40.Rész - Kezdődik

Sziasztok! Igen, új rész van, ami immár a negyvenedik :) Tudom, hogy rettentő sokat késtem a fejezettel, és nagyon sajnálom, ahogy azt is, hogy mostanában csak ilyen rövideket kaptok. Ígérem, változtatok rajta. Szerintem magasan ez lett az eddigi legjobb fejezetem, tehát most már joggal mondhatom: "Visszatértem". Most viszont a fejezetről elöljáróban: Feltűnik egy "új" szereplő a rész végén, akit majd később fedek majd fel :P Melindát és a kutyust (: D) most háttérbe szorítottam, és nagyobb figyelmet adtam a Kira+Tommy párosunknak. Ja, és beleszerettem abba a cipőbe, amit Dorka kapott Adamtől *-* Jó olvasást!   

UI: Új dizi van készülőben (: Megírhatjátok kommiban, hogy milyen színeket látnátok szívesen vissza a blogon.

Dóra Szemszöge

F

elszisszentem, és gyorsan letettem a bögrét a TV előtt heverő üveg asztalra. Az ujjaimat a felsőmbe töröltem, és igyekeztem nem felhorkanni a fájdalomtól. Utálok egyedül maradni ebben a nagy házban. Oké, én egyeztem bele abba, hogy inkább itthon maradok, és nem kísérem el Adamet, aki pillanatnyilag boltkóros hírében áll. Nem kísérgethetem őt mindenhová, még ha nagyon is ezt akarom. Most jöhetne a duma a személyes szabadságról, vagy arról hogyan sikerült megégetnem az ujjaimat egy bögre gőzölgő tea segítségével, netán pedig elgondolkozhatnék azon, miért beszélek magamban. Felsóhajtottam, és leültem a kanapéra, ölembe véve a laptopomat. Itt az idő, hogy egy kicsikét kutakodjak a youtube-os videókban. Beütöttem a youtube keresőjébe a legutóbbi koncert helyszínét és dátumát, és elindítottam az első videót. Lejjebb tekertem, és a kommentárokat kezdtem el olvasgatni. Most az egyszer kíváncsi voltam az idegen emberek véleményére.

„Szerintem borzasztó ez az új csaj. Hatalmas hírverés van körülötte, pedig csak egy kiégett egyetemista, Adam pedig volt olyan hülye, hogy bevegye őt a háttérzenekarba. Teljességgel katasztrofális, amit ez a Dora csinál. Azt hiszem több millió rajongó, és a háttérzenekar+Adam nevében beszélhetek: Mindenkinek jobb lenne, ha visszamenne Magyarországra, és ott folytatná a kornyikálást.”

Nagyot nyelve még egyszer végigolvastam a hozzászólást. A betűk nem változtak, csak az agyam homályosodott el. Ökölbe szorított ujjakkal nyeltem le a sírást. Lecsaptam a laptop tetejét, és félredobva azt felálltam és a konyhába siettem. Összepréselt ajkakkal elővettem egy sörös üveget a hűtőből. Felbontva azt megráztam a fejemet. Nem. Mire Adam hazaér, egy holtrészeg lányt talál a lakásában? Nem készülhetek ki fél perc alatt, pár mondat miatt. Visszaraktam a sörös üveget a hűtőbe, majd előkapartam a mobilomat a zsebemből. Az anyám számát tárcsáztam. „Ha magányos vagy, rám mindig számíthatsz”-kántálta anyám a fejemben szüntelenül. Nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon miattam, de berúgni sem szeretnék. Vagy beszélek, vagy iszom.-állapítottam meg anya számát tárcsázva.
Első csörgés. Semmi. Második csörgés. Semmi. Harmadik csörgés. Ismételten semmi. Negyedik csörgés. Semmi. Még egy csörgést várok, aztán kinyomom a telefont. Ötödik csörgés. A vonal recsegni kezdett.

-Igen?-szólt bele egy finom, női hang. Nem anyu volt.

-Natasha?-kérdeztem vissza meglepetten. Pár másodperc csöndben eltelt.

-TE?-ordibált Natasha. Már tudtam, mire készül.

-Hé, várj! Ne nyomd ki!-kérleltem őt magyarul.-Add oda nekem anyut, oké?-óvatosan beszéltem vele.

-Én nem vagyok jó?-morogta megvetéssel a hangjában.-Fulladj meg te örömlány!-sziszegte dühösen, majd kinyomta a telefont, ami kiesett a kezemből, a padlóra zuhanva. Hátrább lépkedtem, mikor beleütköztem a falba. Üveges tekintettel leültem a földre, úgy hogy a hátam továbbra is a falhoz érjen. Percekig ülhettem ott, sőt, talán órákig. A fejemet a térdemre hajtva ócsároltam magamat. A fejemben tomboló káosz egyre nagyobb volt. Beletúrtam a hajamba, így hátrafésülve azt. Sóhajtottam egyet, majd felálltam. A földön heverő telefonomat a konyhapultra raktam, majd visszaültem a kanapéra.

Adam Szemszöge

Izgatottan néztem körbe, miközben megpróbáltam eldönteni, hogy melyik boltba menjek be elsőnek. Egy boltban képes vagyok órákat tölteni, amit most az egyszer el akarok kerülni. Végül betértem az első férfi ruhaboltba, és megajándékoztam magamat pár új farmerrel. Ennyi elég is lesz mára-mormogtam összeszorított fogakkal, mikor elhaladtam egy női cipőbolt mellett. Egy farmerkabátos barna hajú lány próbálgatta bárgyú mosollyal a cipőket, mellette pedig egy szőke hajú, vékony fiú állt unott arckifejezéssel. De hiszen az Tommy! És akkor a lány… az pedig Kira. Összepréselt ajkakkal fordítottam el a fejemet, és úgy próbáltam elossoni a kitámasztott bejárat előtt.

- Adam!-kiáltott fel Kira lelkesen, mire én összerezzentem. Nem, képtelenség hogy hátulról kiszúrjon. Mintha mi sem történt volna, zsebre vágtam a kezemet, és tovább sétáltam.

-Adam! Tudom, hogy te vagy az.-kiáltotta nekem újra. Ismét összerezzentem, majd egy lemondó sóhaj kíséretében beléptem a boltba.

-Hogy szúrtál ki?-túrtam bele a hajamba, miközben körülnéztem a boltban. Cipők és polcok ezrei mindenütt. Árcédulák nélkül is tudtam, hogy mennyibe kerül egy pár cipő ebből a boltból.

-Ó, tudod éppen egy divatszakértőért imádkoztam.-nézett Kira szúrósan Tommyra, mire az grimaszolni kezdett. Felnevettem. Annyira jellemző Kirára, hogy nem a kérdésemre válaszol.

-Miért, mi a gond?-vettem szemügyre a lány melletti cipős dobozok százait, mikor egy magas nő két cipős dobozt cipelve Kira elé lépett. Kira oldalra húzott szájjal, és felhúzott szemöldökkel jelezte a nőnek, hogy leléphet.

-Nem tudok dönteni.-mormolta Kira, miközben nekiesett a dobozoknak.-Magassarkú, szanda, balerinacipő, telitalpú…-sorolta megzavarodva.-Ez annyira…fusztrál.-sóhajtva bújtatta bele a lábát egy fekete-fehér Chanel cipőbe.

-Fusztrál az, hogy nem tudsz cipőt választani?-sandítottam Tommyra, aki bólintott.-Miért nem veszel inkább…Táskát? Vagy fülbevalókat?-tanácsoltam Kirának, aki megrázta a fejét.

-Táskám és fülbevalóm rengeteg van.-fújtatta szemügyre véve a magas sarkút a lábán.

-Apropó, ki fogja ezt fizetni?-böktem a cipő felé Kira lábán, aki ismét bárgyú mosolyt vetett Tommyra.

-Én.-harapta be Tommy az alsó ajkát, mikor Kira egy újabb pár cipőt emelt ki az egyik dobozból.

-Ez lesz az!-visította Kira izgatottan, majd felvette a narancssárga magas sarkút. Tommy megkönnyebbülten felállt.

-Remek, akkor mehetünk is.-ült ki elégedett mosoly Tommy arcára. Kira levette a cipőket, visszarakta a cipősdobozba, és a pénztárhoz lökdöste Tommyt.

-Megvárlak titeket a bejáratnál.-kacsintottam Kiráékra, és a bejárathoz sétáltam. Nekidőltem a falnak, amikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem, hogy Dóri telefonált rám, de tévedtem. John volt az.

-Hali.-köszöntöttem őt derűsen.

-Adam, hol vagy most?-mondta elhaló hangon, köszönés nélkül.

-Egy cipőboltban, miért?-válaszoltam felhúzott szemöldökkel.

-Le tudsz ülni?- faggatózott tovább.

-John, kezdessz…megijeszteni.-suttogóra fogtam a beszédet, ugyanis a pénztáros nő újra és újra felemelte a fejét.

-Baszd meg, Adam!-sipítozta John, aminek hatására a telefon majdnem kiesett a kezemből.

-John, mit szívtál?-fordultam el a pénztárosnő elől. John kezd…megőrülni.

-Adam, téged Grammyre jelöltek! G-R-A-M-M-Y-re!!-kiabálta a telefonba. Megráztam a fejemet, és megkapaszkodtam a falba, nehogy elessek.

-Asszem’ tényleg le kellett volna ülnöm.-mormogtam magam elé.-Biztos, hogy ez nem egy..tévedés?-kérdeztem bizonytalanul. Nem tudom, hogy milyen választ várjak. Ha John megbizonyosodik arról, hogy ez egy tévedés, furcsán csalódott leszek. Viszont ha nem tévedés, akkor sikítani fogok.

-Adam, a Whataya Want From Me mától Grammyre jelölt dal!-hangzott az egyértelmű válasz.

OMG. Oh My God. Ó, istenem. Te jó ég. Mi van még? Izgatottan kinyomtam a telefont, és zsebre vágtam azt. Megfordultam, majd feltűnt, hogy Tommy és Kira mögöttem állnak.

-Srácok…-haraptam az ajkamba, hogy elfojtsam a vigyorgást-engem Grammyre jelöltek!

Tommy elvigyorodott, Kira pedig ugrálni és kiabálni kezdett, amit nem bántam. Ugyanis én is csatlakoztam hozzá. Ez egyszer ugyanis nem érdekelt, mit gondolnak mások.

Dóra Szemszöge

-Megjöttem!-hallatszott Adam vidám hangja az előszobából. Én a laptopot szó szerint rádobtam az asztalra, és az előszobába rohantam. Adam éppen néhány méretes szatyrot helyezett a földre, mikor szó szerint a nyakába ugrottam. Először átöleltem, vállába fúrva a fejemet, aztán pedig megcsókoltam.

-Hiányoztál.-öleltem meg őt újra.

-Másfél órát voltam távol.-szabadkozott vigyorogva, mire megvontam a vállamat.

-Mit vettél?-fixíroztam a szatyrokat.

-Öhm, apróságokat.-válaszolt habozva, mire én felvontam a szemöldökömet.

-Egy Louise Goldin cipő nem számít apróságnak.-szúrtam ki az egyik kilógó cipős doboz logóját.

-Na igen, erről akartam veled beszélni.-préselte össze az ajkait, majd megfogta a szatyrokat, és a kanapéhoz cipelte őket.

-Adam, ne ijesztgess, rendben?-rogytam le a kanapéra, majd belekortyoltam a bögrében pihenő teámba.

-Grammyre jelöltek.-jelentette ki Adam vigyorogva, én pedig kis híján félrenyeltem. Fulladozva tettem vissza a bögrét a helyére.

-Úristen.-préseltem ki magamból a fulladozás után.-Sikíthatok?-villantottam Adamre a kislányos mosolyomat, mire ő bólintott.

-ÚRISTEN!-ismételtem meg magamat immár kiabálva. Felálltam, és megöleltem Adamet. Ő magához szorított, majd leültetett a kanapéra. Megfogta az egyik fekete szatyrot, majd a kezembe nyomta a benne lévő cipős dobozt.

-Ez a tiéd.-mosolyodott el, mikor kihámoztam a cipőket a csomágolásból. Alig hittem a szememnek. A cipő fekete volt, ezüst kövekkel kirakva, a sarkán pedig tüskék. Megfordítottam azt, hogy lássam a számozását: Pont az én méretem.

-Nagyon szép.-állapítottam meg mikor felhúztam a lábamra őket.-Köszönöm.-léptem hozzá közelebb, egy csókot nyomva a szájára.-De miért kapom?-ültem vissza a kanapéra, ugyanis kissé nehézkes volt benne a járás. Vigyáztam, hogy a tüskékkel ne szakítsam ki a kanapé huzatát.

-Mert te fogsz engem elkísérni a díjátadóra.-jelentette ki vigyorogva.

-Én? Tessék?-döbbentem le teljesen.-Úgy értem hogy…Nem fognak…?

-Nem.-rázta meg a fejét.-Csak mint barát, tudod. Nincs ebben semmi rossz.-tájékoztatott Adam. Elmosolyodtam. Hányszor akartam én ott lenni, akár egy kisebb díjátadón? Nagyon sokszor. És most, az ölembe hullik, nem is akárhogyan. Izgatottság fogott el. Az ilyen díjátadókon olyan hírességek fordulnak meg, és lépnek fel, mint például Katy Perry, Rihanna, vagy Lady Gaga. És most én is idekeveredem?

-Jó buli lesz.-kérlelt Adam finoman.

-Persze hogy elkísérlek!-vettem le a cipőket.-És egy Grammy díjjal jövünk majd haza.-nevettem fel.

-Imádlak, te kis hülye.-borzolta össze a hajamat Adam, mire én felháborodást színleltem.

-Bonnie fejét borzogasd.-igazítottam vissza a hajtincseimet, mire Adam felnevetett.

-Apropó, hol is van?-nézett körül Adam mániákus vigyorral az arcán. Felnevettem.

-Nem tudom.-vettem fel ártatlan arckifejezést, majd sóhajtottam.-Ezek szerint ma nem lesz kutya terrorizálás.-állapítottam meg vigyorogva, mire Adam felmorgott.

E/3

Los Angeles repülőtere, LAX

A szőkésbarna lány elveszetten sétált a repülőtéren. A méretes fekete napszemüvege annak ellenére is rajta volt, hogy december végén járunk. Két hatalmas fekete bőröndöt cipelt maga után, a kezében egy papírkát szorongatva. A papíron egy cím állt, ahová sürgősen el kellene jutnia. Nehéz volt kivívni az ide utat, megegyezni a szüleivel, és stb. Nem ronthat el semmit. Jól tudja, hogy mit akar. Talán hiba volt hazudni-mormogta magában, amikor hatodjára járta végig a repülőteret, a kijáratot keresve. Lehet, hogy külsőleg megváltozott, de belül ugyanaz marad. Ez volt az a mondat, amit a lány képtelen volt beismerni. De talán jobban irtózott attól, hogy keresztülhúzzák a számításait. Meg kell mutatnia neki azt, hogy ő sokkal jobb Dóránál. Beharapva alsó ajkát levette a napszemüvegét, és körülnézett. Kiszúrt egy kijárat feliratú táblát, majd magát dicsérve visszahelyezte a napszemüvegét, majd dobott egy SMS-t otthonra.

„Megérkeztem.”

A lány feltekintett. Egy újabb fejezet kezdődik, mormolta magában angolul. 

39.Rész - Földönkívüli

Dorka Szemszöge

-Egyszerűen fantasztikus voltál!-lelkendezett Adam újból, és újból.-És az amikor...
-Adam, elég lesz.-állítottam őt le, mielőtt újra rákezdett volna.-Sosem leszek olyan jó, mint te.-világosítottam fel, mire ő bólintott.
-Lehet, de...-kezdett volna rá újból, amikor meglátta, hogy nem az autó anyós ülésének ajtajához közeledek, hanem a vezetőjéhez, elhallgatott.
-Biztos?-kérdezte bizonytalankodva.-Még nem nagyon vezettél.-emlékeztettet rá 'biztosvagyebenne' hangnemben.
-Adam?-szólítottam őt meg.
-Igen?-válaszolt lassan, tagolva.
-Kérem a kulcsot.-nyújtottam ki a kezemet. Adam belenyúlt a zsebébe, és odadobta a kocsi kulcsot.
-Köszi.-sziszegtem, és nyelvet nyújtottam Adamre.
Ő csak felhúzott szemöldökkel beült a kocsiba, és becsatolta a biztonsági övét.
-Előre szólok, ha bármi baja lesz a kocsimnak, ne számíts könyörületes estére.-fenyegetőzött mosolyogva.
-16 hónap után most kezdesz kételkedni bennem?-bedugtam a kulcsot, majd elfordítottam.
-Ki tudsz parkolni innen?-nézett Adam a visszapillantó tükörbe.-Szűk a hely.
Mérgesen összecsikorgattam a fogamat, és a gázba tapostam. Az autó hatalmas sebességgel megindult hátra, mire ijedten fékeztem. Az autó nyikorgott egyet, Adam pedig felhorkant. Enyhítettem a kormány szorításán, majd csalódottan hátradőltem.
-Inkább vezess te.-mormogtam, mire Adam kárörvendően elmosolyodott, és kiszállt, hogy helyet cseréljünk.

***

Melinda Szemszöge

Őszintén szólva nem tudom, mit keresek itt. Jó, oké, végül is rá tudnék fogni ezer dolgot, amiatt most a stúdió ajtaja előtt állok napszemüvegben, de mind-mind hülyeség lenne. Szóval most nagy levegőt veszek, és valahogy beosonok az egyébként kihalt épületbe -biztattam magamat félhangosan. Az önbizalmam bárhogy is, de kezd elfogyni. Csak találok valamit, amit fel tudok használni. Nekifeszültem a forgó-ajtónak, és beléptem a stúdióba. A várt dolog fogadott: Csak a recepciós lány ücsörgött a pultja mögött, az mp4-esét hallgatva. Ő tuti nem fog észrevenni. Felvihogtam, és magabiztos léptekkel elsétáltam a lány előtt. Felsétáltam az emeletre, majd megálltam John irodája előtt. A kilincsre helyeztem a kezemet, amikor az ajtó magától kinyitódott, majd megpillantottam egy ajtóban álló férfit. Nekem háttal állt, és telefonált.Vettem az adást, és szinte beugrottam az ajtó mögé. 

-Ühüm, készen van.-mormogta a férfi, és kilépett az ajtón. Erősebben hozzápréseltem magamat a falhoz, és lélegzet visszafojtva hallgatóztam.
-Most csinálta meg, a felvétel az irodámban van.-Felismervén a hangot, óvatosan balra léptem egyet. Úgy három lépésnyire lehet egy másik ajtó, amit most vettem észre. Ha elég gyors és halk vagyok, az John irodájának az ajtajának becsukása előtt be tudok oda rohanni, így John nem vesz majd észre. Mert ez John hangja.
-Nem, nem adhatjuk ki. Dóra megparancsolta Adamnek, hogy csak azzal a feltétellel énekli fel a dalt, ha az nem kerül nyilvánosság elé, Adam pedig megígérte neki.-horkant fel John óvatosan, én pedig ismét oldalra léptem egyet. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam az esetleges "Nyertem" és "Király vagyok" felkiáltásaimat.
-Oké. Majd holnap látlak.-John kinyomta a telefont, majd kulcsokkal kezdett el zörögni. Úgy döntöttem nem kockáztatok. Utoljára léptem egyet, és feltéptem a másik ajtót,  becsuktam magam után. Egy raktár helyiségben találtam magamat. Az ajtóhoz tapasztottam a fülemet, és zsebre vágtam a napszemüvegemet. Hamarosan John lépteinek zaja járta át a folyosót. Akkor már biztos voltam benne, hogy kijöhetek. Leporoltam a ruhámat, majd megálltam John irodájának ajtaja előtt. Nekifeszültem annak, de nem nyílt ki. Tudhattam volna. Most mi a fenét csináljak? Nekem most kell az a felvétel. Most! A lábammal dobbantottam egyet, és beletúrtam a hajamba. A kezem egy fém dologba ütközött. Mosolyogva kiszedtem a hajamból a hajtűt, majd beledugtam azt a zárba. Elfordítottam, majd összeszorított fogakkal lenyomtam a kilincset. Mikor az ajtó kinyílt az arcomon bujkáló mosoly még szélesebb lett. Rutinosan a kis fekete komódhoz rohantam, és véletlenszerűen kinyitottam a fiókokat. Már feltúrtam az összes fiók tartalmát, amikor megakadt a szemem egy fehér tokban lévő kék CD-n. Óvatosan kiszedtem a tokból a CD-t, és elolvastam a feliratot.

"Dóra Carter - E.T."

E.T.? Micsoda hülye dal cím ez! Magamban fortyogva rendet tettem a fiókokban, és zsebre tettem a CD-t. Az irodához csak John-nak, és Adamnek van hozzáférése. S ha véletlenül publikálásra kerül a dal, nem John lesz majd a hibás, ha a befolyásom is közrejátszik a dologban. Felnevettem, és kisiettem az irodából, zsebre dugott kézzel. Ugyanis a zsebemben több van egy elcseszett dalnál. A sorsom van benne.
Hazaérve azonnal beraktam a korongot a lemez lejátszóba. Csak tudnom kell, mit dobok fel a netre. De mielőtt túlságosan is beleélném magamat: Az ilyen illegális feltöltések nem hosszú életűek. Az a szajha tapsol egyet, és a dal lekerül a youtube-ról. De talán okozok vele egy jó kis összezördülést. Benyomtam a "Play"-t, és flegmán hallgatni kezdtem a dalt.

A dal felénél megállítottam a lejátszást. Ennyi bőven elég volt. Hátralendítve a hajamat eltorzított hanggal énekeltem a dal refrénjét. Jó kis paródia lehetne belőle. Kivettem a lejátszóból a CD-t, rátöltöttem a dalt a gépre, és felraktam a Youtube-ra.

Dorka Szemszöge

Végignéztem a házon. Vagyis, mondhatni a villán. A ház tört fehér falai és a hatalmas ablakok mindig is pompásan mutattak. Amikor először megláttam ezt a házat, egy fojtogató csapdának éreztem. De most már több, mint az otthonom. 

-Mit nézel ilyen feltűnően?-simogatta meg Adam finoman a combomat, és aztán kikapcsolta a biztonsági övét. 

-Csak a...házat. Gyönyörű.-kiszálltam a kocsiból, és becsuktam az ajtót.

-Fele annyira sem az, mint te.-kacsintott rám Adam.-Bent vár rád valami meglepetés.

Gyanakodva Adamre néztem, ő pedig felnevetett. 

-Nyugodj meg, eszméi értéke van, nem pedig vagyoni.
Egy csöppet megnyugodtam. Kíváncsian indultam be a házba, Adam pedig követett. Ahogy beléptem a nappaliba, egy kutya szaladt oda hozzám. Fehér kutya volt, fekete foltokkal.
-De édes vagy!-guggoltam le a kutyushoz, és megsimogattam a fejét.
-Gondoltam hogy értékelni fogod.-nyomott egy puszit Adam a homlokomra.
-Clyde lesz a neve.-jelentettem ki, miközben az ölembe vettem a kutyát, aki farkat csóválva ugatott egyet, mintha tiltakozna.
-Édes, ő kislány.-nevetett fel Adam, mire én felhúzott szemöldökkel korrigáltam a hibán.
-Akkor Bonnie lesz.-vigyorogtam.-Tudod, mint a rabló páros.
Adam vigyorogva bólintott.
-Köszönöm.-súgtam oda neki, majd hálából megcsókoltam.

38.Rész - Los Angeles

Sziasztok ^-^ Új rész. Mérlegeltem magamban egy csomót, és emésztettem magamat. Végül is arra jutottam, hogy a befejező epizódot kitöröltem. Rajtatok kívül ennek még volt egy fontos oka. Rájöttem, hogy nem a tényezők a fontosak, hanem az, amit én akarok. Én mélyen, nagyon mélyen nagyon nem akartam befejezni. És nem is fogom ;) Úgyhogy sikerült összehoznom nektek egy ugyan rövid, de új részt. Remélem senkit sem kavarok majd meg túlságosan az ugrálással az időben. :) 

Dóra Szemszöge

[Négy hónappal később]

-Jó reggelt.-nyomtam egy sietős puszit Adam arcára, majd egy hirtelen mozdulattal felkaptam a kabátomat, és a táskámat.- Máris késésben vagy, drágám.-világosítottam őt fel, miközben végignéztem ahogy pizsamában végigcsoszog a konyhán. 

Felmordult, majd nyugodtan kinyitotta a konyhaszekrény ajtaját. Kivett belőle egy narancssárga bögrét, majd töltött magának egy kevés kávét. 

-Ha én késésben vagyok, akkor te is, Drágám.- a szájához emelte a bögrét, mire én letámasztottam a könyökömet a pultra, a másik kezemmel pedig feszültem kopogtam a körmeimmel. 

-Ezt fejezd be.-nézett rám szúrósan, majd elmosolyodott.-Így nem tudom meginni.

Felhorkantam, majd igyekeztem kitúrni a telefonomat a táskámból. Mikor tapasztaltam, hogy az Iphone-omnak hűlt helye van, ijedten nyúltam bele a kabátzsebembe, ahol egy nagy téglalap szerű valamit tapintottam ki. Elégedett arckifejezéssel halásztam ki a zsebemből. Az első fizetésem gyümölcse, hála Adamnek. Sosem egyeztem volna bele abba, hogy valamikor is rám költse a pénzét, ezért gondosan kivártam a fizetés napját. Igaz nem kevés kellemetlenséget okozott az, hogy másfél hónapig nem volt telefonom, eléggé megnehezítette a 'karrieremet'. Adam csak annyit kért, ha nem vehet nekem telefont, legalább ő válassza ki azt. Nehezen, de beleegyeztem. Őszintén szólva fura ezt kimondani azt hogy karrier. Igaz, Hollywood kislány koromban is vonzott, de akkor teljesen más okok miatt. Két hónappal ezelőtt ugyanis megírtam az első... dalomat? Elég sok harc után megmutattam Adamnek, akit természetesen nem hagyott nyugodni a dolog. Addig küzdött, míg fel nem éneklem. Hát, ezt ma reggel kellett volna megtennem, de valószínűleg elkésünk. John szerint ezzel a dallal berobbanhatnék. De nem azért, mert jó a dal; hanem mert manapság egy semmit mondó 'Frájdééj'-el is világhírnévre lehet szert tenni. Oké, azt senki sem mondta, hogy rossz a dal, de John a hallgatásával erre enged következtetni. Márpedig én hiszem, hogy ez a dal több mindennél. A saját Adam iránt táplált érzelmeim ihlették. Valójában az eredeti dalból egy-két sort ki kellett szednem, a populáris dolgok miatt. Apropó, Popular. Gondolom, mindenkit érdekel, mi lett Ericel. 

Nemsokkal a dal megírása előtt rájöttem, hogy mit akarok. Adamet. Önző voltam Ericel, de talán ez vezetett el odáig, hogy  Eric jelenleg Svédországban van, aminek nem örülök. Nélkülöznöm kell   a vagány és vakmerő legjobb barátomat. Mert igen, közel kerültünk egymáshoz, de végül mindketten rájöttünk, hogy kit is szeretünk igazán. Én Adamet, Eric pedig Svédországot, a hazáját, a rajongóit. Kirának ki kellett hevernie a dolgot, de mi mellette álltunk, mindenben. Adammel szerveztünk nekik egy vak randit, ami nem éppen úgy sült el, ahogy kellett volna.

Adam Szemszöge

Két hónappal ezelőtt

-Jajj, gyere már!-taszigáltam Tommyt a karjánál fogva a lépcsőkön.

-Figyu, szerintem ez még korai. Csak most szakítottam Kirával, és...-szabadkozott, majd egy óvatlan pillanatban kirántotta a karját a kezeim közül.

-Tommy. Nézz rám.-indultam felé a hipnotizáló nézésemmel.-Mit veszíthetsz?

-Semmit.-sóhajtott lemondóan.-Utállak.-rúgott bele a földbe, miután egy kivilágított teherautó elszáguldott mellette.

-Imádom Los Angelest este.-nevettem fel, mikor Tommy ijedten összerezzent a teherautót hallván. 

Dóra Szemszöge
Jelen

Adam belekortyolt a kávéjába, majd elfintorodott.
-Ez nagyon rossz.-hadonászott a bögrével, majd gyorsan beleöntötte a lefolyóba.
-Adam, ha megkérhetlek rá, akkor...-kezdtem bele negédesen.- ODATOLNÁD A SEGGEDET A HÁLÓBA, ÉS VOLNÁL SZÍVES FELÖLTÖZNI?-ordibáltam eszelősen. Adam felhúzta a szemöldökét, majd határozatlanul kinyögött egy "Nyugi"-t. Az öklömmel az asztalra csapva jeleztem, hogy jobban teszi ha engedelmeskedik.

***

-Jól van, sajnálom amiért ordibáltam.-morogtam a biztonsági övemet piszkálva.-De eléggé feszült vagyok a dal miatt.
-Nincs okod aggódni.-simogatta meg Adam a combomat.-Te vagy a legjobb.-mondta biztatóan, mire elmosolyodtam.
-Tudom.-nevettem fel, majd Adam szótlanul bekanyarodott a stúdióhoz.

***

-Éééés felvétel!-sipítozott John, ami egyre gyakrabban előfordult mostanság. Bólintottam, és elkezdtem énekelni a dalt. Nyilvánvalóan nem ez lesz majd az eredeti változat. A dal átmegy még egy csomó dolgon, magyarul javítanak majd a hangomon. Remélem.

-Álljunk meg, oké?-hagytam abba az éneklést a refrén előtt.-Mindjárt jövök.-siettem kifelé az ajtón a szemrehányó tekintetek megbámulása nélkül. Kisiettem a friss levegőre, és leültem a járda szegélyre. Pár másodpercig csak ültem ott, mozdulat nélkül, mikor Adam megjelent, és leült mellém. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, majd becsukta. Aztán ugyanezt még egyszer.
-Ha okosat tudnék mondani, akkor nem énekesnek mentem volna.-magyarázta az előbbi gyenge próbálkozásait. Savanyúan felnevettem.
-Nem akarom hogy kiadják a dalt.-fordultam Adam felé.
-Rendben.-bólintott nehézkesen.
-Tudom, hogy nem értesz egyet.-néztem rá szemrehányó, de mégis kedves arccal. Ilyet is tudnék? Hm.

-Nem rendelkezek feledted, sajnos.-tápászkodott fel a földről.-De megígérem, hogy nem adjuk ki a dalt. Csak énekeld fel, rendben?-porolta le a farmerját.
-Áll az alku.-álltam fel én is, és kezet nyújtottam Adamnek. Ő elfogadta a kéz fogást, majd visszatessékelt a stúdióba.

Melinda Szemszöge

-Vajon mennyi az idő?-vihorásztam enyhén kétség beesett hanggal, és kissé oldalra hajoltam, hogy előszedjem a kabátom zsebéből a mobilomat. A jobb kezemmel a kabát zsebében matattam, a bal kezemmel pedig a poharamat szorítottam. Valami selejtes lötty volt benne, de az alkohol tartalma igen magas volt. Pontosan ezért rendeltem. Ok nélkül újra felröhögtem. Tulajdonképpen hány napja vagyok itt? Milyen nap van ma? Végre megragadtam a mobilomat. Vagyis akartam, ugyanis túlságosan is elszámítottam az oldalra hajolást. Lezuhantam a székről.
-Rohadt élet.-mormogtam, majd megkapaszkodtam az asztal szélébe, és igyekeztem újra felülni a székemre. Mikor sikerült, egy büszke mosoly féleséggel az arcomon kikotortam a telefonomat. Semmi sem változott rajta, lassan három hónapja. Senki sem keress. Mert szánalmas vagyok. "Szánalmas vagy!"-ordibáltam magammal, a kocsma kellős közepén. Páran felemelték a fejüket, de egyébként semmi reakció. Senkit sem érdeklek."Kibaszottul szánalmas!" ordibáltam továbbra is. Nem igaz, hogy egy los angelesi kocsmában megszokott az ilyesmi. Itt mindenki olyan...mű. Senki sem engedné meg magának a lassan második itt töltött éjszaka után(mely leginkább a boros és a sörös üvegek társaságában telt el) egyszer csak trágár szavakat kiáltozzon. Az ordibálásom egyre hangosabb lett. A pincér sóhajtott egyet, mire én ledobtam a poharamat a földre. Nem tudom, hogy összetört-e. Elővettem a tárcámat, és sietve kiemeltem belőle 40 dollárt. Csak azután jutott az eszembe, hogy már fizettem, mikor felálltam. Mindegy, mérlegeltem. Lassú és bizonytalan léptekkel a kijárat felé vettem az irányt. Mikor odaértem, mintha mi sem történt volna, kinyögtem egy "Viszlát!"-ot, és kiléptem az utcára. A tátongó, fájó és mély sebeimet a város zaja tompította, egy kicsit. Nem tudtam nem Adamre gondolni. Már biztosan az esküvőt tervezgetik, és nyilvánosan, kézen fogva járkálnak mindenhová. És az újság is tele van velük.-szemeztem az egyik kukában heverő tegnapi újsággal. Odalépkedtem, mintha kiakartam volna valamit dobni, de e helyett megragadtam az újságot. A legnagyobb meglepetésemre, minden felesleges dologról szó volt, csak Adamről nem. Lehetséges, hogy úgy döntöttek nem élnek a lehetőséggel, amit John kínált fel nekik? Lehetetlen.
Felnéztem az újságból, és hanyagul a kukába dobtam. Egy pillanatra megdermedtem, hogy felmérjem a helyzetet. A lehetőségeim már sokkal jobban festettek. Sokkal jobban. "Nem is vagyok olyan szánalmas!" kiabáltam fel az ég felé, és szinte éreztem magamon a szúrós tekinteteket. Élveztem hallgatni a "Pofa Be!" és a "Kussolj!" okat. Visszatipegtem a kocsmába, és eltettem az asztalomon heverő pénzt. Újra a régi önmagam voltam.

37.Rész- Fény

Meghoztam az új "részt", és ezzel együtt közölnöm is kell valamit. Sok vacilláltam a döntéssel, de végül is megszületett, mit akarok. Az utolsó részek közül olvastok most, mert úgy döntöttem befejezem a sztorit. Hogy miért? Nincsen időm: a tanulás mellett a lelki sebeim nyalogatása is rengeteg időmbe telik. Nincs hozzá ötletem: Ha valami jót kigondolok, valami jön, és keresztülhúzza azt. És szinte már kötelezőnek érzem az a blog írását. Kevés a kommentár, mindenki magasról leszarja mi folyik itt. Más részt viszont nem akarom csak így félbe hagyni a sztorit, de sietős befejezést sem akarok. Egy csomó szál a történetben csak most bontakozna ki. Nem tudom, mit kéne most csinálnom, majd lesz valami. Várható volt, hogy a vég is eljön. De hogy így, azt nem vártam volna. Nem terveztem a sztorit ilyen hosszúnak, és már tovább úgysem lenne érdemes húzni. Persze ez még csak a sztori végét jelenti, szerintem hamarosan jelentkezni fogok valami újabb ficel. Ne haragudjatok.
Dorka

Dóra Szemszöge

Körülbelül hajnali három körül lehet, ha nem több.-saccoltam meg a pontos időt. Adammel TV-t néztünk: a legnyájasabb szappan operáktól a durva horror filmeket is megjártuk- az én nagy örömömre. Röviden most éppen itt fekszek a selyem takarókon, és Adam szüntelenül a nyakamat csókolgatta.

-Befejezhetnéd, Adam. Álmos vagyok.-próbáltam eltolni magamtól, de lehetetlen feladatnak bizonyult. Az ajkai újra és újra a nyakamra tapadt. Kezdtem feladni, Adam pedig kezdett kihámozni a pizsamámból. Tiltakozóan visszahúztam a spagetti pántot a vállamra, amikor megcsörrent Adam telefonja. Elégedetten elhúzódtam tőle, ő pedig morogva a telefonjáért nyúlt.

-Még nem végeztünk.-fenyegetőzött, és gyorsan egy csókot nyomott a számra, majd felvette a telefont, anélkül hogy megnézte volna a kijelzőjét, hogy megnézze ki hívja.
-Igen?-morgott bele a telefonba hangosan. Mérgesen az ajkát harapdálva nyújtotta át a telefonját nekem. Értetlenül felültem, és elvettem a telefont.
-Ki az?-szóltam bele a telefonba két ásítás között.
-Kira.-motyogta halkan egy női hang.-Bazd meg, segítened kell.-suttogta kétségbe esetten.
-Mi van?-kérdeztem vissza, és a kezemmel az ágyra csaptam.
-Itt van a szomszéd szobában, félmeztelenül.-vihogta, de még mindig suttogva beszélt.
-Te be vagy rúgva.-állapítottam meg hunyorítva, és csak kevés kellett volna, hogy ráüssek a mellettem ülő Adamre, pusztán feszültség levezetésként. Adam felszisszent mikor meghallotta a reakciómat.
-Az most senkit sem érdekel.-cinikus hangnemben beszélt, majd újra suttogóra fogta.-Szerinted lefeküdjek vele?
Tágra meresztett szemekkel Adamre sandítottam. Ő türelmetlenül a combomra csúsztatta a kezét. Rámosolyogtam, és leszedtem a kezét a combomról. Helyette összefontam az ujjainkat.
-Kivel? Mi van?-értetlenkedtem.-Mesélj el mindent.-fújtam ki a levegőt mérgesen.
-Odajött hozzám, ittunk, beszélgettünk, és aztán egyszer csak az ágyában találom magamat, miközben én magyarul, ő pedig svédül hablatyol. Minden esetre jól elvoltunk, az biztos.-nevetett fel, majd aztán felfogtam: Magyarul beszél.-Aztán tökre bedurvult, és azt mondta hogy valamiért muszáj...szóval érted.-magyarázta már-már félhangosan.-Én pedig azt mondtam, hogy kérek pár női percet.-magyarázta gyorsan és határozatlanul.
-Hát ez...szuper.-Én angolul beszéltem, hogy Adam ne legyen még jobban kirekesztve a beszélgetésből. Igaz szívesen káromkodtam volna magyarul, ugyanis egyszerűen nevetséges volt a helyzet.
-És te felhívsz engem emiatt? Szerinted érdekel engem az a gyerek?-szűrtem át a fogaim között, majd összeszorítottam őket.
-Őszintén szólva...ááh, már azt sem tudom mit akartam mondani.-kacarászott.-Akkor lefekszek vele, és azt mondom, hogy te tanácsoltad.-Negédesen és kedvesen beszélt, már nyoma sem volt annak, hogy alkoholt ivott.
-Várj!-kiáltottam a telefonba, mielőtt még megszakítja a hívást. Késő volt. Sokkos állapotban elemeltem a fülemtől a telefont, és Adam kezébe nyomtam.
Csak ültem ott, mint egy só bálvány. Nem tudtam mi bajom van. Magam elé bámulva próbáltam magam elé képzelni most magamat. Már majdnem felnevettem a képzelt látványtól, amikor Adam aggódóan megpöckölte a karomat.
-Bocs.-gyorsan megráztam a fejemet.-Szerintem sikerült összehoznom őket.-újságoltam Adamnek mű mosollyal az arcomon. Négykézláb átmásztam a másik oldalra, és betakartam magam a takaróval. Közelebb húzódtam Adamhez, aki átkarolta a vállamat.
-Aha.-dünnyögte és a kezét a vállamra csúsztatta.
-Téged nem lehet meggyőzni.-rúgtam le megjátszott hisztivel a takarómat. Az ujjaimmal hátrafésültem a hajamat, és megcsókoltam Adamet. Meglepetten átölelt, aztán pedig félbeszakította a csókot.
-Nem haragszol már rám New York miatt?-sóhajtott.-Bűntudatom van.-A szemében tükröződött az, amit most érezhetett. Szomorkás arccal megráztam a fejemet, és láttam ahogy Adam szája megvonaglik.
-De...-sütötte le a szemét.
-Ó, ne dumálj már.-húztam magamhoz a felsőjénél fogva, és az ajkaimat az övéire tapasztottam. Most már nem tiltakozott.
-Szeretlek.-suttogtam magyarul két csók között. Bár teljesen nem volt tisztában a szó jelentésével,de érezte, mit jelent.

Kira Szemszöge

-Azt hiszem, hogy már kijózanodtam.-kuncogtam, és becsaptam magam mögött az ajtót. Eric kelletlenül felült, és gyorsan belebújt a pólójába.-Te nem engem akarsz.-jelentettem ki, és leültem az ágy szélére. Végignéztem a felsőt testén, aminek egy részét az ing eltakarta. Hibátlan volt, mondhatni tökéletes. Megnyaltam a szám szélét, majd heves ellent mondásba keveredtem. Nem szabad. Nem tehetem. Alig ismerem ezt a srácot, és még Tommyt sem hevertem ki teljesen. Ugyanakkor iszonyúan vágyok valamire. Azt hiszem törődésre.

-Mond el, ki vagy te.-utasítottam őt, mire felhúzta a szemöldökét.

-Egy senki.-suttogta üveges tekintettel.

-Egy senki nem ilyen...-vettem le róla a tekintettem. Felhorkant, én pedig egy elégedett arc kifejezést vettem fel. Tudtam, hogy megadta magát.
-Mire vagy kíváncsi?-nyújtózkodott, és felcsatolta a kar óráját. Pár másodpercig elbabrált a csatjával, majd sikeresen előrébb tolta az órát a karján.
-Mondjuk meséld el azt, hogy miért jöttél ide, mik a terveid, és hogy...Mit akarsz tőlem.-nyeltem egy hatalmasat. Értetlenül rám nézett, én pedig a szemeimet forgattam. Akaratlanul felröhögtem. Ó, az alkohol.
-Más dolgokat akartam itt felfedezni, ennyi az egész. Három hónappal ezelőtt még hittem az amerikai álomban. Őszintén szólva nem értem magamat. Otthon minden összejött, én pedig idejöttem, és vége. Vagyis, még nincsen, Mindnél gyorsabban újra Svédországba kéne utaznom. Vagyis ezt gondoltam pár héttel ezelőtt. A kocsmák elég gyakori vendége voltam, de gyakorlatilag ennek köszönhetem azt, hogy újra van célom.-kinyitottam a számat, hogy megkérdezzem mi az a cél, de ő tudta mit akarok kérdezni, ezért nem zavartatta magát, folytatta a beszédet.
-Egy lányról van szó. Nem ismerem őt, egyáltalán nem. De ha ránézek, úgy érzem hogy már tíz éve csak ő érdekel. Nem tudok enni, se aludni mióta megláttam őt. A sors pedig közrejátszik. Folyton ott bukkan fel, ahol én. Nem hiszek az ilyenekben, de akárhogy is, kell nekem az a lány.-Az ablak felé meredt tekintettel és halkan beszélt. A szemem felcsillant, és gyorsabban vettem a levegőt. A lábam már egészen elzsibbadt, olyan szerencsétlen pózban ültem le, de eszem ágában sem volt megmozdulni, hogy megtörjem a pillanatot. Halványan reménykedni kezdtem, hogy talán énrólam beszél.
-És ki az a lány?-erőltettem egy halvány mosolyt magamra. Eric szája megvonaglott.
-Pontosan ebben kéne a segítséged. Meg kell őt ismernem.-elfilózva a tenyerét figyelte.
Egy pillanat alatt összeomlott bennem minden. Hát persze, Dóri. Elgyengült a már végképp elzsibbadt lábam, és vészesen hátrafelé kezdtem el dőlni. Felemeltem a kezemet, hogy megkapaszkodjak az éjjeli szekrénybe, de ehelyett lerántottam a lámpát. Az csörömpölve összetört, és a szoba teljes sötétségbe borult. Csak Eric alakja rajzolódott ki. Ó, hogy csesszné meg. Fogadok, én nagyobb puffanással értem földet, mint a lámpa. Felnyögtem, amikor éles fájdalom hasított a hátamba. Igazából kevésbé fájt annyira, mint Eric szavai. De sírni nem sírtam. Sosem sírok feleslegesen. Még semmi sem veszett el. Vagyis csak a remény.
-Jól vagy?-Hallatszott egy hang a sötétségből. Bólintottam, bár úgysem látja mit csinálok. Akár be is mutathatnék, nem? Újra felnyögtem, és ellöktem magamtól Eric kezeit.
-Én is feltudok állni. Inkább kapcsolnál villanyt, vagy valami.-morogtam.-Most haza kell mennem.-Négykézlábra álltam, és úgy tapogatóztam a sötétben. Végül megtaláltam a magassarkúmat és a táskámat. Eric elindult valamerre, legalábbis elég lassan. itt az idő, hogy elmenjek. Nem kell szembenéznem vele...egy darabig. Halkan felálltam, és lábujjhegyen kiosontam a szobából. Éppen időben, ugyanis kint az ajtó előtt kiszűrődött a fény.

***

36.Rész-Telefon

36.Rész

Telefon

-Hová?-szegeztem neki a kérdést, mire sóhajtott. Ennél többet mondóbb választ vártam. Megfogta a kezemet, és megint sóhajtott.
-A kurva életbe, ne sóhajtozz, hanem mondj már valamit, könyörgöm!-csattantam fel, mire Adam összerázkódott. A türelem mostanában nem az erősségem, és Adam az idegeimen táncolt.
-New York-ba.-nyögte ki végül. Értetlen arcomat látván magyarázkodni kezdet.-John szerint jobb lenne, ha egy ideig nem látnának minket együtt. És igaza van.-Akkorát nyelt, hogy még én is hallottam. Totál lefagytam, üveges tekintettel meredtem Adamre. New York? Minek? Mikor? És miért nem mehetek vele?
-És ezért csak úgy elutazol New York-ba?-csuktam össze a döbbenettől nyitva maradt számat. Ökölbe szorított a kezemet, mielőtt az egész asztalt ráborítom, úgy ahogy van.
-Nem csak emiatt. Még jóval előtted beígértem ott egy interjút, és egy fotózást.-kihúzott egy széket magának, és a kanállal a fagyit kezdte piszkálni. Még jóval előttem. 
-De...-megráztam a fejemet, és tovább akartam kíváncsiskodni, de ebben a pillanatra Adam ajkai lecsaptak az enyémre. Hátrahőköltem, és hátrébb csúsztam a széken. Vesztettem.
-Azt hiszed ezzel már el van felejtve? Bővebb sztorit kérek, Adam. Különben...-Kicsusszantam a székből, és kitéptem Adam kezéből a fagyis dobozt. Megjátszott könyörgéssel nézett rám.
-Oké, oké!-kapálózott a dobozért.-Csak négy napról lenne szó. Az első nap az út lenne, és a hotel szoba elfoglalása, természetesen. A második napon fotózás lesz, majd megbeszélés a New York-i asszisztenssel, tudod, a fellépésekről. A harmadik napon a stúdióban leszek, újabb megbeszélés/egyeztetés a várható új album munkáiról. A negyedik nap pedig a visszaút.-magyarázta.
-És...én mit fogok csinálni négy nap alatt?-összenyomtam a dobozt, és ledobtam az asztalra.-Mikor indulsz?
-Holnapután.-beletúrt a hajába, én pedig elfordultam.
-Ott a fagyid.-mormoltam, és villám sebességgel Adam hátizsákjához rohantam. Kivettem belőle a papírokat, amik szükségesek az új személyimhez, és belebújtam a kanári sárga szandálomba.
-Mit csinálsz?-észre sem vettem, hogy Adam mindvégig az ajtóban áll. Vállat vontam, és levettem a kabátomat a fogasról. Bele se bújtam, csak felkaptam a táskámat, és feltéptem a bejárati ajtót. Ő pedig csak ott állt, értetlenül, és bambán figyelt. A küszöbön megtorpantam. Visszasétáltam, és nyomtam egy puszit Adam meglepett ajkaira. Összefonta ujjait az enyémmel. Így még nehezebb volt elmennem. De tudtam, ha itthon eresztem ki a gőzt, (vagy netán bőgök) csak még több fájdalmat okozok majd neki. Óvatosan hátraléptem egyet, és mindenféle magyarázat nélkül elsétáltam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Oldalazva letopogtam a két lépcsőn, és csak úgy elindultam egyenesen a semmi felé. Valahol csak megtalálom majd azt az épületet, ahol alá kéne írnom azt az átkozott papírt.

(...)

Adam Szemszöge

-Nem megyek.-halkan, de határozottan beszéltem, és szerintem elég meggyőző is voltam.
-Mi van?-szólt bele egy meglepett hang a vonal túlsó végéből.
-Nem fogom őt itt hagyni. Vagy jön velem, vagy nem megyek.-elemeltem a fülemtől a telefont, és az ujjamat a piros gombra csúsztattam. Jó ötlet lenne? Egyáltalán gerinces dolog lenne, ha most se szó, se beszéd kinyomnám? Azt hiszem tudom a választ. Fintorogva újra a fülemhez emeltem a telefonomat, és próbáltam elcsípni John mérges monológjának a végét.
-A fenébe, én csak neked akarok jót, fogd már fel végre!-hallottam, ahogy idegesen kopog az asztalon.Ezután egy félénk női hang szólalt meg, amit alig értettem. Halk motyogásnak hallottam, ezért könnyedén elengedtem a fülem mellett. Megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt, mielőtt még elküldöm John-t a büdös francba. Recsegést hallottam, aztán pedig kiabálást, amin elképedtem. John magából kikelve szidalmazott valakit. Szórakozottan felnevettem.
-Öregem, ha legközelebb előre eldöntöm, hogy káromkodni akarok, te leszel az első számú mentorom.-elismerően bólintottam. Azt vártam, hogy a hangulat egy kicsikét oldódni kezd majd, ezért ásítva hátradőltem a kanapén. 
-Adam...-sóhajtott, és úgy ejtette ki a nevemet, mintha egy ovisnak beszélne.-Folyton elvicceled a komoly dolgokat. Nőj fel, és lásd be: Tisztáznunk kell a helyzetet. Mindig kerülöd a témát, de én jó menedzser lévén meg akarom beszélni ezt veled.-Kevesebb düh, és rossz indulat volt a hangjában: Inkább kiegyensúlyozottságra utalt. De ugyanolyan száraz, és érdes volt, mint mindig, amikor ez a téma kerül szóba. 
-Nem értem, miről beszélsz. Talán haaa egy kicsikét jobban utalnál rá...-Lassan, és vontatottan beszéltem, pont, mint egy kisgyerek. John morgott egyet, majd csalódottan sóhajtott.
-Tudod, ez nem igazán telefon téma,- de semmi kép sem akarok felmenni a te nőszagtól bűzlő lakásodba.-Láttam magam előtt, ahogy megborzong.
-A nőknek nem szaguk van, hanem illatuk.-javítottam ki őt morcosan, majd elvigyorodtak. A homlokomat ráncolva eszembe jutott, John miért ilyen cinikus. Melinda csúnyán pofára ejtette a múlt héten. Ha nem lenne nekem is tengernyi gondom, talán hamarabb eszembe jutott volna. Melinda se szó, se beszéd végzett 'Margarettel', és szakított Johnnal. Tetejében pedig megfenyegette, ha kimeri őr rúgni, akkor kitálal a magán életéről. A vigyorom még nagyobb lett, pedig Melinda gerinctelen dolgot művelt. De sosem tudtam volna elképzelni az öltönyben akta kukackodó John ágy jeleneteit. Eléggé messze áll tőle minden ilyen dolog.
-A jobbik esetben.-nevetett fel gúnyosan. Akaratomon kívül én is felnevettem, majd morcosan morogtam egyet a telefonba.-Ne haragudj, de olyan áhítattal ejtetted ki a nő szót, hogy ezt muszáj volt.-magyarázkodott.
Remekül húzom az időt, és terelem a témát, nem? Csönd. John nem szólalt meg, és én sem. Pedig muszáj volt valami témával előrukkolnom, vagy eszébe fog jutni, amiről beszélni akart velem.
-Héé, már majdnem beugrottam neked.-kárörvendően csettintett a nyelvével.
-A francba!-vágtam bele a fejemet a kanapén pihenő párnába.
Megköszörülte a torkát, és a lehető legbölcsebb hangját vette elő.
-Ismerd be, BB. Sehogyan sem jó: Ha a csaj veled van, annyi a karrierednek, és te szinte virágzol-idióta vigyor jelent meg az ajkaimon. Egy pont ide.-Ha nincs veled, akkor neked annyi, és a karriered virágzik.-A vigyorom lehervadt az arcomról. Egy-Egy.
-És ha beismerem, jobb lesz?-suttogtam magam elé.
-Nem beismerned kellene, hanem megértened.-pontosított magán.-Ez egy olyan dolog ami...-nehezen keresgette a szavakat, majd nagy levegőt vett.
-Nézd, Adam. Elegem van már abból, hogy nekem kell ítélkeznem feletted. Hogy én irányítalak. Szinte már te vagy az életem. Többet foglalkozok veled, mint a céggel, és magammal összevéve.-bólintottam. Mire akar kilyukadni?
-Változtatni akarok ezen.-határozottan és lassan beszélt, ahogy már megszokhattam tőle. Minden egyes szót külön-külön fel kellett fognom.
-Mostantól pedig vedd úgy, hogy szabad utat adok.-Összerázkódtam, elsápadtam, és legyengültem egyszerre. A távirányító, amiért az előbb nyúltam hogy bekapcsoljam a Tv-t, a fehér bolyhos szőnyegre zuhant.
-Mi...?-dadogtam a döbbenet eksztázisa alatt állva.
-Bevallhatjátok a világnak, vagy titkolhatjátok a szerelmeteket. Bármikor elmehetsz bármerre, bárkivel. De New York muszáj, Adam. Meg kell értened.
Ijedten és összezavarodottan pislogtam. A döbbenet a gyomromat facsarta, és a szívem a torkomig felszökött. Csalódott, félelemmel teli, és boldog is voltam egyszerre. De a félelem mindent elnyomott, mint a morfium. Teljesen érzéstelenítette a többi érzésemet. A telefon kiesett a kezemből, és tompa puffanással a távirányító mellett landolt, én pedig elmerültem a félelem sötét...Van egyáltalán valamije a félelemnek, ami ennyire a hatalmába kerít? Nincs annak semmije. Semmije, csak úgy létezik. Egyedül. De nekem itt van ő. Ő, akibe kapaszkodhatok. Aki nem engedi, hogy elragadjon ez az érzés. De akkor miért félek ennyire attól, hogy kéz a kézben járkálunk az utcán? Miért félek? Hisz mindig erre vágytam. Félek a vágyaimtól?

Melinda Szemszöge

Magabiztosan járkáltam a folyosón, és szinte biztos voltam benne, hogy a hátam mögött lapuló meglepett arcok száma meghaladja a 10-et, minden lépésemnél. A fekete hajam most kislányosan két copfban omlott a vállamra. Sminkelni nem jutott időm: A főbérlőm követeli a két havi elmaradt pénzt. És mivel a hónap közepe van, legközelebb csak 10 nap múlva kapnék pénzt, és a is kevés összeg lenne hogy kifizessem a tartozást. És mi sem egyszerűbb mint hogy az én drága főnöktől kérjek pénzt? Az iroda felé vettem az irányt. Halkan lenyomtam az arany színű fém kilincset, és még halkabban résnyire kitártam az ajtót. Körülnéztem, van-e valaki a folyosón, s miután megállapítottam, hogy csak egy tarka galamb csücsül az ablakpárkányon hallgatózni kezdtem.

-Nézd, Adam. Elegem van már abból, hogy nekem kell ítélkeznem feletted. Hogy én irányítalak. Szinte már te vagy az életem. Többet foglalkozok veled, mint a céggel, és magammal összevéve.-Hoppá, itt balhé lesz. Elégedett mosollyal az arcomon még közelebb hajoltam.

-Változtatni akarok ezen.-John halkabban beszélt, ezért még több erőfeszítésembe került az, hogy értelmezzem a szavakat.

-Bevallhatjátok a világnak, vagy titkolhatjátok a szerelmeteket. Bármikor elmehetsz bármerre, bárkivel. De New York muszáj, Adam. Meg kell értened.-A szívem kijött a ritmusából: Hatalmasakat dobbant össze-vissza. Meg kellett kapaszkodnom a kilincsben. Ha bevallják...akkor annyi nekem. De talán az a pár nap, amíg Adam New York-ban lesz majd a segítségemre válik. Düh ittasan elrohantam. Nem láttam, hogy merre, minden összefojt előttem. Legszívesebben agyonütöttem volna az a ribancot. De ehelyett azon törtem a fejem, hogyan fogom elintézni a főbérlőt.

Dóra Szemszöge

-Csak egy kávét kérek.-könyökölt Kira az asztalra, és a kezével elküldte a pincért.-Hülyén érzem magam.-végigsimított a homlokán, és egy fehér haj gumival összefogta a haját. Elmosolyodtam, majd illem tudó arc kifejezéssel fejtettem le Kira könyökét az asztalról. A szemeit forgatva ásított egyet.
-Fáradt és másnapos vagyok. Minek rendeltél ide?
-Öhm...elfelejtettem.-felnevettem, mire Kira elkomorult. Összeszorított fogakkal vártam a reakcióját.
-Bazdmeg.-csapott az öklével az asztalra, és újra kinyitotta a száját. De mikor meglátta a két csészével az asztal felé igyekvő pincért zavartan vigyorogva maga alá húzta a székét. A pincér óvatosan, kecsesen letette elénk a kávét, aztán pedig megállt, és várt valamire. Morogva állapította meg, hogy egyáltalán nem kap borravalót. A fehér, makulátlan csészére tapasztottam az ujjamat, majd gyorsan el is húztam: Forró volt.
-Adam New York-ba megy.-nyögtem fel, és a kiskanállal a kávét kavargattam.
-Mi van?-tágra meresztett szemekkel bámult rám, aztán pedig sietve a szájához emelte a csészét, és belekortyolt. Elsápadt, és az ajaki elé kapott.
-Ez forró!-sipítozott. Szórakoztató látvány volt, de én inkább szégyenkezve jobbra néztem.
A szemem találkozott egy másikkal: Őrjítően barna volt. Szinte nem tudtam szabadulni tőle, de valahogy szem ügyre kellett vennem az arcát. Kisfiús vonások, és ismerős gesztusok. Ő volt az, akinek még a nevére sem emlékszek. Izé...azt hiszem jelen pillanatban a sajátomat sem tudom. Ő is az én arcomat fürkészte. Szinte elvesztünk egymásban. Hirtelen erős fájdalmat éreztem a lábamban: Kira belém rúgott. Mérgesen, és kényszeresen Kira felé fordítottam a fejemet.
-Ezt most miért kaptam?-rúgtam vissza dühösen.
-Hét perce bámuljátok egymást, szüntelen.-suttogta.
-Nem tudom miről beszélsz.-motyogtam és újra felé fordítottam a fejemet. Olyan...
-Fejezd már be!-kiáltott rám Kira. A fiú pedig nevetve, és zavartan elfordult.-Ő már le van stippizve. És neked ott van Adam, drága.-emlékeztetett. A szívem összefacsarodott. Adam, hát persze.
-Mi van?! TEGNAP szakítottatok Tommyval.-háborodtam fel, és kilöktem magam mögül a széket.
-Most hová mész?-állt fel kétség beesetten.
-Oda.-böktem a fejemmel a fiú felé.-És életem legmerészebb tette lesz.-fújtam ki a levegőt, és határozott lépésekkel a szomszéd asztal felé indultam, és magam mögött hagytam a meglepett barátnőmet.
-Izé..szia.-köszöntem rá, mire felemelte a fejét. Igyekeztem nem a szemébe nézni.
-Húú, helló.-Köszönt vissza, miután alaposan végigmért. Beletúrt a gesztenye barna hajába, én pedig villám sebességgel leültem vele szemben. Gőzöm sem volt, mit akarok mondani neki. 
-Ha nem tévedek, akkor te vagy az iszákos, földön csücsülős magyar lány.-méregetett mosolyogva.
-Ha nem tévedek, akkor te vagy a józan, haza kocsikázós svéd sztár.-Visszamosolyogtam, és a jobb kezemet nyújtottam felé. Felszisszent, és elfogadta a kéz fogást.
-Dóra Carter.-mondtam fennhangon, és Kirára néztem.
-Ez olyan hivatalos hozzám...-motyogta.-Amúgy Eric Saade.
-Oké, valójában nem azért jöttem, hogy megkérdezzem ki vagy, és miért vagy folyton ott, ahol én.-hadartam el.-Oké, talán mégis ezt akartam kérdezni, de most már...most nem. Látod azt a lányt a szomszéd asztalnál?-Eric arcán szórakozott vigyor egyre nagyobb lett. Már elfordította volna a fejét, amikor újra megszólaltam.-Ne nézz oda!   Szóval odavan érted, és most valószínűleg piszok féltékeny, és élvezem a helyzetet.-egy huncut mosollyal végre a lényegre tértem.-Szóval legyél jó fiú, és hívd el randira.-a táskámban a nem létező telefonom után kezdtem el kutatni, majd eszembe jutott, hogy a telefonom széttört. Na szép.
-Huh, ez sok egyszerre.-nevetve hátradőlt.-Én jobban örülnék ha téged kellene elhívnom randizni.-kacsintott rám komiszul.
Sóhajtottam, már szinte megszokásból.
-Én pedig annak örülnék jobban, ha jó fiú lennél.
-Van egy olyan halvány gondolatom, hogy nem a jó fiúkra buksz.-elgondolkozva belebújt a kabátjába.
-Éppen ezért legyél jó fiú. Foglalt vagyok.-húztam ki magamat büszkén. A csalódottság kiült Eric arcára, bár annyira nem volt meglepve.
-Örültem hogy találkoztunk, Dóra.-összegombolta a fekete bőr dzsekije egyik gombját, és felállt.-Azért ha van kedved, keress rám a youtube-on.-felnevetett.
-Meglesz.-bólintottam, és én is felálltam. Kirára nézve sóhajtottam.
-Meglátom mit tehetek a lány ügyében.-villantotta rám a mosolyát.-Mostantól bőr dzsekis jófiú akarok lenni.-tréfálkozott, én pedig fenyegetően bólintottam, és Kira felé indultam.
-Elintéztem.-súgtam oda neki, és a kijárat felé indulva hallgattam, ahogy a szandálom kopog a padlón.

(...)

Vidáman besettenkedtem az ajtón, és halkan ledobtam a táskámat. A szandámat, mint mindig lerúgtam a legelső helyre, ahová lehetőségem volt. Először a konyhába mentem be, ami az előszobából nyílt. Sehol senki. Megvontam a vállamat, és bekukucskáltam az étkezőbe: Sehol senki. Aztán nappaliba, a vendégszobába, a fürdőszobákba és a hálóba vezetett az utam. Az összes szoba üresen tátongott. Nem mondta, hogy elmegy valahová. Lehuppantam a kanapéra, és a fekete asztali telefonra vándorolt a tekintettem. Betárcsáztam a számot, elég lassan. Sosem volt túl jó az emlékezetem telefonszámok terén, sőt mondhatni: Csak a sajátomat és az Adamét tudom. Hupsz, mínusz egy: Az én telefonom nyugdíjba vonult. Honnan szerezzek egy másikat?

-Igen?-szólt bele egy vékony, női hang. Rögtön felismertem, és büszkén a hasamra fordultam a kanapén.

-Heni!-kiáltottam ösztönösen.

-Wáú, helló!-a hangja meglepetten csengett.

-Hogy vagytok? Hogy van a kicsi? És Josh? Mesélj már!-kíváncsiskodtam magyarul. Meglepődtem, ugyanis szinte ugyan úgy beszéltem magyarul, mint az ideköltözésem előtt. Gondolom elég sokat segít a félig-meddig magyar környezet.

-Jól vagyunk.-a szokásoshoz eltérően egyhangú volt.-Ben is nagyon édes, csak hiányoztok neki.-felnevettem, és újra magam elé képzeltem az apró kisbabát.-Tényleg, Adammel mi van?

Pár másodpercig csöndben maradtam, majd halkan elmeséltem mindent Henriette-nek.

-Normális vagy?-sipítozott.-Négy nap nem egy év, drágám. Elmegy. És? Vidáman teszi? Örül neki? És mit érsz azzal, ha...-a szája szüntelenül járt, és a lehető legjobb okokat hozta fel Adam mellett. Végül már én szégyelltem magamat.

-Találkoztam Eric Saade-val.-újságoltam őt félbeszakítva. Kicsit olyan hangnemet ütöttem meg, mintha tíz éve jó barátok lennénk Ericel, és lenne róla halvány lila gőzöm, ki is ő.

-Mármint...Azzal az Ericel?-kérdezte hitetlenkedve. Melyik Ericel is?

-Azzal.-bólogattam, és telefonnal a kezemben felsiettem a hálóba. Gyorsan megfogtam az asztalon pihenő laptopomat, és újra a nappaliba siettem. Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam azt.

-Az az ember egy élő szexisten!-világosított fel kiabálva.

-Tudom.-bizonygattam nem túl hihetően. Mikor bekapcsolt a gép beléptem a böngészőbe.-Figyelj, most mennem kell. Ha jól mennek a dolgok, akkor talán átmegyek hozzátok. Pápá!-köszöntem el, és félkézzel bepötyögtem a címsorba hogy: youtube.com

-Rendben! Szió.-nyomta ki a telefont.

Letettem a telefont, és beírtam a keresőbe, hogy Eric Saade. 

Már rögtön az első találaton megakadt a szemem. Euróvízió?! Ezek szerint elég híres lehet Európában. A harmadik helyen végzett, huhú. Hééj!

A negyedik találat elég érdekesnek tűnt. Túúúúl közeli kapcsolatba került egy szőke csajjal. Kisebb gondolkodás után rákattintottam.

A videó végén zörgést hallottam az előszobából.
-Adam?-kiáltottam.
-Nem, pizza futár.-szólalt meg elmélyített hangon, mire felnevettem.
Besétált a nappaliba, és leült mellém. Megcsókolt, majd a laptop képernyőjét nézte.
-Ki ez?-emésztgette a nevet, és a szám címét.
-Az a fiú, aki haza hozott, tudod akkor.-magyaráztam. Ő felhúzta a szemöldökét.
-Ááá, a selyem fiú.-gúnyolódott, mire én finoman arrébb löktem.
-Találkoztam vele, és rendes.-durcásan a képernyőre böktem.-Hol voltál?
-Johnnál, New York-al kapcsolatosan.-az ujjával az inge gombjait piszkálta.-Megnézhetném elölről eme csodálatos szerzemény?-nyomott egy puszit az arcomra. Elindítottam a elejéről, és nem a kijelzőt, hanem Adam arcát figyeltem. 
-Ez a stílus kifejezetten jól áll neki.-nevetett Adam,a mikor meglátta Ericet rongyos ruhában. A csókolózós részeknél hangosan felnyögött.Néha néha egy egy hangos gúnyolódó dolgot megjegyzett, majd a klip végén hangos szurkolásba kezdett: Fe-jezd-le!-kiabálta egymás után, majd a klip végén hangos nevetésben tört ki.
-Komoly a pasas.-nevetett.-És fiatal.-elkomorodott.-Annyi idős mint...
-Mint én és Kira.-fejezte be a mondatát.-Jajj, nyugodj már meg.-megfogtam a kezét, majd lecsuktam a laptop tetejét.-Kira már becserkészte.-sóhajtottam.
-Nagyon remélem hogy boldogok lesznek.-ráncolta a homlokát, és megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta gépiesen, de mégis éreztem, hogy őszintén beszél.
-Mikor kapok fizetést?-nevettem fel a gyors témaváltás miatt.-Tudod, kellene egy másik Telefon.
-Hello, hello, baby. You called, I can't hear a thing.-dúdolta halkan, és látszólag elgondolkozott valamin.
-Sok mindent meg tud változtatni egy vacak telefonhívás.-motyogta, és sóhajtott. Nem értettem, miről beszélt. 

-Az én esetemben már nem sok mindent tudna.-nevettem fel, és újra megcsókoltam Adamet. Átölelt, és pár másodpercig még beszélt valamiről, aztán mindketten mély hallgatásba merültünk.