2011. augusztus 16., kedd

41.Rész-Fogadalmak

Üdvözlet :) Naaaa, mit hoztam? :D Igen, új fejezetet (: Mindenképp' fel akartam tenni még az oldal első szülinapja előtt, mert akkor PONT nyaralni leszek.(-.-) Ez a fejezet a szokottnál vidámabb lett, és majdnem nyolc oldal. Valahogy így akarnám meghálálni nektek ezt az egy évet :) (Persze még írni fogok egy köszönő beszéd féleséget) Ami a rossz hír, hogy ugyan mindjárt neki is állok a következő fejezetnek(be vagyok zsongva :D), nem tudom, hogy mikor fog felkerülni. Sokkal de sokkal elfoglaltabb leszek az átlagnál az iskola miatt, de igyekszek sietni vele. Csak hogy kárpótoljalak titeket, megsúgom hogy a következő fejezet egyben lett volna ezzel, de túl hosszú lenne úgy, ezért szét szedtem :) A 42. Részben fény derül a fura új szereplőnkre, és talán Dóra engedély nélküli netre kerülő dala is előtérben lesz. Kellemes olvasást!



41. Rész

Fogadalmak


Dóra Szemszöge


-Ez sem jó.-adtam ki az öltözőfülkéből a fehér ruhát egy lemondó sóhaj közepette.-Adam, miért nem adjuk fel, és megyünk haza?-eddig finoman utalgattam rá, de most már ki kellett mondanom. A Grammy napjáig még legalább másfél hónap van hátra, felesleges most ruhát vásárolni nekem.
-Oké, rendben.-megkönnyebbülten kifújtam a levegőt, de Adam folytatta.-Hazamegyünk, ha találunk neked ruhát.
Összeszorítottam a fogaimat, nehogy valami olyat mondjak, amit később megbánnék.
-Ezt imádni fogod.-vihogott Kira, mire én felnéztem, így a ruha pont az arcomon landolt.
-Kösz.-dünnyögtem félhangosan, és gyorsan belebújtam a ruhába. Szinte meg sem néztem, mit veszek fel. El akarok innen szabadulni.
-Gyere ki!-bíztatott Allison, mire én sóhajtva kiléptem az öltözőfülkéből. Tulajdonképpen azt sem értem, hogy Adam miért hívta el Allisont a ruhapróbához. Igaz bevallom, jól jött, mert már régen láttam őt, de szerintem én magam is el tudom dönteni, hogy mi áll jól, és mi nem. Kihúztam magamat, és lejjebb húztam a ruhát. Tommy egy füttyel lerendezte a dolgokat, majd hangosan felnyögött, mikor Kira rátaposott a lábára.
-Ez igen, csajszi.-bólintott Allison.-Jó választás volt-mosolygott Allison Kirára, aki csak önelégülten biccentett egyet.
Tanácstalanul Adamre néztem, aki szüntelenül bámult.
-Találhattál volna másik ruhát is.-nézett Adam szúrósan Kirára-Nem akarok nyilvánosan ráugrani Dórira.-nevetett fel Adam. Tommy felhorkant, Allison és Kira pedig elvigyorodott.
-Nézd meg magad.-tolt oda a magas tükör elé Kira. Oké, el kell ismernem, hogy tényleg jól festettem. A ruha fekete mini ruha volt, egy nagy masnival díszítve. A hozzávart kabátszerűség pedig praktikus volt: Védett a villantásoktól, és attól, hogy esetleg halálra fagyok.  A cipőm remekül harmonizálni fog majd a ruhával. Megkönnyebbültem bólintottam.
-Szerintem is jól áll.-nyugtáztam, majd visszasétáltam az öltözőfülkébe, és átöltöztem. 
-Mondd csak Adam, nyilvánosan ugyan nem, de előttünk ráugranál Dórira?-nevetgélt Tommy. Allison hangos pufogással bírálta Tommy ötletét.
-Persze, de csak utánad.-vigyorgott Adam, mire Kira felszisszent.
-Soha.-szűrte át fogai között a lány, majd kárpótlásul egy puszit nyomott Tommy arcára, miközben kiléptem az öltözőből.
-Ezt szeretném.-mutattam a karomon függő fekete ruhadarabra. Adam bólintott, majd mind az öten elindultunk a kasszához, fizetni.

Kira szemszöge

-Tarthatnánk valami jó kis buli féleséget valamelyik nap.-gondolkoztam félhangosan, majd a mellettem sétáló Tommyra néztem. Megrántotta a vállát, és Adamék felé sandított.
-Ja, jó lenne.-mondta Adam a távolba meredt tekintetével.-De mindenki tök elfoglalt.-vágta zsebre a kezét durcásan. Lerítt róla, hogy nagyon, de nagyon be akar tépni.
-Ezzel nem értek egyet.-helyezte Dóri az összefont karjait a mellkasára.-Nekem semmi dolgom.-húzta fel a szemöldökét, mire Tommy felnevetett.
-Tudod, veled nem jó inni.-tájékoztatta Tommy Dórit, mire a lány hangosan felhorkant.
-Fogadunk?-sziszegte megsértetten Dóri. Tommy felvonta a szemöldökét.
-Ajajj…-motyogta mellettem Allison.
-Ma este, nálatok. Te és én. Vodka Csata.-tagolta el Tommy Dórinak, miközben végig a lány szemébe nézett, közömbösséget színlelve. Dóri Adamre nézett.
-Allison, fogadjunk hogy most Dóri megfogja kérdezni hogy „Mi az a Vodka csata?”-röhögött Tommy, majd átkarolta a vállamat.
-Ugyan már, azért annyira ő sem hülye…-lökte Allison oldalba Dórit, aki szaggatottan bólintott.
-Tudom hogy mi az.-nézett Tommyra szárazon. Mikor Tommy elfordult tőlük, kiszúrtam, ahogy Adam Dórinak sutyorog.  
-Elhívhatnánk a bandát is. Jó lenne végre a koncerteken kívül is találkozni.-ásítozott Tommy kábán.
-Nem tudok megszervezni egy bulit egy éjszaka alatt.-jelentettem ki, még mielőtt mindenki nagyban tervezne. Tommy összevonta a szemöldökét, Adam pedig felnevetett.
-Ki mondta, hogy neked kellene megszervezni ezt az egészet?-mosolygott rám Adam. Óh, istenem. Ez a mosoly elolvaszt, még mindig. Másfél év rajongást nem tudok olyan hamar elfelejteni. Tommyhoz jobban vonzódok, mint Adamhez, de azért ismerjük be: Tommy mosolya nem versenyezhet Adamével.
-Csak Caméket kell meghívni. Telefonon lerendezhető.-kotorászott Dóri a zsebében, aztán a fejéhez kapott, és a farzsebébe nyúlt, előhúzva onnan a telefonját.-Majd én lerendezem.-tekintett fel Adamre, aki mosolyra húzta a száját. Van Adamben valami fura, amit már régóta észlelek benne. Igazából annyira nem csodálkozom. Én belepusztulnék, ha Tommyt munkatársnak kellene behazudnom, és nem foghatnám a kezét az utcán is. Egy halvány sejtés villant ágy az agyamon, amit szinte azonnal elvetettem. Adam sosem hagyná ott még egyszer Dórit. Abba talán mindketten belehalnának. Csendben végignéztem rajtuk. Dóri éppen Isaac-ot győzködte telefonon, Adam pedig a lakáskulcsát varázsolta elő a dzsekije zsebéből.
-Rögtön hozzátok megyünk?-képedtem el a lakáskulcs láttán. Allison felnevetett, majd bólintott.
-Végig erről beszéltünk.-világosított fel All, majd folytatta(Ó, az Allison olyan hosszú, szóval mától az All hivatalos becenév)-Valahol máshol jártál.
-Nem, nem és nem!-rántottam ki magamat Tommy karjaiból. Mindenki meghökkenve bámult rám.-Úgy értem…Nekem át kell öltöznöm, és…-néztem végig a ruhámon. Egy egyszerű fehér farmer, és piros póló volt rajtam, a hajam pedig a maga megfejthetetlen szisztéma szerint állt.
-Világos.-sóhajtott Dóri, mikor elértünk Adam hatalmas házához.
-Én szerintem hazakísérem Kirát.-kacsintott Tommy Adamre, aki bólintott.
-Fél tízre azért legyetek itt.-adta ki Adam bársonyos hanggal az utasítást. Tommy bólintott, én pedig kínosan kapkodtam a fejemet.
AZÉRT FÉLTÍZRE? 
-Adam, mi nem…-hadakoztam, mikor Tommy finoman előre tolt.
-Menjünk.-súgta Tommy a fülembe, majd beharapta az alsó ajkát.


Adam Szemszöge

-Katasztrófa vagyok.-hörögte Dóri, majd egy újabb ruhakupacot rántott ki a szekrényből.
-Dehogyis.-ellentkeztem nem túl meggyőzően, miközben elnyúltam az ágyon.-Haverok között leszel, felesleges kiöltöznöd.
-Pont te mondod.-jegyezte meg csípősen, majd előhúzott egy kék félvállas felsőt.
-Csak ezt ne…-suttogtam a ruhadarab láttán, majd mikor megláttam Dóri szemrehányó arckifejezését, elfordultam.
-Én szeretem ezt a felsőt.-szorította magához azt a kék borzadályt.
-Én pedig téged szeretlek, úgyhogy jobban tennéd, ha…-kezdtem volna el a tanácsadást, amikor Dóri feltűnt a semmiből, rám ugrott, majd a csípőmre csücsült.
-Adam, ezt fogom felvenni.-jelentette ki határozottan, miközben győzedelmesen lóbálta a felsőt.
-Oké.-bólintottam összezavarodottan, majd megpróbáltam magamról levakarni a lányt.-De ezért miért kellett rám ülnöd?-húztam fel a fél szemöldökömet, és felnevettem. Ő felsóhajtott, majd leszállt rólam.
-Annyira… izé vagy.-morogta sértődötten, majd megfogta a kék felsőt, és hozzám vágta.
-Vegyem fel én?-tréfálkoztam, majd szemügyre vettem a ruhát.

Dóra Szemszöge

-Vegyem fel én?-nevetgélt Adam. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a nevetést. Nem nagyon sikerült, ugyanis két másodperc múlva mosoly ült ki az arcomra.
-Ahhá, tudtam hogy mosolyogni fogsz.-mosolyodott el önelégülten.
-Nem mosolyogtam.-ültem le az ágyra egy fehér felsővel a kezemben.
-Ühüm, persze.-ölelt át Adam hátulról. Annyira észvesztően jó illata volt. Lehajolt, és megcsókolt. Mikor a csók véget ért, megremegtem. Mindig ez van.
-Tudod, ha már fogadtam Tommyval, jó lenne tudnom a tétet is.-gondolkoztam félhangosan, Ad pedig megvonta a vállát.
-Majd kitaláljátok ha ideér mindenki. Izé, azt fogod felvenni?-mutott a kezemben pihenő fehér mintás felsőre. Bólintottam.
-Tudod ez rajtam is jól állna.-bökött a ruhadarab felé.

Felsóhajtottam Adam gyerekességén, majd magam elé képzeltem őt egy női felsőben. Felnevettem, majd a szekrényhez siettem.
-Ez jobban állna neked. A többieknek fel sem tűnne, hogy ez női felső.-cukkoltam őt, majd felmutattam a szintén fehér felsőt.
-Ezen Csőrike van rajta.-húzta fel a szemöldökét komoly arckifejezéssel miután végignézett a felsőn, majd mikor bólintottam, felcsillant a szeme.-IMÁDOM!-kapta ki a kezemből a ruhát, az ágyra dobta, majd a falhoz szorított.
-Annyira, hogy ma este Csőrike képmása fog rajtam ékeskedni…-hajolt hozzám közelebb, majd mielőtt elkapott volna a nevetőgörcs, folytatta.-De csak akkor, ha te is felveszed az egyik ingemet.-alkudozott ravasz mosollyal az arcán.
Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, ami lehetetlen feladatnak minősült, ezért megadva magamat felsóhajtottam, majd mérlegelni kezdtem. Egy ing nem olyan nagy dolog, ellentétben azzal, hogy Adam Csőrike képmását viseli majd magán.
-Áll az alku.-vigyorogtam. Átkaroltam Adamet, az ujjaimat pedig összefontam a tarkóján. Ő finoman megcsókolt, majd pár másodpercig egyikünk sem mozdult.
-Túl boldogok vagyunk. Tudod a filmekben ilyenkor mindig jön valami, ami…
Adam grimaszolt egyet, majd félbeszakított.
-Ne gyere nekem a hülye szappanoperáiddal, oké?-forgatta szemeit felháborodva, majd megnyalta az alsó ajkát. Nyomott még egy csókot a számra, majd elhessegettem öltözni.

Anonim Szemszöge (muháhá -a szerk.)
Ma Délután

A park cseppet sem volt csöndes. Gyerek zsivaj és kutya ugatás övezte a meglepően zöld területet. A fő nagyon-nagyon zöld- húztam végig a talpamat a makulátlan pázsiton,- a fák pedig hatalmasak és terebélyesek, ennek ellenére azonban egy csöpp árnyékot sem adnak. Felnéztem a hibátlan kék égboltra. Mindössze egy apró felhő árválkodott a rengeteg kékségben. Egy pillanatra az izzadt homlokomra helyeztem a kezemet, és lekaptam a napszemüveget, hogy jobban végig tudjam nézni a parkot. Le kell ülnöm valahová. Los Angelesben melegebb van, mint gondoltam, a két hatalmas bőrönd pedig rátesz még egy lapáttal. Azt hiszem kiszúrtam egy padot. De lehet, hogy csak délibáb, és mire odaérek, eltűnik. Jaj, ugyan már! Nem a sivatagban vagyok. Gyors és nagy léptekkel elindultam a pad felé. Élveztem, ahogy a fű csoszog a lábam alatt. Még jó, hogy nem magas sarkút vettem fel, mert ennyi mendegélés után tutira kitört volna a bokám. Elégedetten lehuppantam a zöld padra, majd ismételten körülnéztem a parkban. Foghattam volna egy taxit is a reptér előtt, de félek, hogy a végén átvernek. Pusztán az öltözékemből látszik, hogy nem vagyok itteni. Ki a fene vesz fel a 39 fokban hosszúnadrágot? Talán segíthetünk a helyzeten. Lehajoltam, majd egy kisebb küszködés után térdig felhajtottam a nadrágom szárát. Érdekes, otthon sosem vetemedtem volna ilyenre. Ez a város a lehető legrosszabbat hozza ki belőlem. Bár lehet, hogy a hasznomra válik ez a natúr jó kislányos feeling. Nem lehet tudni. Ahogyan azt sem, hogy hogyan fogok elérni a megadott címre. Mégis csak a taxit kell fognom. Életemben először eljutottam arra a pontra, ahol már csak a cél a lényeg. Öh, várjunk csak. Hogy néz ki egy itteni taxi? Sárga, nem? Héj, az ott egy sárga autó TAXI felirattal! – a felismerés villámként hasított belém. A taxi a park túlsó végén állt meg, közvetlen a járda mellett. Sietve felkaptam a cuccaimat, majd eszeveszett iramban rohanni kezdtem. Wow, megérte az a rengeteg fogyókúra. Fél év alatt annyi kilót sikerült leadnom, hogy már majdnem olyan az alakom, mint…Pfúj, nem mondom ki. Szóval egész jó az alakom. Pár lépés, és elérem a taxit.
-Várjon!-kiáltottam rá a túlsúlyos pasasra a volán mögött, mikor az beindította a motort. Pökhendien végigmért.
-Rakja be a csomagokat a csomagtartóba.-sandított a két hatalmas bőröndre. Ó, kösz a segítséget Röfi. A csomagtartóhoz sétáltam, majd nagy erőfeszítések árán felnyitottam azt. Ha letörik a körmöm, panaszt emelek. De egyelőre maradok a bőröndöknél. Magamban elszámoltam háromig, majd megemeltem az első bőröndöt. Valahogy sikerült belebukfenceznie a csomagtartóba, amit egy hangos „Jupí”-val díjaztam. A második már nehezebben került be a másik mellé, de végül elégedetten helyeztem bele a legkisebb bőröndömet, és a három kézitáskámat is. Több cuccot kellett volna hoznom-dorgáltam meg magamat. Én aztán nem ülök be a hapsi mellé, semmi pénzért. Behuppantam a hátsó ülésre, bediktáltam a címet, majd kényelmesen elnyúlva az ülésen sminkelni kezdtem.

Dóra Szemszöge
22:58

Izgatottan siettem az ajtóhoz, mikor meghallottam az éles kopogást. Nem tehetek róla, amiért nem hallottam. Adammel dolgunk akadt, és a találka pedig fél tízre volt megbeszélve. Másfél óra késés mindenki részéről? Ki kellet használnunk. Előre fésültem a hajamat, feltűrtem a fekete ing ujját(ami egyébként bűzlött a férfi parfümtől, de valahogy kedvelem ezt az illatot), lejjebb húztam a fehér felsőmet(Amire az inget vettem, hehe), majd ajtót nyitottam. Az ajtóban Isaac, Monte és Cam állt.
-Halihó!-üdvözölt Cam bájos mosollyal az arcán.
-Szeva kiscsaj.-köszöntöt Monte a maga stílusában, majd mosolyogva nekidőlt a falnak.
-Hallottuk, hogy fogadtál Tommyval. Muszáj volt eljönnünk.-heherészett Isaac.
-Másfél órát késtetek.-néztem rájuk tetetett sértődöttséggel.
-Hát, értesültünk róla, hogy Tommyéknek más dolga akadt, és gondoltuk ameddig ő nincs itt, felesleges eljönnünk.-világosított fel Cam, Monte pedig bólintott. Rájuk morogtam, majd beinvitáltam őket a házba.
-Pfúj, neked férfi szagod van.-állapította meg Isaac, mikor átölelt.
-Ö, igen, azért mert…-kezdtem volna magyarázkodni. Könnyebben is kimászhatnék ebből, nem?-Nézzétek meg inkább Mr.Lambertöt, rendben?-vihogtam.
-Adam, gyere és mutasd meg magad!-kiabáltam a konyha felé.
-Neeeem.-nyújtotta el Adam hisztisen a választ.-Röhejesen nézek ki.-jelentette ki határozottan, de alig két másodperc múlva megjelent a konyha ajtajában egy üveg sörrel a kezében. Mindannyiunkból kitört a nevetés, mire Adam hisztisen belekortyolt a sörébe.
-Haver, nem is tudtam, hogy ennyire bírod Csőrikét.-fulladozott a nevetésben Monte.
Adam dögös tekintettel végigsimított a felsőjén, mire a nevetés még hangosabb lett.
-Nem értelek titeket.-rázta meg a fejét Cam nevetgélve.-De hoztam jó kis CD-ket, és már azt is eldöntöttem, hogy ki oldalán állok a Dóri vs Tommy harcban.
-Mi is.-vágta rá Isaac és Monte egyszerre. Egymásra néztek, majd összeütötték az öklüket.
-És szabad megtudni, hogy az én férfi illatú Csőrikém mellett álltok-e, vagy titokban szövetkeztek az ördögi szöszivel?-sétált hozzánk közelebb Adam, majd szórakozottan átkarolt. Jól esne, ha nem emlegetné a borzasztó illatomat.
-Tudod, Tommy mindannyiunkat megvert már ivászatban.-magyarázta Monte, Cam pedig rákontrázott:
-Az összes eddigi tagot, jobban mondva.
-És bosszút akarunk rajta állni.-sandított Isaac a többiekre.-Bár igazából erősen kételkedünk abban, hogy megvered majd Tommyt,- húzta fel a szemöldökét- ezért elhoztuk a lehető legerősebb vodkát.
-De azt nekem is meg kell majd…-tiltakoztam élesen, de Cam félbeszakított.
-Nem, nem kell. Ugyanis a te poharadba vizet fogunk tölteni. Biztosra veszem, hogy Adamnél van némi üres vodkás üveg, amibe vizet tölthetünk.-világosított fel mosolyogva, én pedig elismerően összeütöttem a tenyeremet.
-Szuperek vagytok!-dicsérte meg a tervet az eddig szótlan Adam.
-De jó lenne hozzálátni, mert hamarosan megérkeznek majd.-hallatszott mögöttünk egy éles, női hang. Megfordultam, majd megpillantottam a vörös hajú cserfes lányt. Ő meg hogy jött be?!
-Allison!-üdvözölte őt Adam meglepetten.-Azt hiszem valaki nem zárta be az ajtót.-morgott rám Adam mosolyogva.
-Ö, hát lehet hogy…-mentegetőztem, mire Adam elhallgatatott egy csókkal.
-Hűha.-fütyült Isaac, majd elterelte a csapatot a konyhába.
-Adam, mennyit ittál?-suttogtam az észvesztően jó csók után.
-Hé, alig ittam valamit!-bökött a félig teli sörös üvegre sértődötten.
-Ümn, ne haragudj.-motyogtam gyorsan, majd megpróbáltam leutánozni Adam remek csók tudományát.
-Majdnem jó.-nyammogta önelégülten.-Most már igazán mehetnénk segíteni a srácoknak.-bólintottam egyet, majd kézen fogva vonszoltam be Adamet a konyhába.


4 megjegyzés:

Roxi írta...

Dorkám, egyszerűen imádtam, úgy mint a többit :P Remélem fel tudod majd rakni sulikezdés előtt az új részt, és gratulálok neked ezért az 1. évért. Ez most nem lesz hosszú kommi, de akkor is imádtam ezt a részt :P Ez a kedvencem eddig :) *-*
Pápá.

Alexandra írta...

Juuuj *-* ez nagyon jó lett! nekem is ez az eddigi kedvencem :D Adam tök aranyos volt benne meg Dóri is :D meg úgy mindenki xD ez aterv :"D Tommy tuti veszít x) hacsak nem jön rá :D várom a következőt ;) remélem sikerül suli előtt hozni :) amúgy nekem van egy kicsi sejtésem ki ez az új szereplő :D (ez nagyon tetszett--> muháhá x"D) amúgy többszőr kuncogtam a fejezet olvasása közben :) na ez hosszúra sikerült x)

Mili és Kylie írta...

Helló!
Na ez nagyon jó lett! Széjjel röhögtem az agyamat! Elképzeltem Adamet, amint a hasát simogatja a csőríkés pólóban, hát az tiszta nevetséges volt.
Szerintem a kutya ugatás és gyerek sivítás nem tudja körbe ölelni zöld teret, de ha fordítva írnád lehet jól hangzana. Csak egy tanács volt.
Kíváncsian várom ki lesz az az ismeretlen hölgy.
Nagyon bírom az írói hozzászólásaidat, azzal még jobban fel tudod dobni a fejezetet.
Mili

Z. Dia írta...

nagyon jó lett, izgatottan várom a folytatást!:)