27.Rész

27.Rész-Közös Célok

Magassarkúban topogok végig a járdán, Adam oldalán, miközben az újságot kémlelem.

-Azért szólhattál volna, hogy ne vágjak ilyen képet. Hogy nézz ez ki?-bökök magamra az újság címlapján. Meleg délután van, és épp a stúdióba igyekszünk, hogy John felvegyen.

-Szerintem cuki vagy.-karolt belém.-Most is itt vannak.-fordította jobbra a szemét.

-Remek.-álltam meg egy pillanatra, mert kiborultam az egyensúlyomból. A magassarkú csodás esésekre képes.

-Miért nem mondtad hogy nem tudsz járni tűsarkúban?-súgta oda, majd a fotósokra mosolygott.
-Mondtam.-álltam meg.-Miközben sminkelted magad.-bújtattam ki a lábam a szörnyű cipőből.
-Mi a fenét csinálsz?-mosolygott Adam.
-Utánozlak.-vágtam rá, majd mezítláb indultam utána.

Majd legközelebb kilakkozzuk a körmödet is.-nevetett Adam.-Remélem tudod,hogy oda nem mehetsz be így.
-Persze.-helyeseltem.-Majd ott felveszem.
Adam röhögve elfordult.
-Héj,őszintén még sosem szórakoztál valami hülyeségen az utcán?-raktam át a másik kezembe a cipőket.
-Őszintén?-kérdezett vissza.-Elég régen.
-Itt az ideje.-álltam meg.-Vedd le a cipőd.-mosolyogtam, mire Adam szó nélkül engedelmeskedett.-Bezzeg az ágyban-forgattam a szememet, majd elnevettem magam.
-Remek.-hajlította be a lábujjait.

-Menjünk.-indultam el.-Amúgy honnan veszed ilyen biztosra, hogy John felvesz?-aggodalmasan beletúrtam a hajamba.
-Van egy két trükk a tarsolyomban.-mosolyodott el rejtélyesen.
________________________________________
Igazán vicces az újságcikk. Állítólag több helyen láttak minket együtt, és Adamnél lakom. Az utóbbi igaz, de nem egy lerobbant hajléktalan vagyok.
-Szóval, John nincs más választásod.-mosolyog Adam Johnra, aki falfehér a döbbenettől.-A szerződés szerint én válogatom meg az alkalmazottak bérét, és mindent ami velük kapcsolatos. Ráadásul-fürkészte a szerződést.-Ha nem vagyok veled megelégedve, akkor lecseréllek. És csak a munkámba szólhatsz bele, a magán életembe nem.-dőlt hátra elégedetten.
-Én,én a tulajdon pénzemet rád költöttem. Az American Idol után csak rám számíthattál. Most pedig...?!-vörösödött el a feje.-Legyen, beleegyezzek. De csak pár szabály meghúzása után.-dobta le a kezében lévő mappát az asztalra, majd szigorúan ránk nézett.
-Nem hangzik valami jól.-suttogtam Adamnek félve, mert elkaptam John mérges tekintetét.
-Margareth!-ordibált az ajtó felé, úgy hogy tekintetét rajtunk hagyta. Hamarosan lassan kinyílt az ajtó, és egy tömzsi, kövér nő lépett be. Fekete haja szigorú kontyban lógott le fejéről, a vállán egy hatalmas fekete táska billegett. Az arca egészen rendben volt, leszámítva pár pattanást. Okosan próbálta elrejteni, alapozóval, de hogy őszinte legyek, nem sokat segített. Ugyanis hófehér arcán itt ott bronz színű foltok voltak. Ráadásul  az öltözéke...

-Igen?-motyogta halkan, szinte maga elé.
-Vedd kezelésbe..khm.Őt-bökött felém a fejével.
-Miről lenne szó?-nézett fel a nő, Margareth csillogó szemekkel.
-Egy kicsike átalakítás.-kacsintott a nőre, mire ő intett, hogy kövessük.
_____________________________________
Margareth katonásan lépkedve verekedte át magát a tömegen, egyet sem törődve azzal, hogy követjük-e, vagy sem. Fura egy nő, ahogy mindenki más LA.-ben. Fogalmam sincs mit akarnak velem csinálni. Ezért lassan kullogtam Adam oldalán. Átmentünk a folyosón, majd a nő megállt, és körülnézett.

-Ki ez a nő?-súgtam oda Adamnek, amikor újra elindultunk.
-John személyi titkára.-súgta, mintha természetes lenne.-Látszólag.-motyogta, majd elfordult. Talán azért, hogy ne lássam az arcát.
Megálltunk egy rozoga ajtó előtt, amin ezer és ezer irka-firka díszelgett. Próbáltam elolvasni egyet, de a nő már kinyitotta az ajtót. Egy sötét, koszos raktárszobába vezetett utunk.
-Öhm,tulajdonképpen ki is maga? És hol vagyunk?-néztem körül, majd felemeltem kezeimet, majd hagytam őket leesni. A szinte üres szobában visszhangzott a kezeim becsapódása a térdemre.
Nem szólt semmit, belenyúlt a táskájába, és kivett belőle egy kulcs-csomót. Kettőt előre lépett. Csak most vettem észre, hogy ismét egy ajtóval álltam szembe. Kinyitotta az ajtót, majd eltette a kulcsokat. Az ajtó mögött egy világos, tágas szoba foglalt helyet. Minden ott volt, amire egy nőnek szüksége van. De semmi, ami egy titkárnőnek kell.
-Üdvözöllek itt nálunk Dóra. Melinda vagyok.-bontotta ki fekete hosszú haját, majd letette a csatokat a fésülködő asztalára.
-Melinda?-kérdeztem vissza.-De az előbb...-értetlenkedtem, de Adam arcvonásaiból kivettem, hogy inkább hagyjam abba a a kérdezgetést.

Igen, az előbb Margareth voltam.-dobta le táskáját egy kanapéra, majd benyúlt a felsője alá, és kivett egy igen fura dolgot.
Párna?Párna?-kiabáltam gondolatban.Mi a fene folyik itt?
-És most ki is?-háborodtam fel, bár ezt hangvételemből ki lehetett venni. Margareth, vagyis Melinda leült a tükör elé, és smink-lemosóval próbálta eltüntetni a nevetséges alapozó nyomokat.
-Melinda, John barátnője.-hadarta el.-Tudod hogy megy ez.
-Nem, őszintén szólva nem tudja.-szólt közbe Adam.

-Egyszerű.-tette el a sminkeket, majd kinyitott egy szekrényt. Tele volt szebbnél szebb ruhákkal.-Én vagyok az amolyan stylist, tanácsadó, divattervező stb. Bár, erről a dologról csak kevesen tudnak. Nem mindenki pártolná, ha egy újabb embert is ki kéne fizetniük. Ráadásul rajtam kívül vannak még erre szakosodott munkások. Ezért van Margareth.-mosolygott, majd kivett széles kivágású ruhát.
Johnak lehet barátnője, Adamnek pedig nem. Ez nem igazság.-durrogtam magamban.
-Hol itt probléma?-rántottam meg a vállam.
-Mivel én vagyok a legjobb a szakmában, ezért John felvett. De azzal nem számolt, hogy belém szeret. 32 évesen végre elhatározom magam.Vagyis akkor úgy gondoltam.-villantotta ránk tökéletes fogsorát.
Harminckettő?Te jó ég! Ez a nő aligha 25-nek nézz ki! Már értem John-t.De még mindig nem értem hol itt a baj.
-Megbocsájtotok két percre?-emelte fel a ruhát, majd nem várta meg hogy válaszoljunk, eltűnt egy másik szobában.
-Hol itt a probléma?-ismételtem meg magamat.
-John házas.-forgatta szemét.
-Mi van?-visítottam.-Szemét.-sziszegtem.-És még ő nem engedi nekünk...-mérgelődtem.
-Nyugodj meg.-mosolygott.-Nem nagy szám.

-Nem nagy szám?-kérdeztem vissza.-Te is ezt tennéd velem?-fordítottam el az arcom.
-Jézusom! Dehogyis.-válaszolt határozottan.
-Néha úgy érzem...-kezdtem bele mondandómba, de Melinda félbeszakított.
-Na szóval, kezdhetjük az átalakítást, ugye?-dörzsölte össze két tenyerét.
Csodásan nézett ki. Vékony, és magas volt, a haja pedig kifogástalanul úgy állt a helyén, ahogy ő akarja. Kék felsője tökéletesen passzolt rá, és a körmei pedig hatalmasak voltak, pirosra kilakkozva. Oké, ez előbb is feltűnt. Zavartan végignéztem magamon, majd a körmeimen. A látvány igen kiábrándító. Össze sem lehetne minket hasonlítani. A szememet Adam felé fordítottam, és azt csinálta amit vártam.Igen feltűnően Melindát bámulta.

-Remek.-húzta ki Melinda a tükör előtt lévő széket.
Leültem, és vártam a csodát, jelen esetben azt, hogy mit értenek "átalakítás" alatt.
-Nos, Dóri, be kell hogy valljam, te nem vagy olyan sztáros alkat.-rázta a fejét, majd alaposan méregetni kezdett.
-Nem is akarok az lenni.-duzzogtam.
-És tágak a pórusaid. Nem így kéne hordanod a hajadat.-csóválta a fejét.-Nem így kéne öltözködnöd, nem így kéne beszélned...-blablabla.
Próbáltam elengedni a fülem mögött a sértegetéseket. Egy ideig lenyeltem az összes kritikát, ami mondott, de én sem vagyok képes mindent eltűrni.
-Tulajdonképpen lehetetlenbe ütköztem.-vihogott.-Képtelenség kihozni belőle valamit.-beszélt Adamnek, és úgy tett, mintha én nem hallanám.
Nem bírtam tovább. Felpattantam a székből, és kifakadt belőlem.
-Elnézést, Miss Tökély hogy beleavatkoztam a munkájába.-kiabáltam vele.-De nem tűröm el hogy holmi örömlányok sértegessenek. Mert attól, hogy nem tudom milyen szépnek, és tökéletesnek lenni,és nem tudom normálisan hordani a hajam, és marhára nem érdekel mi a havi szín trend, még ugyan olyan teljes értékű ember vagyok, mint bárki más. Sajnálom,de engem nem érdekel ez az egész. Egyetlen egy dolgot szeretnék, de azt is nehezen kapom meg. Feladom.-halkultam le.-Én nem akarom ezt. Ez nem én vagyok.-zártam le mondandómat gyorsan, majd a bejárat felé kezdtem rohanni.

-Dóri, ne csináld ezt!-rohant utánam Adam.-Hová mész?
-Nem tudom.-folytattam a rohanást.-El innen.-igyekeztem tömeg közé menni, hogy ne kövessen. Csak egy kis egyedül létre van szükségem.-Megszaporáztam a lépteimet, és Adam hamarosan eltűnt a tömegben. Csalódottan hátranéztem.

Valóban, egyedül akartam lenni. De ez nálunk, nőknél azt jelenti, hogy csak arra várunk, hogy ő idejöjjön, megöleljen, és a fülünkbe súgja hogy: Szeretlek. Bár annyi is elég lenne, hogy érezzem az illatát, és hogy testem minden része érezze hogy itt van. De nincs itt.-fordítottam előre a fejemet.Hirtelen kiborultam az egyensúlyomból(magassarkú),és a földre estem. Elsodortan valakit, azt hiszem.A padló hideg volt, és megütöttem a térdemet is. Papírok ezrei repültek a levegőben. Valószínű az elsodort emberke kezében lehetett. Bocsánatkérések sűrű forgatába kezdtem volna bele, de szemügyre vettem a férfit. Erick volt az, barna hajjal.

-Te jó ég!-csúsztam arrébb a földön.-Te befestetted a hajadat?-kapott el a nevetés.

-Szia neked is.-mormogta, és igyekezet összeszedni a papírokat.

-Majd segítek.-sóhajtottam, és próbáltam felállni a földről, és igen nehezen, de sikerült.

-Már összeszedtem.-túrt bele a hajába.

-Akkor megyek is.-indultam el gyorsan, de ismét elestem. "Szerencsére" Erick megfogott, így nem zuhantam újra a földre.

-Olyan szerencsétlen vagyok.-sziszegtem, és előre léptem egyet(óvatosan)

-Nem, csak letört a cipőd sarka.-mosolygott.-Azt hiszem tudok rajta segíteni.-törte le a másik cipőm sarkát.

-Óó, kösz, ez sokkal jobb.-flegmáskodtam.-Én...megyek.-indultam volna el(lassabb tempóval),de megfogta a karom, és visszahúzott.
-Összevesztetek?-kíváncsiskodott.
-Semmi közöd hozzá.-húztam el a karomat.-Ide figyelj. Elhagytál, nem is egyszer. Nem fogok megint visszamenni hozzád. Hülye lennék Bár, most is az vagyok, mert egyáltalán szóba állok veled. Nem érdekel hogy miért jöttél vissza., de remélem mindnél hamarabb visszamész. Semmi közöd hozzám,többé semmi. Mostantól csak egy valamit akarok. Csak egy célom van.-szögeztem le neki.
-Nem nehéz kitalálni hogy mi.-húzta el a száját.-De egyedül én tudom hogy mi van otthon a családoddal. És tudom, hogy legközelebb könyörögni fogsz nekem. És nem foglak pofára ejteni. Többé nem.-ígérgette.
Legszívesebben lekevertem volna neki. De az azt jelentette volna, hogy még mindig szeretem, mert mérges vagyok rá. De már nem szeretem. Ezért némán álltam vele szemben. Nehezen tudtam ellenállni annak, hogy megkérdezzem mi van otthon.
-Ha kíváncsi vagyok rá, akkor felhívom anyát.-vontam meg a vállamat.
-Tényleg? Akkor ezek szerint nem érdekelnek a szüleid. Még nem hívtad őket.-emlékeztetett.
-Honnan veszed?-színészkedtem.-Igen is felhívtam őket.
-Hát persze. Akkor biztosan tudsz arról, hogy anyukád kórházban van.
Egy pillanatra megijedtem, és könnyek szöktek a szemebe. De aztán leesett a tantusz. Blöff.
-Blöffölsz.-állapítottam meg gyorsan.
Elnevette magát.
-Bonyolult egy nő vagy te.-nyújtotta át a telefonját.-Bizonyosodj meg róla.
Habozva, de remegő kezekkel a telefonért nyúltam. Lassan betárcsáztam anya számát.
-Nem.-vette ki a kezemből a telefont.-Az egyes gyors hívót hívd.-nyomta be nekem az egyes gombot.
Kicsöngött. Egy vékonyka női hang szólt bele a telefonba. Nem anya hangja, de nagyon ismerős.
-Kórház.-szólt bele a telefonba a nő.
-Öhm...Jó napot.-köszöntem halkan.-Kérem nézzen utána, egy bizonyos Gaby Carter bennt fekszik-e.-kértem meg a nőt, mire pár másodperc csönd következett.
-Igen.-válaszolt a nő.-Maga talán a rokona?
Nem feleltem. Magam elé bambultam, és próbáltam felfogni a történteket. A nő még beleszólt párszor, de én lassan elemeltem a telefont a fülemtől, és vissza adtam Ericknek.
-Nem.-ráztam meg a fejemet.-Nem igaz.
-Hiszen most mondta a nő.-forgatta szemét.
-Mi..mi baja van?-szaladt le egy kövér könnycsepp az arcomon. 
-Nem tudom hogyan mondjam finoman. Meglátta a levelet. És...ugye tudod, hogy anyukádnak baj volt... az elméjével?
Több sem kellett. Gondolom jön az a rész, hogy sokkot kapott a levél olvasása közben. Tudom hogy meggondolatlanság volt elmenni és otthagyni anyát. Miattam van. Nem válaszoltam, rohanni kezdtem a kijárat felé. Adam állt ott, egyedül. Lehet hogy engem várt. Nem gondolkoztam, nem néztem szét, rögtön a karjaiba ugrottam. Látta hogy sírok, ezért karját körülfonta hátamon.
-Kicsim.-suttogta.-Mi a baj?
-Anya...-böktem ki a sírástól fuldokolva.
-Mi van vele?-nézett körbe Adam.-Gyere, majd otthon megbeszéljük.-engedett el.
-Kórházban van. Miattam.-töröltem le egy könnycseppet az arcomról.
-Ne aggódj.-csitítgatott.-Ki mondta ezt?-húzta fel a szemöldökét.
-Erick-válaszoltam.
Adam arca elborult.
-Inkább beszéljük meg...Otthon.-ismételtem meg őt.
Elmosolyodott az "Otthon" szó hallatán, majd újra eluralta arcát a keserűség.

(...)

-Egész jó alakítás volt.-vihogott ördögien a nő. Erick bűnbánóan a padlót nézte.

-Nem akarom becsapni.-szabadkozott a fiú.

-Nem is csapod be. Csak rávezeted a megoldásra, úgy, hogy nem mondasz igazat. Különben sose lenne a tiéd.-mosolygott.

-Neked nincsen veszteni valód, Melinda.-túrt bele a hajába.-De nekem van.

-Azt hiszed, hogy én semmi sem kockáztatok Adamért? Oda az állásom. De nekem ő kell. Gazdag, és jóképű.-húzta lentebb felsőjét.

-Még csak nem is szereted.-rázta meg a fejét.

-Nem. De híres és elismert akarok lenni. Először kitúrom az állásából, aztán elveszem tőle Adamet. És mivel egyre jobban vissza akar majd menni az anyja "betegsége" miatt, egyenes majd a karjaidba omlik.

-Én nem akarok fájdalmat okozni neki. És nem akarom becsapni.-tiltakozott.

-Hát nem érted, te szerencsétlen?!-szorította őt a falhoz.-Neked Dóra kell, nekem pedig Adam. Ez az egyetlen módja, hogy szétválasszuk őket. És igen nehéz lesz. A célunk közös.-vihogott újból, majd kezet nyújtott Ericknek.-Az első lépés megvan. Én könnyűszerrel elcsábítom Adamet. A többi a te dolgod. Küldj neki virágot.-javasolta.

Erick gondolkozott egy kicsit, majd elfogadta Melinda kéznyújtását. Mindent megfog tenni Dóráért, még ha veszélyes és ördögi is. De Melindában továbbra sem bízik.

-Csak a közös célért.-szögezte le Erick, majd elhúzta kezét és az irodája felé indult.

-A közös célért.-ismételte meg a nő, mikor már Erick messze járt.Közelebb lépett egy faliújsághoz, és Adam képét vizsgálgatta.

-Fél éve próbállak megnyerni, és te mindig elutasítottál. De most, hogy ezzel a "lány"-nyal van, elfelejtetted, milyen egy igazi nő. Szerencsére találtam egy bolondot aki segít nekem.-beszélt a fényképhez.-Egy napon az én fényképen is kint lesz. Mint Adam Lambert háttérénekese, és felesége.-fordította el a fejét, majd meglátta a folyosó másik végén lévő John-t.-Miután szakítottam ezzel a bugrissal.-forgatta szemét.

-Melinda!-sétált közelebb John.-Mehetünk, kicsim?

-Igen, hát persze.-helyeselt Melinda negédesen.-Lenne pár javaslatom Adamékkel kapcsolatosan.-mosolygott rejtélyesen.