekortyolt. Elsápadt, és az ajaki elé kapott.
-Ez forró!-sipítozott. Szórakoztató látvány volt, de én inkább szégyenkezve jobbra néztem.
A szemem találkozott egy másikkal: Őrjítően barna volt. Szinte nem tudtam szabadulni tőle, de valahogy szem ügyre kellett vennem az arcát. Kisfiús vonások, és ismerős gesztusok. Ő volt az, akinek még a nevére sem emlékszek. Izé...azt hiszem jelen pillanatban a sajátomat sem tudom. Ő is az én arcomat fürkészte. Szinte elvesztünk egymásban. Hirtelen erős fájdalmat éreztem a lábamban: Kira belém rúgott. Mérgesen, és kényszeresen Kira felé fordítottam a fejemet.
-Ezt most miért kaptam?-rúgtam vissza dühösen.
-Hét perce bámuljátok egymást, szüntelen.-suttogta.
-Nem tudom miről beszélsz.-motyogtam és újra felé fordítottam a fejemet. Olyan...
-Fejezd már be!-kiáltott rám Kira. A fiú pedig nevetve, és zavartan elfordult.-Ő már le van stippizve. És neked ott van Adam, drága.-emlékeztetett. A szívem összefacsarodott. Adam, hát persze.
-Mi van?! TEGNAP szakítottatok Tommyval.-háborodtam fel, és kilöktem magam mögül a széket.
-Most hová mész?-állt fel kétség beesetten.
-Oda.-böktem a fejemmel a fiú felé.-És életem legmerészebb tette lesz.-fújtam ki a levegőt, és határozott lépésekkel a szomszéd asztal felé indultam, és magam mögött hagytam a meglepett barátnőmet.
-Izé..szia.-köszöntem rá, mire felemelte a fejét. Igyekeztem nem a szemébe nézni.
-Húú, helló.-Köszönt vissza, miután alaposan végigmért. Beletúrt a gesztenye barna hajába, én pedig villám sebességgel leültem vele szemben. Gőzöm sem volt, mit akarok mondani neki.
-Ha nem tévedek, akkor te vagy az iszákos, földön csücsülős magyar lány.-méregetett mosolyogva.
-Ha nem tévedek, akkor te vagy a józan, haza kocsikázós svéd sztár.-Visszamosolyogtam, és a jobb kezemet nyújtottam felé. Felszisszent, és elfogadta a kéz fogást.
-Dóra Carter.-mondtam fennhangon, és Kirára néztem.
-Ez olyan hivatalos hozzám...-motyogta.-Amúgy Eric Saade.
-Oké, valójában nem azért jöttem, hogy megkérdezzem ki vagy, és miért vagy folyton ott, ahol én.-hadartam el.-Oké, talán mégis ezt akartam kérdezni, de most már...most nem. Látod azt a lányt a szomszéd asztalnál?-Eric arcán szórakozott vigyor egyre nagyobb lett. Már elfordította volna a fejét, amikor újra megszólaltam.-Ne nézz oda! Szóval odavan érted, és most valószínűleg piszok féltékeny, és élvezem a helyzetet.-egy huncut mosollyal végre a lényegre tértem.-Szóval legyél jó fiú, és hívd el randira.-a táskámban a nem létező telefonom után kezdtem el kutatni, majd eszembe jutott, hogy a telefonom széttört. Na szép.
-Huh, ez sok egyszerre.-nevetve hátradőlt.-Én jobban örülnék ha téged kellene elhívnom randizni.-kacsintott rám komiszul.
Sóhajtottam, már szinte megszokásból.
-Én pedig annak örülnék jobban, ha jó fiú lennél.
-Van egy olyan halvány gondolatom, hogy nem a jó fiúkra buksz.-elgondolkozva belebújt a kabátjába.
-Éppen ezért legyél jó fiú. Foglalt vagyok.-húztam ki magamat büszkén. A csalódottság kiült Eric arcára, bár annyira nem volt meglepve.
-Örültem hogy találkoztunk, Dóra.-összegombolta a fekete bőr dzsekije egyik gombját, és felállt.-Azért ha van kedved, keress rám a youtube-on.-felnevetett.
-Meglesz.-bólintottam, és én is felálltam. Kirára nézve sóhajtottam.
-Meglátom mit tehetek a lány ügyében.-villantotta rám a mosolyát.-Mostantól bőr dzsekis jófiú akarok lenni.-tréfálkozott, én pedig fenyegetően bólintottam, és Kira felé indultam.
-Elintéztem.-súgtam oda neki, és a kijárat felé indulva hallgattam, ahogy a szandálom kopog a padlón.
A videó végén zörgést hallottam az előszobából.-Fáradt és másnapos vagyok. Minek rendeltél ide?
-Öhm...elfelejtettem.-felnevettem, mire Kira elkomorult. Összeszorított fogakkal vártam a reakcióját.
-Bazdmeg.-csapott az öklével az asztalra, és újra kinyitotta a száját. De mikor meglátta a két csészével az asztal felé igyekvő pincért zavartan vigyorogva maga alá húzta a székét. A pincér óvatosan, kecsesen letette elénk a kávét, aztán pedig megállt, és várt valamire. Morogva állapította meg, hogy egyáltalán nem kap borravalót. A fehér, makulátlan csészére tapasztottam az ujjamat, majd gyorsan el is húztam: Forró volt.
-Adam New York-ba megy.-nyögtem fel, és a kiskanállal a kávét kavargattam.
-Mi van?-tágra meresztett szemekkel bámult rám, aztán pedig sietve a szájához emelte a csészét, és belekortyolt. Elsápadt, és az ajaki elé kapott.
-Ez forró!-sipítozott. Szórakoztató látvány volt, de én inkább szégyenkezve jobbra néztem.
A szemem találkozott egy másikkal: Őrjítően barna volt. Szinte nem tudtam szabadulni tőle, de valahogy szem ügyre kellett vennem az arcát. Kisfiús vonások, és ismerős gesztusok. Ő volt az, akinek még a nevére sem emlékszek. Izé...azt hiszem jelen pillanatban a sajátomat sem tudom. Ő is az én arcomat fürkészte. Szinte elvesztünk egymásban. Hirtelen erős fájdalmat éreztem a lábamban: Kira belém rúgott. Mérgesen, és kényszeresen Kira felé fordítottam a fejemet.
-Ezt most miért kaptam?-rúgtam vissza dühösen.
-Hét perce bámuljátok egymást, szüntelen.-suttogta.
-Nem tudom miről beszélsz.-motyogtam és újra felé fordítottam a fejemet. Olyan...
-Fejezd már be!-kiáltott rám Kira. A fiú pedig nevetve, és zavartan elfordult.-Ő már le van stippizve. És neked ott van Adam, drága.-emlékeztetett. A szívem összefacsarodott. Adam, hát persze.
-Mi van?! TEGNAP szakítottatok Tommyval.-háborodtam fel, és kilöktem magam mögül a széket.
-Most hová mész?-állt fel kétség beesetten.
-Oda.-böktem a fejemmel a fiú felé.-És életem legmerészebb tette lesz.-fújtam ki a levegőt, és határozott lépésekkel a szomszéd asztal felé indultam, és magam mögött hagytam a meglepett barátnőmet.
-Izé..szia.-köszöntem rá, mire felemelte a fejét. Igyekeztem nem a szemébe nézni.
-Húú, helló.-Köszönt vissza, miután alaposan végigmért. Beletúrt a gesztenye barna hajába, én pedig villám sebességgel leültem vele szemben. Gőzöm sem volt, mit akarok mondani neki.
-Ha nem tévedek, akkor te vagy az iszákos, földön csücsülős magyar lány.-méregetett mosolyogva.
-Ha nem tévedek, akkor te vagy a józan, haza kocsikázós svéd sztár.-Visszamosolyogtam, és a jobb kezemet nyújtottam felé. Felszisszent, és elfogadta a kéz fogást.
-Dóra Carter.-mondtam fennhangon, és Kirára néztem.
-Ez olyan hivatalos hozzám...-motyogta.-Amúgy Eric Saade.
-Oké, valójában nem azért jöttem, hogy megkérdezzem ki vagy, és miért vagy folyton ott, ahol én.-hadartam el.-Oké, talán mégis ezt akartam kérdezni, de most már...most nem. Látod azt a lányt a szomszéd asztalnál?-Eric arcán szórakozott vigyor egyre nagyobb lett. Már elfordította volna a fejét, amikor újra megszólaltam.-Ne nézz oda! Szóval odavan érted, és most valószínűleg piszok féltékeny, és élvezem a helyzetet.-egy huncut mosollyal végre a lényegre tértem.-Szóval legyél jó fiú, és hívd el randira.-a táskámban a nem létező telefonom után kezdtem el kutatni, majd eszembe jutott, hogy a telefonom széttört. Na szép.
-Huh, ez sok egyszerre.-nevetve hátradőlt.-Én jobban örülnék ha téged kellene elhívnom randizni.-kacsintott rám komiszul.
Sóhajtottam, már szinte megszokásból.
-Én pedig annak örülnék jobban, ha jó fiú lennél.
-Van egy olyan halvány gondolatom, hogy nem a jó fiúkra buksz.-elgondolkozva belebújt a kabátjába.
-Éppen ezért legyél jó fiú. Foglalt vagyok.-húztam ki magamat büszkén. A csalódottság kiült Eric arcára, bár annyira nem volt meglepve.
-Örültem hogy találkoztunk, Dóra.-összegombolta a fekete bőr dzsekije egyik gombját, és felállt.-Azért ha van kedved, keress rám a youtube-on.-felnevetett.
-Meglesz.-bólintottam, és én is felálltam. Kirára nézve sóhajtottam.
-Meglátom mit tehetek a lány ügyében.-villantotta rám a mosolyát.-Mostantól bőr dzsekis jófiú akarok lenni.-tréfálkozott, én pedig fenyegetően bólintottam, és Kira felé indultam.
-Elintéztem.-súgtam oda neki, és a kijárat felé indulva hallgattam, ahogy a szandálom kopog a padlón.
(...)
Vidáman besettenkedtem az ajtón, és halkan ledobtam a táskámat. A szandámat, mint mindig lerúgtam a legelső helyre, ahová lehetőségem volt. Először a konyhába mentem be, ami az előszobából nyílt. Sehol senki. Megvontam a vállamat, és bekukucskáltam az étkezőbe: Sehol senki. Aztán nappaliba, a vendégszobába, a fürdőszobákba és a hálóba vezetett az utam. Az összes szoba üresen tátongott. Nem mondta, hogy elmegy valahová. Lehuppantam a kanapéra, és a fekete asztali telefonra vándorolt a tekintettem. Betárcsáztam a számot, elég lassan. Sosem volt túl jó az emlékezetem telefonszámok terén, sőt mondhatni: Csak a sajátomat és az Adamét tudom. Hupsz, mínusz egy: Az én telefonom nyugdíjba vonult. Honnan szerezzek egy másikat?
-Igen?-szólt bele egy vékony, női hang. Rögtön felismertem, és büszkén a hasamra fordultam a kanapén.
-Heni!-kiáltottam ösztönösen.
-Wáú, helló!-a hangja meglepetten csengett.
-Hogy vagytok? Hogy van a kicsi? És Josh? Mesélj már!-kíváncsiskodtam magyarul. Meglepődtem, ugyanis szinte ugyan úgy beszéltem magyarul, mint az ideköltözésem előtt. Gondolom elég sokat segít a félig-meddig magyar környezet.
-Jól vagyunk.-a szokásoshoz eltérően egyhangú volt.-Ben is nagyon édes, csak hiányoztok neki.-felnevettem, és újra magam elé képzeltem az apró kisbabát.-Tényleg, Adammel mi van?
Pár másodpercig csöndben maradtam, majd halkan elmeséltem mindent Henriette-nek.
-Normális vagy?-sipítozott.-Négy nap nem egy év, drágám. Elmegy. És? Vidáman teszi? Örül neki? És mit érsz azzal, ha...-a szája szüntelenül járt, és a lehető legjobb okokat hozta fel Adam mellett. Végül már én szégyelltem magamat.
-Találkoztam Eric Saade-val.-újságoltam őt félbeszakítva. Kicsit olyan hangnemet ütöttem meg, mintha tíz éve jó barátok lennénk Ericel, és lenne róla halvány lila gőzöm, ki is ő.
-Mármint...Azzal az Ericel?-kérdezte hitetlenkedve. Melyik Ericel is?
-Azzal.-bólogattam, és telefonnal a kezemben felsiettem a hálóba. Gyorsan megfogtam az asztalon pihenő laptopomat, és újra a nappaliba siettem. Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam azt.
-Az az ember egy élő szexisten!-világosított fel kiabálva.
-Tudom.-bizonygattam nem túl hihetően. Mikor bekapcsolt a gép beléptem a böngészőbe.-Figyelj, most mennem kell. Ha jól mennek a dolgok, akkor talán átmegyek hozzátok. Pápá!-köszöntem el, és félkézzel bepötyögtem a címsorba hogy: youtube.com
-Rendben! Szió.-nyomta ki a telefont.
Letettem a telefont, és beírtam a keresőbe, hogy Eric Saade.
Már rögtön az első találaton megakadt a szemem. Euróvízió?! Ezek szerint elég híres lehet Európában. A harmadik helyen végzett, huhú. Hééj!
A negyedik találat elég érdekesnek tűnt. Túúúúl közeli kapcsolatba került egy szőke csajjal. Kisebb gondolkodás után rákattintottam.
-Adam?-kiáltottam.
-Nem, pizza futár.-szólalt meg elmélyített hangon, mire felnevettem.
Besétált a nappaliba, és leült mellém. Megcsókolt, majd a laptop képernyőjét nézte.
-Ki ez?-emésztgette a nevet, és a szám címét.
-Az a fiú, aki haza hozott, tudod akkor.-magyaráztam. Ő felhúzta a szemöldökét.
-Ááá, a selyem fiú.-gúnyolódott, mire én finoman arrébb löktem.
-Találkoztam vele, és rendes.-durcásan a képernyőre böktem.-Hol voltál?
-Johnnál, New York-al kapcsolatosan.-az ujjával az inge gombjait piszkálta.-Megnézhetném elölről eme csodálatos szerzemény?-nyomott egy puszit az arcomra. Elindítottam a elejéről, és nem a kijelzőt, hanem Adam arcát figyeltem.
-Ez a stílus kifejezetten jól áll neki.-nevetett Adam,a mikor meglátta Ericet rongyos ruhában. A csókolózós részeknél hangosan felnyögött.Néha néha egy egy hangos gúnyolódó dolgot megjegyzett, majd a klip végén hangos szurkolásba kezdett: Fe-jezd-le!-kiabálta egymás után, majd a klip végén hangos nevetésben tört ki.
-Komoly a pasas.-nevetett.-És fiatal.-elkomorodott.-Annyi idős mint...
-Mint én és Kira.-fejezte be a mondatát.-Jajj, nyugodj már meg.-megfogtam a kezét, majd lecsuktam a laptop tetejét.-Kira már becserkészte.-sóhajtottam.
-Nagyon remélem hogy boldogok lesznek.-ráncolta a homlokát, és megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta gépiesen, de mégis éreztem, hogy őszintén beszél.
-Mikor kapok fizetést?-nevettem fel a gyors témaváltás miatt.-Tudod, kellene egy másik Telefon.
-Hello, hello, baby. You called, I can't hear a thing.-dúdolta halkan, és látszólag elgondolkozott valamin.
-Sok mindent meg tud változtatni egy vacak telefonhívás.-motyogta, és sóhajtott. Nem értettem, miről beszélt.
-Az én esetemben már nem sok mindent tudna.-nevettem fel, és újra megcsókoltam Adamet. Átölelt, és pár másodpercig még beszélt valamiről, aztán mindketten mély hallgatásba merültünk.
2 megjegyzés:
Eszméletlen szuper lett :P:D Wáá, Ad NEW YORK-BA MEEEEGY? :'( Nem akarom xd Hozd vissza őt mindnél hamarabb!!!!!
Eric jajj de cukker ^^
Jujj! Adam elmegy New York-ba :( Most mi leeeeesz? Amúgy Dóri viszonylag jól reagált, szegény Adamet nem terhelném tovább ;'( Am. végül megették a fagyit? xDD
John- jól átverte az a kibaszott Melinda. Az a nő borzasztó. MIMIMIMIMI JOOOHN MEGENGEDTE NEKIK HOGY BEVALLJÁÁÁÁÁK???!! AZTAAA! Itt sípítoztam a monitor előtt xD
Melinda meg meghallotta. Ebből nem sülnek ki jó dolgok :S Dóri és Eric. Hümm, ez az Eric nagyon nyomul. Veszély jelző bekapcsolva ;)
Kira és Eric(lol)hm...Nem hiszem hogy jó párosításm és ezt hirtelennek érzem. Bár Kira eléggé ki van borulva:szüksége van vaalkire. Jó hogy Dorka felhívta Henriette-et, mert már kezdtem hiányolni őt a sztoriból :)^^ >D
Tök jó a Masquerade o.O Adam miért nem mondta el Dorkának hogy John megengedte hogy elmondják a világnak a szerelmüket? :O Vagy ez csak nekem tűnt fel?
ÉÉÉs a végén a sztori legnagyobb gondja: Új telefon kell a főhősnőnknek. :D <3
Megjegyzés küldése