33.Rész-Just For Fun

Sziasztok! Meghoztam az új részt ^^ Egy kisebb írói válságon estem túl, de végül is sikerült. Három szereplő szemszögéből olvashatok, és az események általában párhuzamosan játszódnak. Kedveljétek a blogot facebookon(lennt), és komizzatok. Nagyon elszomorított az előző fejezethez érkezett három kommentár. Úgy gondolom, ha napokig szenvedek a fejezettel, ennél többet is érdemelnék :\ Jó olvasást nektek ^v^

-Jézusom!-sipítoztam, és a fejemre húztam a takarót. Hát borzongató zene szűrődött át rajta, hiába fogtam be a fülemet. Összeszorítottam a szememet, majd valaki határozottan lerántotta rólam a takarót.
-Már meghalt az összes, előjöhetsz.-simogatta meg a hajamat Adam.-Vagyis, az egyik csaj még él. Elrohant.-javította ki magát, majd újra a képernyőre szegezte a szemét. Én pedig lassan felnéztem. A vörös hajú lány az erdő felé rohant. A sok fa hát borzongatóan meredt a távolban, és a lány lélegzete is felgyorsult. Lihegve tolta el magától a faágakat, amik az útját állták. Közelebb húzódtam Adamhez, a fejemet a mellkasára helyeztem. Ő teljesen bele volt mélyedve a filmbe. Olykor-olykor egy mosoly jelent meg az arcán. Hogy lehet mosolyogni egy horror film közben? Ez természet ellenes.
-Mi lenne, ha kikapcsolnánk a tv-t?-ültem fel, és ravaszul Adamre villantottam a mosolyomat.
-És mit csinálnánk helyette?-húzta fel az egyik szemöldökét, majd végre leválasztotta szemét a TV-ről.
-Hát...-pislogtam butuskán, közben pedig a mutatóujjammal köröztem a mellkasán. Ő egy hirtelen mozdulattal a hasára ültetett, és elmosolyodott. Gyengéden magához húzott, olyannyira, hogy az ajkunk csak pár centire volt egymástól. Az egész testem elgyengült, és a szívem mintha ki akart volna esni a helyéről. A gyomrom összefacsarodott, és...A következő pillanatban Adam márvány sima ajka az enyémre tapadt, és lassan játszadozni kezdett az enyémmel. A szívverésem felgyorsult, és egyre nehezebben kaptam levegőt. Adam végül lassan, és kimértem elválasztotta ajkait tőlem, és a fülem mögé simította a hajamat.
-Majd a film után.-suttogta gúnyosan, idióta vigyorral az arcán. Én dünnyögve és sértődötten lemásztam Adamről, és morogva megigazítottam topáz színű felsőmet.
-Utállak.-motyogtam, és egy ugrással leszálltam az ágyról.
-Hová mész?-meg sem hallotta, mit mondtam az előbb; vagy csak nem akarta meghallani.
-El.-megvontam a vállamat.-Majd szólj, ha vége a filmnek.-zsörtölődtem, majd egy kis magyar motyogással zártam a párbeszédet. Adam felhúzta a szemöldökét, és a kezével a távirányítót kezdte keresni. Mikor megtalálta, lenyomta a Stop gombot.
-Hiszen 10 óra van, sötét, és szakad az eső!-a Hangjában felfedezni véltem valami bársonyosságot, és határozottságot. Mintha egy vadász lenne, én pedig a zsákmánya. A vadász biztos abban, hogy a zsákmány a karjaiban fog heverni, de előtte még játszik vele egy kicsit. Azért csak vigyázzon, nehogy a zsákmány kapja el a vadászt.
-Hát, drágám, nem fogok a karodba repülni, pont akkor amikor te mondod.-tettem karba a kezemet, és mindnél gyorsabban beszéltem, magyarul. Látván Adam értetlen arcát, elégedett mosoly ült az arcomra.-Kimegyek levegőzni.-suttogtam angolul, és az ajtó felé indultam. Vagyis, indultam volna, mert Adam a karomnál fogva visszahúzott. Összeszorítottam a fogamat, várva, hogy ugyanúgy megszorít majd, mint délután. De nem ez történt. Finoman az ágyra ültetett, maga mellé.
-Nem mész te sehová.-rázta meg a fejét, miközben szája alig láthatóan megvonaglott. Kezeit az enyémre helyezte. Ugyanebben a pillanatban valami furcsa bizsergés járta végig a testemet, és megremegtem. Ennyi idő alatt még mindig nem szoktam ehhez hozzá. Minden érintése, csókja, vagy akár lélegzet vétele újat tudott nekem mutatni, én pedig mindig, akarva-akaratlanul beleremegtem. Egy idő után biztosan megfogom ezt szokni, de azt tudom, hogy nem fogok, és nem is akarok soha nélküle élni.
-Egy olyan estét akarok, ahol csak ketten vagyunk, és csupa olyan dolgokat csinálunk, mint a normális emberek.-szorította meg ujjaimat.
-Adam.-itt mély levegőt vettem, és oldalra húztam a számat.-Mit korántsem vagyunk normálisak. És amúgy is: a normális emberek nem görcsölnek azon, hogyan legyenek normálisak.-pislogtam nyugtalanul.
-Van benne valami.-Láttam Adam arcán, hogy eljátszott azzal a gondolattal, mit csinálna, ha nem lenne ismert, szinte az egész világon. Már majdnem csalódottság öntötte el az az arcot, amit én a világon legjobban szerettem. Azt az arcot, ami szinte mindig ragyog, ha a közelében vagyok.
-De,-kapálóztam a kezemmel, mielőtt még Adam arcát utolérte volna a csalódottság-ha nem lennél sztár, sosem találkoztunk volna.-mosolyodtam el, mire Adam némán és félénken bólintott, és megcsókolt. A csók gyors és szenvedélyes volt, olyannyira, hogy szinte öt másodperc múlva már az ágyon hátradőlve folytattuk. Zihálva kapcsoltam ki végleg a tv-t, amit Adam türelmetlenül várt ki. Elmosolyodtam, és a pólójánál fogva újra magamra rántottam őt. Felröhögött, és közelebb hajolt a fülemhez.
-Finom vagy ma.-súgta oda, miután beletúrtam a hajába.
-Jó érzés kóstolgatni?-ujjaim végigszántották Adam haját, aztán a hüvelyk ujjammal megsimogattam a halántékát.
-Nem akarok csúnyán beszélni,-pislogott gyerekesen-de máshogy nem lehetne elmondani.-csókolt meg újra, és újra.-Szeretlek.
Némán visszacsókoltam, és a lélegzet vételem is kezdett visszaállni a normális formájába. Mintha a testem előre tudta volna, ennek az eksztázisnak is hamarosan vége lett; méghozzá egy telefon csörgés miatt. Adam egy pillanatra lefagyott, és mérgesen felnevetett. Lehajtotta a fejét, és morogva lemászott rólam.
-Egy másodperc drágám.-nyúlt a telefonjáért. Lefeküdt mellém, és megfogta a kezemet.
-Igen?-szólt bele a telefonba nyersen. Pár másodpercig hallgatott, aztán bólintott.
-Ma biztosan nem.-szögezte le határozottan. Felemeltem a fejemet hogy jobban halljam a vonal túlsó végén lévő személy hangját.
-Igen, olyasmit.-röhögött Adam.-Otthon vagyunk, igen.-bólintott újra.-Ha nem haragszol, most le is teszem. Szia!-csapta le a telefont rögtön, miközben magában nevetett.
-Ki volt az?-dörzsöltem meg a szememet.
-Cam, tudni akarta, bemegyünk-e ma próbálni, vagy csak valahová a városba.-mászott újból rám.-Mi lenne, ha folytatnánk?-Simított végig a hajamon.
-Mindig te vagy felül.-morogtam, és összeszorítottam ajkaimat.
-Grr, azért nem ettem olyan sok rántottát.-röhögött.-Csak te főzöd olyan...olyan...-forgatta szemeit, míg a legmegfelelőbb szón gondolkozott. Én harciasan felpattantam.
-Én igenis jól főzök.-szólaltam meg érdes hangon, és karba tettem a kezemet.
-Hát persze, senki sem mondta, hogy ez nem így van.-hebegte.
-Többet nem főzök neked semmit.-megrántottam a vállamat, és kinyújtóztattam elzsibbadt lábamat.
-Amúgy fura, hogy a mi "dolgunkat" is telefonnal szakították félbe, mint én Kiráékét. A karma visszaüt, ezek szerint.-mutatta ujjaival az idéző jelet. Kiegyenesedtem, és elégedetten mosolyra húztam ajkaimat.
-Tehát ők...?-túrtam bele a hajamba, és az elől lévő haj tincseimet hátrafésültem.
-Ja.-helyezte kezeit a csípőmre.-Szerintem szép pár lenne belőlük.
-Kétségkívül.-bólintottam.-Bár bennem inkább a "dolgunk" félreszakítása jobban megmaradt.-hajoltam közelebb Adamhez. A szemei felcsillantak, majd könyörgő arc kifejezést vett fel.
-Lehetek én felül?-felnevetett, úgy, mintha ezer csengő szólalt volna meg a fülemben.

(...)

Melinda szemszöge, eközben:

-Mégis mi a fenét képzelsz?!-emelte feljebb a hangját, én pedig a szememet forgattam. Dús, fekete hajamat unalmasan csavargattam ujjaim köré, és igyekeztem idegesítően rágcsálni a rágógumimat.

-Felhívom őket, és rájuk hozzuk a frászt.-sóhajtottam, mintha ez nyilván való lenne.-Erick, Erick.-csóváltam a fejemet lassan.-Hát te nem veszed észre, hogy az a lány szarik rád?-sóhajtottam újból.-Már réges-régen Adam ágyában pihenhetnék, ha nem tartanál fel. Majd te ápolgatod a fruska lelkét, ha szétválasztjuk őket.-húztam ki magamat, és kitoltam a mellkasomat. Erick mormolt valami olyasmit hogy: "Éppen ez a baj, én csak lélek ápolásra vagyok jó", én pedig érdektelenül tárcsáztam Adam számát.

-És mégis mit fogsz neki mondani? És mi lesz számoddal? Fel fogja ismerni.-bökött a telefonomra.

-Megkérdezem mit csinálnak. A számom titkosítva van, a hangom pedig Camillás.-összeborzongtam mikor kiejtettem a lány nevét. Többször is összeszólalkoztunk már, valahogy nem pálya a hangneme. Nem akarok örökre John kutyája lenni, de miután Adam dobta Dórát, John is ejti majd őt, és egyszerre átveszem a helyét a társadalomban. Erick vette az adást, mire célzok ezzel. Istenem, de elegem van már belőle. Az a lány cseppet sem épeszű, ha hozzá menekül majd. De ezt ő nem veszi észre, szóval addig jó mindössze egy kis kelléknek, a vég tervem elérésében. Még a telefon kicsöngött, Erick felhúzott szemöldökkel megszólalt.

-És mégis hogy ijesszük majd meg őket? Rúzzsal a tükörre írjuk azt hogy "Figyelünk Titeket" vagy mi?-nevetett fel gúnyosan.

-Akár.-rántottam meg a vállamat, majd megigazítottam felsőm lecsúszó pántjait. A vonal recsegni kezdett, én pedig ösztönösen megszólaltam.

-Szia Adam! Cam vagyok. Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, ráértek-e ma este mondjuk kiruccanni valahová.-a mondat végét alig hallhatóan elharaptam, majd krákogni kezdtem. A válasz kielégítő volt, ezért ujjaimat ökölbe szorítva emeltem fel, és ugrottam egyet. Oké, óvodás szokás,  de máshogyan nem hiszem, hogy jelezni tudnék Ericknek.

-Szóval afféle otthoni randit tartotok?-kérdeztem vissza, és fél szemmel Erickre sandítottam, aki hanyagul a falnak dőlt, és hüvelyk ujjait zsebre dugta. Bólintottam, majd válaszra nyitottam a számat, de a következő pillanatban Adam már le is csapta a telefont. Mérgesen dobtam bele hófehér louis vuitton táskámba a telefont, és szó nélkül elindultam a folyosón. Narancs sárga magassarkú szandálom után hagyott kopogásom szinte már megszokottnak számított a részemről. Mérgesen kapkodtam lábaimat egy más után, miközben a táskám ütemre billegetett a karomon. Hogy merte lecsapni? Mielőtt jelenetet rendeztem volna a stúdió kellős közepén, megálltam, és csendben elszámoltam háromig. Addigra Erick is utolért.

-És mégis hogy fogjuk megijeszteni őket?-a hangja száraz és unalmas volt.

-Ezt a részét bízd rám, édesem.-simítottam végig Erick ajkán. Összerázkódott, és megfogta a kezemet, majd ugyanazzal a lendülettel eldobta magától. Elnevettem magamat, és hátradobtam fürtjeimet. Lassan átöleltem Ericket, de vigyáztam hogy a táskám még Erick közelébe se kerülne.

-Ha magányos vagy, én bármikor itt leszek neked, szívem. Akár most is, csak most dolgunk van.-suttogtam a fülébe. Ennek a szövegnek, és a barack színű száj fényemnek még egyetlen férfi sem tudott ellenállni, egy ilyen kuka kisfiú pedig pláne. Alig hallhatóan, de felgyorsult a lélegzete.

-Jaj, érzelmek nélkül sokkal izgalmasabb lenne.-morogtam mikor elváltam Ericktől. Hajajj, Melinda. Tisztában vagy vele, mit csinálsz most tulajdonképpen? Még több gondot magadnak, azt. De még sosem voltam ennyire vágyra éhes, és ez az eltévedt óvodás feeling egészt vonzóvá teszi őt. Megráztam a fejemet. Te jó ég! Mit gondolok én? Adamet szeretem, a fenébe is. 

-Induljunk.-szólaltam meg hidegen, és újra sietni kezdtem.

(...)

Adam háza előtt, 0:45

-Fel fogjuk őket kelteni, a fenébe is.-szabadkozott.
-Szerintem nem alszanak.-hónom alá fogtam az elem lámpát, hogy feltudjam csatolni a hajamat. A hangom most meglepően rossz indulatú volt. Wow, Oscart érdemlek. Erick nagyot nyelt, majd sóhajtott.
-Neki összejött, ami neked nem.-folytattam tovább száraz hanggal, majd hangosan felnevettem. Erre Erick közelebb lépett hozzám, és a nyakamnál fogva a falhoz szorított. Az arca elborult, és a szemei kidülledtek. Én próbáltam kiszabadulni erős fogásából, majd mikor rájöttem, képtelenség szabadulnom, felnyögtem.
-Ide figyelj rám!-rázott meg. A hangja erőteljes volt, határozott, bár az arcán még mindig meglátszott, az az áldott jóindulat. Bólintottam. A torkom égett, nem tudtam megszólalni.-Majd akkor oktass ki, ha te ágyba vitted a lovagodat, rendben?!-rúgott a falba.-Senkitől sem tűröm el ezt a hangnemet. Bezzeg most meg sem tudsz szólalni. Soha életemben nem ismertem még ennyire sunyi és körmönfont nőt. Vigyázz, nehogy eláruljak valamit Adamnek a kis "terveidről".-a szorítása erősebb lett. Én kapálózni kezdtem, feleslegesen.-Megértetted?-emelte feljebb a hangját. Ismét bólintottam. Összeszorította ajkait, és leengedte a karjait rólam. Én gyorsan a nyakamhoz kaptam, levegő után kapkodva. Fájdalmasan néztem rá, máj a következő pillanatban elejtettem az elem lámpát. Az tompa puffanással ért földet. A lélegzet vételem egyre gyorsabb lett. Közelebb hajolt hozzám, és...Te jó isten! Megcsókolt. És én vissza csókoltam. Gépiesen átkarolt, és megszorított, gyengéden. Mintha úgy érezné, porcelánból vagyok. Óvatosan volt, hogy ne törjek össze, de kemény is, hogy ne szakadjak el tőle. Belerúgtam a zseblámpába. Tiltakozni próbáltam, de nem ment. Vége a tervemnek. Vége mindennek. És én mégis örülök?

(...)

Adam Szemszöge, 11:45

-Aww.-morogtam, mikor jobb oldalamra fordulva megpillantottam a napot.

-Mennyi az idő?-Dorka felült, és beletúrt a hajába.

-Uhh. Éppen annyi, hogy az ebédről is lemaradunk.-dörzsöltem meg a szemeimet.

-Kit érdekel az ebéd, ha velem vagy?-simított végig a takaróján, majd a fejét a vállamra billentette. Egy puszit nyomtam a hajára, majd behunytam a szememet. A sötétítők ugyan el voltak húzva, de egy kis résen keresztül a napfény beért a szobába, amit a szemem nem nagyon viselt el, hiszen még csak két perce ha ébren vagyok.

-És amúgy sincs kedvem felkelni.-tette hozzá nyavalyogva.

-Pedig muszáj lesz, mert egykönnyen nem úszod meg ezt a háttér énekes dolgot. Tegnap felhívtam Allisont, és szívesen átjön neked segíteni, persze csak ha akarod.-nyújtózkodtam.

-Nem!-vágta rá sipítozva, majd zavartan elfordította a fejét.-Mármint szeretem Allisont, de...Taníts te, kérlek!-suttogta.

-Szerintem én túl jó vagyok neked.-egy önelégült mosoly jelent meg az arcomon, mire Dóri finoman meglökött.

-Ne rombold le a nagy nehezen összekapargatott önbizalmamat, légyszíves.-felállt, és leugrott az ágyról. A gardrób sietett. Kinyitotta az ajtaját, és találomra kiráncigált belőle egy levendula színű felsőt, és egy farmer nadrágot.

-Azt hittem, nem akarsz felkelni.-ásítottam egyet. A következő pillanatban egy póló landolt mellettem.

-Tanulni akarok. Most!-felemelte mutatóujját, majd azzal a lendülettel le mutatott.

-Akkor kemény tanár leszek.-csaptam bele tenyerembe az öklömmel.-10 percet kapsz mindenféle emberi teendők elvégzésére. 10 perc múlva ott állsz majd a zongoránál.-tréfálkoztam, majd az ajtó felé intettem.

-Igenis kapitány.-a vállára helyezte a ruháit, és az ajtó felé indult, majd hirtelen megfordult.-Valamit elfelejtettem.-leguggolt, és megcsókolt. Amint meglátta hogy az arcomat elhagyta a szigorúság, elégedetten pislogott.

-Kilenc perc.-kiabáltam, amikor Dorka eltűnt az ajtóban.

(...)

Dorka szemszöge

A zongorára könyököltem, a másik kezemmel pedig a fejemet támasztottam. Mikor lépések zaját hallottam, felkaptam a fejemet.
-9 percet mondtál, én pedig itt is voltam, már jóval előtte. De te...-néztem a falon függő piros órára.
-A tanár késhet. A diák nem.-huppant le mellém. Megropogtatta ujjait, és végignyomkodta a zongora billentyűit.
-Mivel kezdünk?-felegyenesedtem, és közelebb csúsztam Adamhez.
-Egy dallal.-elvette a zongora tetején pihenő mappát, majd előhúzott belőle egy papír lapot.-Ezt eltudod játszani?-lebbentette meg előttem, én pedig kikaptam a kezéből. Az ujjammal kísértem a szememet, és próbáltam magam elé képzelni a billentyűket. Azon kaptam magam, hogy a jobb kezem szinte magától lassan, óvatosan játszani kezd. A második sornál megadtam magam.
-Nem megy.-vakartam meg a fejemet, és csalódottan vissza adtam a kottát Adamnek.
-Amúgy sem lett volna valami testhez álló dal.-dobta gyorsan le a kottát. Felvontam a szemöldökömet, hogy kifejezzem kíváncsiságomat, de Adam csak biccentett, és hangtalanul hozzátette: Mindegy.
-Rendben. Az eddigi tapasztalataim alapján remekül formálod a hangokat, tisztán, és természetesen énekelsz.-hadarta unottan, komor arc kifejezéssel, majd megrázta a fejét.-De ennyi nem elég. Még ha csak a háttérben is  leszel, a közönségnek éreznie kell a jelenlétedet. Éreznie, nem látnia. A kisugárzás néha fontosabb, mint a tehetség.-bólintottam. Láttam, ahogy kinyitja a száját, és azt is, ahogy bizonytalanul becsukta.
-"És egy ilyen háttér embernél pedig pláne."-fejeztem be Adam mondatát a plafonra szegezett tekintetemmel. Adam sértődötten elfordult, majd egy mélyet sóhajtott.
-Csak egy stílus kell, ami...-nehezen találta meg a szavakat, de végül kibökte.-A színpadon legyél magabiztos,  erős jellem. Legyél teljesen más, mint az életben. Legyél kétszínű.-a mondat végén Adam csettintett a nyelvével.-Ha egy síkban mozogsz, egy idő után unalmas leszel. De csak egy idő után.-a zongorának támaszkodott, és tovább folytatta az okításomat. Én mohón ittam minden szavát, szinte bevésődtek az agyamba.
-Másrészt viszont legyél irigy...a színpadon, természetesen.-láttam az arcán azt a pillanatnyi pánikot, amit az "irigy" szó húzott maga után.-Sose mutass magadból eleget. Legyenek mindig kíváncsiak rá. Ha rögtön az első alkalommal megmutatsz mindet a világnak, nem lesz következő alkalom.
Mintha a saját lexikonjából olvasna nekem, mintha a saját szabályait örökölném tőle. Az arcán viszont semmi kényszer nem volt, teljesen önként, és boldogan tanított. Nála jobb tanárom nem is lehetne. Bár őszintén szólva félek attól, hogy az érzései befolyásolják a gondolatait. Rettegek tőle, hogy csak azért dicsér, mert szeret. Egyetlen egy olyan ember, sem hallotta még a hangomat, akit nem ismerek. Szerintem már tudom, mivel fogom elütni az időmet a fellépés után.
-Van olyan dal, amihez kötődsz, vagy többet jelent számodra, mint az összes többi?-a hangja negédes, és bársonyos volt,-újra.
Egyszerre több dal is beugrott. Hogyan tudnék kiválasztani egyet, a rengeteg emlék közül?
-Ha nem gond, a te számaiddal meg sem próbálkozom, egyelőre. Olyan kell, amit el is tudok játszani, ugye?-tűrtem fel a pólóm ujját. Adam bólintott, nekem pedig bevillant egy dal. Sose bírtam ki a Firework-öt sírás nélkül. Rejtett érzelmeket hozz elő belőlem, amik egy idő után túlcsordulnak és... utat engednek a könnyeimnek. A másik ok, amiért ez a számot választottam: A klipje Budapesten került forgatásra, és egy csomó magyar tini is szerepelt benne. Rendes volt Katytől, bár ennek a Katicának akkora az IQ-ja, mint a láb mérete. Halkan felröhögtem, majd a zongora billentyűit kezdtem el ütögetni. Katy Perry dalt akarok énekelni? Vesztett ügy. Eldőlt, mielőtt elkezdődött volna. De azért is megpróbálkozok vele. Ahogyan sikerül, úgy illek majd én ebbe az egész énekes dologba. Utoljára határozottan leütöttem egy billentyűt, majd Adam kíváncsi arcára szegeztem a tekintetemet.
-Katy Perry-Firework.-Igyekeztem hangosan és magabiztosan beszélni, ami nem hiszem hogy sikerült, ugyanis a remegő hangom aligha magabiztosnak hangzott. Adam elismerően bólintott, és egy puszit nyomott az egészen kipirosodott arcomra. Nagy levegőt vettem, majd leütöttem az első hangot.

(...)

Melinda szemszöge

Alighogy felpattant a szemhéjam, ijedten felugrottam. Halvány zöld falak, barna virágos tapétával, selyem függöny, baldahimes francia ágy,  és egy látszólag méregdrágának tűnő szekrény sor: Halvány barna színe tökéletesen passzolt a szobához. A szekrény sor utolsó darabja mellett egy pofás éjjeli szekrény állt, faragásokkal díszítve. Hogy őszinte legyek, először inkább a rajta álló pezsgős-üveg hegyek ragadták meg a figyelmemet. Istenem, add hogy ne ő legyen mellettem!-hajtogattam magamban, miközben lassan felemeltem a mellettem lévő személy takaróját. Ugyan, ki is lehetne más, ha nem ő? Annyira egyértelmű. Az aggodalmam életre kelt. Mellettem Erick feküdt, alsógatyában. Felsikoltottam, majd lendületet vettem, hogy felkeljek, de a kezemmel leütöttem az egyik üres üveget. Az csörömpölve nekidőlt a többi üvegnek. Gyorsan felpattantam, és megfogtam őket, mielőtt leestek volna, de késő: Erick már felébredt.

-Melinda.-ásított, és a másik oldalára fordult, hogy jobban szem ügyre vegyen. Én mozdulatlanná dermedtem, mikor meghallottam a nevemet. Reménykedtem, hogy csak álmában motyog, és még nincsen teljesen ébren. El kell tűnöm innen. De hát azt sem tudom, hogy hol vagyok! Arról viszont van egy pár sejtésem, mi történt az éjjel.
-Psszt, aludj.-suttogtam, és visszaszökkentem az ágyba. A takarosan megigazítottam a párnámat, mintha tovább akarnék aludni. Miután újból elalszik, elhúzok innét a fenébe. A kezemmel megtámasztottam a fejemet, és úgy vártam, hogy Erick elaludjon. Vágyakozva néztem dús ajkait. Neeeeeem. Marha lennék, ha megakarnám csókolni őt. Múúúúúúú! Nincs mit tenni, az egész már veszve van. Előre hajoltam, és megcsókoltam. Mámorító volt, annyira, hogy nem tudtam tőle elszakadni. Őszintén szólva nem is akartam. A szívem, és az agyam összetűzésbe került. A csók után Erick megmozdult, és felnyögött. A kezemet ökölbe szorítva vártam, hogy felébred. De nem tette, csak aludt tovább. Az alsó ajkamat szívogatva próbáltam felidézni a csók izét, miközben igyekeztem magamra rángatni az összes ruhámat.

-Te...mit csinálsz?-Abba hagytam a sminkelést, és az ajtó felé fordítottam a fejemet. Erick állt a küszöbön, nekidőlve az ajtófélfának. Csak egy gyűrött ing, és egy alsógatya volt rajta.
-Öltözök. Nem látod?-feleltem hidegen. Újra beleestem(önkéntelenül) a szerepembe. Újra belebújtam a nevetséges álarcba, ami lassan rám olvad.-Miután elcseszted azt, hogy én elcsesszem Adamék estéjét, én is elcseszem a te reggeledet.-Újra a szem ceruzáért nyúltam.
-Este nem így vélekedtél.-kacsintott rám.-Ne legyél mindig ilyen rideg mindenkivel.-mögém lépett, hogy kezével átfogja a derekamat, de én kitértem előle.
-Nekem ott van John. Hogy magyarázom ki, hogy eltűntem egy teljes estére?-idegesen pakoltam vissza a púdert és a rúzst a táskámba.
-Mondd meg neki, hogy utálod, és kész. Neked én kellek, nem Adam, vagy John.-A szeme felcsillant, bár a hangja érdektelenül csengett. Én elnevettem magamat.
-Te?! Te jó ég.-nevettem még mindig.-Hát nem emlékszel? Mindketten szörnyen éhesek voltunk, ezért felhasználtuk a legközelebb lévő élelmiszert. Az életünk megy tovább, ez csak egy kis kaland volt.-Erick el sápadt, és a tekintetétől arcomra fagyott a mosoly.-Nekem A-D-A-M kell, neked meg az a szerencsétlen. Mindketten megkapjuk amit akarunk, úgy mint az este. Neked én kellettem, nekem pedig egy kis...-gondolkoztam, mivel tudnám befejezni a mondatot, de Erick ezt nem várta meg.
-Ribanc.-becsapta az ajtót. Még csak utána sem néztem. A célom nem változott. Én akarok az egyetlen nő lenni, aki joggal mondhatja azt Adamnek, hogy Szeretlek.

(...)

Dóra szemszöge

-Tulajdonképpen nem is olyan rossz ötlet, ez a tűzijáték dolog.-gondolkozott Adam hangosan.-Csak a móka kedvéért: Csókolóznál velem tűzijáték alatt?-Nevetett, és a lábfejével megsimogatta az enyémet.

-Hmm, jól hangzik.-sóhajtottam.-Holnap jelenésünk lesz.-Tegnap óta kattog az óra az agyamban: Minden egyes másodperccel közelebb kerülök a holnaphoz. Adamet nem rég hívta fel John, hogy elmondja, holnap féltetlen be kell mennünk.
-Sztorit majd egyeztetünk később, ráér.-próbált megnyugtatni.-Visszatérhetnénk a tűzijátékos csókolózásunkra?-megszorította a kezemet, én pedig szokás szerint megremegtem.
-Térjünk.-suttogtam, és elmosolyodtam.

32.Rész - Mikor Rád Nézek

Huh, meghoztam az új részt. Nehezen írtam meg, ez egyrészt az idő és az ichlet hiány miatt van, másrészt pedig valamiért elment tőle a kedvem, de ezt a problémát már kiküszöböltem, szóval szóra sem érdemes. A fejezet közepén hallhatjátok Dorka hangját, és mostantól a fejezetek elején egy rövid idézetet fogok írni, mint amolyan bevezetőt. Köszönöm a segítséget Kirának, és előre köszönöm az összes kommentározónak is.(elég kevesen vagytok :S) Ezt a részt Zsófimnak, Kirámnak, És Fancsimnak/Cukimnak ajánlom fel, a lelki támogatásomért ;) Ha egyáltalán összejön, egy kisebb meglepetésben lesz majd részetek, hogy mikor, az is meglepetés :P

-< Lájkold az oldalt a facebookon :D

"Két szem nézésének találkozása nem más, mint két lélek érintkezése."

-Magyarázatot szeretnék, és hatásos legyen.-Ropogtatta meg az ujjait, és az újság címlapjára mutatott.Én közönyösen ujjaim köré tekertem a hajamat, és érdektelenül megszólaltam.

-Buliztam.-megvontam a vállamat. Ezt a számonkérést már sokadszorra érem meg, és a magam megvédése iránti vágyam igen lecsökkent. 

Adamnek parancsolhat, mert ő neki dolgozik. De én, én Adamnek dolgozom. Vele pedig már lerendeztük ezt a dolgot. Cam nyúzottan felült az asztalra, aminek John nekitámaszkodott. 

-Próbálhatnánk?-mormogta, majd leszűrte John reakciójából, hogy még várnai kell. Türelmetlenül sóhajtott, majd ásított egyet. Tommyra nézett, aki bambán maga elé bámult, a falnak támaszkodva. Fáradtak voltak, ugyanis tegnap egy igen görbe estét tartottak. Isaac szavaival élve: 180°-os fordulatot tettek. Ráadásul John már vagy másfél órája a havi programot ismertette, pedig elvileg ma próba lenne. Vészesen közeledik az első hivatalos nyilvános szereplésem. Délután három órakor, már nem lesznek kétségek. Legalábbis remélem, hogy sikerül majd eloszlatnunk őket. Még a fedő sztoriban sem egyeztünk meg. 

-Üdv Hollywoodban.-kacsintott rám John, mire Adam elmosolyodott. Nem lepte meg a dolog.

-Ezt velem is megcsinálta.-súgta oda, amolyan fél vállról.-Akkor leszel igazán "sztár", ha a tudtod nélkül máris a címlapon vagy, figyelnek rád. Legyen az akármi, a lényeg az, hogy nem felejtenek el.-simított végig kócos haján.
-Sipirc próbálni!-fordította John az ajtó felé a fejét, mi pedig engedelmesen a próba terembe sétáltunk.

                 

(...)

-Lassabban!-kiabált a terem túlsó végéből John. Én bólintottam, és igyekeztem elnyújtani az ütemeket. Éneklés közben sok dolog járt a fejemben. Készítettem egy képzeletbeli listát, melyik problémámat oldjam meg először, és hogyan. De miután John sokadjára is rám ordított, megráztam a fejemet, és próbáltam csak egy felé koncentrálni, de már későn.
-A fenébe! Alig 6 óra múlva interjút adtok. Addigra ezeknek T-Ö-K-É-L-E-T-E-S-E-N mennie kéne!-szótagolta a "tökéletesen" szót.-És addig még egyeztetni is kéne.-John idegesen megtámasztotta a fejét a kezével, és a tollával játszadozott.-Rendben, szünet.-húzta fel John az ingujját, és egy pillantást vetett kar órájára.-Pontosan 15 perc múlva ismét itt, és addigra mindenki szedje össze magát.-adta ki az utasítást, majd szinte kilökte maga alól a széket, és elviharzott.
-Ezt kissé elcsesztem.-dörzsöltem meg a szememet.-Összeszedem magam, srácok.-ígérgettem, majd lettem a mikrofonomat.
-Szerintem kezelésbe kellene hogy vegyek.-karolt át Adam lazán.-Ti menjetek, mi pedig gyakorlunk egy kicsikét.-Fordult a bandához, ők pedig lassan távoztak a helyiségből.
-Szóval, mi a gond?-ült le Adam a színpad szélére.
-Izé...Nem tudom.-vontam meg a vállamat.-Normális, ha úgy érzem, hogy nem találom magamat?-szégyenlősen leültem Adam mellé, ő pedig megfogta a kezemet.
-Ez nem normális. Ez természetes.-Megkönnyebbültem. Ezek szerint ő is átesett ezen. Bizonyára észrevette, hogyan vélekedek erről, vagy csak megérezte, a lényeg az, hogy egy kis idő múlva újra megszólalt, miután kényelmesen hátradőlt, és lefeküdt a színpadra.
-Én is éreztem ilyet, de az az Idol előtt volt. Ott már magabiztosan csináltam azt, amit csináltam. Tudtam hogy ezt akarom, és senki se állíthat meg ebben. Ráadásul bármeddig is eljutok, én megpróbáltam, és igen is hős vagyok...-Magyarázta lelkesen. Láttam, ahogy elmerül az emlékekben, és egy aprócska mosoly futott át ajkain.
-Sokat gyakorlunk.-jegyeztem meg ironikusan, mire Adam felmordult, és a karomnál fogva lehúzott a földre. Nem ellenkeztem, felesleges volna.
-Két perc, és énekelni fogunk. Csak adj két percet, még felállok.-lehunyta a szemét. Pár másodpercig némán feküdtünk egymás mellett.

(...)

A szám végén végig simítottam a zongora billentyűin, majd Adamre néztem. A próba után Adam parancsára birtokba vettem a zongorát, és kis segítség után már minden rendben ment. Adam előtt sokat játszottam, de valamiért elment a kedvem tőle. Talán anya érvelései miatt, vagy mert meguntam. Miután visszamentem Magyarországra, teljesen magányosnak éreztem magamat. Sokszor pizsamában, az este közepén sétáltam le a földszintre, és egészen halkan játszottam, nehogy felébresszek valakit. 

-Milyen volt?-Paráztam, hogy Adam majd hozzáértő szemmel a fejemhez vág egy rettenetes kritikát.

-Gyönyörű.-jelentette ki Adam határozatlanul, pocsék magyarsággal.

-Sokat kell még tanulnod a magyar nyelvről.-gúnyolódtam vele, mire ő oldalba bökött.

-Ez fájt.-kapta jobb kezét a szívéhez.

-Ne haragudj.-sóhajtottam.-Hogyan tudnálak meggyógyítani?-szóltam negédesem, és a a fejemet Adam vállára helyeztem. Finom, férfias illata volt, amit mélyen beszippantottam. Adam megsimogatta a hajamat.
-Mit is mondunk majd az interjún?-ásítottam egyet. Adam megvonta a vállát, és az Iphone-jára nézett.
-A fenébe!-sziszegte, mire én felemeltem a fejemet.
-Késésben vagyunk, igaz?-csuktam le a billentyű fedőt.
-Kissé.-túrt bele a hajába.-Oké, akkor te menj zuhanyozni, én addig előkészítem a sminkes holmikat.-utasított, majd eltűnt az ajtóban.
Én gyorsan betopogtam a fürdőszobába, karomon a ruhámmal. Egy sárgás selyem felsőt választottam, aminek csak a jobb oldalán van ujja. Megengedtem a vizet, és beledugtam a kezemet. A víz kellemes volt. Gyorsan ledobáltam a ruháimat, és fürödni kezdtem.

(...)

-Hogy haladsz, kicsim?-bújt bele Adam fekete bőr kabátjába.
-Remekül.-húztam le a vállamra a felsőmet, és felkaptam a táskámat.-Gyalog megyünk?
-Nem, kocsival. Ahhoz túl messze van, és amúgy is késésben vagyunk. Bár lehet, hogy Ellen is késik majd.
Ellen? Az az Ellen? Ellen Degeneres? Na erre mondják az amerikaiak, hogy Oh my god! Szinte az összes részt megnéztem a műsorából, és jókat derültem a poénjait. Most pedig ő fog engem kifaggatni az életemről? Ez már súrolja a Hihetetlen határ vonalát. Nem mintha nem lenne az hihetetlen, hogy egy meleg szupersztárral járok, miközben a világ úgy tudja ő meleg, és én pedig csak a háttér énekese vagyok.
-Mehetünk?-dugta bele a kulcsot az autó zárjába.Már majdnem elfordította, amikor hirtelen a fejéhez kapott.-A fenébe! Bent hagytam az Iphonom.-kiabált oda, amikor már a bejárati ajtónál állt. Én egy kicsit sem gondolkoztam, elfordítom a zárban a kulcsot, és beültem az autóba. Lehúztam a dzsekim cipzárját, és bekapcsoltam a lég kondit. Augusztus vége van, kánikula. Pedig hűlhetne  az idő, már kezd elegem lenni a folyamatos hőségtől. Letekertem az ablakot, és kihajoltam, hátha egy kis szellőt kap majd a melegtől kipirosodott arcom, de ehelyett farkas szemet néztem azzal a fényes, sárga, kerek izével. A kesztyű tartóban kezdtem kutakodni, valami füzet szerűség után, amivel legyezni tudom magamat, miután  megtapasztaltam a lég kondiciánló legmagasabb funkcióját. Csak egy papírt találtam, amire pár sor volt ráfirkantva. A szemem megragadt egy mondaton, és úgy gondoltam, muszáj elolvasnom. Nagyot sóhajtottam. Adam holmija, és nem az enyém. Csúnya dolog lenne tőlem, ha elolvasnám. Heh, kár hogy ezt akkor mondom, mikor már az első sorokat futom át. Eleresztettem egy ravasz mosolyt, ami igen hamar le is hervadt.

Melinda.

Nem tudom tovább titkolni. Nem megy. Én...szeretlek. Próbálok hazudni magamnak, de nem megy. Már halálra vagyok ítélve, ha nem lehetsz az enyém. Akárhányszor rád gondolok, rájövök, mekkora baromságot követtem el, mikor hagytam, hogy a kapcsolatunk egy éjszakából álljon. És tudom, hogy te is vágysz rám. Bármikor eldobnék mindent érted. Az életem üres és értelmetlen nélküled. Próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de nincs.

Elolvastam még egyszer. Aztán megint. A papíron ugyanaz fog állni, akárhányszor olvasom el. Éreztem, ahogy remeg a kezem, és a gyomrom összefacsarodik. Nem lehet! De hiszen ide van írva. Oké, lehet, hogy nem Adam írta. De akkor hogy került a kocsiba? Minden normális ember a kézírást nézné, de a düh, és a szomorúság együtt teljesen más emberré tett. Kivágtam az ajtót, és kiszálltam a kocsiból. Halkan és lassan bezártam az ajtókat, és a papír összegyűrése közben beszálltam a már régen használt saját autómba. A papírt ledobtam az anyós ülésre, és beindítottam a motort. Mindnél hamarabb el kell tűnnöm, egy jó darabig most nem akarok vele találkozni. Egy kövér könnycsepp talált otthont magának az arcomon, végigfolyt rajta, majd alig hallható koppanással a szoknyámra zuhant. A kezemet a könnycsepphez kaptam, majd mohón megdörzsöltem a szememet. Merre is van a stúdió? Beletapostam a gázba, és a kormányt markolásztam. Nem lesz ez így jó. Nem tehetek úgy, mint akit nem is érdekel. Érdekel, mert szeretem őt. Meg kell beszélnünk. Kell lennie épeszű magyarázatnak. Kissé úgy érzem magam,a kinek két énje van: Az egyik vakon megbízik Adamben, a másik viszont kételkedik benne, és már elege van. Hirtelen fékeznem kellett, ugyanis pirost kaptam. Csak most vettem észre, hogy nincsen bekapcsolva az övem. Gyorsan bekapcsoltam, és egy újabb könnycsepp hagyta el a szememet. A lábammal ütemre topogtam, türelmetlenkedve vártam a zöld színt. Miért csinálta?-fésültem ki egy tincset az arcomból, és nagy levegőt vettem. Le kell nyugodnom, mindjárt interjú. Csak tudnám hol az a rohadt stúdió. Mikor a lámpa zöldre váltott, mint a villám elindultam egy véletlen választott útvonalon. A fenébe már, háromnegyed órám van odaérni, átöltözni, és elpróbálni ezt az egészet. Biztosan tudja valaki, merre van. 

(...)

(Adam Szemszöge, ugyanebben az időben)

-Hol a fészkes fenébe tűntél?-ordítoztam a hang postával, majd mérgesen kinyomtam a telefont, és ledobtam az ülésre. Nyilván való, hogy elment, ugyanis a kocsija nem áll bent a garázsban. De hová? És miért? A fenébe, semmit sem értek. A műsor producerei totál ki fognak akadni. Beletapostam, majd idegesen felnevettem. Ugyan, hol lehetne? Megint felönt a garatra Kira barát nőnkkel? Ugyan már, felnőtt nő. Biztosan van annyi...Ajkaim oldalra húzásával jeleztem kételkedésemet. Ezek a nevetséges találgatásaim nem is olyan lehetetlenek. Ettől a nőtől minden kitelik. Én pedig vakon követem minden hova. De legalább nem unatkozom. Megrántottam a vállamat, és újra betárcsáztam Dorka telefon számát. Vedd fel!-ütögettem az öklömmel a kormányt. Kinyomta. A telefon ismét az ülésen landolt. És már megint piros lámpát kaptam. Hogy rohadna meg! A jobb lábammal dobbantottam. Kira! Heuréka, vagy mi a tököm. Újra a telefon után nyúltam, és immár Kira számát tárcsáztam be, közben pedig fel-fel néztem, mert telefonálva vezetni nem valami előnyös dolog.
-Halló?-szólt bele a telefonba Kira, mély sóhajok közt.
-Adam vagyok.-kezdtem bele a mondandómba, de egy kéjes férfi kacagás félbeszakított.
-Na...Hagy békén!-suttogta Kira, majd a telefon recsegni kezdett.
-Izé...csak azt akartam kérdezni, hogy Dóri nincs-e veled. De most már...
-Várj, megnézzük a takaró alatt!-kiáltotta egy ismerős hang a háttérben, mire Kira nevetni kezdett.
-Az ott Tommy?-húztam fel a szemöldökömet, majd felnevettem.-Gondolom rosszkor telefonáltam-szűrtem át a fogaim közt.
-Egy kicsikét.-Kira lassan, artikulálva beszélt, és nem spórolt a sóhajtásokkal sem.
Szégyenlősen az ajkamat harapdáltam. Várjunk csak!
-Tommynak nem a stúdióba kellene lennie?-felháborodásomban egy kis humorérzék is vegyült.
-Mi? Milyen stúdió?-újabb recsegés, majd semmi.-Most le kell tennem! Szia, majd ezt..majd ezt Tommyval megbeszélitek, már ha odaér a drágám.-Kira szinte fortyogott a méregtől. Nem tudom, hogy miattam, vagy Tommy miatt, de inkább köszönés nélkül kinyomtam a telefont.

(...)

(Dóra szemszöge, 10 perccel később)

Huh, nagy nehezen megtaláltam a stúdiót, miután pár embert végigkérdezgettem ez ügyben, és sikerült beparkolnom is, a pocsék navigációs képességeim ellenére is. Nagy levegőt vettem, és lejjebb húztam felcsúszott felsőmet. Lassan, kimérten kiszálltam a kocsiból, és egy napszemüveggel hátrafogtam a hajamat. Bezártam a kocsit, majd merészen rámosolyogtam egy ott álló fiúra. Alig lehetett több 18-nál, gondoltam magamban. Egy kis játék senkinek sem fog ártani, csak annak, akinek szól majd. Elmosolyodtam, mire a fiú viszonozta a gesztusomat.

-Segíthetek valamit, hölgyem?-mért alaposan végig, majd egy mellette álló magas, baseball sapkás fiú finoman meglökte őt. Erre ő felhorkant, én pedig lekezelően és unottan levettem a napszemüveget.

-Igen, az most jól jönne.-helyeseltem negédesen, aztán hátradobtam a barna fürtjeim. A nap szépen megcsillant rajtuk, és már meg is bántam, hogy levettem a napszemüvegemet.-Tudjátok, mi a járás oda bent?-mutattam az ajtó felé, mire a magas srác felröhögött.

-Persze.-A srác hevesen bólintott, olyannyira hogy szőkés-barna ápolt hajszálai szinte beleremegtek.-A szép hölgyekért bármit.-harapott az ajkába, majd intett a másik srácnak, aki helytelenül csóválta a fejét, majd a falnak dőlt. 

-Szuper.-Néztem hálásan a fiúra, majd belekaroltam, és a napszemüvegem végét kezdtem el rágcsálni.

Az épület belülről pont olyan volt, mint aminek képzeltem. Sürgő-forgó emberek szaladgáltak, és szinte minden második lépés egy új irodába vezetett. Az öltöző az emeleten lehet, tippeltem meg. Igaz, elég könnyű volt, ugyanis az öltözőt jelző tábla a lépcső előtti falra volt felfüggesztve. A fiú hablatyolt egy darabig, én pedig csak bólintottam, és helyeseltem. Alig ismertem két perce, már az agyamra megy. Ennek ellenére végig csábosan mosolyogtam rá, és látszólag ittam minden szavát. Gyorsan körülnéztem, és ismerős arcokat találtam. A lépcsővel szemben lévő falnak támaszkodva Adam és John állt. Gyorsan elfordultam, de már késő. Adam észre vett, és elindult felém.

-Szóval, ha bármikor kedved lenne hozzá, én itt leszek, baby.-kacsintott rám a fiú. 

-Nem, köszönjük, semmihez sincsen kedvünk.-lökte félre őt félre Adam.-Elárulnád hogy hová a francba tűntél?-fogta meg a karomat, és magához húzott.

Ki kell találnom valami hülyeséget. 

-Büdös volt a kocsidban, és nem akartam több időt tölteni a házad előtt.-Hangsúlyoztam ki a kocsidban, és a házad szót.-És amúgy is, nem látod, hogy fiúval jöttem?-villantottam a fiúkra a mosolyomat. Adam pedig fal fehér lett., és megszorította a karomat.

-Tűnj innen!-sziszegte a fiúnak.

-Na de...-lépett közelebb hozzánk.

Még egy lépés, és találkozni fog Adam öklével.

-Menj, én majd megoldom.-intettem a fejemmel, majd ásítottam egyet.

Miután a srác távozott, Adam még jobban megszorította a karomat.

-Engedj el! Ez fáj!-visítottam, és a karomat kezdtem el rángatni.

-Elárulnád, hogy most mi bajod van?!-húzott a karomnál fogva, és tajtékzott a méregtől.

-Engedj el! Ez nagyon fáj!-ismételtem meg, és lassan összecsuklottam a fájdalomtól. Könnyes szemekkel felnéztem Adamre, akinek mint egy villám csapásra megenyhült az arca. A szemöldökei közötti kis ránc eltűnt, és körülnézett: Mindenki minket bámult, szörnyülködve. Szegény kislány!-hápogta egy viszonylag idős nő. Nem néztem oda, Adamre néztem. Miután elengedte a karomat, elviharzott.

(...)

Szipogva próbáltam rendbe hozni magamat. Remegve nyúltam az alapozós pamacsomért, amikor valaki kopogott az öltözőm ajtaján. Összerázkódtam, és letöröltem egy könnycseppet az arcomról.

-Nyitva.-kiabáltam, és folytattam a sminkelést. A nagy, barna ajtó lassan és nyikorogva kinyílt. Először a virág csokrot láttam meg, és csak aztán azt, aki fogta.

-Milyen kellemes meglepetés.-morogtam, és a be lilult karomat nézegettem.-Melinda örülni fog a virágodnak.-a pamacsot beledörzsöltem  a porba, és a lila folt felé irányítottam.

-Nem érdekel Melinda.-jelentette ki, és becsukta az ajtót, és közelebb lépett hozzám.

-Engem pedig te nem érdekelsz.-hazudtam könnyedén. Wow, egyre jobban megy. A pamacsot a lila foltra helyeztem, és elkezdtem egyenesen elkenni a bőrömön.

-Tudom, hogy hazudsz.-Itt megállt, és letette a virágot mellém.- Ne haragudj rám, kérlek.-sóhajtott.-Nagyon túlreagáltam a dolgokat.

Még csak a szemem se rebbent, folytattam a pepecselést. 

-Te vagy nekem a legfontosabb a világon. Nem akartam fájdalmat okozni.-rázta meg a fejét, és megdörzsölte a szemét. Még mindig nem néztem oda, csak a szeme sarkából.

-Nem tudom, hogy mit tettem, hogy ezt érdemlem tőled. De én... nem akartam, a fenébe is! Tudod milyen érzés, amikor a szerelmed mással flörtöl, az orrod előtt?!-emelte feljebb a hangját, mire szinte felpattantam a helyemről.

-Nem tudod mit tettél?!-dühömben majdnem megpofoztam.-Tessék.-nyomtam a kezébe a papírkát.-Elég fájdalmat okoztál már nekem.-fordultam el, és újból letöröltem egy könnycseppet az arcomról. 

Sok érzelmet láttam már az arcán, de ilyet, mint most, még sohasem. Egyszerre láttam rajta örömöt, dühöt, csalódottságot, és szomorúságot is. Már nem tudtam eltitkolni hogy sírok. Felnézett a papírból, és lesütötte a szemét. Higgadtan leült a kanapéra.

-Szerinted ez az én írásom?-kérdezte nyugodtan.

-Nem tudom. Én már semmit sem tudok.-ráztam meg a fejemet, mire a könnyeim potyogni kezdtek, és leroskadtam a földre. A tenyerembe temettem az arcomat, és sírtam. Összegyűrte a papírt, és csak úgy elhajította.

-Tényleg elhitted hogy ez az én írásom?-csóválta a fejét. Én nem válaszoltam. Teljesen más reakciót vártam tőle.-Folyton ez a mese megy. Te nem bízol bennem. Felesleges lenne így folytatnunk.-kulcsolta össze ujjait, mire én újra sírásban törtem ki.-Pokollá teszünk egymás életét. Az sem jó, ha együtt vagyunk, és az sem, ha külön. Talán jobb lett volna, ha nem is ismerjük meg egymást.-a Hangja megremegett.

-Tényleg így gondolod?-Lassan leemeltem égő és nedves arcomról a kezemet.

Adam felállt, és lassan odasétált hozzám, és leguggolt.

-Ha szerinted tényleg így gondolnám, már nem szakítottam volna?-emelte fel államnál fogva az arcomat.

Megvontam a vállamat.

-Szeretlek, te hülye.-ölelt át mosolyogva. Az ölelése békét, és szeretetet sugárzott. Mélyen beszívta magamba Adam ész vesztő illatát, és mindnél közelebb húzódtam bársonyos bőréhez.-Nem írtam levelet Melindának soha. Te pedig soha ne higgy el semmit vele kapcsolatban, amíg meg nem kérdeztél róla. Szörnyen érzem magam, amiért bántottalak.-duruzsolta a fülembe.

-Rendben van.-bólintottam, majd elváltam Adam karjaitól.

Néhány másodpercig némán kutakodtunk egymás szemében. A csendet végül Adam törte meg.

-Ja, és most jött a hír, hogy Ellen beteg lett, így a show-t el kellett halasztani. Ha minden jól megy, akkor holnap délután lesz, de majd értesítenek a részletekről.-legyintett.

-Gondolom helyette próbálunk, vagy vásárolni megyünk...-forgattam a szememet, miközben zsebkendőért kutattam a táskámban.

-Nem. Kivettem a videó-kölcsönzőből egy jó kis horror filmet, és vettem pop-cornt is.-Simított végig éj fekete haján. Én felnevettem, majd rájöttem: Adam ezt komolyan gondolja.-Csak nem félsz?-lepődött meg Adam arckifejezésemen. Már majdnem rávágtam, hogy Dehogyis, de most kivételesen a szívem előbb szólalt meg, mint az eszem.

-Egy kicsit.-emeltem fel diadalmasan a papír zsebkendőmet.

-Mehetünk haza?-nyomta meg a Haza szót.

-Menjünk haza.-helyeseltem, és szintén megnyomtam a Haza szót. 

31.Rész-Fekete és Fehér

31.Rész

Fekete és fehér

Nehezen hunytam le a szememet. Pedig aludni akartam, hogy legalább egy kis időre elfelejtsem azt, ami a valóságban történik. És valójában érdekes: Mindenki egy álomban akar élni, mert ott nincsenek gondok. De az álmokat nem te irányítod. Vagyis lehet, de nem tudsz róla. A valóság pedig általában tőled függ, és te teszed jóvá, vagy rosszá. Nálam az utóbbi többször fordul elő. Elalvás előtt ez a dolog még foglalkoztatott egy darabig, de aztán úgy éreztem, mint több kiló súly lenne a szemhéjamon. Becsuktam a szememet, és csak egy kis időre is, de elaludtam. Fogalmam sincs, hogyan fogom ezt kimagyarázni. Holnapra össze kell szednem magamat, elvégre akkor lesz az első hivatalos megjelenésem Adam mellett. Egy jó fél órát aludhattam, mikor újra felébredtem. Hol van?-kérdezgettem magamtól, és becsukott szemmel a mellettem lévő takarót tapogattam. Felültem és az órára néztem. Nyolc óra van, ami azt jelenti, hogy otthon 6 óra körül van. Haza telefonáljak? 

Nem gondolkoztam sokat, rögtön a telefon után nyúltam.

-Igen?-szólt bele egy vékony, megtört hang.

-Én vagyok.-suttogtam.

-Dóri?! Te jó ég!-csodálkozott anya, és most már több lelkesedéssel újra megszólalt.-Ne haragudj rám.-hebegte.-Én...-itt a hangja elcsuklott. Talán sírt, vagy a vonal szakadozott.

-Te ne haragudj.-ráztam meg a fejem, mintha látná.

-Én annyira aggódtam...Már majdnem...-megállt, és gondolkozott azon, tulajdonképpen mit is mondhatna.-Láttuk az újságokat. Háttér énekes?-A hangvételéből nem igazán derült ki, ezt most hogyan érti. Szemre hányás, elismerés, csodálkozás. A lehetőségek tárháza elég nagy.

-Igen.-bólintottam.-Igazából még nem tudom, mit akarok. Azért hívtalak, hogy tanácsot kérjek, és hogy megnyugtassalak.-mosolyodtam el. Egyszerre elszállt minden haragom, és dacom.

-Rám mindig számíthatsz, kicsim.-próbált nyugtatni. Hallotta a hangomon, hogy eléggé fel vagyok zaklatva.

-Tengernyi gondom van.-babráltam ujjaimmal.-Először is van egy nő, akivel nagyon nem szimpatizálok. És ugyan eleinte nem mutatta ki, de most már egyre jobban: Szemet vetett Adamre. Mindenben jobb nálam. Kis erőfeszítésébe se kerülne, és Adam már rögtön feleségül veszi. Mit csináljak?-estem kétségbe. Mindig ez van, ha felidézem a gondjaimat.

-Annak oka van, hogy Adam veled marad, és nem enged a csábításnak.-magyarázta.-Mutasd meg annak a nőnek, hogy te is vasból vagy!-emelte följebb a hangját.
-Az nem olyan könnyű. Összevesztünk.-tájékoztattam.
-Mesélj.-utasított anya. Én nagy levegőt vettem, ami sóhajtásnak is beillet volna. Elmeséltem neki mindent töviről hegyire, és közben félkézzel felöltözni próbáltam. Egy mell alatt vágott ruhát vettem fel. A vágás alatti rész halvány kék, a vágás alatt pedig hófehér. A fehér részt virágok hosszították meg. Úgy éreztem, ez a legmegfelelőbb ruha amit ma felvehetek. Jobb az összehányt, gyűrött, büdös ruhámnál, amiben aludtam. Ez említett ruhadarabokat megfogtam, és a szennyes tartóba dobtam.
-Ez így elég bonyolult.-szólt bele anya egy kis csöndet követően a telefonba.-Először is békülj ki Adammel. Kérj tőle tanácsokat az énekléssel kapcsolatosan. Így egy gond megoldva. Ami Melindát és Ericet illeti...Eric-cel ne foglalkozz! Egy csomószor összetört téged. Gyakorolj be egy hatásos szöveget, amit ha elmondasz neki megbékél, és hazajön. Itt összehozom Natashával és minden rendben.
Egy pillanatra igen csak meglepődtem. Natasha és Eric?!
-Igen kicsim.-helyeselt anya, én pedig észre sem vettem, hogy az előző mondatomat hangosan kimondtam.-Vagyis jó lenne.
-Kiheverte már Adamet?-pattantam fel az ágyról, és belebújtam flitteres, fekete lábujjas papucsomba. Nem a legkényelmesebb viselet, de per pillanat nincs kedvem mezítláb járkálni.
-Hát...-habozott.-Nem tudom. A poszterei lekerültek a falról, és más zenére váltott, de szerintem még mindig szerelmes belé.-fogta magát suttogóra.
Zajt hallottam a földszintről. Gyorsan elköszöntem anyától, letettem a telefont, és lesétáltam a lépcsőn. A zaj a nappaliból jött. Adam a TV előtt ült, és valami elfuserált filmet nézett, egy doboz sörrel a kezében. Közelebb akartam menni hozzá, de aztán tétováztam. Mit mondhatnék neki? Végül is nagy levegőt vettem, és elhatároztam magamat. Lassú, megfontolt lépésekkel behuppantam mellé a kanapéra.
-Jó reggelt.-szóltam negédesen, de meg sem mozdult, tovább bámulta a TV-t. A kanapé fekete bőr huzatát kezdtem tépkedni.
-A kanapé drága volt.-sziszegte, és eltolta a kezemet.
-A kanapé fontosabb mint én.-állapítottam meg, mire Adam nevetni kezdett.
-Ez a csodálatos ülő garnitúra hűséges, és azt teszi, amit én akarok, mellesleg nem okoz csalódást.-világosított  fel, olyan arccal, mintha ez természetes lenne.
-A kanapé mikor főz neked ennivalót? Mikor beszélgethetsz vele?-pattantam fel, és belerúgtam e csodálatos teremtménybe.-Senkit se mozgathatsz úgy, ahogy kedved tartja. Lehet hogy megszoktad, hogy a munka helyeden parancsolgatsz, de ez nálam másképp megy. Sajnálom, elfelejtettem az évfordulónkat. De te elfelejtetted a születésnapomat, és minden fontos ünnep napot. És volt okom rá, amiért nem jöttem haza.-fakadt ki belőlem.
-Miről beszélsz?-nézett végre a szemembe. Ijedten a hajába túrt, és kikapcsolta TV-t. A kék szem párja érdeklődve méregetett.
Az ajkamba haraptam, és mohón kijelentettem.
-Tudom hogy jártál Melindával.-hátradobtam a hajamat, és magam elé bámultam. Adam pár másodpercig figyelt, majd megszólalt, igen hűvösen.
-Sejtettem hogy ide fogunk kilyukadni.
-Ennyi?-lepődtem meg.-Őszintén szólva azt hittem...-nem várta meg, míg indulatokkal mentes mondatomat befejezem. A kezét a számra tapasztotta, én pedig a dühtől fortyogva eldobtam magamtól a kezét.
-Az Idol előtt találkoztunk-magyarázta, de továbbra sem vette le számról a kezét.-Azt hiszem, valami bárban láthatott meg. Elmentünk együtt bulizni, és kissé közelebb kerültünk egymáshoz a kelleténél.-hátradőlt és folytatta.-Nem nagyon emlékszem már rá.-tette hozzá érdektelenül.-Mikor John bemutatta őt, mint barát nőt egymásra ismertünk, és megvolt az a szokásos "Nem te voltál az a lány?" párbeszéd. Ennyi. Ha tudnád, hány ilyen futó kapcsolatom volt.-vigyorgott, és lassan leemelte számról a kezét.
-Ennyi?-képedtem el.-Nekem teljesen más jött le. A fotó...a nyaklánc.-idéztem fel magamban a "bizonyítékokat". Adam megvonta a vállát, és újra bekapcsolta a TV-t.
-Ne haragudj.-csúsztam egy kicsit közelebb hozzá, alig észrevehetően.-Elrontottam mindent. Tudom hogy nem így képzelted el az évfordulónkat.-Görcsösen rágni kezdtem a jobb mutatóujjam körmét. A fekete lakk egy része szinte levált a körmömről, és a felsőmre esett. Nem bántam, mert a lakk fele már így is lekopott és megviselt volt. Adam pár másodpercig gondolkodott, majd lassan felállt. A legrosszabbra is fel voltam készülve. Lehet hogy most elmegy, ki tudja hova. És érzem, hogy nem tudok majd utána menni. Egy kicsit habozott, és bizonytalan volt, de végül leguggolt velem szemben, és kezeit a térdemre helyezte. A jobb kezével határozottan ellökte a kezemet a számtól, és a térdemre helyezte, most már kicsit sem kezemet. Megszorította, majd gyengéden nézett rám.
-Hát, az évfordulónk lényegéről már valaki gondoskodott. Már bírod az alkoholt.-gúnyolódott, majd átölelt.-Mellesleg ki volt az a pasi aki hazahozott?-duruzsolta a fülembe.
-Őszintén? Fogalmam sincs.-vontam meg a vállamat, miután teljes erőmből emlékezni próbáltam a tegnap estére, de felesleges volt. Azért remélem hamarosan újra látom, hogy megköszönjem neki.


                  (Eric szemszöge)


Tíz óra van. A lusta amerikai népség fele ilyenkor kezdi kinyitni a csipákkal teli szemét, velem egyetemben. Tegnap pedig azt hiszem, eljött az, amire várok. Azért jöttem Amerikába, hogy kitörjek a megszokott dolgokból.Valami többre vágyom, valami megfoghatatlanra. Egyelőre mindenemet odaadnám egy szem Aspirin-ért. Pedig igazán nincsen sok mindenem. A kopott albérletemben pár könyvön és személyes holmin kívül szinte minden a főbérlőé. Kábultan ledobtam magamról a kifakult dohos takarót, és lassan kinyitottam a szememet. Ijedten a fejemhez kaptam a kezemet. Az előbbinél gyorsabban felpattantam az ágyból, és örült gyorsasággal kutatni kezdtem a komódban. Elégedetten elmosolyodtam, és bevettem a talált pirulákat. Tudtam, hogy valahol találok majd Aspirint, ugyanis a főbérlőm már előre berendezgette nekem a szobát, ugyanis nagyjából tudta, mire számítson. A költözésem előtt már tájékozódott. Egy bukott sztár, aki tulajdonképpen nem is tudja miért jött Amerikába. Nappal főleg alszom, vagy az utcán zenélek, hogy legyen miből ki fizetnem a lakbért. Hirtelen bevillant a tegnap este. Gyorsan kinyitottam a szobaajtót, és a lábtörlőn heverő újságra néztem. Összeszorítottam a szememet, majd újra kinyitottam. Nem képzelődtem. Villámgyorsan felkaptam az újságot, elhúztam a függönyt, és immár a nap fényénél olvastam azt a cikket, (ami mellesleg a címlapon is szerepel) amihez az én nevem is kapcsolódik.

                "Titokzatos Csábító, avagy ki ez a lány?


Szótlanul halad a szupersztár, Adam Lambert mellett, miután leszállt a Magyarországról jövő repülőgépről. Köztudott, hogy Adam ez előtt eltűnt egy darabig. Csak nem a lánnyal volt?
Újságírók hada követi őket. Adam kedvesen integet, a lány* pedig igyekszik elbújni mögötte, de a vakuk villanása elől nem menekülhet. Egymásra pillantanak, amiből látszik, talán sokkal több van köztük, ami szinte lehetetlen, ugyanis Adam meleg. Pár perccel később már nem mint egy titokzatos lány, hanem mint Adam Lambert háttérénekeseként távozik a reptérről. Nem sokat hallottunk felőle, egészen tegnapelőttig. Adam és a lány vidáman reggeliztek az utcákon, és cseppet sem zavartatták magukat. Végül lassan elindultak, amit Adam egy mosollyal jelzett az újságíróknak. A lány egyáltalán nem sztár alkat, nehezen boldogul a kamerákkal. Most, hogy véget ért a leány álomnak hitt történet, nézzünk egy másik esetet. A főhősnőnk kissé spicces állapotban kisétál egy bárból. Kis idő múlva, a svéd énekes, Eric Saade követi őt. A lány leül a földre, és önmagát sajnáltató arccal maga elé bambul. Eric odalép hozzá, majd beszélgetni kezdenek. Mindketten zavarban vannak, és láthatólag élvezik egymás jelenlétét, nevetgélnek, bólogatnak. Végül a lány előre esik, vagy elájult, kitudja. A lényeg az, hogy Eric együtt érzően, és talán szerelmesen felkapta a lányt, beültette a kocsiba, és elindult valamerre. Hogy hová, a kétséges. Úgy mint a lány kiléte.

*= A hölgy neve eddig nem ismert.


-Mi a fene?-túrtam bele a hajamba feszülten a hajamba.-Hogy képzelik? És...-Hirtelen le kellett ülnöm. Az a lány...Gyönyörű volt. Kissé hóbortos, iszákos, és magyar. De...Ő kell nekem!-Határozottan dobbantottam egyet. Miután beperelem ezt az újságot.-Egy huncut mosoly hagyta el a számat, és elkezdtem felöltözni.

               (Pár óra múlva, a város túlsó felén)


                            Dóri szemszöge


-Nagyon hülyének, és felelőtlennek érzem magamat.-Piszkáltam meg a gyorsan összeütött ételt a tányéromban.
-Elindultál az igazság útján.-nevetett Adam.-Én is hibás vagyok.-próbált megnyugtatni.
-Ebben muszáj egyetértenem.-futott át egy gonosz vigyor az arcomon, majd felálltam.-Behozom az újságot.-Adam bólintott. Gyorsan kiszaladtam az utcára, és kivettem a postaládába bedobott újságot, és számlákat. Jó, valójában azért rohantam ki ilyen hirtelen, hogy Adam ne kezdjen kérdezősködni. Bár, egyszer túl kell esnem rajta. Gyorsan visszaszaladtam a házba, nehogy meglásson valaki. A mezítelen lábamat hozzácsaptam a már kevésbé forró betonhoz. Nehezen, de be kell ismernem: Nem kéne mezítláb kijárkálnom az utcára, augusztus végén. Igaz, Los Angelesben a telek sem olyan hidegek, mint otthon. Mikor beérte, az említett számlákat leraktam a pultra. Az újsággal a kezemben leültem  Adammel szemben, aki egy cetlit csúsztatott a tányérom mellé.
-Ez a táskádban volt. Telefon szám.-tájékoztatott.-Gondolom, azé a pasié, aki hazahozott.-a Hazahozott szónál megremegett a hangja. Nagyot sóhajtottam, és magyarázkodni kezdtem.
-Már elmondtam, hogy nem emlékszem a tegnap estére.-Adam hitetlenkedve felhúzta  a szemöldökét, mire én  pajkosan elmosolyodtam.-Jó, rendben. Halványan emlékszem rá, de nem érdekel. Ma...vagyis tegnap évfordulónk volt. Ha a tegnapot elrontottam, enged meg hogy a mát jóvátegyem. Még ebédet is főztem neked.-Néztem a tányéromba. Nem a legfinomabb amit valaha ettem, de megteszi.-Már ezerszer megbántam.     Te vagy a legfontosabb ember számomra, és tudom, hogy biztosan valami csodálatosat varázsoltál nekem tegnap ide, én pedig elmentem Kirával kémkedni Melinda után, aztán jól berúgtam, és egy tök idegen srác hozott haza, akiről azt sem tudom ki az.-csúszott ki a számon, mire Adam az ajkába harapott.
-Ha őszinte akarok lenni...-pár másodpercig tétovázott, hogy megossza-e velem az új infót.-Nem készültem semmivel.-lefelé nézett, hogy ne lássa a reakcióm. Vegyes érzelmek öntöttek el. Ezért hisztizett?
-Nagyon.... szemét alak vagy.-ráztam meg a fejemet.
-De szeretsz, nem?-vigyorgott.
-Sajnos igen.-válaszoltam ironikusan, majd lassan és finoman közelebb húztam magamhoz a fejét. Megcsókoltam, ő pedig fülem mögé simította a hajamat. Boldog voltam, ékszerek, édességek, plüssmacik és minden más nélkül. Igazság szerint, ha mindketten egy kicsikét többet foglalkoztunk volna az évfordulónkkal, akkor is ugyanez a szitu lenne. Annyira hihetetlen, hogy egy éve ismerem Adamet. Annyi minden történt e 12 hónap alatt. És tudom, hogy ennél sokkal több fog még történni. Ugyanis most már bátrán állíthatom: Adammel borzasztóan különbözünk. Igaz, az ellentétek vonzzák egymást, de nem tudom, mikor fogunk átalakulni fekete-fehérből szürkévé.
Adam az újságot kezdte kémlelni, majd hirtelen elborult az arca. A vészjósló csengő megszólalt a fejemben.
-Mi az?-fordultam oda aggodalmaskodva. A kezét ökölbe szorította, majd felmordult. Ledobta elém az újságot, én pedig kapkodva az újság után nyúltam. Ugyan különbözünk Adammel, de most egy véleményen voltunk: Ki ez a srác?!
-Adam...Én nem...-mentegetőztem, mert tudom, Adam mire gondol. Vagyis, sejtem.
-Psszt.-hallgattatott el.-Tudom, tudom, hogy nem történt köztetek semmi. Vagyis remélem. De John nagyon ki fog rád akadni, remélem sejted.

30.Rész-12 hónap

Itt az új rész. kissé rövid lett, mint a többi, de ilyen is kell, nem? :) Köszönöm az ötletet annie-nak,és Iraknak, nélkülük talán meg se született volna a fejezet. Sok kommit kérek :)

30.Rész


12.hónap

Alszik, vagyis azt hiszem. Lassan levakarom magamról a kezét, és felülök. Megigazítom a takarót. Hajnali egy van, mi pedig viszonylag korán aludni tértünk, ahogy szinte mindenki egy kemény munkanap után Los Angelesben. Továbbra sem mondtam el, mi nyomaszt. Van elég gondja, és ha elmondanám azt amit Erick mondott, semmi jó sem történne. Ezért csendben kilopóztam a szobából, de előtte lefényképeztem az éjjeliszekrényen heverő telefonommal Adamet. Édesen aludt, és mosolygott, mint valami jóllakott óvodás. Óvatosan kihátráltam a szobából, és rendbe tettem magamat. Megmostam az arcomat hideg vízzel, amitől az egész arcom elzsibbadt. Gyorsan végigfutottam az arcomat, valami oda nem való dolgot kerestem. Pattanás, ráncok stb. Megvontam a vállamat, és összekötöttem kócos hajamat. Elvégre kémkedni megyek, nem pedig bálba.(Próbáltam elszínészkedni a semmi sem érdekel szituációt, és jó messzire elraktam a fésűt)  Oké, mégiscsak utcára megyek. Gyorsan a fésűhöz nyúltam, és nagyjából végig keféltem a hajamat. A hajvégeim töredezettek, és szálkásak voltak. A festéstől teljesen tönkre mentek. Nagyot sóhajtottam, és belebújtam fehér bőujjú felsőmbe, megigazítottam fekete térdnadrágomat. Alaposan szemügyre vettem magamat, majd felvettem fekete flitteres sapkámat, úgy hogy a hajam ne látszódjon ki. Felcsatoltam a fekete lakk szíjas órámat, és holmikat dobáltam bele fekete táskámba. Fél kettőre elkészültem mindennel, ráadásul reggelit is csináltam Adamnek. Kettőkor aztán egy csésze kávé társaságával belebújtam vékony fekete dzsekimbe, és negyed háromkor elindultam.


                          (...)

-Na végre, lassan fel kell a nap.-forgatta Kira szemeit, mikor végre kiszúrt a tömegben. Egy forgalmas útkereszteződésben találkoztunk, de akármennyire is forgalmas, nehezen találtam oda. Egy fehér mappa volt a kezében, azzal legyezte magát. Forró este volt, annak ellenére hogy augusztus vége van, lassan le kéne hűlnie az időnek. Egy mosollyal válaszoltam.-Mit derítettél ki róla?-váltottam át hirtelen magyarra. Így a csevegés jobban megy, és senki sem érti, miről beszélgetünk. Afféle titkos nyelv.
-Felmenői vannak Olaszországban, valahol Nápoly körül. Pár évesen költözött ide a családjával. Az apja támogatta a lemezcéget, ezért Melinda egyre többet találkozott Johnnal. Mivel elég kevés figyelmet kapott a családjától,-Itt megállt.-Olyan lett, amilyen.-megrántotta a vállát.-Elég szegény családból származik, és csak a gimit végezte el.-A többi már tiszta. De valamit látnod kell.-A kezembe adta a mappát.
A mappa elején rögtön egy kisbaba fotó díszelgett. Tündéri kisbaba volt, kissé sötét bőrrel. Értetlenül felnéztem, majd Kira intett, Látszott rajta hogy tudja, hogy az új infótól megfog lepni. Elvettem a kisbaba fotót, és egy újabb fénykép tárult elém. Melinda volt rajta, és egy fekete hajú férfi. Látszólag elég boldogok voltak. Már egy pillantásból felismertem a férfit. Adam az.
-Mi...mi ez?-lobogtattam meg a fényképet.
-Ők...Jártak.-mondta, de nem nézett a szemembe.
Egyszerre hatvanféle dolgot éreztem, mindet negatív oldalban. A fotó az Idol előtt készült, a dátum szerint. Tehát régen, ami elegendő idő arra, hogy elfelejtsék egymást. De a képen olyan boldognak tűnnek. És Adam miért nem mondta, hogy jártak? A sok új miértek lassan kikészítenek. Miért nem lehetne egyszerűbb az életem?
-Rendben vagy?-bökött Kira a fényképre, amit már vagy két perce folyamatosan bámultam.
-Igen.-adtam neki vissza a mappát. Most kell, hogy erős legyek.-Sima ügy. Te lefoglalod Melindát, én pedig addig körülnézek nála.-intettem le egy taxit.-Hol is lakik?-mosolyodtam el, Kira pedig rosszat sejtően a fejét rázta.
Az egész úton gondolkoztam, majd egy dologra jutottam. Szemtől szembe megkérdezem tőle, és elmondom mi a bajom. Szeretem, nem? Ez az egész titkolózás nem ér annyit, hogy elveszítsem.
-Nincsen itthon.-méregette Kira az üres garázst.-Hogy menjünk be?-támaszkodott rá a postaládára.
-Hitelkártyával.-körülnéztem, sehol senki. Az utca kihalt, csak a Los Angelesi fények világították meg a levegőben lévő szmogot. Az ajtóhoz sétáltam, a hitelkártyával a kezemben. Végighúztam zár mellett. A filmekben ilyenkor mindig hangosan kattog valami, de itt csak egy valami adott ki hangot: A szomszédban ugató kutya. A kutya felé fordultam, és alaposan ledorgáltam, mire az abbahagyta az ugatást. Mint az ésszerű, az idő le is hűlt, olyannyira, hogy Kira remegve húzta össze dzsekije cipzárját.
-Add már ide!-utasított Kira, majd kivette a kezemből a hitelkártyát. Két perc múlva az ajtó tárva nyitva volt.
-Ezt meg hol tanultad?-néztem rá elismerően, majd beljebb néztem.
-Majd egyszer elmondom.-mosolyodott el, és egy villanyt próbált keresni. Mikor megtalálta, felkapcsolta, és behajtotta az ajtót.
-Te őrt állsz, én pedig körülnézek.-parancsoltam, majd kutatni kezdtem a nappaliban lévő komód fijókjában. Számlák, papírok, füzetek, stb. Két perc után elegem lett, és felhagytam a nappalival. Végig ügyeltem arra, hogy mindent ugyanoda rakjak vissza, ahonnan elvettem. A nappaliból a konyha nyílt. Pár lépés volt az egész,
a pulton valami olasz nyelvű receptkönyvvel. Tovább indultam, és a hálóban találtam magamat. A falak rózsaszínen ragyogtak, és egy kristály csillár világította be a szobát. Az ágyon lévő ezüst takaró összehajtva, gyűrődések nélkül. Rögtön leguggoltam, és az ágy alatt kezdtem kutakodni. Gyorsan egy dobozba botlottam. Egy kidíszített cipős doboz volt. A tetején a "Emlékek" felírat állt. Felnyitottam. Tele volt fotókkal, koncertjegyekkel és ilyesmikkel. Be kell vallanom, tényleg aranyosak voltak. És egy csomó fotó van róluk. Kettőnkről mikor csináltunk fotót? Kettő, ha van. A doboz sarkában egy ékszeres doboz pihent. Lassan felnyitottam. Egy nyaklánc volt gondosan belehelyezve. Egy gyémánt(ugye nem igazi?) medál szívecske díszelgett rajta. Egy kissé drága lehetett. Mindent visszapakoltam, és visszamentem Kirához.
-Na, találtál valamit?-ugrált Kira az izgalomtól, és a kíváncsiskodástól.
-Épp eleget.-bólintottam.-Menjünk.
                          (...)


-Biztos vagy ebben?-kérdezett vissza Kira, majd felhajtottam még egy pohár whiskyt.
-Igen.-bólintottam, majd könnyezni kezdett a szemem. Nem tudom miért iszok.
-Akkor sem kéne leinnod magad.-rázta a fejét vészjóslóan.
-Azt csinálok amit akarok.-intettem a pincérnek, aki visszatért egy újabb teli üveggel.
-Miből fogod ezt kifizetni? Egy vasad sincs!-csapott az asztalra.-Nem fogom hagyni hogy elhagyd magad.-vette ki a kezemből az üveget, mire én nagy kapálózások között kikaptam a kezéből.
-Majd te kifizeted.-vihogtam, majd a szemem akaratlanul is Kira nyakláncára néztem. Egy T betű lógott a nyakában.-T mint transzvesztita?-ittam bele az üvegbe. Kira zavartan próbálta elrejteni a medált.
-Az első randi után nyaklánc. Hűha! Haladtok.-Most lassan és méltóságteljesen távoznom kéne. Megfordultam, és le akartam szállni a székről, de ehelyett leestem a székről, persze hogy pofára. Nagy nehezen feltápászkodtam. A világ körülöttem forgott, már csak azért is, mert kissé többet ittam a kelleténél, és mert a bárban mindenki engem figyelt. Kira leugrott a székről, és a pulton felejtett táskámat a kezembe nyomta.
-Menjünk haza, rendben?-tárcsázta Adam számát, mire én kivettem a kezéből a mobilt.
-Nem kell.-nyomtam meg határozottan a "Vissza" gombot.-Itt akarok maradni.-vettem le a pultról a félig üres üveget.
-Akkor kimegyünk levegőzni. Oké?-tolt az ajtó felé. vagyis csak akart, mert meg sem mozdultam.
-Segítsek?-lépett oda hozzánk egy magas, barna hajú férfi. Férfi? Miket beszélek? Alig lehet velem egyidős. Felnéztem, de nem sokat láttam. Gondoltam az, hogy sűrűn pislogok, még nem fogja megoldani a homályos látásomat. Egyedül két nagy barna szemet tudtam kiszűrni a nagy foltból, amit láttam magam fölött. Kira zavartan bólintott, mire én tiltakozóan előre léptem egyet.
-Nem kell, köszönjük.-próbáltam leplezni, mennyire be vagyok tépve.-Gyere Kira.-intettem a fejemmel, és most már igyekeztem a saját lábamon kimenni az utcára.
-Hívom Adamet, rendben?-tárcsázta Adam számát.
-Nem.-visítottam.
-Akkor mi a fenét akarsz?-visított vissza. Szerintem sikerült kikészítenem. Pár másodperc, és itt fog hagyni, ahogy mindenki más. Kinyitottam a számát, hogy kiabáljak, de ehelyett...Tudjátok. Az eszméletlen mennyiségű alkohol, amit megittam, most mind hányás formájában távozott belőlem.
-Na szuper.-panaszkodott Kira, majd elfordult, és megvárta még befejezem. Újra elővette telefonját.
-Helló Adam. Igen, itt van. Nem!...Vagyis...valami bárnál.-fordult meg, hogy szemügyre vegye kívülről is a bárt.-Igen! Ott.-bólintott.-Siess.
Elrakta telefonját, de én már nem voltam sehol. Már ha sehol-nak számít egy sötét és szemetes utca. Gyorsan eliszkoltam, amilyen gyorsan csak tudtam. Leültem a földre, és próbáltam visszatartani a hányást. Az alkohol még mindig hatása alatt tartott.
-Rendben vagy?-lépett oda hozzám ugyanaz a fiú. Nem válaszoltam, csak a szememet forgattam. Eléggé szét vagyok esve, nem kell mások sajnálata.
-Már megint maga?-morogtam.
Nagyos sóhajtott, mintha azt várná, hogy most sikítozva autó grammot kérjek tőle.
-Igen. És látom kissé...Felöntöttél a garatra.-nézett rajtam végig.
-Nem akarom hogy tegezzen.-tápászkodtam fel.-Egyáltalán ki maga? És mit akar?
-Öhm..izé...Eric.-vakarta meg zavartan a fejét.
Remek, pazar, pompás! Elegem van.
-Király!-háborodtam fel.-Tudom, hogy direkt kiszemeltél magadnak!-kiabáltam az ég felé.-Miért pont az én életemet kell tönkre tenned? Hm?-dobbantottam egyet.-Rohadj meg.-belerúgtam a falba.
Nevetett rajtam, én pedig újra visszaültem a földre. 
-Haza akarok menni.-töröltem ki egy könnycseppet a szememből.
-Megoldhatjuk.-ült le mellém.-Ha megtudom a nevedet, és azt hogy hol laksz.
-Már van barátom.-dörmögtem.-És miért áruljam el a nevemet, amikor a tiédet sem tudom?
-Eric Saade.-sóhajtott.
-Pedig kicsit se hasonlítasz az ex pasimra.-sóhajtottam.-Dóra Smith.-hadartam el.
-Olyan ismerős vagy nekem.-méregetett.
Pff, kezdődik. Nem elég, hogy a nevemet is alig tudtam kimondani, adjam elő, hogy a nagy Adam Lambert háttérénekese vagyok?
-Te is nekem.-hazudtam.-Talán láttalak valamelyik meleg bárban.-humorizáltam. Oké, nem én voltam, hanem a pia.
Elnevette magát, majd felkapart a földről. Alig ismerem 10 perce, mégis úgy érzem, mintha régi ismerős lenne. Ez is az alkohol miatt van?
-Elég fura lány vagy.-állapította meg.
-Nem. Csak piás, és magyar.-tiltakoztam. Éreztem ahogy a fáradság, és az alkohol együttesen hat. A fejem émelyegni kezdett, majd...Elájultam, szerintem.

                  (...)

A nap már feljövőben volt, mikor a kocsi, amiben már lassan háromnegyed órája fekszem, lefékezett. Ajtócsapódás, majd két erős kar megfog, és kiemel a kocsiból. Sétál velem egy darabig, majd megáll, és bekopog.
-Te vagy...Adam Lambert?-kérdezte az a férfi, aki karjaiban tartott.-Öhm, izé...Gondolom gond, hogy ide hoztam, de mivel a személyi szerint Magyarországon él, nem tudtam hogy pontosan hol is lakik, csak annyit az újságokból, hogy...-magyarázkodott.
-Te jó ég.-aggodalmaskodott Adam.-Mi...hogyan...?-dadogott értetlenül, majd kinyújtotta a karját, jelezve hogy azt akarja, hogy Eric átadjon neki. Mint egy rongybaba. Eric hátralépett egyet.
-Honnan tudom, hogy biztonságban lesz?-nézett szúrósan Adamre, mire ő elröhögte magát.
-Higgyen nekem.-tépett ki Eric karjaiból, majd becsapta az ajtót. Pár másodperc múlva autózúgást hallottam. Amint megéreztem Adam illatát, önkéntelenül közelebb húzódtam hozzá. Felsétált velem a lépcsőn, lerakott az ágyra, és betakart. Nyűgösen magamra húztam a takarót, ő pedig leült az ágy szélére.
-Ne haragudj.-suttogtam.
Ő nagyot sóhajtott.
-Van is miért bocsánatot kérned.-felállt, és az ajtóból odasúgta.-Boldog első évfordulót neked is.-csendben behajtotta az ajtót.
Milyen nap van ma? Augusztus 21. NEM, NEM, NEM! HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE! Borzasztó vagyok. Szemétbe való alak. És ez nem az első alkalom, hogy úgy érzem magam, ha valaki most rögtön felkínálná, hogy ingyen megöl, tapsolva egyeznék bele.

29.Rész-Dupla Csavar

29.Rész


Dupla Csavar

-Már csak 99 kell.-bontogattam nagy cukortartalmú csokimat, úgy hogy Adam lábán ültem. Javában tornázott, hogy miért arról gőzöm sincs. Most a hátizom erősítésnél tartott, ezért megkért, hogy üljek rá a lábára. Fel-le emelgette felső testét, és próbálta mindnél több ideig fent tartani magát.-Tulajdonképpen miért is csinálod ezt?-haraptam bele a kezemben lévő édességbe. Igazából csak heccelésből csináltam, amit Adam észre is vett.

-Tudom hogy nem a legjobb reggeli program.-sóhajtott Adam, majd levegőt vet, hogy folytassa, de közbeszóltam. 

-Miről beszélsz? Életem vágya, hogy minden reggelem úgy töltsem, hogy a lábadon ülök, és undorító csokit zabálok, normális reggeli helyett.-humorizáltam, majd felálltam. Muszáj volt, ugyanis éreztem, ahogy Adam fárad. Az izmai egyre gyengébben feszültek meg. Amúgy is így lenne, mivel lassan fél órája csücsülök rajta.

-Keresd meg a sapkát amit tegnap vettünk, és vegyél fel napszemüveget.-utasított, és lassan felállt.-Megmutatom hogy reggeliznek az amerikaiak.-hangvételéből hallatszott, hogy valami rosszban sántikál.

                        

                                  (...)

Megigazítottam a fejemen a kék sapkámat. A vége lelógott hátul. Amolyan kukás sapka volt, ahogy régebben neveztem. Elnevettem magam a szánalmamon, és a tükörbe néztem. Akár egy zombi. Előre raktam barna fürtjeimet. Így az összkép nem volt olyan rossz. 
-Fura vagy így.-állapította meg Adam, miután alaposan végignézett rajtam.-Tegnap olyan...olyan komolyan festettél.-kapott be egy fehér rágógumit. Messziről éreztem a mentolos illatát. A gyomrom megkordult, elvégre ma a félig megrágott csokimon kívül nem ettem semmit. Eltorzult arccal a hasamra tettem a kezem.
-Mikor jön az amerikai reggelim? Az éhenhalás szélén állok.-nyafogtam.
Nem szólt semmit, csak közelebb lépett, és hirtelen megcsókolt. Gyors és nyálas csók volt, ezért utána rögtön letöröltem a számat a kezemmel.
-Ezt mire véljem?-harapdáltam ajkaimat, hogy tudja, mire gondolok.
-Reggeli.-röhögte el magát, mire én oldalba böktem.-Menjünk.

                               (...)

                  Los Angeles utcái, E/3 

Minden tökéletesen rendben van. Legalábbis ezt szűri le az a járókelő, aki elsétál Adamék mellett. A fiú sugárzó arccal integet a fotósoknak, miközben a lány igyekszik elbújni mögötte. Óvatosan, lassan lépkednek. Adam úgy tesz, mintha ráérnének, de valójában késésben vannak. A próba 10:30-kor kezdődik, most pedig 10:26 van. Mindenesetre nyugodtan sétálnak oda az egyik hot-dogos bódéhoz, majd két hatalmas becsomagolt valamivel ülnek le az egyik szemközti park padjára. A fotósok majd' fellökik egymást, hogy a legjobb szemszögből örökítsék meg a történteket. Minden rendben megy addig, még valaki elkiáltja magát. Adam összerezzen a neve hallatán, és igyekszik jó gyorsan elpucolni az említett helyről, de hiába, hiszen már régen körbevették őt.

                            E/1

                (Dóri szemszöge)

Csendesen autó grammokat osztogat, és minden második mondata a "Thank You". Megbizonyosodtam  róla, hogy nem nézz ide, majd egy gyors mozdulattal kidobtam az ételt a kukába. Végül a tömeg eloszlik, és Adam zavartan odasétál hozzám.

-Ne haragudj, csak..-magyarázkodott.

-Mindegy.-legyintettem.-Mellesleg cuki vagy autó gramm osztás közben.-mosolyogtam rá.-Emiatt ne érezd magad rosszul.

-Nem is érzem rosszul magam.-szeme sarkából a hot-dogját nézte.-Te már végeztél?-tekintette mintha égetett volna, és valami furcsa szurkálást éreztem. Bűntudat. Egy hot-dog miatt. Én sem vagyok normális.

-Igen. Persze.-vágtam rá gyorsan.-Jó volt.-bólogattam, mint az a kutya a kocsiban. Emlékszek rá, hogy kisebb koromban mindig elszórakoztam vele egy-egy hosszú autóút közben, ameddig le nem esett a feje. Elég nagy csalódás volt számomra, mert mindig azt hittem, hogy valami különös dolog miatt bólogat egyfolytában, nem pedig a fej végére szerelt csavartól.
-Mi az?-csettintett a szemem előtt Adam.-Eléggé elgondolkoztál.
-Ja...Semmi.-ráztam meg a fejem, mintha így elrepültek volna gyerekes gondolataim. Pedig még mindig jobb a szexnél. Adam szinte minden második pillanatban arra gondol. Hogy ezt honnan tudom? Ha az övcsatjához nyúl, általában az jár a fejében. Már megint elgondolkoztam. Adam elindult előre, én pedig észbe kaptam, és utána indultam.
-Nem vagyunk késésben?-néztem körbe, valami óra után kutatva.
-Nem.-vágta rá egyből, úgy hogy szinte be sem fejeztem a mondatomat.
Pár perc múlva beértünk a stúdióba. Ma szokatlanul csöndes volt, egyetlen egy ember mászkált a márványköves folyosón, méghozzá egy 60 év körüli takarítónő. Úgy tettem, mint aki tudja merre kell menni, és tartottam a tempót Adammel. Olykor azért kicsit lemaradtam, hogy megbizonyosodjak Adam oda megy be, ahová én is beakarnék. Gyorsan beértünk a próbaterembe. A hangszerek mögött a zenekar állt. Tommy és Monte idegesen dobogtak cipőjükkel, majd összenéztem mikor megláttak. A hatalmas fekete színpad előtt egy pár szék volt elhelyezve. Az egyiken John ült, a másikon pár nő, akik egy hatalmas mappát  tartottak a kezükben. John mellett Melinda ült. Melinda?! Mit keres ő itt?-megrángattam Adam dzsekijének a végét, és a fejemmel Melinda felé böktem.
-Sziasztok.-körülnézett, és mindenfelé eleresztett egy mosolyt. Az első sorban ülő hölgyek elpirultak, és az egyik a mappájával legyezte magát.
-Gráciák.-suttogta Adam.
-Hol a fenében voltatok? Már régen el kellett volna kezdeni a próbát.-támadt le minket Cam, majd öklét a másik tenyerébe csapta.
Szúrósan néztem Adamre, aki intett, hogy kövessem őt. Felmentünk a színpad oldalán lévő lépcsőn, és már a színpad jobb oldalán találtuk magunkat. Egy kis rész(ami tele volt ruhákkal, táskákkal és egyéb személyes dolgokkal)teljes fedettséget élvezet a nézőtéren ülő emberek tekintetétől, de a színpadon lévő emberek mindent láthattak.
-John azért van itt, hogy meglássa mit tudsz. Vakon nem fog beleegyezni.-magyarázta.-És csak azt akartam hogy normálisan megreggelizz, ahogy mindenki más ezen a rohadt bolygón.-emelte följebb a hangját.
-Nem érdekel az hogy John itt van. De Melinda...Ő mit keress itt?-nehezen találtam a kifejezéseket. Ha dühös vagyok, legszívesebben magyarul káromkodnék.
-Azt szeretném én is megtudni.-szemében láttam a düh-t, és azt hogy hamarosan letámadja Johnt. Kezével körbefogta az arcom, hogy megnyugtasson.
-Szépen elénekled valamelyik dalomat, és minden rendben.-fújta ki lassan a levegőt. Tommy kezével jelezte, hogy ideje jönnünk. Bólintottam, és négy lépéssel a színpad látható részében megálltam. Nem tudom hova kéne állnom.
-Cam mellé.-súgta oda Tommy a fogai közt, hogy ne látszódjon hogy kisegített. Gyorsan és zavartan a helyemre álltam, és a mikrofonnal bénáztam.
-Szóval, ha jól tudom, három nap múlva egy talk-showban kell beszélned a 2011-es terveidről, és elő kell adnod pár számot.-magyarázta John, majd elővett egy fekete füzetet.-Én az If I Had You-ra, a Down The Rabbit Hole-ra, és a Soaked-re gondoltam.-hadarta. Adam megakart szólalni, de John már lejegyezte a számokat. Adam lesütötte a szemét.
-Szerintem ezek nem jók.-szólta közbe gyorsan.John meglepetten felnézett, Melinda pedig unottan a telefonjával babrált.
-Ugyan miért nem?-John hangneméből hallatszott, hogy mennyire lekezel.
-Mert szerintem három szám nem elég. Adam énekes, nem? És a Soaked sem jó annyira. Valami pörgős lendület kéne, elvégre nyár van. Lehetne helyette a Fever, Sure Fire Winners, Srut.-egyre elbizonytalanodtam. Talán mégsem volt olyan jó ötlet szembeszállni Johnnal.-És az...If I had you-val sem értek egyet. Mindenkinek elege van már a folytonos slágerekből, mert az összes énekes azt adja elő. Én nagyon szeretem az If I Had You-t, de most az egyszer, nem lehetne más?
Pár másodperc néma csönd következett. Tommy csóválta a fejét, John pedig gondolkozott. Csak Adam állt ott meglepetten. 
-Nem lehetne.-ejtette bele táskájába telefonját hirtelen Melinda.-Ne te döntsd már el, drágám.-Jó pofizott.
-Szerintem szavazzunk.-állapította meg Isaac.-Ki szavaz Dóri verziójára?-lazán letette a dobverőket.
Határozottan feltettem a kezemet. Cam és Monte követett. John úgy tekintett rájuk, mint árulókra. Végül Isaac is feltette a kezét.
-Ki szavaz ez ellen?-tette le mindenki a kezét. Melinda a magasba lendítette a kezét. A lila műkörme már messziről is látszott.
Körülnézett, majd öntelt arcot vágott.
-Megbeszéltük.-bólintott John, majd ismét elővette azt a határidőnaplót, amibe lejegyezte a számokat. A toll hangjából ki lehetett találni.-John lehúzta a saját ötletét, és oda firkantotta az enyémet.
-Kezdjük el.-utasította Adam a többieket. Most már nem csak a magánéletemben, a munkámban is irányít. Összenéztünk Cammel, aki könnyed arckifejezéssel jelezte, hogy ne is törődjek ezzel, mivel ez megszokott dolog. Őszintén szólva nem tudtam, melyik dallal kezdünk, és hogy melyik résznél kell majd énekelnem. Persze, már a zenéből felismertem a Music Again-t. A refrénnél halkan énekeltem(Megjegyzem hol késve, hol gyorsabban), és ott, ahol úgy éreztem passzolna a "hangom" Adaméhez. Igazából nem tudom mit keresek itt. Egyszer énekeltem, és mindenki holt biztos abban, hogy jó háttérénekes lesz belőlem. De én nem érzem magam annak. 10 perc múlva annyira kiszáradt a torkom, hogy nyelni is alig tudtam. Gyorsan két dal között egy kis szünetet kértem. John vonakodva, de beleegyezett, Melinda pedig ellenezte. Furcsa, hogy John hogyan viselkedik velem.
-Addig legalább a többiek is pihennek.-sóhajtott.
-Nem értek ezzel egyet! Ha nem bírja a strapát, 10 perc után, akkor mit fog csinálni a koncerteken? Percenként pisilni jár majd?-csavarta Melinda fekete haját az ujja köré, és hangosan rágcsálta a rágógumit. A többiek elnevették magukat, ami nem esett annyira jól. Adam is nevetett. Letettem a mikrofont, és felemelt fejjel, cseppet sem zavartan a táskámhoz sétáltam. Kivettem a pénztárcámat, és kimentem a teremből. Lábujjhegyre álltam, hogy körülnézze. Valami büfé féleséget kerestem. Találomra elindultam előre, majd összetalálkoztam egy ital-automatával. Palackozott üdítőket dobott ki a gép, mindössze pár dollárért. Bedobtam a pénzt, és kiválasztottam a legolcsóbbat. A gép nagy zúgással válaszolt, majd semmi. Újra megnyomtam a gombot. Ismét zúgás, aztán semmi.
-Nem úgy kell.-hallatszott mögöttem egy ismerős férfi hang, majd mellém lépett, és belerúgott a képbe, ami hamarosan kiadta az ásványvizes flakont. Elismerően bólintottam.
-Mit akarsz, Erick?-vettem ki a flakont, és lecsavartam a kupakot.
-Csak beszélgetni. Mint...régi jó barátok-mosolygott rám.
-Már régen nem vagyunk barátok.-emlékeztettem rá unottan, majd beleittam az ásványvízbe.
-Pont ezért.-tördelte ujjait.
-Mondj három ésszerű érvet, ami szerint veled kéne lennem, és nem Adammel.-parancsoltam rá.-Most rögtön. Ha az egyik érved is jó, meggondolom...tudod mit.-váltottam át magyarra. Itt még a falnak is füle van.
-Azt javaslom üljünk le.-mutatott a büfé előtti székekre. Engedelmesen odasétáltam, és leültem.
-Első érvem következik.-figyelmeztetett-Avagy a miért hagyott el dilemma.-unott arcot vágtam, és menni készültem, de elkezdte a mondandóját. Képtelen voltam kihagyni.-Szóval elhagyott. Mind egy rongybabát. Nem volt rád szüksége. Fél éven át elvolt nélküled. Akkor miért pont most kellenél neki?-nem hagyta hogy válaszoljak, ironikus kérdés volt.-Megmondom. Megunta ezt az állapotot is, ahogy téged annak idején. És te repültél újra a karjaiba. És tudom, hogy még egyszer megfogja csinálni. Nem törődik veled, vedd már észre. Nem kéri ki semmiről a véleményed. Fogadjunk, hogy nem kérdezte meg, tetszik-e sztárosdi. Ha annyira szeretne, amennyire mondja, feladna érted mindent. Ahogy én tettem.-húzta ki magát.
Nem szólaltam meg. Tulajdonképpen igaza volt.
-Miből gondolod, hogy különbül bánnál velem?-kérdeztem halkan, szinte suttogva.
-Ki kérném mindenben a véleményedet, és törődnék veled. Nem járnék el este bulizni.-sorolt még el ezernyi hülyeséget. Csöndben ültem, de belül ordítottam. Legszívesebben felálltam volna, és kiordítottam volna hogy Elég! , de nem tettem. Tudom mit fogok csinálni, és ebbe belerángatom majd drága Kira barátnőmet is.
-Hát, szia.-álltam fel, és visszaindultam a terembe.
Mikor benyitottam, éles hangzavar ütötte meg a fülemet. Melinda egy asztalnál ült, és Cam ült vele szemben. Szkandereztek. Cam az utolsó pillanatban lenyomta Melindát, aki megrázta a kezét. A műkörme ide oda repült.
-Óh, hali.-integetett.-Jössz te is?-bólintottam, és helyet cseréltem Cammel.-A nyertes megcsókolthatja Adamet.-jelentette ki. John szeme elkerekedett, Adam pedig feszülten rám nézett. A jókedv mintha elillant volna a teremből.
Bólintottam. Ismét. Lehet hogy hagyom magam. Adamet nem érdekli. Ha kéne, rögtön ágyba vinné a kicsikét. Tommy elindította menetet. A kezem szinte pehely könnyű volt, Melinda majdnem elsőre lenyomta az asztalra. De az utolsó pillanatban erőt vettem magamon, és próbáltam lenyomni a kezét. Jó öt perce lehetett, amikor végre fölényben voltam. Pár centi kellett volna. A legutolsó erőmből végleg lenyomtam az asztalra Melinda kezét. A műkörme megkarcolta a karomat. A többiek éljeneztek, és tapsoltak. Adam elégedetten mosolygott rám, és átölelt. Szomorúan magamba szívtam az illatát. Pont mint félévvel ezelőtt. 
-Ha ő nyert volna, egy ujjal se nyúltam volna hozzá.-nyugtatott meg, és szorosabban ölelt át.
-Tudom.-hazudtam.-Bízok benned.-ez viszont nem hazugság volt.
-Csókot!-visították a többiek. Melinda durcásan visszaült a helyére. Adam megrántotta a vállát, és rám mosolygott.
-Szeretnéd?-kérdezte meg. Őszintén szólva megnyugodtam. Ilyen téren kikéri a véleményemet.
-Igen.-suttogtam, és megcsókoltam. Kicsit keserű, és erőltetett volt, de valamennyire megnyugodtam.
-Mi megyünk.-szólt oda Johnnak Adam, majd átkarolt.-Jó voltál.-súgta oda, és egy puszit nyomott az arcomra. Megint égni kezdett az arcom. Bűntudat. A telefonom pittyegni kezdett, én meg elővettem.


1 új SMS érkezett. Szövege:
Szia. Ne haragudj rám. Tudom, hogy nagyon megbántottalak az előbb. Meg tudsz nekem a többiért is valaha megbocsájtani? E.


-Nem tudom mit képzel ez magáról.-mérgelődött Adam, miután megmutattam neki az SMS-st.-Ti beszéltetek az előbb?-mutatott az ajtóra.
-Igen. Nem lényeg.-legyintettem, és elküldtem a választ Ericknek.

"Nem, soha. D."