28.Rész-Terhes Társaság

Íme az új rész, guys :) Feltűnik két régi ismerős, és egyre több szerepet játszanak a gondok. Tegnap éjfélig fennmaradtam hogy megírjam, ma pedig átnéztem, hogy készen áll-e arra, hogy kitegyem. Mindjárt 30.-nál tartunk ^^ Köszönöm a "Segítséget" Iraknak, amiért képes volt esténként elviselni ihlet hiányomat és kis előzeteseimet. Írjatok kommit (: Ja, és még valami. Szinte hihetetlen, hogy pár hete költöztem ide, és máris túlléptük a napi 119 olvasót, és a költözés óta már majdnem 850-en olvastátok a blogot. Köszönöm nektek, ez sokat jelent nekem :)

28.Rész

Terhes Társaság

-Még mindig nem tudom, hogyan vettél rá erre.-sóhajtottam, és tűrtem hogy a fodrász tépi a hajamat. 

-Én sem.-nevetett Adam.-Ez csak egy kis hajvágás.

-Neked talán az. Én nem járok hetente fodrászhoz.-horkantam fel. Egyrészt mert a fodrász húzta a hajamat, másrészt pedig felháborodásból. 

-Én sem.-szabadkozott Adam, mire a fodrász és én meglepett szemekkel néztünk rá. Adam zavartan motyogott valamit, majd intett a fodrásznak hogy folytassa a hajam vágását.

-Biztosak benne, hogy vállig érőre vágjam?-tekintett végig hosszú hajamon.

-Igen.-válaszolt helyettem Adam.

-Vállig érő?-tiltakoztam.-Soha!

-Akkor tépett.-morogta Adam.-Miért nem jó a vállig érő?-fordult hozzám, mikor a fodrász folytatni kezdte a munkáját.

-Mert iszonyúan hülyén nézz ki, ha az a kis hajam  begöndörödik.-válaszoltam neki. Ha ő a nagy "mindentadokmagamra" típusú férfi, tudnia kéne.

-Vagy úgy.-húzta fel a szemöldökét.-Szerintem mindegy hogy hogy van a hajad, így is úgy is gyönyörű vagy.-bókolt, mire én egészen elpirultam.

-Hová megyünk ha kész a hajam?-kíváncsiskodtam.

-Manikűröshöz.-mosolyodott el ördögien, majd a kezeimre nézett.

Nagyot sóhajtottam, majd igyekeztem elrejteni a körmeimet a fodrász elől, ugyanis ő is idenézett. Ez amolyan "Csináljunk belőlem sztárt!" körút volt. hiába tiltakoztam, ennek el kell jönnie. De azt nem engedtem, hogy az egészet Adam fizesse.

-Készen vagyunk.-lépett hátra egyet a nő.-Remélem hogy tetszik.

Csukott szemmel a tükörhöz sétáltam. Nagy levegőt vettem, és kinyitottam a szemem. Azt hittem el fogok ájulni.

-A hajam!-visítottam.-Le kell ülnöm!-rohantam vissza a székhez.

Alig pár centi volt levágva a végéből. Tépett volt, de elől hosszabb a kelleténél. A vége ki volt szőkítve, és az egész nyíl egyenes volt.(Kép fennt:D)

-Nem tetszik?-ijedt meg a fodrász.

-Már hogy ne tetszene? Látja, hogy fülig ér a szám, nem?!-emelem fel a hangom.-Ki mondta hogy fesse be?-tettem fel az költői kérdést, mire a fodrász Adamre nézett.

-Öhm...Szerintem jó lett.-nyögte ki, mire én figyelmeztetőleg elhúztam a mutatóujjam a nyakam előtt, mire Adam erőltetetten a fodrászra mosolygott.

Kutatni kezdtem a táskámban. Alig pár dollárom volt, aligha elég egy szendvics elkészítéséhez való alapanyagokra. Adamre néztem, mire ő vette az adást.

-Mennyivel tartozunk?-fordult a fodrászhoz.

                                

                                                   (...)

Kisétáltunk a kocsihoz. Próbáltam néma maradni, de aki ismer, tudja hogy ez lehetetlen.

-Ne haragudj.-ültem be a kocsiba.-Ne haragudj hogy neked kellett kifizetni a semmit.-legyintettem meg a hajamat a "semmit" szó végén.

-Miért haragudnék?-indította be a kocsit.-Neked kéne rám haragudnod.

-Ki mondta hogy nem haragszok?-mosolyodtam el, majd lehervadt arcomról a mosoly.
-Szóval most azt játsszuk hogy minden kérdésemre kérdéssel válaszolsz?-tudakolta.
-Te csinálod azt,nem?-mosolyogtam ördögien. Én fogok nyerni.
-Öhm...Muszáj ilyet játszani?-húzta el a száját.Jó kis pókerarc. El fog vérezni. Tuti hogy én nyerek.
-Muszáj hisztizned?-döntöttem oldalra a fejem.
-Indulhatunk végre?-villantotta rám hibátlan fogsorát.
Gondolkozz! Gyerünk. Meg kell nyerned.
-Ha nyerek mit kapok?-csettintettem egyet, mikor eszembe jutott ez a mondat.
-Mit szeretnél?-vágta rá gondolkozás nélkül. Profi.
-Hát nem tudod?-csodálkoztam.
-Tippelhetek?-kapta el tekintete az enyémet.
-Ha szeretnél, miért ne?-rántottam meg a vállam.
-El fogunk késni.-esett ki Adam a játékból.
-Nyertem!-kezdtem el ugrálni a kocsiban.
-Egy kissé gyerekes vagy.-jegyezte meg, majd kifordult a parkolóból.
-Szóval, nyertem.-És tudom, mit akarok.-egyenesedtem ki.
-Mit?-ráncolta össze Adam a homlokát.-Nem hangzik valami jól.-gyanakodott.
-Főzz nekem magyar kaját.-mosolyodtam el, Adam pedig próbálta leplezni ijedtét.
Két másodpercig nem szóltunk semmit, majd mindketten nevetésben törtünk ki.
-Egyre hülyébb leszek.-állapítottam meg gyorsan.
-Bármi mást kérhettél volna. Miért pont ezt?-túrt bele a hajába.
-Mert emlékeztet a származásomra, szeretem a magyar ételt, és mert cuki vagy izzadtan és köténykében.-hadartam el a mondatot.
-Ugyan miért lennék leizzadva?-védte a "becsületét".
-Majd megtudod.-kuncogtam magamban.-Inkább induljunk, mindnél hamarabb túl akarok esni a körmeim gyilkosságán.-néztem végig tövig lerágott körmeimre. Talán a stressz teszi, de ha izgulok, idegesen vagyok, mindig rágni kezdem a körmömet. Az utóbbi időben folyton ezt csináltam.
                                                         (...)

-Egész jó.-vizsgálgatom immár ápolt, feketére lakkozott körmeimen.
-Hasonlítasz rám.-mosolyodott el.
-És most hová megyünk?-dörzsöltem  fáradtan a szememet.
-Vásárolni.-csillant fel Adam szeme.

Valami gyerekes lelkességet láttam a szemében. Olyan természetes számára a vásárlás, és gondolom örül, hogy bevezethet a shoppingolás minden rejtelmébe. Juhú.


Talán Los Angeles legforgalmasabb utcájában sétálhattunk. Az utcákon ezer, s ezer ember járt-kelt, csak kapkodtam a fejem ide-oda. A hangzavar igen nagy volt. Páran sietni próbáltak, de szinte képtelenség volt átverekedni magunkat az eszméletlen tömegen. Oldalra néztem, hogy egy pillanatra elfelejtsem a mérgelődő embereket. Ott pár tini lány bámulta a kirakatott, és a drága árcédulákat. Alighogy visszafordítottam a fejem, egy magas, barna kabátos férfi alaposan meglökött.


-Elnézést.-kiabálta oda, majd tovább viharzott. A kabátja vége felröppent, talán a szél miatt.
-Nincs elnézve.-morogtam magamban, mire Adam látszólag jót mulatott rajtam.
-Mi az?-húztam összébb magam, hogy lehetőleg senki sem lökjön meg újból.
-Mindegy.-állt meg egy hatalmas kirakat előtt.-Gyere.-engedett előre.

Félve felléptem  az ajtóhoz. Húzni vagy Tolni? Gyakori kérdés, pláne, hogy minden angolul van kiírva. Végül a tolást választottam. Egy sürgő-forgó ruhaboltban találtam magam. Rengeteg ember szaladgál ide-oda, a márkás, drága, csili-vili cuccok között. A pult mögött egy göndör szőke hajú nő állt, hangosan csámcsogva rágta a rágógumit, és lázasan SMS-t írt.

-Üdvözöllek a Forgotten Saints-ben.-tárta szét a karját Adam.
-Stop.-állítottam le Adamet a beszédben, mert bizonyára folytatta volna.-Erről olvastam egy interjúban.-arckifejezésemen látszott mennyire erőlködtem, hogy eszembe jusson a teljes cikk.-A...a...a szabadidős elfoglaltságoknál.-néztem körül.-Megnéztem a neten a bolt weboldalát. Nem a legolcsóbb hely.-sóhajtottam.-Nem akarom hogy az összes pénzedet rám költsd. Van nekem is bankkártyám, azt hiszem.-tettem hozzá gyorsan, mire elnevette magát.
-Fura nő vagy te.-tett úgy, mintha meg sem hallotta volna az előző mondatomat.
A nő felnézett, majd elmosolyodott, és Adam felé intett.
-Óó, Adam!-"repült" ki a pult mögül, majd két hatalmas puszit nyomott Adam arcára.
-Hello Emily.-köszönt neki oda gyorsan. Gondolom a puszik miatt volt ennyire rideg Emilyvel.
-Hogy tetszett az a felső amit a múltkor vettél? Egész éjjel azon aggódtam, hogy bírja-e a mosást. Nem mondtad hogy olyan programmal mosol, aztán felhívsz.ch.-sziszegett.-Nem értem miért veszel folyton egy mérettel...-folytatta a fecsegést.
Adam zavartan megvakarta a fejét, majd leállította Emilyt a beszédben.
-Elég lesz.-köhécselt.-Csak vásárolni jöttem. A hölggyel.-tolt finoman előre.
Bevallom, Emily elég udvariatlan volt, de ez egyszer nem bánom. Az összes gondolatom az anyámon járt, nem a drága ruhákon.
-Szóval a női osztály.-bólintott.-Jobbra, a második emelet.-csalódottan elővette mobilját, és ismét nyomkodni kezdte.
-Előre szólok, a beleegyezésem nélkül semmit se veszel meg.-fenyítettem meg.-Ha nem ígérted volna meg, hogy a vásárlás után meglepit kapok, nem jöttem volna el. És tudod, hogy soha nem fogom felvenni ezeket a ruhákat.-néztem végig alaposan a kirakatban lévő ruhákon.
-Bízz bennem, tudod hogy milyen jó a divatérzékem.-mosolyodott el.-Ráadásul, tudom mi áll jól rajtad.
-Persze, annyira jó a divatérzéked, hogy bevásárolsz magadnak a női osztályon.-cukkoltam.

Fél óra sem telt bele, Adam minden ruhát felhalmozott, szinte percenként jártam a próbafülkében. Legtöbbször fejet csóválva bámultam az árcímkét, mire Adam elhitette velem, hogy arra a darabra szükségem van. A nap végére büszkén állíthatom, hogy Adam mint anyagilag, mint energia terén nullán állt.

-Te jó ég.-dörzsölte a szemét.-Azt hiszem mindjárt elalszom.-hunyta be a szemét a kocsiban.-Végigjártuk L.A. összes cipőboltját, mire találtunk egy olyan tűsarkút amiben tudsz járni.-panaszkodott.-Szerintem direkt csinálod. Minden lány élvezi ha bevásárolni viszik, nem?-méregette a hátul lévő hatalmas szatyrokat.
-Senki nem mondta hogy nem élvezem. De ezek nagyon drágák. Nem vagyok hozzászokva a luxushoz.-kötöttem be magam.-Haza akarok menni aludni.
-Miért, talán Erick szalonnával és tejjel etetett?-indította be a kocsit.
Viccnek szánta, de engem nagyon szíven ütött. Nem tudtam mit mondani. Jó pofizni nem tudtam, de visszaszólni sem. Félek hogy megbántom.
-És az alvás még messze.-emlékeztetett a "meglepetésre".
Nagyot sóhajtottam, és arcomat a kezembe temettem, míg Adam kiparkolt a kocsival. Őszintén semmi kedvem sincsen a meglepetéshez.
-Nem lehetne elhalasztani, vagy valami? Fáradt vagyok az anyám pedig kórházban. Élni sincsen kedvem, jelenleg.-böktem ki.
Nem nézett rám, a szélvédőt bámulta, majd hirtelen lefékezett. A lámpa pirosra váltott. Hirtelen eluralta arcát a csalódottság. Nagyot nyelt, majd halkan annyit mondott:
-Ez nem visszamondós dolog.-hallottam a hangján a sértettséget.-Nézd, ha ez neked teher, akkor előbb is szólhattál volna, mielőtt idejössz. Maradhattál volna a családoddal is, de nem tetted.Önszántadból  jöttél, szóval ne panaszkodj.-még mindig nem nézett rám.
Kettőnk közül én most nagyobbat csalódtam.
-Én elmondom neked a véleményem, és te ezért..te ezért..-kerestem a szavakat.
-Elmondom az enyémet.-gyorsított be.
-Sokat változtál.-állapítottam meg.
-Te pedig semmit.-fordult jobbra. Úgy bánt az autóval, mintha sérthetetlen lenne. A kanyarnál pedig folyton gyorsított.
-Utálok kocsiban veszekedni.-dőltem hátra és kibámultam az ablakon, csak azért hogy ne lássa az arcomat. A sírás kerülgetett.
-Miért? Mert ott nem tudsz elmenekülni a problémáid elől?-vádolt meg. Ismét piros lámpa előtt álltunk meg.
Nem szóltam semmit.
-Mégis mi bajod van? Az előbb még vidám voltál. Csak annyit mondtam hogy nincs kedvem semmihez. Azt hittem meg fogsz érteni.-suttogtam az utolsó mondatot.
-Én megértelek. De nem adsz elég esélyt magunknak. Folyton a rosszat keresed mindenben. Nálad nem ismert az önbizalom szó. Így még kárt teszel magadban.-végre rám nézett.-Én csak aggódok.
-Elég furán "aggódsz".-fújtam ki a levegőt. Szomorúság helyett most a dühroham kerülgetett. Fogtam magam, és egy hirtelen mozdulattal kiszálltam a kocsiból.
-Mi a fenét csinálsz?-kiabált Adam.
-Zöld a lámpa.-intettem a fejemmel a lámpa felé.-Választhatsz. Vagy tovább mész, és éled tovább a világodat,-vettem nagy levegőt-nélkülem, vagy pedig félreállsz, és segítesz nekem abban hogy együtt tudjunk átmenni a következőnél.-igazítottam meg lecsúszó válltáskámat.
Sóhajtott, és bemutatott a háta mögött káromkodó autósoknak. Beindította a motort. Elképedtem. Már indultam volna könnyes szemekkel az ellenkező irányba, mikor valaki megfogta a karomat és visszahúzott.
-Ne haragudj.-sütötte le a szemét.-Csak azt akarom hogy jól érezd magad.
-Nem haragszom. igazad van, és az igazság fáj.-remegtem meg. Nem tudom miért. Talán azért mert Adam elengedte a karomat, vagy azért mert egy hideg fuvallat járta át a testemet. A hideg szurkálni kezdte a combomat, majd egészen bejutott a lila bugyros felsőm alá.
-Ugye nem hitted hogy tovább megyek?-mosolyodott el.
Fura műmosolya lehervadt, majd szemével oldala nézett.
-Fotósok.-súgta oda nekem.-Integess és nyugisan ülj be a kocsiba.-sziszegte fogai között.
Úgy tettem ahogy Adam mondta. Lazán feléjük intettem, és beültem a kocsiba.
-Valójában azt hittem.-válaszoltam az előző kérdésére az autóban.-Még sohasem mondtál ilyeneket.-babráltam az ujjaimmal.
-Mert sohasem féltettelek ennyire.-mosolyodott el.
A mosolya most szeretettet, és békét sugárzott. Jobban megnyugodtam mint három szem nyugtatótól.
                                                                           (...)
Adam lázasan a konyhában sertepertélt, míg én a hálószobában készülődtem. Adam azt mondta, hogy ne nagyon öltözzek túl, mindezek ellenére pont ennek az ellenkezőét csináltam.
Lassan, kecsesen lesétáltam a lépcsőn. Oké, lehet hogy lassú a magassarkú miatt voltam, ezért a harmadik lépcsőfoknál levettem őket. Finom illat csapta meg az orromat, majd a gyomrom kordult egyet. 
-Hm...Töltött káposzta.-állapítottam meg az illatokból olvasva. Adam letörölte homlokáról az izzadságcseppeket, és rám nézett.
-Wow...-nézett végig rajtam.

-Nagyon túlöltöztem?-pördültem meg saját tengelyem körül.
-Ellenkezőleg. Ez...-megállt, mintha gondolkozna-gyönyörű.-fejezte be a mondatot magyarul.-Jól áll neked a kék.-mondta hogy szüntelen bámult.
-A vacsora!-figyelmeztettem Adamet, mire gyorsan lejjebb vette a gázt a káposzta alatt.
-Rossz hírem van.-lépett arrébb a gáztól és levette a kötényét.-Holnap próba a srácokkal a stúdióban.
-Ez...tényleg rossz hír. Melinda ott lesz?-öleltem át Adamet.
Félek. Félek Melindától. Ő olyan erős nő. Ha Adam nem ragaszkodna hozzám ennyire, félkézzel elcsavarná a fejét.
-A próbán kizárt.-húzta oldalra a száját.-De a stúdióban igen.-nyugtatott meg, majd elengedett.-Már is féltékeny vagy?-húzta mosolyra a száját.
-Őszintén szólva tudom hogy nem tennéd ezt velem. De ha összeveszünk, vagy megunsz...
Nem hagyta hogy befejezzem a mondatot, hüvelykujját az ajkamra tapasztotta, jelezve hogy fogjam be a szám.
-Nem foglak megunni. A levegőt nem lehet megunni.-csókolt meg lassan, szenvedélyesen. Kezét a vállamra helyezte, majd lassan, puha vörös ajkait elválasztotta az én ajkaimtól.
-Szeretlek.-néztem bele gyönyörű kék szemébe.
Levegőt vett, hogy válaszoljon, de a csengő elnyomta a hangját. Az arca felvillanyozódott majd levette a gázról az ételt, majd belenézett a konyhaszekrény üvegébe.
-Rendbe kéne hoznom magam.-vizsgálgatta arcbőrét.
-Csak nem II.Erzsébet látogatott el hozzánk?-gúnyolódtam.
-Erről jut eszembe, jó lenne ajtót nyitni.-mosolyodott el, majd intett, hogy menjek vele.
A kilincsre helyezte a kezét. Várt pár másodpercet. Játszott az idegeimmel. Ördögi mosollyal rám nézett, mire én feltéptem az ajtót. Hát ez elég jó meglepetés volt. Mindenkire számítottam, csak rájuk nem. 
-Henriett!-visítottam boldogan, és egyenesen Henriett nyakába ugrottam. Mellette Josh állt, az a férfi aki miatt Henriett itthon maradt. Ő halvány mosolyt csalt arcára, majd Adamhez fordult.
-Bejöhetünk?
Adam bólintott, én pedig abbahagytam Henriett ölelgetését.
-Még pár másodperc és megfulladunk.-mosolygott Henriett, és besétált a házba.
Megfulladunk? Ó te jó ég. Gyorsan Henriett hasára néztem. Nagyobb a kelleténél. Sokkal nagyobb. A fehér felsője alatt tisztán kirajzolódott Henriett óriása köldöke. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé.
-Mi még nem ismerjük egymást.-nyújtott nekem kezet Josh.-Henriett már sokat beszélt rólad.
Lassan viszonoztam a kéznyújtást, amikor észrevettem valamit. Josh ujján karikagyűrű díszelgett. Hátra léptem egyet. Képtelen voltam elhinni. Josh mosolyogva megfogta Henriett kezét.
-Kérek egy gyors helyzetjelentést.-fordultam hozzájuk összezavarodva. Adam arcán se láttam mást.
-Ne haragudjatok, hogy nem mondtam...De minden olyan gyorsan történt.-kezdett bele Henriett, és meghatottan a hasát simogatta.
-Ülj le!-tolt oda Adam egy széket Henriettnek, aki leült, és folytatta.
-Szóval én...teherbe estem.
Asszem észrevettük.
-Még két hónapja sem jártunk...-nézett a szeme sarkából Joshra.-Aztán jött a hír hogy visszamentél Magyarországba. Két hónapos voltam. Gondoltam, van elég bajod, ezért nem is említtettem. Aztán Josh megkérte a kezemet. Megvolt az esküvő stb. És itt volnánk.
Adammel egymásra néztünk. Igazából irigyeltem őket. Tökéletesen boldogak voltak. 
- Hányadik hónapban vagy?-fogtam meg Adam kezét.
-A nyolcadikban.-simította végig kezét hatalmas hasán.
-Te jó ég.-nézett végig Adam Henriett hasán.-Megfoghatom?-tette fel a hülye kérdését. Próbáltam visszafojtani a nevetést, de nem tudtam.
-Mit akarsz megfogni?-tréfálkozott Josh.
-A...Henriett hasát, azt hiszem.-válaszoltam Adam helyett, aki egészen kipirult.
-Persze.-húzta ki magát Henriett, annyira, amennyire ezzel a hatalmas hassal lehetett.
Közelebb léptünk Adammel. Először ő, aztán én tettem Henriett hasára a kezem. Elképesztő volt, egy új élet rugdalózik odabent.
-Fiú vagy lány?-kíváncsiskodott Adam, ragyogó szemekkel.
-Még nem tudjuk-válaszolt Josh halkan.-Ti gondolkoztatok már egy kicsin?
Nagy levegőt vettünk, szinte egyszerre. Én gyorsan rávágtam hogy "Az még igen korai lenne".
-Mindnél hamarabb.-válaszolt higgadtan, szinte az én kijelentésemmel egy időben.
Gyorsan egymásra néztünk, majd Adam felhúzott szemöldökkel jelezte, hogy ezt majd megbeszéljük később.Henriett összeszorította a fogát, és felhorkant.
-Mi az?-lépett oda ijedten Josh, hogy szinte minket Adammel elkergetett, mint a madarakat szokás.
-Nyugi.-nyugtatott meg minket Henriett elhaló hangon.-Csak...Csak.-szorította ökölbe a kezét, majd elhallgatott.
-Csak?!-kérdeztem vissza félve.
-Elfojt a magzatvíz.-vett mély levegőt Henriett.
Ijedtem néztünk mindannyian Henriettre. A gyomrom összefacsarodott. Teljesen leblokkoltam. Mit kell ilyenkor csinálni?
-Hívd a mentőket!-parancsolt rám Adam.
Én a legközelebbi telefonhoz rohantam, és gyorsan, ügyetlenkedve betárcsáztam a számot. Felvették, én mindent közöltem, csak ép a cím ment ki a fejemből. Aztán végül is kiböktem.
-Öt perc múlva itt lesznek!-kiabáltam át hozzájuk.
-Addigra már késő.-nyögte ki Henriett.
-Nem szülhetsz itt!-ráztam meg a fejem.
-Akkor beviszlek a legközelebbi kórházba.-rohant Adam a kocsikulcsért.
-Az összes babaholmi otthon van.-tájékoztatott Josh.
-Tudsz vezetni?-nyúltam a konyhaasztalon lévő hajcsathoz gyorsan, és még gyorsabban felcsatoltam hosszú hajam.
-Igen, kint parkol a kocsi.-bökött ujjával az ablak felé.-De hogy jön ez ide?
-Mi bevisszük Henit a kórházba, te pedig hazaugrassz a cuccokért. A kórházban tali.-vettem le a fogasról az én, Adam és Henriett kabátját.
-Nekem mindegy hogy mit csináltok, csak gyorsan!-szólt közbe a fájdalomtól verejtékes Henriett



                                                          (...)
-Meddig lesz még odabent? Én minket miért nem engednek be?-rugdosta Adam a kórház szürke falát.
-Egy szülés sokági tart, drágám. És nem vagyunk rokonok. Szóval nem engednek be.-temettem arcomat a tenyerembe. Szörnyen aggódtunk mind ketten. Bármilyen komplikáció felléphet.
-Amúgy nem is mondtad, hogy tetszett a meglepetés.-próbálta elterelni a figyelmemet.
-Hogy hoztad őket ide? Még én sem tudom a címüket, nem hogy te.-tördeltem ujjaimat.
-Elmentem abba a bárba ahol akkor iszogattam. Ő javasolta, hogy menjek ki a reptérre.-emlékezet vissza, majd orrát a falhoz érintette.
Meglepődve felnéztem, mire Adam intett, hogy ez a mozzanat nem érdekes. 
-Szóval elmentem oda, és szerencsére Josh éppen akkor munkában volt. Beszéltem vele, és rögtön felismert.-csúsztatta ki zsebéből az Iphonját. Megnézte az időt, majd türelmetlenül újra zsebébe csúsztatta.
-Mindketten pincérkednek?-fésültem ki egy hajtincset az arcomból, és idegesen a fülem mögé simítottam.-És...Hol laknak?-ültem le egy fehér, instabil székre.
-Valami zsúfolt lakótelepen, azt hiszem. Nem megfelelő környék egy kisbabának.-rázta meg aggódóan a fejét.
De hát miért nem mondott erről semmit Henriett? És én...miért nem kérdeztem meg hol dolgozik? 
Hirtelen minden olyan más lett. Folyton panaszkodom. És itt van Henriett, akinek tényleg panaszkodnia kéne, de nem teszi. Már megvan az első fizetésem helye. Hirtelen kinyílt a szoba ajtaja, és az orvos lépett ki rajta. Fehér köpenye szinte a földet súrolta, fehér körszakállán végig simította  a kezét, majd minket méregetett.
-Önök Mrs.Banett ismerősei?
-Igen.-pattantam fel a várószékből.-Jól vannak?
Az orvos bólintott, és a kezéből lévő papírokra tekintett.
-A kicsi probléma mentesen született, hála annak hogy behozták. Ha megvárják a mentőt, az otthon és a mentőben szülés kockázatos lett volna. De így minden rendben ment.-mosolygott ránk kedvesen.
-Be mehetünk?-tudakolta BB.
-Igen, de ne sokáig maradjanak, ha lehet. Most pihenésre van szüksége a kisfiúnak, és az anyukának is.-indult el a hosszú folyosón.
                    

(...)

-Milyen gyönyörű.-vizsgálgatta Adam az újszülött kisbabát. Kicsi, szőke haja volt, és zabálnivaló barna gombszeme.-Megfoghatom?

Elmosolyodtam, majd próbáltam úgy átadni Adamnek a kicsit, hogy ne ébresszen fel. A kicsi elég megtört volt, barna bőre viszont igen puha volt.

-Egy aprócska csoda.-simogattam meg az arcát.-Mi lesz a neve?-fordultam Henrietthez. Ugyanolyan megviselt, és a fáradságtól kába volt, mint a kicsi.

-Benjamin.-válaszolt Henriett, majd lehunyta a szemét.-És..szóval. Mivel nincsenek testvéreim...Lennétek ti a keresztszülei?

-Persze.-bólintott rá Adam, majd Henriett mellé tette Bent.

Josh leült Henriett mellé. Ügyesen titkolta, de néhány könnycseppet sikerült elejtenie a folyosón. Megfogta felesége kezét, a másik kezével pedig az Bent simogatta.

-Jobb ha megyünk.-súgtam oda Adamnek, aki átkarolt, és kivezetett a folyosóra.

-Ne mond, hogy ezek után nem akarsz kisbabát.-fogta meg a kezemet.

-De akarok.-mentegetőztem.

-Csak nem tőlem.-fejezte be a mondatomat, mire én meglöktem.

-Néha olyan...

-Szexi vagyok?-fejezte be a mondatomat újból, mire elnevettük magunkat.

-Nem ezt akartam mondani, de ez is igaz.-mosolyogtam.

-Oké, ha gyereket nem akarsz, akkor hozzám jössz, majd egyszer?-fésülte ki szeméből fekete haját.

Ez a kérdés igazán meglepett. Bár, legbelül tudtam, hogy nem lánykérésnek szánta.

-Igen Adam Lambert, biztos lehet benne, hogy egyszer legalább két Lambertöt fog megalkotni.-adtam be a derekamat.

-Rendben van, most kiengeszteltél. Szeretlek.-suttogta, majd megcsókolt.

Szeretem. Nagyon. Ha kéne, akkor átesnek a szülésen, és az esküvői cécókon is. De azt csak miatta csinálnám(Jelenleg)és nem kettőnkért. Tudom, hogy eljön az a pillanat, amikor mindezt meg fogom tenni. De egyelőre kiélvezem a nem házas, és keresztanya napokat. 

                                                                    (...)

-Esküszöm, ha még egy olyan dolog történik, ami miatt nem tudok aludni, végigalszom a holnapi napot.-karoltam bele Adambe. Az égen már csillagok voltak, ami nyáron elég szokatlan. Lehet, hogy csak az én szemem káprázik. Megvontam a vállamat. Kár ezen gondolkoznom. A szél előre fújta immár göndör hajamat(én megmondtam). Friss virág illatot éreztem. Először azt hittem, a sampon miatt van, de tévednem kellett.

-Szólok a szomszédnak, hogy ne a mi ajtónk előtt tárolja a marihuána ültetvényét.-fogta meg Adam az ajtónk elé lehelyezett virágcsokrot.-Vajon ki küldhette?-tette fel a költői kérdést.-Utánzós.-mormolta úgy, hogy ne halljam.

-Szerintem a tied.-toltam el a csokrot, amikor Adam oda akarta adni.-Fogd fel bocsánat kérésként.-tréfálkoztam.

-"A világ legelragadóbb hölgyének."-olvasta fel hangosan a virágok közül kihalászott címkét.-Milyen kedves. Csak egy szót tévesztett el, bár a kinézetemet illetően bármikor bárki le lányozhatna, nem?-nyitotta fel a ház előtt található nagy fekete szemetes tetejét.

-Sokkal jobban tetszene, ha az ő szemetesébe tennék bele.-gondolkoztam hangosan.

-Ő kiderítette a mi címünket, én majd az övét.-dobta bele a virágokat.-Menjünk be. Hideg van.

Bólintottam, és követtem Adamet. Nem tudom mit képzelt. Megdob néma gazzal, és majd megbocsájtok?! Legalább nevet írhatott volna. Áh, nem érdekel. Sokkal szebb virágokat kapok Adamtől. Beléptünk a nappaliba, és már megértettem az "Utánzós" fogalmat.

-Azt hiszem nekem is lesz egy "marihuána ültetvényem" itt a nappaliban.-méregettem a megszámolhatatlan szebbnél szebb virágokat.-Főzöl nekem, vendégül látod a legjobb barátnőmet, majdnem levezetsz egy szülést, munkát és házat adsz nekem, bulit szervezel, és most ez. Alig három nap leforgása alatt. És én mit adjak neked?

-Van pár ötletem.-kacsintott rám, és szemével keresgélni kezdte a gyűrött, megviselt kék ruhám cipzárját.