31.Rész-Fekete és Fehér

31.Rész

Fekete és fehér

Nehezen hunytam le a szememet. Pedig aludni akartam, hogy legalább egy kis időre elfelejtsem azt, ami a valóságban történik. És valójában érdekes: Mindenki egy álomban akar élni, mert ott nincsenek gondok. De az álmokat nem te irányítod. Vagyis lehet, de nem tudsz róla. A valóság pedig általában tőled függ, és te teszed jóvá, vagy rosszá. Nálam az utóbbi többször fordul elő. Elalvás előtt ez a dolog még foglalkoztatott egy darabig, de aztán úgy éreztem, mint több kiló súly lenne a szemhéjamon. Becsuktam a szememet, és csak egy kis időre is, de elaludtam. Fogalmam sincs, hogyan fogom ezt kimagyarázni. Holnapra össze kell szednem magamat, elvégre akkor lesz az első hivatalos megjelenésem Adam mellett. Egy jó fél órát aludhattam, mikor újra felébredtem. Hol van?-kérdezgettem magamtól, és becsukott szemmel a mellettem lévő takarót tapogattam. Felültem és az órára néztem. Nyolc óra van, ami azt jelenti, hogy otthon 6 óra körül van. Haza telefonáljak? 

Nem gondolkoztam sokat, rögtön a telefon után nyúltam.

-Igen?-szólt bele egy vékony, megtört hang.

-Én vagyok.-suttogtam.

-Dóri?! Te jó ég!-csodálkozott anya, és most már több lelkesedéssel újra megszólalt.-Ne haragudj rám.-hebegte.-Én...-itt a hangja elcsuklott. Talán sírt, vagy a vonal szakadozott.

-Te ne haragudj.-ráztam meg a fejem, mintha látná.

-Én annyira aggódtam...Már majdnem...-megállt, és gondolkozott azon, tulajdonképpen mit is mondhatna.-Láttuk az újságokat. Háttér énekes?-A hangvételéből nem igazán derült ki, ezt most hogyan érti. Szemre hányás, elismerés, csodálkozás. A lehetőségek tárháza elég nagy.

-Igen.-bólintottam.-Igazából még nem tudom, mit akarok. Azért hívtalak, hogy tanácsot kérjek, és hogy megnyugtassalak.-mosolyodtam el. Egyszerre elszállt minden haragom, és dacom.

-Rám mindig számíthatsz, kicsim.-próbált nyugtatni. Hallotta a hangomon, hogy eléggé fel vagyok zaklatva.

-Tengernyi gondom van.-babráltam ujjaimmal.-Először is van egy nő, akivel nagyon nem szimpatizálok. És ugyan eleinte nem mutatta ki, de most már egyre jobban: Szemet vetett Adamre. Mindenben jobb nálam. Kis erőfeszítésébe se kerülne, és Adam már rögtön feleségül veszi. Mit csináljak?-estem kétségbe. Mindig ez van, ha felidézem a gondjaimat.

-Annak oka van, hogy Adam veled marad, és nem enged a csábításnak.-magyarázta.-Mutasd meg annak a nőnek, hogy te is vasból vagy!-emelte följebb a hangját.
-Az nem olyan könnyű. Összevesztünk.-tájékoztattam.
-Mesélj.-utasított anya. Én nagy levegőt vettem, ami sóhajtásnak is beillet volna. Elmeséltem neki mindent töviről hegyire, és közben félkézzel felöltözni próbáltam. Egy mell alatt vágott ruhát vettem fel. A vágás alatti rész halvány kék, a vágás alatt pedig hófehér. A fehér részt virágok hosszították meg. Úgy éreztem, ez a legmegfelelőbb ruha amit ma felvehetek. Jobb az összehányt, gyűrött, büdös ruhámnál, amiben aludtam. Ez említett ruhadarabokat megfogtam, és a szennyes tartóba dobtam.
-Ez így elég bonyolult.-szólt bele anya egy kis csöndet követően a telefonba.-Először is békülj ki Adammel. Kérj tőle tanácsokat az énekléssel kapcsolatosan. Így egy gond megoldva. Ami Melindát és Ericet illeti...Eric-cel ne foglalkozz! Egy csomószor összetört téged. Gyakorolj be egy hatásos szöveget, amit ha elmondasz neki megbékél, és hazajön. Itt összehozom Natashával és minden rendben.
Egy pillanatra igen csak meglepődtem. Natasha és Eric?!
-Igen kicsim.-helyeselt anya, én pedig észre sem vettem, hogy az előző mondatomat hangosan kimondtam.-Vagyis jó lenne.
-Kiheverte már Adamet?-pattantam fel az ágyról, és belebújtam flitteres, fekete lábujjas papucsomba. Nem a legkényelmesebb viselet, de per pillanat nincs kedvem mezítláb járkálni.
-Hát...-habozott.-Nem tudom. A poszterei lekerültek a falról, és más zenére váltott, de szerintem még mindig szerelmes belé.-fogta magát suttogóra.
Zajt hallottam a földszintről. Gyorsan elköszöntem anyától, letettem a telefont, és lesétáltam a lépcsőn. A zaj a nappaliból jött. Adam a TV előtt ült, és valami elfuserált filmet nézett, egy doboz sörrel a kezében. Közelebb akartam menni hozzá, de aztán tétováztam. Mit mondhatnék neki? Végül is nagy levegőt vettem, és elhatároztam magamat. Lassú, megfontolt lépésekkel behuppantam mellé a kanapéra.
-Jó reggelt.-szóltam negédesen, de meg sem mozdult, tovább bámulta a TV-t. A kanapé fekete bőr huzatát kezdtem tépkedni.
-A kanapé drága volt.-sziszegte, és eltolta a kezemet.
-A kanapé fontosabb mint én.-állapítottam meg, mire Adam nevetni kezdett.
-Ez a csodálatos ülő garnitúra hűséges, és azt teszi, amit én akarok, mellesleg nem okoz csalódást.-világosított  fel, olyan arccal, mintha ez természetes lenne.
-A kanapé mikor főz neked ennivalót? Mikor beszélgethetsz vele?-pattantam fel, és belerúgtam e csodálatos teremtménybe.-Senkit se mozgathatsz úgy, ahogy kedved tartja. Lehet hogy megszoktad, hogy a munka helyeden parancsolgatsz, de ez nálam másképp megy. Sajnálom, elfelejtettem az évfordulónkat. De te elfelejtetted a születésnapomat, és minden fontos ünnep napot. És volt okom rá, amiért nem jöttem haza.-fakadt ki belőlem.
-Miről beszélsz?-nézett végre a szemembe. Ijedten a hajába túrt, és kikapcsolta TV-t. A kék szem párja érdeklődve méregetett.
Az ajkamba haraptam, és mohón kijelentettem.
-Tudom hogy jártál Melindával.-hátradobtam a hajamat, és magam elé bámultam. Adam pár másodpercig figyelt, majd megszólalt, igen hűvösen.
-Sejtettem hogy ide fogunk kilyukadni.
-Ennyi?-lepődtem meg.-Őszintén szólva azt hittem...-nem várta meg, míg indulatokkal mentes mondatomat befejezem. A kezét a számra tapasztotta, én pedig a dühtől fortyogva eldobtam magamtól a kezét.
-Az Idol előtt találkoztunk-magyarázta, de továbbra sem vette le számról a kezét.-Azt hiszem, valami bárban láthatott meg. Elmentünk együtt bulizni, és kissé közelebb kerültünk egymáshoz a kelleténél.-hátradőlt és folytatta.-Nem nagyon emlékszem már rá.-tette hozzá érdektelenül.-Mikor John bemutatta őt, mint barát nőt egymásra ismertünk, és megvolt az a szokásos "Nem te voltál az a lány?" párbeszéd. Ennyi. Ha tudnád, hány ilyen futó kapcsolatom volt.-vigyorgott, és lassan leemelte számról a kezét.
-Ennyi?-képedtem el.-Nekem teljesen más jött le. A fotó...a nyaklánc.-idéztem fel magamban a "bizonyítékokat". Adam megvonta a vállát, és újra bekapcsolta a TV-t.
-Ne haragudj.-csúsztam egy kicsit közelebb hozzá, alig észrevehetően.-Elrontottam mindent. Tudom hogy nem így képzelted el az évfordulónkat.-Görcsösen rágni kezdtem a jobb mutatóujjam körmét. A fekete lakk egy része szinte levált a körmömről, és a felsőmre esett. Nem bántam, mert a lakk fele már így is lekopott és megviselt volt. Adam pár másodpercig gondolkodott, majd lassan felállt. A legrosszabbra is fel voltam készülve. Lehet hogy most elmegy, ki tudja hova. És érzem, hogy nem tudok majd utána menni. Egy kicsit habozott, és bizonytalan volt, de végül leguggolt velem szemben, és kezeit a térdemre helyezte. A jobb kezével határozottan ellökte a kezemet a számtól, és a térdemre helyezte, most már kicsit sem kezemet. Megszorította, majd gyengéden nézett rám.
-Hát, az évfordulónk lényegéről már valaki gondoskodott. Már bírod az alkoholt.-gúnyolódott, majd átölelt.-Mellesleg ki volt az a pasi aki hazahozott?-duruzsolta a fülembe.
-Őszintén? Fogalmam sincs.-vontam meg a vállamat, miután teljes erőmből emlékezni próbáltam a tegnap estére, de felesleges volt. Azért remélem hamarosan újra látom, hogy megköszönjem neki.


                  (Eric szemszöge)


Tíz óra van. A lusta amerikai népség fele ilyenkor kezdi kinyitni a csipákkal teli szemét, velem egyetemben. Tegnap pedig azt hiszem, eljött az, amire várok. Azért jöttem Amerikába, hogy kitörjek a megszokott dolgokból.Valami többre vágyom, valami megfoghatatlanra. Egyelőre mindenemet odaadnám egy szem Aspirin-ért. Pedig igazán nincsen sok mindenem. A kopott albérletemben pár könyvön és személyes holmin kívül szinte minden a főbérlőé. Kábultan ledobtam magamról a kifakult dohos takarót, és lassan kinyitottam a szememet. Ijedten a fejemhez kaptam a kezemet. Az előbbinél gyorsabban felpattantam az ágyból, és örült gyorsasággal kutatni kezdtem a komódban. Elégedetten elmosolyodtam, és bevettem a talált pirulákat. Tudtam, hogy valahol találok majd Aspirint, ugyanis a főbérlőm már előre berendezgette nekem a szobát, ugyanis nagyjából tudta, mire számítson. A költözésem előtt már tájékozódott. Egy bukott sztár, aki tulajdonképpen nem is tudja miért jött Amerikába. Nappal főleg alszom, vagy az utcán zenélek, hogy legyen miből ki fizetnem a lakbért. Hirtelen bevillant a tegnap este. Gyorsan kinyitottam a szobaajtót, és a lábtörlőn heverő újságra néztem. Összeszorítottam a szememet, majd újra kinyitottam. Nem képzelődtem. Villámgyorsan felkaptam az újságot, elhúztam a függönyt, és immár a nap fényénél olvastam azt a cikket, (ami mellesleg a címlapon is szerepel) amihez az én nevem is kapcsolódik.

                "Titokzatos Csábító, avagy ki ez a lány?


Szótlanul halad a szupersztár, Adam Lambert mellett, miután leszállt a Magyarországról jövő repülőgépről. Köztudott, hogy Adam ez előtt eltűnt egy darabig. Csak nem a lánnyal volt?
Újságírók hada követi őket. Adam kedvesen integet, a lány* pedig igyekszik elbújni mögötte, de a vakuk villanása elől nem menekülhet. Egymásra pillantanak, amiből látszik, talán sokkal több van köztük, ami szinte lehetetlen, ugyanis Adam meleg. Pár perccel később már nem mint egy titokzatos lány, hanem mint Adam Lambert háttérénekeseként távozik a reptérről. Nem sokat hallottunk felőle, egészen tegnapelőttig. Adam és a lány vidáman reggeliztek az utcákon, és cseppet sem zavartatták magukat. Végül lassan elindultak, amit Adam egy mosollyal jelzett az újságíróknak. A lány egyáltalán nem sztár alkat, nehezen boldogul a kamerákkal. Most, hogy véget ért a leány álomnak hitt történet, nézzünk egy másik esetet. A főhősnőnk kissé spicces állapotban kisétál egy bárból. Kis idő múlva, a svéd énekes, Eric Saade követi őt. A lány leül a földre, és önmagát sajnáltató arccal maga elé bambul. Eric odalép hozzá, majd beszélgetni kezdenek. Mindketten zavarban vannak, és láthatólag élvezik egymás jelenlétét, nevetgélnek, bólogatnak. Végül a lány előre esik, vagy elájult, kitudja. A lényeg az, hogy Eric együtt érzően, és talán szerelmesen felkapta a lányt, beültette a kocsiba, és elindult valamerre. Hogy hová, a kétséges. Úgy mint a lány kiléte.

*= A hölgy neve eddig nem ismert.


-Mi a fene?-túrtam bele a hajamba feszülten a hajamba.-Hogy képzelik? És...-Hirtelen le kellett ülnöm. Az a lány...Gyönyörű volt. Kissé hóbortos, iszákos, és magyar. De...Ő kell nekem!-Határozottan dobbantottam egyet. Miután beperelem ezt az újságot.-Egy huncut mosoly hagyta el a számat, és elkezdtem felöltözni.

               (Pár óra múlva, a város túlsó felén)


                            Dóri szemszöge


-Nagyon hülyének, és felelőtlennek érzem magamat.-Piszkáltam meg a gyorsan összeütött ételt a tányéromban.
-Elindultál az igazság útján.-nevetett Adam.-Én is hibás vagyok.-próbált megnyugtatni.
-Ebben muszáj egyetértenem.-futott át egy gonosz vigyor az arcomon, majd felálltam.-Behozom az újságot.-Adam bólintott. Gyorsan kiszaladtam az utcára, és kivettem a postaládába bedobott újságot, és számlákat. Jó, valójában azért rohantam ki ilyen hirtelen, hogy Adam ne kezdjen kérdezősködni. Bár, egyszer túl kell esnem rajta. Gyorsan visszaszaladtam a házba, nehogy meglásson valaki. A mezítelen lábamat hozzácsaptam a már kevésbé forró betonhoz. Nehezen, de be kell ismernem: Nem kéne mezítláb kijárkálnom az utcára, augusztus végén. Igaz, Los Angelesben a telek sem olyan hidegek, mint otthon. Mikor beérte, az említett számlákat leraktam a pultra. Az újsággal a kezemben leültem  Adammel szemben, aki egy cetlit csúsztatott a tányérom mellé.
-Ez a táskádban volt. Telefon szám.-tájékoztatott.-Gondolom, azé a pasié, aki hazahozott.-a Hazahozott szónál megremegett a hangja. Nagyot sóhajtottam, és magyarázkodni kezdtem.
-Már elmondtam, hogy nem emlékszem a tegnap estére.-Adam hitetlenkedve felhúzta  a szemöldökét, mire én  pajkosan elmosolyodtam.-Jó, rendben. Halványan emlékszem rá, de nem érdekel. Ma...vagyis tegnap évfordulónk volt. Ha a tegnapot elrontottam, enged meg hogy a mát jóvátegyem. Még ebédet is főztem neked.-Néztem a tányéromba. Nem a legfinomabb amit valaha ettem, de megteszi.-Már ezerszer megbántam.     Te vagy a legfontosabb ember számomra, és tudom, hogy biztosan valami csodálatosat varázsoltál nekem tegnap ide, én pedig elmentem Kirával kémkedni Melinda után, aztán jól berúgtam, és egy tök idegen srác hozott haza, akiről azt sem tudom ki az.-csúszott ki a számon, mire Adam az ajkába harapott.
-Ha őszinte akarok lenni...-pár másodpercig tétovázott, hogy megossza-e velem az új infót.-Nem készültem semmivel.-lefelé nézett, hogy ne lássa a reakcióm. Vegyes érzelmek öntöttek el. Ezért hisztizett?
-Nagyon.... szemét alak vagy.-ráztam meg a fejemet.
-De szeretsz, nem?-vigyorgott.
-Sajnos igen.-válaszoltam ironikusan, majd lassan és finoman közelebb húztam magamhoz a fejét. Megcsókoltam, ő pedig fülem mögé simította a hajamat. Boldog voltam, ékszerek, édességek, plüssmacik és minden más nélkül. Igazság szerint, ha mindketten egy kicsikét többet foglalkoztunk volna az évfordulónkkal, akkor is ugyanez a szitu lenne. Annyira hihetetlen, hogy egy éve ismerem Adamet. Annyi minden történt e 12 hónap alatt. És tudom, hogy ennél sokkal több fog még történni. Ugyanis most már bátrán állíthatom: Adammel borzasztóan különbözünk. Igaz, az ellentétek vonzzák egymást, de nem tudom, mikor fogunk átalakulni fekete-fehérből szürkévé.
Adam az újságot kezdte kémlelni, majd hirtelen elborult az arca. A vészjósló csengő megszólalt a fejemben.
-Mi az?-fordultam oda aggodalmaskodva. A kezét ökölbe szorította, majd felmordult. Ledobta elém az újságot, én pedig kapkodva az újság után nyúltam. Ugyan különbözünk Adammel, de most egy véleményen voltunk: Ki ez a srác?!
-Adam...Én nem...-mentegetőztem, mert tudom, Adam mire gondol. Vagyis, sejtem.
-Psszt.-hallgattatott el.-Tudom, tudom, hogy nem történt köztetek semmi. Vagyis remélem. De John nagyon ki fog rád akadni, remélem sejted.

30.Rész-12 hónap

Itt az új rész. kissé rövid lett, mint a többi, de ilyen is kell, nem? :) Köszönöm az ötletet annie-nak,és Iraknak, nélkülük talán meg se született volna a fejezet. Sok kommit kérek :)

30.Rész


12.hónap

Alszik, vagyis azt hiszem. Lassan levakarom magamról a kezét, és felülök. Megigazítom a takarót. Hajnali egy van, mi pedig viszonylag korán aludni tértünk, ahogy szinte mindenki egy kemény munkanap után Los Angelesben. Továbbra sem mondtam el, mi nyomaszt. Van elég gondja, és ha elmondanám azt amit Erick mondott, semmi jó sem történne. Ezért csendben kilopóztam a szobából, de előtte lefényképeztem az éjjeliszekrényen heverő telefonommal Adamet. Édesen aludt, és mosolygott, mint valami jóllakott óvodás. Óvatosan kihátráltam a szobából, és rendbe tettem magamat. Megmostam az arcomat hideg vízzel, amitől az egész arcom elzsibbadt. Gyorsan végigfutottam az arcomat, valami oda nem való dolgot kerestem. Pattanás, ráncok stb. Megvontam a vállamat, és összekötöttem kócos hajamat. Elvégre kémkedni megyek, nem pedig bálba.(Próbáltam elszínészkedni a semmi sem érdekel szituációt, és jó messzire elraktam a fésűt)  Oké, mégiscsak utcára megyek. Gyorsan a fésűhöz nyúltam, és nagyjából végig keféltem a hajamat. A hajvégeim töredezettek, és szálkásak voltak. A festéstől teljesen tönkre mentek. Nagyot sóhajtottam, és belebújtam fehér bőujjú felsőmbe, megigazítottam fekete térdnadrágomat. Alaposan szemügyre vettem magamat, majd felvettem fekete flitteres sapkámat, úgy hogy a hajam ne látszódjon ki. Felcsatoltam a fekete lakk szíjas órámat, és holmikat dobáltam bele fekete táskámba. Fél kettőre elkészültem mindennel, ráadásul reggelit is csináltam Adamnek. Kettőkor aztán egy csésze kávé társaságával belebújtam vékony fekete dzsekimbe, és negyed háromkor elindultam.


                          (...)

-Na végre, lassan fel kell a nap.-forgatta Kira szemeit, mikor végre kiszúrt a tömegben. Egy forgalmas útkereszteződésben találkoztunk, de akármennyire is forgalmas, nehezen találtam oda. Egy fehér mappa volt a kezében, azzal legyezte magát. Forró este volt, annak ellenére hogy augusztus vége van, lassan le kéne hűlnie az időnek. Egy mosollyal válaszoltam.-Mit derítettél ki róla?-váltottam át hirtelen magyarra. Így a csevegés jobban megy, és senki sem érti, miről beszélgetünk. Afféle titkos nyelv.
-Felmenői vannak Olaszországban, valahol Nápoly körül. Pár évesen költözött ide a családjával. Az apja támogatta a lemezcéget, ezért Melinda egyre többet találkozott Johnnal. Mivel elég kevés figyelmet kapott a családjától,-Itt megállt.-Olyan lett, amilyen.-megrántotta a vállát.-Elég szegény családból származik, és csak a gimit végezte el.-A többi már tiszta. De valamit látnod kell.-A kezembe adta a mappát.
A mappa elején rögtön egy kisbaba fotó díszelgett. Tündéri kisbaba volt, kissé sötét bőrrel. Értetlenül felnéztem, majd Kira intett, Látszott rajta hogy tudja, hogy az új infótól megfog lepni. Elvettem a kisbaba fotót, és egy újabb fénykép tárult elém. Melinda volt rajta, és egy fekete hajú férfi. Látszólag elég boldogok voltak. Már egy pillantásból felismertem a férfit. Adam az.
-Mi...mi ez?-lobogtattam meg a fényképet.
-Ők...Jártak.-mondta, de nem nézett a szemembe.
Egyszerre hatvanféle dolgot éreztem, mindet negatív oldalban. A fotó az Idol előtt készült, a dátum szerint. Tehát régen, ami elegendő idő arra, hogy elfelejtsék egymást. De a képen olyan boldognak tűnnek. És Adam miért nem mondta, hogy jártak? A sok új miértek lassan kikészítenek. Miért nem lehetne egyszerűbb az életem?
-Rendben vagy?-bökött Kira a fényképre, amit már vagy két perce folyamatosan bámultam.
-Igen.-adtam neki vissza a mappát. Most kell, hogy erős legyek.-Sima ügy. Te lefoglalod Melindát, én pedig addig körülnézek nála.-intettem le egy taxit.-Hol is lakik?-mosolyodtam el, Kira pedig rosszat sejtően a fejét rázta.
Az egész úton gondolkoztam, majd egy dologra jutottam. Szemtől szembe megkérdezem tőle, és elmondom mi a bajom. Szeretem, nem? Ez az egész titkolózás nem ér annyit, hogy elveszítsem.
-Nincsen itthon.-méregette Kira az üres garázst.-Hogy menjünk be?-támaszkodott rá a postaládára.
-Hitelkártyával.-körülnéztem, sehol senki. Az utca kihalt, csak a Los Angelesi fények világították meg a levegőben lévő szmogot. Az ajtóhoz sétáltam, a hitelkártyával a kezemben. Végighúztam zár mellett. A filmekben ilyenkor mindig hangosan kattog valami, de itt csak egy valami adott ki hangot: A szomszédban ugató kutya. A kutya felé fordultam, és alaposan ledorgáltam, mire az abbahagyta az ugatást. Mint az ésszerű, az idő le is hűlt, olyannyira, hogy Kira remegve húzta össze dzsekije cipzárját.
-Add már ide!-utasított Kira, majd kivette a kezemből a hitelkártyát. Két perc múlva az ajtó tárva nyitva volt.
-Ezt meg hol tanultad?-néztem rá elismerően, majd beljebb néztem.
-Majd egyszer elmondom.-mosolyodott el, és egy villanyt próbált keresni. Mikor megtalálta, felkapcsolta, és behajtotta az ajtót.
-Te őrt állsz, én pedig körülnézek.-parancsoltam, majd kutatni kezdtem a nappaliban lévő komód fijókjában. Számlák, papírok, füzetek, stb. Két perc után elegem lett, és felhagytam a nappalival. Végig ügyeltem arra, hogy mindent ugyanoda rakjak vissza, ahonnan elvettem. A nappaliból a konyha nyílt. Pár lépés volt az egész,
a pulton valami olasz nyelvű receptkönyvvel. Tovább indultam, és a hálóban találtam magamat. A falak rózsaszínen ragyogtak, és egy kristály csillár világította be a szobát. Az ágyon lévő ezüst takaró összehajtva, gyűrődések nélkül. Rögtön leguggoltam, és az ágy alatt kezdtem kutakodni. Gyorsan egy dobozba botlottam. Egy kidíszített cipős doboz volt. A tetején a "Emlékek" felírat állt. Felnyitottam. Tele volt fotókkal, koncertjegyekkel és ilyesmikkel. Be kell vallanom, tényleg aranyosak voltak. És egy csomó fotó van róluk. Kettőnkről mikor csináltunk fotót? Kettő, ha van. A doboz sarkában egy ékszeres doboz pihent. Lassan felnyitottam. Egy nyaklánc volt gondosan belehelyezve. Egy gyémánt(ugye nem igazi?) medál szívecske díszelgett rajta. Egy kissé drága lehetett. Mindent visszapakoltam, és visszamentem Kirához.
-Na, találtál valamit?-ugrált Kira az izgalomtól, és a kíváncsiskodástól.
-Épp eleget.-bólintottam.-Menjünk.
                          (...)


-Biztos vagy ebben?-kérdezett vissza Kira, majd felhajtottam még egy pohár whiskyt.
-Igen.-bólintottam, majd könnyezni kezdett a szemem. Nem tudom miért iszok.
-Akkor sem kéne leinnod magad.-rázta a fejét vészjóslóan.
-Azt csinálok amit akarok.-intettem a pincérnek, aki visszatért egy újabb teli üveggel.
-Miből fogod ezt kifizetni? Egy vasad sincs!-csapott az asztalra.-Nem fogom hagyni hogy elhagyd magad.-vette ki a kezemből az üveget, mire én nagy kapálózások között kikaptam a kezéből.
-Majd te kifizeted.-vihogtam, majd a szemem akaratlanul is Kira nyakláncára néztem. Egy T betű lógott a nyakában.-T mint transzvesztita?-ittam bele az üvegbe. Kira zavartan próbálta elrejteni a medált.
-Az első randi után nyaklánc. Hűha! Haladtok.-Most lassan és méltóságteljesen távoznom kéne. Megfordultam, és le akartam szállni a székről, de ehelyett leestem a székről, persze hogy pofára. Nagy nehezen feltápászkodtam. A világ körülöttem forgott, már csak azért is, mert kissé többet ittam a kelleténél, és mert a bárban mindenki engem figyelt. Kira leugrott a székről, és a pulton felejtett táskámat a kezembe nyomta.
-Menjünk haza, rendben?-tárcsázta Adam számát, mire én kivettem a kezéből a mobilt.
-Nem kell.-nyomtam meg határozottan a "Vissza" gombot.-Itt akarok maradni.-vettem le a pultról a félig üres üveget.
-Akkor kimegyünk levegőzni. Oké?-tolt az ajtó felé. vagyis csak akart, mert meg sem mozdultam.
-Segítsek?-lépett oda hozzánk egy magas, barna hajú férfi. Férfi? Miket beszélek? Alig lehet velem egyidős. Felnéztem, de nem sokat láttam. Gondoltam az, hogy sűrűn pislogok, még nem fogja megoldani a homályos látásomat. Egyedül két nagy barna szemet tudtam kiszűrni a nagy foltból, amit láttam magam fölött. Kira zavartan bólintott, mire én tiltakozóan előre léptem egyet.
-Nem kell, köszönjük.-próbáltam leplezni, mennyire be vagyok tépve.-Gyere Kira.-intettem a fejemmel, és most már igyekeztem a saját lábamon kimenni az utcára.
-Hívom Adamet, rendben?-tárcsázta Adam számát.
-Nem.-visítottam.
-Akkor mi a fenét akarsz?-visított vissza. Szerintem sikerült kikészítenem. Pár másodperc, és itt fog hagyni, ahogy mindenki más. Kinyitottam a számát, hogy kiabáljak, de ehelyett...Tudjátok. Az eszméletlen mennyiségű alkohol, amit megittam, most mind hányás formájában távozott belőlem.
-Na szuper.-panaszkodott Kira, majd elfordult, és megvárta még befejezem. Újra elővette telefonját.
-Helló Adam. Igen, itt van. Nem!...Vagyis...valami bárnál.-fordult meg, hogy szemügyre vegye kívülről is a bárt.-Igen! Ott.-bólintott.-Siess.
Elrakta telefonját, de én már nem voltam sehol. Már ha sehol-nak számít egy sötét és szemetes utca. Gyorsan eliszkoltam, amilyen gyorsan csak tudtam. Leültem a földre, és próbáltam visszatartani a hányást. Az alkohol még mindig hatása alatt tartott.
-Rendben vagy?-lépett oda hozzám ugyanaz a fiú. Nem válaszoltam, csak a szememet forgattam. Eléggé szét vagyok esve, nem kell mások sajnálata.
-Már megint maga?-morogtam.
Nagyos sóhajtott, mintha azt várná, hogy most sikítozva autó grammot kérjek tőle.
-Igen. És látom kissé...Felöntöttél a garatra.-nézett rajtam végig.
-Nem akarom hogy tegezzen.-tápászkodtam fel.-Egyáltalán ki maga? És mit akar?
-Öhm..izé...Eric.-vakarta meg zavartan a fejét.
Remek, pazar, pompás! Elegem van.
-Király!-háborodtam fel.-Tudom, hogy direkt kiszemeltél magadnak!-kiabáltam az ég felé.-Miért pont az én életemet kell tönkre tenned? Hm?-dobbantottam egyet.-Rohadj meg.-belerúgtam a falba.
Nevetett rajtam, én pedig újra visszaültem a földre. 
-Haza akarok menni.-töröltem ki egy könnycseppet a szememből.
-Megoldhatjuk.-ült le mellém.-Ha megtudom a nevedet, és azt hogy hol laksz.
-Már van barátom.-dörmögtem.-És miért áruljam el a nevemet, amikor a tiédet sem tudom?
-Eric Saade.-sóhajtott.
-Pedig kicsit se hasonlítasz az ex pasimra.-sóhajtottam.-Dóra Smith.-hadartam el.
-Olyan ismerős vagy nekem.-méregetett.
Pff, kezdődik. Nem elég, hogy a nevemet is alig tudtam kimondani, adjam elő, hogy a nagy Adam Lambert háttérénekese vagyok?
-Te is nekem.-hazudtam.-Talán láttalak valamelyik meleg bárban.-humorizáltam. Oké, nem én voltam, hanem a pia.
Elnevette magát, majd felkapart a földről. Alig ismerem 10 perce, mégis úgy érzem, mintha régi ismerős lenne. Ez is az alkohol miatt van?
-Elég fura lány vagy.-állapította meg.
-Nem. Csak piás, és magyar.-tiltakoztam. Éreztem ahogy a fáradság, és az alkohol együttesen hat. A fejem émelyegni kezdett, majd...Elájultam, szerintem.

                  (...)

A nap már feljövőben volt, mikor a kocsi, amiben már lassan háromnegyed órája fekszem, lefékezett. Ajtócsapódás, majd két erős kar megfog, és kiemel a kocsiból. Sétál velem egy darabig, majd megáll, és bekopog.
-Te vagy...Adam Lambert?-kérdezte az a férfi, aki karjaiban tartott.-Öhm, izé...Gondolom gond, hogy ide hoztam, de mivel a személyi szerint Magyarországon él, nem tudtam hogy pontosan hol is lakik, csak annyit az újságokból, hogy...-magyarázkodott.
-Te jó ég.-aggodalmaskodott Adam.-Mi...hogyan...?-dadogott értetlenül, majd kinyújtotta a karját, jelezve hogy azt akarja, hogy Eric átadjon neki. Mint egy rongybaba. Eric hátralépett egyet.
-Honnan tudom, hogy biztonságban lesz?-nézett szúrósan Adamre, mire ő elröhögte magát.
-Higgyen nekem.-tépett ki Eric karjaiból, majd becsapta az ajtót. Pár másodperc múlva autózúgást hallottam. Amint megéreztem Adam illatát, önkéntelenül közelebb húzódtam hozzá. Felsétált velem a lépcsőn, lerakott az ágyra, és betakart. Nyűgösen magamra húztam a takarót, ő pedig leült az ágy szélére.
-Ne haragudj.-suttogtam.
Ő nagyot sóhajtott.
-Van is miért bocsánatot kérned.-felállt, és az ajtóból odasúgta.-Boldog első évfordulót neked is.-csendben behajtotta az ajtót.
Milyen nap van ma? Augusztus 21. NEM, NEM, NEM! HÜLYE, HÜLYE, HÜLYE! Borzasztó vagyok. Szemétbe való alak. És ez nem az első alkalom, hogy úgy érzem magam, ha valaki most rögtön felkínálná, hogy ingyen megöl, tapsolva egyeznék bele.

29.Rész-Dupla Csavar

29.Rész


Dupla Csavar

-Már csak 99 kell.-bontogattam nagy cukortartalmú csokimat, úgy hogy Adam lábán ültem. Javában tornázott, hogy miért arról gőzöm sincs. Most a hátizom erősítésnél tartott, ezért megkért, hogy üljek rá a lábára. Fel-le emelgette felső testét, és próbálta mindnél több ideig fent tartani magát.-Tulajdonképpen miért is csinálod ezt?-haraptam bele a kezemben lévő édességbe. Igazából csak heccelésből csináltam, amit Adam észre is vett.

-Tudom hogy nem a legjobb reggeli program.-sóhajtott Adam, majd levegőt vet, hogy folytassa, de közbeszóltam. 

-Miről beszélsz? Életem vágya, hogy minden reggelem úgy töltsem, hogy a lábadon ülök, és undorító csokit zabálok, normális reggeli helyett.-humorizáltam, majd felálltam. Muszáj volt, ugyanis éreztem, ahogy Adam fárad. Az izmai egyre gyengébben feszültek meg. Amúgy is így lenne, mivel lassan fél órája csücsülök rajta.

-Keresd meg a sapkát amit tegnap vettünk, és vegyél fel napszemüveget.-utasított, és lassan felállt.-Megmutatom hogy reggeliznek az amerikaiak.-hangvételéből hallatszott, hogy valami rosszban sántikál.

                        

                                  (...)

Megigazítottam a fejemen a kék sapkámat. A vége lelógott hátul. Amolyan kukás sapka volt, ahogy régebben neveztem. Elnevettem magam a szánalmamon, és a tükörbe néztem. Akár egy zombi. Előre raktam barna fürtjeimet. Így az összkép nem volt olyan rossz. 
-Fura vagy így.-állapította meg Adam, miután alaposan végignézett rajtam.-Tegnap olyan...olyan komolyan festettél.-kapott be egy fehér rágógumit. Messziről éreztem a mentolos illatát. A gyomrom megkordult, elvégre ma a félig megrágott csokimon kívül nem ettem semmit. Eltorzult arccal a hasamra tettem a kezem.
-Mikor jön az amerikai reggelim? Az éhenhalás szélén állok.-nyafogtam.
Nem szólt semmit, csak közelebb lépett, és hirtelen megcsókolt. Gyors és nyálas csók volt, ezért utána rögtön letöröltem a számat a kezemmel.
-Ezt mire véljem?-harapdáltam ajkaimat, hogy tudja, mire gondolok.
-Reggeli.-röhögte el magát, mire én oldalba böktem.-Menjünk.

                               (...)

                  Los Angeles utcái, E/3 

Minden tökéletesen rendben van. Legalábbis ezt szűri le az a járókelő, aki elsétál Adamék mellett. A fiú sugárzó arccal integet a fotósoknak, miközben a lány igyekszik elbújni mögötte. Óvatosan, lassan lépkednek. Adam úgy tesz, mintha ráérnének, de valójában késésben vannak. A próba 10:30-kor kezdődik, most pedig 10:26 van. Mindenesetre nyugodtan sétálnak oda az egyik hot-dogos bódéhoz, majd két hatalmas becsomagolt valamivel ülnek le az egyik szemközti park padjára. A fotósok majd' fellökik egymást, hogy a legjobb szemszögből örökítsék meg a történteket. Minden rendben megy addig, még valaki elkiáltja magát. Adam összerezzen a neve hallatán, és igyekszik jó gyorsan elpucolni az említett helyről, de hiába, hiszen már régen körbevették őt.

                            E/1

                (Dóri szemszöge)

Csendesen autó grammokat osztogat, és minden második mondata a "Thank You". Megbizonyosodtam  róla, hogy nem nézz ide, majd egy gyors mozdulattal kidobtam az ételt a kukába. Végül a tömeg eloszlik, és Adam zavartan odasétál hozzám.

-Ne haragudj, csak..-magyarázkodott.

-Mindegy.-legyintettem.-Mellesleg cuki vagy autó gramm osztás közben.-mosolyogtam rá.-Emiatt ne érezd magad rosszul.

-Nem is érzem rosszul magam.-szeme sarkából a hot-dogját nézte.-Te már végeztél?-tekintette mintha égetett volna, és valami furcsa szurkálást éreztem. Bűntudat. Egy hot-dog miatt. Én sem vagyok normális.

-Igen. Persze.-vágtam rá gyorsan.-Jó volt.-bólogattam, mint az a kutya a kocsiban. Emlékszek rá, hogy kisebb koromban mindig elszórakoztam vele egy-egy hosszú autóút közben, ameddig le nem esett a feje. Elég nagy csalódás volt számomra, mert mindig azt hittem, hogy valami különös dolog miatt bólogat egyfolytában, nem pedig a fej végére szerelt csavartól.
-Mi az?-csettintett a szemem előtt Adam.-Eléggé elgondolkoztál.
-Ja...Semmi.-ráztam meg a fejem, mintha így elrepültek volna gyerekes gondolataim. Pedig még mindig jobb a szexnél. Adam szinte minden második pillanatban arra gondol. Hogy ezt honnan tudom? Ha az övcsatjához nyúl, általában az jár a fejében. Már megint elgondolkoztam. Adam elindult előre, én pedig észbe kaptam, és utána indultam.
-Nem vagyunk késésben?-néztem körbe, valami óra után kutatva.
-Nem.-vágta rá egyből, úgy hogy szinte be sem fejeztem a mondatomat.
Pár perc múlva beértünk a stúdióba. Ma szokatlanul csöndes volt, egyetlen egy ember mászkált a márványköves folyosón, méghozzá egy 60 év körüli takarítónő. Úgy tettem, mint aki tudja merre kell menni, és tartottam a tempót Adammel. Olykor azért kicsit lemaradtam, hogy megbizonyosodjak Adam oda megy be, ahová én is beakarnék. Gyorsan beértünk a próbaterembe. A hangszerek mögött a zenekar állt. Tommy és Monte idegesen dobogtak cipőjükkel, majd összenéztem mikor megláttak. A hatalmas fekete színpad előtt egy pár szék volt elhelyezve. Az egyiken John ült, a másikon pár nő, akik egy hatalmas mappát  tartottak a kezükben. John mellett Melinda ült. Melinda?! Mit keres ő itt?-megrángattam Adam dzsekijének a végét, és a fejemmel Melinda felé böktem.
-Sziasztok.-körülnézett, és mindenfelé eleresztett egy mosolyt. Az első sorban ülő hölgyek elpirultak, és az egyik a mappájával legyezte magát.
-Gráciák.-suttogta Adam.
-Hol a fenében voltatok? Már régen el kellett volna kezdeni a próbát.-támadt le minket Cam, majd öklét a másik tenyerébe csapta.
Szúrósan néztem Adamre, aki intett, hogy kövessem őt. Felmentünk a színpad oldalán lévő lépcsőn, és már a színpad jobb oldalán találtuk magunkat. Egy kis rész(ami tele volt ruhákkal, táskákkal és egyéb személyes dolgokkal)teljes fedettséget élvezet a nézőtéren ülő emberek tekintetétől, de a színpadon lévő emberek mindent láthattak.
-John azért van itt, hogy meglássa mit tudsz. Vakon nem fog beleegyezni.-magyarázta.-És csak azt akartam hogy normálisan megreggelizz, ahogy mindenki más ezen a rohadt bolygón.-emelte följebb a hangját.
-Nem érdekel az hogy John itt van. De Melinda...Ő mit keress itt?-nehezen találtam a kifejezéseket. Ha dühös vagyok, legszívesebben magyarul káromkodnék.
-Azt szeretném én is megtudni.-szemében láttam a düh-t, és azt hogy hamarosan letámadja Johnt. Kezével körbefogta az arcom, hogy megnyugtasson.
-Szépen elénekled valamelyik dalomat, és minden rendben.-fújta ki lassan a levegőt. Tommy kezével jelezte, hogy ideje jönnünk. Bólintottam, és négy lépéssel a színpad látható részében megálltam. Nem tudom hova kéne állnom.
-Cam mellé.-súgta oda Tommy a fogai közt, hogy ne látszódjon hogy kisegített. Gyorsan és zavartan a helyemre álltam, és a mikrofonnal bénáztam.
-Szóval, ha jól tudom, három nap múlva egy talk-showban kell beszélned a 2011-es terveidről, és elő kell adnod pár számot.-magyarázta John, majd elővett egy fekete füzetet.-Én az If I Had You-ra, a Down The Rabbit Hole-ra, és a Soaked-re gondoltam.-hadarta. Adam megakart szólalni, de John már lejegyezte a számokat. Adam lesütötte a szemét.
-Szerintem ezek nem jók.-szólta közbe gyorsan.John meglepetten felnézett, Melinda pedig unottan a telefonjával babrált.
-Ugyan miért nem?-John hangneméből hallatszott, hogy mennyire lekezel.
-Mert szerintem három szám nem elég. Adam énekes, nem? És a Soaked sem jó annyira. Valami pörgős lendület kéne, elvégre nyár van. Lehetne helyette a Fever, Sure Fire Winners, Srut.-egyre elbizonytalanodtam. Talán mégsem volt olyan jó ötlet szembeszállni Johnnal.-És az...If I had you-val sem értek egyet. Mindenkinek elege van már a folytonos slágerekből, mert az összes énekes azt adja elő. Én nagyon szeretem az If I Had You-t, de most az egyszer, nem lehetne más?
Pár másodperc néma csönd következett. Tommy csóválta a fejét, John pedig gondolkozott. Csak Adam állt ott meglepetten. 
-Nem lehetne.-ejtette bele táskájába telefonját hirtelen Melinda.-Ne te döntsd már el, drágám.-Jó pofizott.
-Szerintem szavazzunk.-állapította meg Isaac.-Ki szavaz Dóri verziójára?-lazán letette a dobverőket.
Határozottan feltettem a kezemet. Cam és Monte követett. John úgy tekintett rájuk, mint árulókra. Végül Isaac is feltette a kezét.
-Ki szavaz ez ellen?-tette le mindenki a kezét. Melinda a magasba lendítette a kezét. A lila műkörme már messziről is látszott.
Körülnézett, majd öntelt arcot vágott.
-Megbeszéltük.-bólintott John, majd ismét elővette azt a határidőnaplót, amibe lejegyezte a számokat. A toll hangjából ki lehetett találni.-John lehúzta a saját ötletét, és oda firkantotta az enyémet.
-Kezdjük el.-utasította Adam a többieket. Most már nem csak a magánéletemben, a munkámban is irányít. Összenéztünk Cammel, aki könnyed arckifejezéssel jelezte, hogy ne is törődjek ezzel, mivel ez megszokott dolog. Őszintén szólva nem tudtam, melyik dallal kezdünk, és hogy melyik résznél kell majd énekelnem. Persze, már a zenéből felismertem a Music Again-t. A refrénnél halkan énekeltem(Megjegyzem hol késve, hol gyorsabban), és ott, ahol úgy éreztem passzolna a "hangom" Adaméhez. Igazából nem tudom mit keresek itt. Egyszer énekeltem, és mindenki holt biztos abban, hogy jó háttérénekes lesz belőlem. De én nem érzem magam annak. 10 perc múlva annyira kiszáradt a torkom, hogy nyelni is alig tudtam. Gyorsan két dal között egy kis szünetet kértem. John vonakodva, de beleegyezett, Melinda pedig ellenezte. Furcsa, hogy John hogyan viselkedik velem.
-Addig legalább a többiek is pihennek.-sóhajtott.
-Nem értek ezzel egyet! Ha nem bírja a strapát, 10 perc után, akkor mit fog csinálni a koncerteken? Percenként pisilni jár majd?-csavarta Melinda fekete haját az ujja köré, és hangosan rágcsálta a rágógumit. A többiek elnevették magukat, ami nem esett annyira jól. Adam is nevetett. Letettem a mikrofont, és felemelt fejjel, cseppet sem zavartan a táskámhoz sétáltam. Kivettem a pénztárcámat, és kimentem a teremből. Lábujjhegyre álltam, hogy körülnézze. Valami büfé féleséget kerestem. Találomra elindultam előre, majd összetalálkoztam egy ital-automatával. Palackozott üdítőket dobott ki a gép, mindössze pár dollárért. Bedobtam a pénzt, és kiválasztottam a legolcsóbbat. A gép nagy zúgással válaszolt, majd semmi. Újra megnyomtam a gombot. Ismét zúgás, aztán semmi.
-Nem úgy kell.-hallatszott mögöttem egy ismerős férfi hang, majd mellém lépett, és belerúgott a képbe, ami hamarosan kiadta az ásványvizes flakont. Elismerően bólintottam.
-Mit akarsz, Erick?-vettem ki a flakont, és lecsavartam a kupakot.
-Csak beszélgetni. Mint...régi jó barátok-mosolygott rám.
-Már régen nem vagyunk barátok.-emlékeztettem rá unottan, majd beleittam az ásványvízbe.
-Pont ezért.-tördelte ujjait.
-Mondj három ésszerű érvet, ami szerint veled kéne lennem, és nem Adammel.-parancsoltam rá.-Most rögtön. Ha az egyik érved is jó, meggondolom...tudod mit.-váltottam át magyarra. Itt még a falnak is füle van.
-Azt javaslom üljünk le.-mutatott a büfé előtti székekre. Engedelmesen odasétáltam, és leültem.
-Első érvem következik.-figyelmeztetett-Avagy a miért hagyott el dilemma.-unott arcot vágtam, és menni készültem, de elkezdte a mondandóját. Képtelen voltam kihagyni.-Szóval elhagyott. Mind egy rongybabát. Nem volt rád szüksége. Fél éven át elvolt nélküled. Akkor miért pont most kellenél neki?-nem hagyta hogy válaszoljak, ironikus kérdés volt.-Megmondom. Megunta ezt az állapotot is, ahogy téged annak idején. És te repültél újra a karjaiba. És tudom, hogy még egyszer megfogja csinálni. Nem törődik veled, vedd már észre. Nem kéri ki semmiről a véleményed. Fogadjunk, hogy nem kérdezte meg, tetszik-e sztárosdi. Ha annyira szeretne, amennyire mondja, feladna érted mindent. Ahogy én tettem.-húzta ki magát.
Nem szólaltam meg. Tulajdonképpen igaza volt.
-Miből gondolod, hogy különbül bánnál velem?-kérdeztem halkan, szinte suttogva.
-Ki kérném mindenben a véleményedet, és törődnék veled. Nem járnék el este bulizni.-sorolt még el ezernyi hülyeséget. Csöndben ültem, de belül ordítottam. Legszívesebben felálltam volna, és kiordítottam volna hogy Elég! , de nem tettem. Tudom mit fogok csinálni, és ebbe belerángatom majd drága Kira barátnőmet is.
-Hát, szia.-álltam fel, és visszaindultam a terembe.
Mikor benyitottam, éles hangzavar ütötte meg a fülemet. Melinda egy asztalnál ült, és Cam ült vele szemben. Szkandereztek. Cam az utolsó pillanatban lenyomta Melindát, aki megrázta a kezét. A műkörme ide oda repült.
-Óh, hali.-integetett.-Jössz te is?-bólintottam, és helyet cseréltem Cammel.-A nyertes megcsókolthatja Adamet.-jelentette ki. John szeme elkerekedett, Adam pedig feszülten rám nézett. A jókedv mintha elillant volna a teremből.
Bólintottam. Ismét. Lehet hogy hagyom magam. Adamet nem érdekli. Ha kéne, rögtön ágyba vinné a kicsikét. Tommy elindította menetet. A kezem szinte pehely könnyű volt, Melinda majdnem elsőre lenyomta az asztalra. De az utolsó pillanatban erőt vettem magamon, és próbáltam lenyomni a kezét. Jó öt perce lehetett, amikor végre fölényben voltam. Pár centi kellett volna. A legutolsó erőmből végleg lenyomtam az asztalra Melinda kezét. A műkörme megkarcolta a karomat. A többiek éljeneztek, és tapsoltak. Adam elégedetten mosolygott rám, és átölelt. Szomorúan magamba szívtam az illatát. Pont mint félévvel ezelőtt. 
-Ha ő nyert volna, egy ujjal se nyúltam volna hozzá.-nyugtatott meg, és szorosabban ölelt át.
-Tudom.-hazudtam.-Bízok benned.-ez viszont nem hazugság volt.
-Csókot!-visították a többiek. Melinda durcásan visszaült a helyére. Adam megrántotta a vállát, és rám mosolygott.
-Szeretnéd?-kérdezte meg. Őszintén szólva megnyugodtam. Ilyen téren kikéri a véleményemet.
-Igen.-suttogtam, és megcsókoltam. Kicsit keserű, és erőltetett volt, de valamennyire megnyugodtam.
-Mi megyünk.-szólt oda Johnnak Adam, majd átkarolt.-Jó voltál.-súgta oda, és egy puszit nyomott az arcomra. Megint égni kezdett az arcom. Bűntudat. A telefonom pittyegni kezdett, én meg elővettem.


1 új SMS érkezett. Szövege:
Szia. Ne haragudj rám. Tudom, hogy nagyon megbántottalak az előbb. Meg tudsz nekem a többiért is valaha megbocsájtani? E.


-Nem tudom mit képzel ez magáról.-mérgelődött Adam, miután megmutattam neki az SMS-st.-Ti beszéltetek az előbb?-mutatott az ajtóra.
-Igen. Nem lényeg.-legyintettem, és elküldtem a választ Ericknek.

"Nem, soha. D."

Köszönöööm^^

Sziasztok! Már megint nem résszel jövök, hanem köszönettel. Ugyanis két nap alatt( a 965 látogatóból)1132 lett! Ami azt jelenti, hogy túlléptük az ezer látogatót. Köszönöm nektek, ez sokat jelent nekem <3 Remélem, hogy ugyanúgy, töretlenül tovább olvassátok majd a blogomat. És ha belegondolok, ezt az ezer látogatót két embernek köszönhetem: Iraknak, aki az elejétől fogva ellát tanácsokkal, és AliceCarrornak, aki segített blogspot-ra költözni. Ezen kívül nagyon hálás vagyok Viktóriának(Imádom mert mindig oooooolyan hosszú kommikat ír)az összes cserémnek, annienak(Aki szinte az első részektől fogva folyton olvas, és vivus95-nek.(Meg persze mindenkinek, aki egyszer is erre tévedt.)Na, most hogy túlestünk ezen a hálálkodós részen, megyek írni a következő részt. 


Dorka

I love your blog -Nincs még egy olyan jó blog mint a tiéd!-blogger díj

Helló:) Éppen az új részt írtam, amikor jelentést kaptam arról, hogy a firkálmányom díjat kapott^^ Nagyon köszönöm KiraGlambert-nek, örök hálám. 

Ezt a díjat legalább öt embernek kell továbbadni, és öt dolgot kell magadról mondanod :) Íme.

1. Imádom a gumi cukrot^^

2. Mindenem a hülyeség, szinte mindenen képes vagyok nevetni:D

3. Szeretem színesre lakkozni a körmöm, és a cipőmet fényképezni

4. Gyermeklélek vagyok ;)(De nem olvasok meséket xD)

5. Vámpír és Adam mániás vagyok(Meglepő)

 Sokat gondolkoztam azon, hogy kinek adjam tovább a díjat. Két jelölt volt, de ők már kaptak, szóval kerestem egy harmadikat.

http://www.fallenangelsaga.blogspot.com/ - Nagyon "rugalmas" blog, megérdemli a díjat. Rendszeres olvasó vagyok, szóval muszáj odaítélnem neki, különben kínozna a bűntudat. Az egész történet színes, és Adam is benne van :P

Ha minden jól megy, hétfőre tuti hogy felrakom az új részt. Sajnos nincsen sok időm(tanulás -.-")de amint szabadidőm van, rögtön folytatom az írást^^ Amúgy, ha itt tartunk, jól esne egy kicsikét több komment, mert így úgy érzem, hiába fordítok több órahosszát az írásra, 3 kommentett kapok(amiknek persze nagyon örülök), ami ilyen szempontból nagyon kevés. Kérlek, ha olvassátok a részeket, dobjatok meg egy kommival, nektek csak pár sor, nekem viszont sokat jelent.

Béka veletek, emberek: Dorka.

28.Rész-Terhes Társaság

Íme az új rész, guys :) Feltűnik két régi ismerős, és egyre több szerepet játszanak a gondok. Tegnap éjfélig fennmaradtam hogy megírjam, ma pedig átnéztem, hogy készen áll-e arra, hogy kitegyem. Mindjárt 30.-nál tartunk ^^ Köszönöm a "Segítséget" Iraknak, amiért képes volt esténként elviselni ihlet hiányomat és kis előzeteseimet. Írjatok kommit (: Ja, és még valami. Szinte hihetetlen, hogy pár hete költöztem ide, és máris túlléptük a napi 119 olvasót, és a költözés óta már majdnem 850-en olvastátok a blogot. Köszönöm nektek, ez sokat jelent nekem :)

28.Rész

Terhes Társaság

-Még mindig nem tudom, hogyan vettél rá erre.-sóhajtottam, és tűrtem hogy a fodrász tépi a hajamat. 

-Én sem.-nevetett Adam.-Ez csak egy kis hajvágás.

-Neked talán az. Én nem járok hetente fodrászhoz.-horkantam fel. Egyrészt mert a fodrász húzta a hajamat, másrészt pedig felháborodásból. 

-Én sem.-szabadkozott Adam, mire a fodrász és én meglepett szemekkel néztünk rá. Adam zavartan motyogott valamit, majd intett a fodrásznak hogy folytassa a hajam vágását.

-Biztosak benne, hogy vállig érőre vágjam?-tekintett végig hosszú hajamon.

-Igen.-válaszolt helyettem Adam.

-Vállig érő?-tiltakoztam.-Soha!

-Akkor tépett.-morogta Adam.-Miért nem jó a vállig érő?-fordult hozzám, mikor a fodrász folytatni kezdte a munkáját.

-Mert iszonyúan hülyén nézz ki, ha az a kis hajam  begöndörödik.-válaszoltam neki. Ha ő a nagy "mindentadokmagamra" típusú férfi, tudnia kéne.

-Vagy úgy.-húzta fel a szemöldökét.-Szerintem mindegy hogy hogy van a hajad, így is úgy is gyönyörű vagy.-bókolt, mire én egészen elpirultam.

-Hová megyünk ha kész a hajam?-kíváncsiskodtam.

-Manikűröshöz.-mosolyodott el ördögien, majd a kezeimre nézett.

Nagyot sóhajtottam, majd igyekeztem elrejteni a körmeimet a fodrász elől, ugyanis ő is idenézett. Ez amolyan "Csináljunk belőlem sztárt!" körút volt. hiába tiltakoztam, ennek el kell jönnie. De azt nem engedtem, hogy az egészet Adam fizesse.

-Készen vagyunk.-lépett hátra egyet a nő.-Remélem hogy tetszik.

Csukott szemmel a tükörhöz sétáltam. Nagy levegőt vettem, és kinyitottam a szemem. Azt hittem el fogok ájulni.

-A hajam!-visítottam.-Le kell ülnöm!-rohantam vissza a székhez.

Alig pár centi volt levágva a végéből. Tépett volt, de elől hosszabb a kelleténél. A vége ki volt szőkítve, és az egész nyíl egyenes volt.(Kép fennt:D)

-Nem tetszik?-ijedt meg a fodrász.

-Már hogy ne tetszene? Látja, hogy fülig ér a szám, nem?!-emelem fel a hangom.-Ki mondta hogy fesse be?-tettem fel az költői kérdést, mire a fodrász Adamre nézett.

-Öhm...Szerintem jó lett.-nyögte ki, mire én figyelmeztetőleg elhúztam a mutatóujjam a nyakam előtt, mire Adam erőltetetten a fodrászra mosolygott.

Kutatni kezdtem a táskámban. Alig pár dollárom volt, aligha elég egy szendvics elkészítéséhez való alapanyagokra. Adamre néztem, mire ő vette az adást.

-Mennyivel tartozunk?-fordult a fodrászhoz.

                                

                                                   (...)

Kisétáltunk a kocsihoz. Próbáltam néma maradni, de aki ismer, tudja hogy ez lehetetlen.

-Ne haragudj.-ültem be a kocsiba.-Ne haragudj hogy neked kellett kifizetni a semmit.-legyintettem meg a hajamat a "semmit" szó végén.

-Miért haragudnék?-indította be a kocsit.-Neked kéne rám haragudnod.

-Ki mondta hogy nem haragszok?-mosolyodtam el, majd lehervadt arcomról a mosoly.
-Szóval most azt játsszuk hogy minden kérdésemre kérdéssel válaszolsz?-tudakolta.
-Te csinálod azt,nem?-mosolyogtam ördögien. Én fogok nyerni.
-Öhm...Muszáj ilyet játszani?-húzta el a száját.Jó kis pókerarc. El fog vérezni. Tuti hogy én nyerek.
-Muszáj hisztizned?-döntöttem oldalra a fejem.
-Indulhatunk végre?-villantotta rám hibátlan fogsorát.
Gondolkozz! Gyerünk. Meg kell nyerned.
-Ha nyerek mit kapok?-csettintettem egyet, mikor eszembe jutott ez a mondat.
-Mit szeretnél?-vágta rá gondolkozás nélkül. Profi.
-Hát nem tudod?-csodálkoztam.
-Tippelhetek?-kapta el tekintete az enyémet.
-Ha szeretnél, miért ne?-rántottam meg a vállam.
-El fogunk késni.-esett ki Adam a játékból.
-Nyertem!-kezdtem el ugrálni a kocsiban.
-Egy kissé gyerekes vagy.-jegyezte meg, majd kifordult a parkolóból.
-Szóval, nyertem.-És tudom, mit akarok.-egyenesedtem ki.
-Mit?-ráncolta össze Adam a homlokát.-Nem hangzik valami jól.-gyanakodott.
-Főzz nekem magyar kaját.-mosolyodtam el, Adam pedig próbálta leplezni ijedtét.
Két másodpercig nem szóltunk semmit, majd mindketten nevetésben törtünk ki.
-Egyre hülyébb leszek.-állapítottam meg gyorsan.
-Bármi mást kérhettél volna. Miért pont ezt?-túrt bele a hajába.
-Mert emlékeztet a származásomra, szeretem a magyar ételt, és mert cuki vagy izzadtan és köténykében.-hadartam el a mondatot.
-Ugyan miért lennék leizzadva?-védte a "becsületét".
-Majd megtudod.-kuncogtam magamban.-Inkább induljunk, mindnél hamarabb túl akarok esni a körmeim gyilkosságán.-néztem végig tövig lerágott körmeimre. Talán a stressz teszi, de ha izgulok, idegesen vagyok, mindig rágni kezdem a körmömet. Az utóbbi időben folyton ezt csináltam.
                                                         (...)

-Egész jó.-vizsgálgatom immár ápolt, feketére lakkozott körmeimen.
-Hasonlítasz rám.-mosolyodott el.
-És most hová megyünk?-dörzsöltem  fáradtan a szememet.
-Vásárolni.-csillant fel Adam szeme.

Valami gyerekes lelkességet láttam a szemében. Olyan természetes számára a vásárlás, és gondolom örül, hogy bevezethet a shoppingolás minden rejtelmébe. Juhú.


Talán Los Angeles legforgalmasabb utcájában sétálhattunk. Az utcákon ezer, s ezer ember járt-kelt, csak kapkodtam a fejem ide-oda. A hangzavar igen nagy volt. Páran sietni próbáltak, de szinte képtelenség volt átverekedni magunkat az eszméletlen tömegen. Oldalra néztem, hogy egy pillanatra elfelejtsem a mérgelődő embereket. Ott pár tini lány bámulta a kirakatott, és a drága árcédulákat. Alighogy visszafordítottam a fejem, egy magas, barna kabátos férfi alaposan meglökött.


-Elnézést.-kiabálta oda, majd tovább viharzott. A kabátja vége felröppent, talán a szél miatt.
-Nincs elnézve.-morogtam magamban, mire Adam látszólag jót mulatott rajtam.
-Mi az?-húztam összébb magam, hogy lehetőleg senki sem lökjön meg újból.
-Mindegy.-állt meg egy hatalmas kirakat előtt.-Gyere.-engedett előre.

Félve felléptem  az ajtóhoz. Húzni vagy Tolni? Gyakori kérdés, pláne, hogy minden angolul van kiírva. Végül a tolást választottam. Egy sürgő-forgó ruhaboltban találtam magam. Rengeteg ember szaladgál ide-oda, a márkás, drága, csili-vili cuccok között. A pult mögött egy göndör szőke hajú nő állt, hangosan csámcsogva rágta a rágógumit, és lázasan SMS-t írt.

-Üdvözöllek a Forgotten Saints-ben.-tárta szét a karját Adam.
-Stop.-állítottam le Adamet a beszédben, mert bizonyára folytatta volna.-Erről olvastam egy interjúban.-arckifejezésemen látszott mennyire erőlködtem, hogy eszembe jusson a teljes cikk.-A...a...a szabadidős elfoglaltságoknál.-néztem körül.-Megnéztem a neten a bolt weboldalát. Nem a legolcsóbb hely.-sóhajtottam.-Nem akarom hogy az összes pénzedet rám költsd. Van nekem is bankkártyám, azt hiszem.-tettem hozzá gyorsan, mire elnevette magát.
-Fura nő vagy te.-tett úgy, mintha meg sem hallotta volna az előző mondatomat.
A nő felnézett, majd elmosolyodott, és Adam felé intett.
-Óó, Adam!-"repült" ki a pult mögül, majd két hatalmas puszit nyomott Adam arcára.
-Hello Emily.-köszönt neki oda gyorsan. Gondolom a puszik miatt volt ennyire rideg Emilyvel.
-Hogy tetszett az a felső amit a múltkor vettél? Egész éjjel azon aggódtam, hogy bírja-e a mosást. Nem mondtad hogy olyan programmal mosol, aztán felhívsz.ch.-sziszegett.-Nem értem miért veszel folyton egy mérettel...-folytatta a fecsegést.
Adam zavartan megvakarta a fejét, majd leállította Emilyt a beszédben.
-Elég lesz.-köhécselt.-Csak vásárolni jöttem. A hölggyel.-tolt finoman előre.
Bevallom, Emily elég udvariatlan volt, de ez egyszer nem bánom. Az összes gondolatom az anyámon járt, nem a drága ruhákon.
-Szóval a női osztály.-bólintott.-Jobbra, a második emelet.-csalódottan elővette mobilját, és ismét nyomkodni kezdte.
-Előre szólok, a beleegyezésem nélkül semmit se veszel meg.-fenyítettem meg.-Ha nem ígérted volna meg, hogy a vásárlás után meglepit kapok, nem jöttem volna el. És tudod, hogy soha nem fogom felvenni ezeket a ruhákat.-néztem végig alaposan a kirakatban lévő ruhákon.
-Bízz bennem, tudod hogy milyen jó a divatérzékem.-mosolyodott el.-Ráadásul, tudom mi áll jól rajtad.
-Persze, annyira jó a divatérzéked, hogy bevásárolsz magadnak a női osztályon.-cukkoltam.

Fél óra sem telt bele, Adam minden ruhát felhalmozott, szinte percenként jártam a próbafülkében. Legtöbbször fejet csóválva bámultam az árcímkét, mire Adam elhitette velem, hogy arra a darabra szükségem van. A nap végére büszkén állíthatom, hogy Adam mint anyagilag, mint energia terén nullán állt.

-Te jó ég.-dörzsölte a szemét.-Azt hiszem mindjárt elalszom.-hunyta be a szemét a kocsiban.-Végigjártuk L.A. összes cipőboltját, mire találtunk egy olyan tűsarkút amiben tudsz járni.-panaszkodott.-Szerintem direkt csinálod. Minden lány élvezi ha bevásárolni viszik, nem?-méregette a hátul lévő hatalmas szatyrokat.
-Senki nem mondta hogy nem élvezem. De ezek nagyon drágák. Nem vagyok hozzászokva a luxushoz.-kötöttem be magam.-Haza akarok menni aludni.
-Miért, talán Erick szalonnával és tejjel etetett?-indította be a kocsit.
Viccnek szánta, de engem nagyon szíven ütött. Nem tudtam mit mondani. Jó pofizni nem tudtam, de visszaszólni sem. Félek hogy megbántom.
-És az alvás még messze.-emlékeztetett a "meglepetésre".
Nagyot sóhajtottam, és arcomat a kezembe temettem, míg Adam kiparkolt a kocsival. Őszintén semmi kedvem sincsen a meglepetéshez.
-Nem lehetne elhalasztani, vagy valami? Fáradt vagyok az anyám pedig kórházban. Élni sincsen kedvem, jelenleg.-böktem ki.
Nem nézett rám, a szélvédőt bámulta, majd hirtelen lefékezett. A lámpa pirosra váltott. Hirtelen eluralta arcát a csalódottság. Nagyot nyelt, majd halkan annyit mondott:
-Ez nem visszamondós dolog.-hallottam a hangján a sértettséget.-Nézd, ha ez neked teher, akkor előbb is szólhattál volna, mielőtt idejössz. Maradhattál volna a családoddal is, de nem tetted.Önszántadból  jöttél, szóval ne panaszkodj.-még mindig nem nézett rám.
Kettőnk közül én most nagyobbat csalódtam.
-Én elmondom neked a véleményem, és te ezért..te ezért..-kerestem a szavakat.
-Elmondom az enyémet.-gyorsított be.
-Sokat változtál.-állapítottam meg.
-Te pedig semmit.-fordult jobbra. Úgy bánt az autóval, mintha sérthetetlen lenne. A kanyarnál pedig folyton gyorsított.
-Utálok kocsiban veszekedni.-dőltem hátra és kibámultam az ablakon, csak azért hogy ne lássa az arcomat. A sírás kerülgetett.
-Miért? Mert ott nem tudsz elmenekülni a problémáid elől?-vádolt meg. Ismét piros lámpa előtt álltunk meg.
Nem szóltam semmit.
-Mégis mi bajod van? Az előbb még vidám voltál. Csak annyit mondtam hogy nincs kedvem semmihez. Azt hittem meg fogsz érteni.-suttogtam az utolsó mondatot.
-Én megértelek. De nem adsz elég esélyt magunknak. Folyton a rosszat keresed mindenben. Nálad nem ismert az önbizalom szó. Így még kárt teszel magadban.-végre rám nézett.-Én csak aggódok.
-Elég furán "aggódsz".-fújtam ki a levegőt. Szomorúság helyett most a dühroham kerülgetett. Fogtam magam, és egy hirtelen mozdulattal kiszálltam a kocsiból.
-Mi a fenét csinálsz?-kiabált Adam.
-Zöld a lámpa.-intettem a fejemmel a lámpa felé.-Választhatsz. Vagy tovább mész, és éled tovább a világodat,-vettem nagy levegőt-nélkülem, vagy pedig félreállsz, és segítesz nekem abban hogy együtt tudjunk átmenni a következőnél.-igazítottam meg lecsúszó válltáskámat.
Sóhajtott, és bemutatott a háta mögött káromkodó autósoknak. Beindította a motort. Elképedtem. Már indultam volna könnyes szemekkel az ellenkező irányba, mikor valaki megfogta a karomat és visszahúzott.
-Ne haragudj.-sütötte le a szemét.-Csak azt akarom hogy jól érezd magad.
-Nem haragszom. igazad van, és az igazság fáj.-remegtem meg. Nem tudom miért. Talán azért mert Adam elengedte a karomat, vagy azért mert egy hideg fuvallat járta át a testemet. A hideg szurkálni kezdte a combomat, majd egészen bejutott a lila bugyros felsőm alá.
-Ugye nem hitted hogy tovább megyek?-mosolyodott el.
Fura műmosolya lehervadt, majd szemével oldala nézett.
-Fotósok.-súgta oda nekem.-Integess és nyugisan ülj be a kocsiba.-sziszegte fogai között.
Úgy tettem ahogy Adam mondta. Lazán feléjük intettem, és beültem a kocsiba.
-Valójában azt hittem.-válaszoltam az előző kérdésére az autóban.-Még sohasem mondtál ilyeneket.-babráltam az ujjaimmal.
-Mert sohasem féltettelek ennyire.-mosolyodott el.
A mosolya most szeretettet, és békét sugárzott. Jobban megnyugodtam mint három szem nyugtatótól.
                                                                           (...)
Adam lázasan a konyhában sertepertélt, míg én a hálószobában készülődtem. Adam azt mondta, hogy ne nagyon öltözzek túl, mindezek ellenére pont ennek az ellenkezőét csináltam.
Lassan, kecsesen lesétáltam a lépcsőn. Oké, lehet hogy lassú a magassarkú miatt voltam, ezért a harmadik lépcsőfoknál levettem őket. Finom illat csapta meg az orromat, majd a gyomrom kordult egyet. 
-Hm...Töltött káposzta.-állapítottam meg az illatokból olvasva. Adam letörölte homlokáról az izzadságcseppeket, és rám nézett.
-Wow...-nézett végig rajtam.

-Nagyon túlöltöztem?-pördültem meg saját tengelyem körül.
-Ellenkezőleg. Ez...-megállt, mintha gondolkozna-gyönyörű.-fejezte be a mondatot magyarul.-Jól áll neked a kék.-mondta hogy szüntelen bámult.
-A vacsora!-figyelmeztettem Adamet, mire gyorsan lejjebb vette a gázt a káposzta alatt.
-Rossz hírem van.-lépett arrébb a gáztól és levette a kötényét.-Holnap próba a srácokkal a stúdióban.
-Ez...tényleg rossz hír. Melinda ott lesz?-öleltem át Adamet.
Félek. Félek Melindától. Ő olyan erős nő. Ha Adam nem ragaszkodna hozzám ennyire, félkézzel elcsavarná a fejét.
-A próbán kizárt.-húzta oldalra a száját.-De a stúdióban igen.-nyugtatott meg, majd elengedett.-Már is féltékeny vagy?-húzta mosolyra a száját.
-Őszintén szólva tudom hogy nem tennéd ezt velem. De ha összeveszünk, vagy megunsz...
Nem hagyta hogy befejezzem a mondatot, hüvelykujját az ajkamra tapasztotta, jelezve hogy fogjam be a szám.
-Nem foglak megunni. A levegőt nem lehet megunni.-csókolt meg lassan, szenvedélyesen. Kezét a vállamra helyezte, majd lassan, puha vörös ajkait elválasztotta az én ajkaimtól.
-Szeretlek.-néztem bele gyönyörű kék szemébe.
Levegőt vett, hogy válaszoljon, de a csengő elnyomta a hangját. Az arca felvillanyozódott majd levette a gázról az ételt, majd belenézett a konyhaszekrény üvegébe.
-Rendbe kéne hoznom magam.-vizsgálgatta arcbőrét.
-Csak nem II.Erzsébet látogatott el hozzánk?-gúnyolódtam.
-Erről jut eszembe, jó lenne ajtót nyitni.-mosolyodott el, majd intett, hogy menjek vele.
A kilincsre helyezte a kezét. Várt pár másodpercet. Játszott az idegeimmel. Ördögi mosollyal rám nézett, mire én feltéptem az ajtót. Hát ez elég jó meglepetés volt. Mindenkire számítottam, csak rájuk nem. 
-Henriett!-visítottam boldogan, és egyenesen Henriett nyakába ugrottam. Mellette Josh állt, az a férfi aki miatt Henriett itthon maradt. Ő halvány mosolyt csalt arcára, majd Adamhez fordult.
-Bejöhetünk?
Adam bólintott, én pedig abbahagytam Henriett ölelgetését.
-Még pár másodperc és megfulladunk.-mosolygott Henriett, és besétált a házba.
Megfulladunk? Ó te jó ég. Gyorsan Henriett hasára néztem. Nagyobb a kelleténél. Sokkal nagyobb. A fehér felsője alatt tisztán kirajzolódott Henriett óriása köldöke. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé.
-Mi még nem ismerjük egymást.-nyújtott nekem kezet Josh.-Henriett már sokat beszélt rólad.
Lassan viszonoztam a kéznyújtást, amikor észrevettem valamit. Josh ujján karikagyűrű díszelgett. Hátra léptem egyet. Képtelen voltam elhinni. Josh mosolyogva megfogta Henriett kezét.
-Kérek egy gyors helyzetjelentést.-fordultam hozzájuk összezavarodva. Adam arcán se láttam mást.
-Ne haragudjatok, hogy nem mondtam...De minden olyan gyorsan történt.-kezdett bele Henriett, és meghatottan a hasát simogatta.
-Ülj le!-tolt oda Adam egy széket Henriettnek, aki leült, és folytatta.
-Szóval én...teherbe estem.
Asszem észrevettük.
-Még két hónapja sem jártunk...-nézett a szeme sarkából Joshra.-Aztán jött a hír hogy visszamentél Magyarországba. Két hónapos voltam. Gondoltam, van elég bajod, ezért nem is említtettem. Aztán Josh megkérte a kezemet. Megvolt az esküvő stb. És itt volnánk.
Adammel egymásra néztünk. Igazából irigyeltem őket. Tökéletesen boldogak voltak. 
- Hányadik hónapban vagy?-fogtam meg Adam kezét.
-A nyolcadikban.-simította végig kezét hatalmas hasán.
-Te jó ég.-nézett végig Adam Henriett hasán.-Megfoghatom?-tette fel a hülye kérdését. Próbáltam visszafojtani a nevetést, de nem tudtam.
-Mit akarsz megfogni?-tréfálkozott Josh.
-A...Henriett hasát, azt hiszem.-válaszoltam Adam helyett, aki egészen kipirult.
-Persze.-húzta ki magát Henriett, annyira, amennyire ezzel a hatalmas hassal lehetett.
Közelebb léptünk Adammel. Először ő, aztán én tettem Henriett hasára a kezem. Elképesztő volt, egy új élet rugdalózik odabent.
-Fiú vagy lány?-kíváncsiskodott Adam, ragyogó szemekkel.
-Még nem tudjuk-válaszolt Josh halkan.-Ti gondolkoztatok már egy kicsin?
Nagy levegőt vettünk, szinte egyszerre. Én gyorsan rávágtam hogy "Az még igen korai lenne".
-Mindnél hamarabb.-válaszolt higgadtan, szinte az én kijelentésemmel egy időben.
Gyorsan egymásra néztünk, majd Adam felhúzott szemöldökkel jelezte, hogy ezt majd megbeszéljük később.Henriett összeszorította a fogát, és felhorkant.
-Mi az?-lépett oda ijedten Josh, hogy szinte minket Adammel elkergetett, mint a madarakat szokás.
-Nyugi.-nyugtatott meg minket Henriett elhaló hangon.-Csak...Csak.-szorította ökölbe a kezét, majd elhallgatott.
-Csak?!-kérdeztem vissza félve.
-Elfojt a magzatvíz.-vett mély levegőt Henriett.
Ijedtem néztünk mindannyian Henriettre. A gyomrom összefacsarodott. Teljesen leblokkoltam. Mit kell ilyenkor csinálni?
-Hívd a mentőket!-parancsolt rám Adam.
Én a legközelebbi telefonhoz rohantam, és gyorsan, ügyetlenkedve betárcsáztam a számot. Felvették, én mindent közöltem, csak ép a cím ment ki a fejemből. Aztán végül is kiböktem.
-Öt perc múlva itt lesznek!-kiabáltam át hozzájuk.
-Addigra már késő.-nyögte ki Henriett.
-Nem szülhetsz itt!-ráztam meg a fejem.
-Akkor beviszlek a legközelebbi kórházba.-rohant Adam a kocsikulcsért.
-Az összes babaholmi otthon van.-tájékoztatott Josh.
-Tudsz vezetni?-nyúltam a konyhaasztalon lévő hajcsathoz gyorsan, és még gyorsabban felcsatoltam hosszú hajam.
-Igen, kint parkol a kocsi.-bökött ujjával az ablak felé.-De hogy jön ez ide?
-Mi bevisszük Henit a kórházba, te pedig hazaugrassz a cuccokért. A kórházban tali.-vettem le a fogasról az én, Adam és Henriett kabátját.
-Nekem mindegy hogy mit csináltok, csak gyorsan!-szólt közbe a fájdalomtól verejtékes Henriett



                                                          (...)
-Meddig lesz még odabent? Én minket miért nem engednek be?-rugdosta Adam a kórház szürke falát.
-Egy szülés sokági tart, drágám. És nem vagyunk rokonok. Szóval nem engednek be.-temettem arcomat a tenyerembe. Szörnyen aggódtunk mind ketten. Bármilyen komplikáció felléphet.
-Amúgy nem is mondtad, hogy tetszett a meglepetés.-próbálta elterelni a figyelmemet.
-Hogy hoztad őket ide? Még én sem tudom a címüket, nem hogy te.-tördeltem ujjaimat.
-Elmentem abba a bárba ahol akkor iszogattam. Ő javasolta, hogy menjek ki a reptérre.-emlékezet vissza, majd orrát a falhoz érintette.
Meglepődve felnéztem, mire Adam intett, hogy ez a mozzanat nem érdekes. 
-Szóval elmentem oda, és szerencsére Josh éppen akkor munkában volt. Beszéltem vele, és rögtön felismert.-csúsztatta ki zsebéből az Iphonját. Megnézte az időt, majd türelmetlenül újra zsebébe csúsztatta.
-Mindketten pincérkednek?-fésültem ki egy hajtincset az arcomból, és idegesen a fülem mögé simítottam.-És...Hol laknak?-ültem le egy fehér, instabil székre.
-Valami zsúfolt lakótelepen, azt hiszem. Nem megfelelő környék egy kisbabának.-rázta meg aggódóan a fejét.
De hát miért nem mondott erről semmit Henriett? És én...miért nem kérdeztem meg hol dolgozik? 
Hirtelen minden olyan más lett. Folyton panaszkodom. És itt van Henriett, akinek tényleg panaszkodnia kéne, de nem teszi. Már megvan az első fizetésem helye. Hirtelen kinyílt a szoba ajtaja, és az orvos lépett ki rajta. Fehér köpenye szinte a földet súrolta, fehér körszakállán végig simította  a kezét, majd minket méregetett.
-Önök Mrs.Banett ismerősei?
-Igen.-pattantam fel a várószékből.-Jól vannak?
Az orvos bólintott, és a kezéből lévő papírokra tekintett.
-A kicsi probléma mentesen született, hála annak hogy behozták. Ha megvárják a mentőt, az otthon és a mentőben szülés kockázatos lett volna. De így minden rendben ment.-mosolygott ránk kedvesen.
-Be mehetünk?-tudakolta BB.
-Igen, de ne sokáig maradjanak, ha lehet. Most pihenésre van szüksége a kisfiúnak, és az anyukának is.-indult el a hosszú folyosón.
                    

(...)

-Milyen gyönyörű.-vizsgálgatta Adam az újszülött kisbabát. Kicsi, szőke haja volt, és zabálnivaló barna gombszeme.-Megfoghatom?

Elmosolyodtam, majd próbáltam úgy átadni Adamnek a kicsit, hogy ne ébresszen fel. A kicsi elég megtört volt, barna bőre viszont igen puha volt.

-Egy aprócska csoda.-simogattam meg az arcát.-Mi lesz a neve?-fordultam Henrietthez. Ugyanolyan megviselt, és a fáradságtól kába volt, mint a kicsi.

-Benjamin.-válaszolt Henriett, majd lehunyta a szemét.-És..szóval. Mivel nincsenek testvéreim...Lennétek ti a keresztszülei?

-Persze.-bólintott rá Adam, majd Henriett mellé tette Bent.

Josh leült Henriett mellé. Ügyesen titkolta, de néhány könnycseppet sikerült elejtenie a folyosón. Megfogta felesége kezét, a másik kezével pedig az Bent simogatta.

-Jobb ha megyünk.-súgtam oda Adamnek, aki átkarolt, és kivezetett a folyosóra.

-Ne mond, hogy ezek után nem akarsz kisbabát.-fogta meg a kezemet.

-De akarok.-mentegetőztem.

-Csak nem tőlem.-fejezte be a mondatomat, mire én meglöktem.

-Néha olyan...

-Szexi vagyok?-fejezte be a mondatomat újból, mire elnevettük magunkat.

-Nem ezt akartam mondani, de ez is igaz.-mosolyogtam.

-Oké, ha gyereket nem akarsz, akkor hozzám jössz, majd egyszer?-fésülte ki szeméből fekete haját.

Ez a kérdés igazán meglepett. Bár, legbelül tudtam, hogy nem lánykérésnek szánta.

-Igen Adam Lambert, biztos lehet benne, hogy egyszer legalább két Lambertöt fog megalkotni.-adtam be a derekamat.

-Rendben van, most kiengeszteltél. Szeretlek.-suttogta, majd megcsókolt.

Szeretem. Nagyon. Ha kéne, akkor átesnek a szülésen, és az esküvői cécókon is. De azt csak miatta csinálnám(Jelenleg)és nem kettőnkért. Tudom, hogy eljön az a pillanat, amikor mindezt meg fogom tenni. De egyelőre kiélvezem a nem házas, és keresztanya napokat. 

                                                                    (...)

-Esküszöm, ha még egy olyan dolog történik, ami miatt nem tudok aludni, végigalszom a holnapi napot.-karoltam bele Adambe. Az égen már csillagok voltak, ami nyáron elég szokatlan. Lehet, hogy csak az én szemem káprázik. Megvontam a vállamat. Kár ezen gondolkoznom. A szél előre fújta immár göndör hajamat(én megmondtam). Friss virág illatot éreztem. Először azt hittem, a sampon miatt van, de tévednem kellett.

-Szólok a szomszédnak, hogy ne a mi ajtónk előtt tárolja a marihuána ültetvényét.-fogta meg Adam az ajtónk elé lehelyezett virágcsokrot.-Vajon ki küldhette?-tette fel a költői kérdést.-Utánzós.-mormolta úgy, hogy ne halljam.

-Szerintem a tied.-toltam el a csokrot, amikor Adam oda akarta adni.-Fogd fel bocsánat kérésként.-tréfálkoztam.

-"A világ legelragadóbb hölgyének."-olvasta fel hangosan a virágok közül kihalászott címkét.-Milyen kedves. Csak egy szót tévesztett el, bár a kinézetemet illetően bármikor bárki le lányozhatna, nem?-nyitotta fel a ház előtt található nagy fekete szemetes tetejét.

-Sokkal jobban tetszene, ha az ő szemetesébe tennék bele.-gondolkoztam hangosan.

-Ő kiderítette a mi címünket, én majd az övét.-dobta bele a virágokat.-Menjünk be. Hideg van.

Bólintottam, és követtem Adamet. Nem tudom mit képzelt. Megdob néma gazzal, és majd megbocsájtok?! Legalább nevet írhatott volna. Áh, nem érdekel. Sokkal szebb virágokat kapok Adamtől. Beléptünk a nappaliba, és már megértettem az "Utánzós" fogalmat.

-Azt hiszem nekem is lesz egy "marihuána ültetvényem" itt a nappaliban.-méregettem a megszámolhatatlan szebbnél szebb virágokat.-Főzöl nekem, vendégül látod a legjobb barátnőmet, majdnem levezetsz egy szülést, munkát és házat adsz nekem, bulit szervezel, és most ez. Alig három nap leforgása alatt. És én mit adjak neked?

-Van pár ötletem.-kacsintott rám, és szemével keresgélni kezdte a gyűrött, megviselt kék ruhám cipzárját.

27.Rész

27.Rész-Közös Célok

Magassarkúban topogok végig a járdán, Adam oldalán, miközben az újságot kémlelem.

-Azért szólhattál volna, hogy ne vágjak ilyen képet. Hogy nézz ez ki?-bökök magamra az újság címlapján. Meleg délután van, és épp a stúdióba igyekszünk, hogy John felvegyen.

-Szerintem cuki vagy.-karolt belém.-Most is itt vannak.-fordította jobbra a szemét.

-Remek.-álltam meg egy pillanatra, mert kiborultam az egyensúlyomból. A magassarkú csodás esésekre képes.

-Miért nem mondtad hogy nem tudsz járni tűsarkúban?-súgta oda, majd a fotósokra mosolygott.
-Mondtam.-álltam meg.-Miközben sminkelted magad.-bújtattam ki a lábam a szörnyű cipőből.
-Mi a fenét csinálsz?-mosolygott Adam.
-Utánozlak.-vágtam rá, majd mezítláb indultam utána.

Majd legközelebb kilakkozzuk a körmödet is.-nevetett Adam.-Remélem tudod,hogy oda nem mehetsz be így.
-Persze.-helyeseltem.-Majd ott felveszem.
Adam röhögve elfordult.
-Héj,őszintén még sosem szórakoztál valami hülyeségen az utcán?-raktam át a másik kezembe a cipőket.
-Őszintén?-kérdezett vissza.-Elég régen.
-Itt az ideje.-álltam meg.-Vedd le a cipőd.-mosolyogtam, mire Adam szó nélkül engedelmeskedett.-Bezzeg az ágyban-forgattam a szememet, majd elnevettem magam.
-Remek.-hajlította be a lábujjait.

-Menjünk.-indultam el.-Amúgy honnan veszed ilyen biztosra, hogy John felvesz?-aggodalmasan beletúrtam a hajamba.
-Van egy két trükk a tarsolyomban.-mosolyodott el rejtélyesen.
________________________________________
Igazán vicces az újságcikk. Állítólag több helyen láttak minket együtt, és Adamnél lakom. Az utóbbi igaz, de nem egy lerobbant hajléktalan vagyok.
-Szóval, John nincs más választásod.-mosolyog Adam Johnra, aki falfehér a döbbenettől.-A szerződés szerint én válogatom meg az alkalmazottak bérét, és mindent ami velük kapcsolatos. Ráadásul-fürkészte a szerződést.-Ha nem vagyok veled megelégedve, akkor lecseréllek. És csak a munkámba szólhatsz bele, a magán életembe nem.-dőlt hátra elégedetten.
-Én,én a tulajdon pénzemet rád költöttem. Az American Idol után csak rám számíthattál. Most pedig...?!-vörösödött el a feje.-Legyen, beleegyezzek. De csak pár szabály meghúzása után.-dobta le a kezében lévő mappát az asztalra, majd szigorúan ránk nézett.
-Nem hangzik valami jól.-suttogtam Adamnek félve, mert elkaptam John mérges tekintetét.
-Margareth!-ordibált az ajtó felé, úgy hogy tekintetét rajtunk hagyta. Hamarosan lassan kinyílt az ajtó, és egy tömzsi, kövér nő lépett be. Fekete haja szigorú kontyban lógott le fejéről, a vállán egy hatalmas fekete táska billegett. Az arca egészen rendben volt, leszámítva pár pattanást. Okosan próbálta elrejteni, alapozóval, de hogy őszinte legyek, nem sokat segített. Ugyanis hófehér arcán itt ott bronz színű foltok voltak. Ráadásul  az öltözéke...

-Igen?-motyogta halkan, szinte maga elé.
-Vedd kezelésbe..khm.Őt-bökött felém a fejével.
-Miről lenne szó?-nézett fel a nő, Margareth csillogó szemekkel.
-Egy kicsike átalakítás.-kacsintott a nőre, mire ő intett, hogy kövessük.
_____________________________________
Margareth katonásan lépkedve verekedte át magát a tömegen, egyet sem törődve azzal, hogy követjük-e, vagy sem. Fura egy nő, ahogy mindenki más LA.-ben. Fogalmam sincs mit akarnak velem csinálni. Ezért lassan kullogtam Adam oldalán. Átmentünk a folyosón, majd a nő megállt, és körülnézett.

-Ki ez a nő?-súgtam oda Adamnek, amikor újra elindultunk.
-John személyi titkára.-súgta, mintha természetes lenne.-Látszólag.-motyogta, majd elfordult. Talán azért, hogy ne lássam az arcát.
Megálltunk egy rozoga ajtó előtt, amin ezer és ezer irka-firka díszelgett. Próbáltam elolvasni egyet, de a nő már kinyitotta az ajtót. Egy sötét, koszos raktárszobába vezetett utunk.
-Öhm,tulajdonképpen ki is maga? És hol vagyunk?-néztem körül, majd felemeltem kezeimet, majd hagytam őket leesni. A szinte üres szobában visszhangzott a kezeim becsapódása a térdemre.
Nem szólt semmit, belenyúlt a táskájába, és kivett belőle egy kulcs-csomót. Kettőt előre lépett. Csak most vettem észre, hogy ismét egy ajtóval álltam szembe. Kinyitotta az ajtót, majd eltette a kulcsokat. Az ajtó mögött egy világos, tágas szoba foglalt helyet. Minden ott volt, amire egy nőnek szüksége van. De semmi, ami egy titkárnőnek kell.
-Üdvözöllek itt nálunk Dóra. Melinda vagyok.-bontotta ki fekete hosszú haját, majd letette a csatokat a fésülködő asztalára.
-Melinda?-kérdeztem vissza.-De az előbb...-értetlenkedtem, de Adam arcvonásaiból kivettem, hogy inkább hagyjam abba a a kérdezgetést.

Igen, az előbb Margareth voltam.-dobta le táskáját egy kanapéra, majd benyúlt a felsője alá, és kivett egy igen fura dolgot.
Párna?Párna?-kiabáltam gondolatban.Mi a fene folyik itt?
-És most ki is?-háborodtam fel, bár ezt hangvételemből ki lehetett venni. Margareth, vagyis Melinda leült a tükör elé, és smink-lemosóval próbálta eltüntetni a nevetséges alapozó nyomokat.
-Melinda, John barátnője.-hadarta el.-Tudod hogy megy ez.
-Nem, őszintén szólva nem tudja.-szólt közbe Adam.

-Egyszerű.-tette el a sminkeket, majd kinyitott egy szekrényt. Tele volt szebbnél szebb ruhákkal.-Én vagyok az amolyan stylist, tanácsadó, divattervező stb. Bár, erről a dologról csak kevesen tudnak. Nem mindenki pártolná, ha egy újabb embert is ki kéne fizetniük. Ráadásul rajtam kívül vannak még erre szakosodott munkások. Ezért van Margareth.-mosolygott, majd kivett széles kivágású ruhát.
Johnak lehet barátnője, Adamnek pedig nem. Ez nem igazság.-durrogtam magamban.
-Hol itt probléma?-rántottam meg a vállam.
-Mivel én vagyok a legjobb a szakmában, ezért John felvett. De azzal nem számolt, hogy belém szeret. 32 évesen végre elhatározom magam.Vagyis akkor úgy gondoltam.-villantotta ránk tökéletes fogsorát.
Harminckettő?Te jó ég! Ez a nő aligha 25-nek nézz ki! Már értem John-t.De még mindig nem értem hol itt a baj.
-Megbocsájtotok két percre?-emelte fel a ruhát, majd nem várta meg hogy válaszoljunk, eltűnt egy másik szobában.
-Hol itt a probléma?-ismételtem meg magamat.
-John házas.-forgatta szemét.
-Mi van?-visítottam.-Szemét.-sziszegtem.-És még ő nem engedi nekünk...-mérgelődtem.
-Nyugodj meg.-mosolygott.-Nem nagy szám.

-Nem nagy szám?-kérdeztem vissza.-Te is ezt tennéd velem?-fordítottam el az arcom.
-Jézusom! Dehogyis.-válaszolt határozottan.
-Néha úgy érzem...-kezdtem bele mondandómba, de Melinda félbeszakított.
-Na szóval, kezdhetjük az átalakítást, ugye?-dörzsölte össze két tenyerét.
Csodásan nézett ki. Vékony, és magas volt, a haja pedig kifogástalanul úgy állt a helyén, ahogy ő akarja. Kék felsője tökéletesen passzolt rá, és a körmei pedig hatalmasak voltak, pirosra kilakkozva. Oké, ez előbb is feltűnt. Zavartan végignéztem magamon, majd a körmeimen. A látvány igen kiábrándító. Össze sem lehetne minket hasonlítani. A szememet Adam felé fordítottam, és azt csinálta amit vártam.Igen feltűnően Melindát bámulta.

-Remek.-húzta ki Melinda a tükör előtt lévő széket.
Leültem, és vártam a csodát, jelen esetben azt, hogy mit értenek "átalakítás" alatt.
-Nos, Dóri, be kell hogy valljam, te nem vagy olyan sztáros alkat.-rázta a fejét, majd alaposan méregetni kezdett.
-Nem is akarok az lenni.-duzzogtam.
-És tágak a pórusaid. Nem így kéne hordanod a hajadat.-csóválta a fejét.-Nem így kéne öltözködnöd, nem így kéne beszélned...-blablabla.
Próbáltam elengedni a fülem mögött a sértegetéseket. Egy ideig lenyeltem az összes kritikát, ami mondott, de én sem vagyok képes mindent eltűrni.
-Tulajdonképpen lehetetlenbe ütköztem.-vihogott.-Képtelenség kihozni belőle valamit.-beszélt Adamnek, és úgy tett, mintha én nem hallanám.
Nem bírtam tovább. Felpattantam a székből, és kifakadt belőlem.
-Elnézést, Miss Tökély hogy beleavatkoztam a munkájába.-kiabáltam vele.-De nem tűröm el hogy holmi örömlányok sértegessenek. Mert attól, hogy nem tudom milyen szépnek, és tökéletesnek lenni,és nem tudom normálisan hordani a hajam, és marhára nem érdekel mi a havi szín trend, még ugyan olyan teljes értékű ember vagyok, mint bárki más. Sajnálom,de engem nem érdekel ez az egész. Egyetlen egy dolgot szeretnék, de azt is nehezen kapom meg. Feladom.-halkultam le.-Én nem akarom ezt. Ez nem én vagyok.-zártam le mondandómat gyorsan, majd a bejárat felé kezdtem rohanni.

-Dóri, ne csináld ezt!-rohant utánam Adam.-Hová mész?
-Nem tudom.-folytattam a rohanást.-El innen.-igyekeztem tömeg közé menni, hogy ne kövessen. Csak egy kis egyedül létre van szükségem.-Megszaporáztam a lépteimet, és Adam hamarosan eltűnt a tömegben. Csalódottan hátranéztem.

Valóban, egyedül akartam lenni. De ez nálunk, nőknél azt jelenti, hogy csak arra várunk, hogy ő idejöjjön, megöleljen, és a fülünkbe súgja hogy: Szeretlek. Bár annyi is elég lenne, hogy érezzem az illatát, és hogy testem minden része érezze hogy itt van. De nincs itt.-fordítottam előre a fejemet.Hirtelen kiborultam az egyensúlyomból(magassarkú),és a földre estem. Elsodortan valakit, azt hiszem.A padló hideg volt, és megütöttem a térdemet is. Papírok ezrei repültek a levegőben. Valószínű az elsodort emberke kezében lehetett. Bocsánatkérések sűrű forgatába kezdtem volna bele, de szemügyre vettem a férfit. Erick volt az, barna hajjal.

-Te jó ég!-csúsztam arrébb a földön.-Te befestetted a hajadat?-kapott el a nevetés.

-Szia neked is.-mormogta, és igyekezet összeszedni a papírokat.

-Majd segítek.-sóhajtottam, és próbáltam felállni a földről, és igen nehezen, de sikerült.

-Már összeszedtem.-túrt bele a hajába.

-Akkor megyek is.-indultam el gyorsan, de ismét elestem. "Szerencsére" Erick megfogott, így nem zuhantam újra a földre.

-Olyan szerencsétlen vagyok.-sziszegtem, és előre léptem egyet(óvatosan)

-Nem, csak letört a cipőd sarka.-mosolygott.-Azt hiszem tudok rajta segíteni.-törte le a másik cipőm sarkát.

-Óó, kösz, ez sokkal jobb.-flegmáskodtam.-Én...megyek.-indultam volna el(lassabb tempóval),de megfogta a karom, és visszahúzott.
-Összevesztetek?-kíváncsiskodott.
-Semmi közöd hozzá.-húztam el a karomat.-Ide figyelj. Elhagytál, nem is egyszer. Nem fogok megint visszamenni hozzád. Hülye lennék Bár, most is az vagyok, mert egyáltalán szóba állok veled. Nem érdekel hogy miért jöttél vissza., de remélem mindnél hamarabb visszamész. Semmi közöd hozzám,többé semmi. Mostantól csak egy valamit akarok. Csak egy célom van.-szögeztem le neki.
-Nem nehéz kitalálni hogy mi.-húzta el a száját.-De egyedül én tudom hogy mi van otthon a családoddal. És tudom, hogy legközelebb könyörögni fogsz nekem. És nem foglak pofára ejteni. Többé nem.-ígérgette.
Legszívesebben lekevertem volna neki. De az azt jelentette volna, hogy még mindig szeretem, mert mérges vagyok rá. De már nem szeretem. Ezért némán álltam vele szemben. Nehezen tudtam ellenállni annak, hogy megkérdezzem mi van otthon.
-Ha kíváncsi vagyok rá, akkor felhívom anyát.-vontam meg a vállamat.
-Tényleg? Akkor ezek szerint nem érdekelnek a szüleid. Még nem hívtad őket.-emlékeztetett.
-Honnan veszed?-színészkedtem.-Igen is felhívtam őket.
-Hát persze. Akkor biztosan tudsz arról, hogy anyukád kórházban van.
Egy pillanatra megijedtem, és könnyek szöktek a szemebe. De aztán leesett a tantusz. Blöff.
-Blöffölsz.-állapítottam meg gyorsan.
Elnevette magát.
-Bonyolult egy nő vagy te.-nyújtotta át a telefonját.-Bizonyosodj meg róla.
Habozva, de remegő kezekkel a telefonért nyúltam. Lassan betárcsáztam anya számát.
-Nem.-vette ki a kezemből a telefont.-Az egyes gyors hívót hívd.-nyomta be nekem az egyes gombot.
Kicsöngött. Egy vékonyka női hang szólt bele a telefonba. Nem anya hangja, de nagyon ismerős.
-Kórház.-szólt bele a telefonba a nő.
-Öhm...Jó napot.-köszöntem halkan.-Kérem nézzen utána, egy bizonyos Gaby Carter bennt fekszik-e.-kértem meg a nőt, mire pár másodperc csönd következett.
-Igen.-válaszolt a nő.-Maga talán a rokona?
Nem feleltem. Magam elé bambultam, és próbáltam felfogni a történteket. A nő még beleszólt párszor, de én lassan elemeltem a telefont a fülemtől, és vissza adtam Ericknek.
-Nem.-ráztam meg a fejemet.-Nem igaz.
-Hiszen most mondta a nő.-forgatta szemét.
-Mi..mi baja van?-szaladt le egy kövér könnycsepp az arcomon. 
-Nem tudom hogyan mondjam finoman. Meglátta a levelet. És...ugye tudod, hogy anyukádnak baj volt... az elméjével?
Több sem kellett. Gondolom jön az a rész, hogy sokkot kapott a levél olvasása közben. Tudom hogy meggondolatlanság volt elmenni és otthagyni anyát. Miattam van. Nem válaszoltam, rohanni kezdtem a kijárat felé. Adam állt ott, egyedül. Lehet hogy engem várt. Nem gondolkoztam, nem néztem szét, rögtön a karjaiba ugrottam. Látta hogy sírok, ezért karját körülfonta hátamon.
-Kicsim.-suttogta.-Mi a baj?
-Anya...-böktem ki a sírástól fuldokolva.
-Mi van vele?-nézett körbe Adam.-Gyere, majd otthon megbeszéljük.-engedett el.
-Kórházban van. Miattam.-töröltem le egy könnycseppet az arcomról.
-Ne aggódj.-csitítgatott.-Ki mondta ezt?-húzta fel a szemöldökét.
-Erick-válaszoltam.
Adam arca elborult.
-Inkább beszéljük meg...Otthon.-ismételtem meg őt.
Elmosolyodott az "Otthon" szó hallatán, majd újra eluralta arcát a keserűség.

(...)

-Egész jó alakítás volt.-vihogott ördögien a nő. Erick bűnbánóan a padlót nézte.

-Nem akarom becsapni.-szabadkozott a fiú.

-Nem is csapod be. Csak rávezeted a megoldásra, úgy, hogy nem mondasz igazat. Különben sose lenne a tiéd.-mosolygott.

-Neked nincsen veszteni valód, Melinda.-túrt bele a hajába.-De nekem van.

-Azt hiszed, hogy én semmi sem kockáztatok Adamért? Oda az állásom. De nekem ő kell. Gazdag, és jóképű.-húzta lentebb felsőjét.

-Még csak nem is szereted.-rázta meg a fejét.

-Nem. De híres és elismert akarok lenni. Először kitúrom az állásából, aztán elveszem tőle Adamet. És mivel egyre jobban vissza akar majd menni az anyja "betegsége" miatt, egyenes majd a karjaidba omlik.

-Én nem akarok fájdalmat okozni neki. És nem akarom becsapni.-tiltakozott.

-Hát nem érted, te szerencsétlen?!-szorította őt a falhoz.-Neked Dóra kell, nekem pedig Adam. Ez az egyetlen módja, hogy szétválasszuk őket. És igen nehéz lesz. A célunk közös.-vihogott újból, majd kezet nyújtott Ericknek.-Az első lépés megvan. Én könnyűszerrel elcsábítom Adamet. A többi a te dolgod. Küldj neki virágot.-javasolta.

Erick gondolkozott egy kicsit, majd elfogadta Melinda kéznyújtását. Mindent megfog tenni Dóráért, még ha veszélyes és ördögi is. De Melindában továbbra sem bízik.

-Csak a közös célért.-szögezte le Erick, majd elhúzta kezét és az irodája felé indult.

-A közös célért.-ismételte meg a nő, mikor már Erick messze járt.Közelebb lépett egy faliújsághoz, és Adam képét vizsgálgatta.

-Fél éve próbállak megnyerni, és te mindig elutasítottál. De most, hogy ezzel a "lány"-nyal van, elfelejtetted, milyen egy igazi nő. Szerencsére találtam egy bolondot aki segít nekem.-beszélt a fényképhez.-Egy napon az én fényképen is kint lesz. Mint Adam Lambert háttérénekese, és felesége.-fordította el a fejét, majd meglátta a folyosó másik végén lévő John-t.-Miután szakítottam ezzel a bugrissal.-forgatta szemét.

-Melinda!-sétált közelebb John.-Mehetünk, kicsim?

-Igen, hát persze.-helyeselt Melinda negédesen.-Lenne pár javaslatom Adamékkel kapcsolatosan.-mosolygott rejtélyesen.